25. fejezet | A boldogság-elégedettség mátrix
Sziasztok!
Az előző fejezetben tettek talán nem tűntek logikusnak – főleg, ha ezt is elolvassátok –, de szerintem igenis fontos beszélni a párkapcsolatokról. De nem szeretem elhúzni a dolgokat, szóval…

Az előző fejezetben tettek talán nem tűntek logikusnak – főleg, ha ezt is elolvassátok –, de szerintem igenis fontos beszélni a párkapcsolatokról. De nem szeretem elhúzni a dolgokat, szóval…
A felnőtt jelenetek itt nem lesznek megtalálhatóak, viszont felnőtt beszélgetések igen. És tudom, mit fogtok gondolni a fejezet végére rólam, de muszáj volt. Bocsi. Vagy mégsem?
Ezt a fejezetet szerintem nem csak én vártam. Kérlek vegyétek figyelembe, hogy ez a rész felnőtt jeleneteket tartalmaz. Ráadásul olyant is, ami súrolja az erőszak határát, de az adott szituációban teljesen érthető – Hermione szemén keresztül is megismerhetitek az érzéseit, de az igazi magyarázat a másik fél fejében lejátszódó gondolatok.
Még eléggé a Back to Hogwarts időszakát éljük, szóval talán kicsit furcsának tűnhet, hogy a történetben már tél van – de ki mondta, hogy a valós és a történetbeli évszakoknak meg kell egyezniük? Az biztos, hogy az írásakor rengeteg karácsonyi zenét hallgattam.
Ez a fejezet akkor kerül ki, amikor én az előző napi Harry Potter and the Cursed Child előadás mámorában úszom. És ez a fejezet az utolsó gyújtópont indítója, tudjátok, ahonnan jöhet a történet lezárása. Furcsa belegondolni, hogy már itt tartunk, de remélem, Ti is érezni fogjátok, amit én, amikor írtam ezt a fejezetet.
Vannak dolgok, amiket minden hasonló időbe játszódó, régi fanficben megfigyelhetünk: Albus Dumbledore és Perselus Piton kapcsolata egy bohózat. Mivel én ezt a régi típusú fanfices erát szerettem volna megragadni, így szerintem nem lesz meglepő Dumbledore viselkedése. Nagyon szerettem ezt a fejezetet is írni, főleg, mert Perselus annyira lassú néha…
Idén nyáron életem egyik legnagyobb kalandjára készülök – bár erre az évre igazán sok mindent beterveztem, van egy grandiózusabbnak mondható utam, méghozzá: Nagy-Britanniába. Nem újkeletű a gondolat, már két éve felmerült bennem, hogy amikor betöltöm a harmincat, abban az évben el akarok jutni a szigetországra.
Ebből az alkalomból gondoltam, írnék egy bejegyzés-sorozatot (bár tudjuk, hogy az nekem mennyire jól megy, most nézve max. három rész lesz), amiben leírnám az úttervezést és azt, hogy mégis hogyan jutunk el a célhelyre. Természetesen tök random sorrendben, hiszen mi a férjemmel így élünk: még nem volt útlevelünk, amikor a színházjegyünk már igen.
De, ha érdekel mindenféle, akkor olvassatok tovább, mert ebben a bejegyzésben bevezetlek Titeket a miértekbe és hogyanokba. Aztán a következő bejegyzés már szerintem arról fog szólni, hogy miként a színházjegy volt az első vételünk. Tartsatok hát velem ezekben a változatos hosszúságú bejegyzésekben, aminek természetesen, az utazás után, a beszámoló lesz a végpontja (remélem).
Ha létezik olyan fejezet a történet során, amire tökéletesen emlékszem – mondhatni tényleg kívülről fújom a történéseket benne –, akkor az egészen biztosan ez. Mert itt már egészen más a kapcsolat a két főszereplő között, ráadásul Hermione szánt szándékkal nem kontrollálja az érzéseit, ami mindig izgalmas.
Kalandozunk egy kicsit a jelenben, mert a két főszereplő különben sosem talál egymásra úgy igazán. Márpedig Perselus és Hermione már nem sokáig húzhatják a beismerést, miszerint valami megváltozott köztük.
Remélem, nem bánjátok nagyon majd, hogy maradtunk egy kicsit még Párizsban. Astoria miatt nagyon szerettem volna még maradni, és bízom benne, hogy Ti is így fogtok érezni a rész után.