Még eléggé a Back to Hogwarts időszakát éljük, szóval talán kicsit furcsának tűnhet, hogy a történetben már tél van – de ki mondta, hogy a valós és a történetbeli évszakoknak meg kell egyezniük? Az biztos, hogy az írásakor rengeteg karácsonyi zenét hallgattam.
Ez a fejezet akkor kerül ki, amikor én az előző napi Harry Potter and the Cursed Child előadás mámorában úszom. És ez a fejezet az utolsó gyújtópont indítója, tudjátok, ahonnan jöhet a történet lezárása. Furcsa belegondolni, hogy már itt tartunk, de remélem, Ti is érezni fogjátok, amit én, amikor írtam ezt a fejezetet.
Vannak dolgok, amiket minden hasonló időbe játszódó, régi fanficben megfigyelhetünk: Albus Dumbledore és Perselus Piton kapcsolata egy bohózat. Mivel én ezt a régi típusú fanfices erát szerettem volna megragadni, így szerintem nem lesz meglepő Dumbledore viselkedése. Nagyon szerettem ezt a fejezetet is írni, főleg, mert Perselus annyira lassú néha…
Idén nyáron életem egyik legnagyobb kalandjára készülök – bár erre az évre igazán sok mindent beterveztem, van egy grandiózusabbnak mondható utam, méghozzá: Nagy-Britanniába. Nem újkeletű a gondolat, már két éve felmerült bennem, hogy amikor betöltöm a harmincat, abban az évben el akarok jutni a szigetországra.
Ebből az alkalomból gondoltam, írnék egy bejegyzés-sorozatot (bár tudjuk, hogy az nekem mennyire jól megy, most nézve max. három rész lesz), amiben leírnám az úttervezést és azt, hogy mégis hogyan jutunk el a célhelyre. Természetesen tök random sorrendben, hiszen mi a férjemmel így élünk: még nem volt útlevelünk, amikor a színházjegyünk már igen.
De, ha érdekel mindenféle, akkor olvassatok tovább, mert ebben a bejegyzésben bevezetlek Titeket a miértekbe és hogyanokba. Aztán a következő bejegyzés már szerintem arról fog szólni, hogy miként a színházjegy volt az első vételünk. Tartsatok hát velem ezekben a változatos hosszúságú bejegyzésekben, aminek természetesen, az utazás után, a beszámoló lesz a végpontja (remélem).
Ha létezik olyan fejezet a történet során, amire tökéletesen emlékszem – mondhatni tényleg kívülről fújom a történéseket benne –, akkor az egészen biztosan ez. Mert itt már egészen más a kapcsolat a két főszereplő között, ráadásul Hermione szánt szándékkal nem kontrollálja az érzéseit, ami mindig izgalmas.
Kalandozunk egy kicsit a jelenben, mert a két főszereplő különben sosem talál egymásra úgy igazán. Márpedig Perselus és Hermione már nem sokáig húzhatják a beismerést, miszerint valami megváltozott köztük.
Remélem, nem bánjátok nagyon majd, hogy maradtunk egy kicsit még Párizsban. Astoria miatt nagyon szerettem volna még maradni, és bízom benne, hogy Ti is így fogtok érezni a rész után.
Az történt, hogy tavaly, olyan június környékén, láttam egy
szalagcímet, ami kb. az volt, hogy „Egy újabb Dramione jelenik meg”. Nos,
gondolhatjátok, én az újabb szón akadtam meg, mert nekem teljesen
kimaradt ez a momentum az elmúlt évekből. Szóval az újabb szón felbuzdulva,
elolvastam a cikket, amiből megtudtam, hogy melyik történeteknek volt Dramione
az alapjuk, illetve, hogy SenLinYu Manacledje a következő, ami természetesen
más címet fog kapni.
Bevallom, én egész HP fanfiction pályafutásom alatt tavalyig
egyetlen Dramionét sem olvastam (az is a DMATMOOBIL
volt), mert a Snanger/Sevmione shippen kívül nem nagyon vonzott semmi (egy
Lumionét olvastam ezen kívül). Így nem meglepő, hogy nem régi emlékeimből
ugrott be a Manacled, hanem Abeth műhely
menüpontjából.
De úgy voltam vele, hogy előbb adok majd az Alchemisednak
egy esélyt, aztán jöhet a konstans állandó fanfic rajongásom, jöhet a Manacled.
Ha érdekel egy kicsi összehasonlítós, az enyémtől kissé eltérő véleményt, akkor
olvassátok el Abeth Manacled
vs. Alchemised posztját (én még nem olvastam teljesen, mert a fanficre
spoileres részeket átugrottam).
Figyelem: a bejegyzés érinteni fogja a magyar kiadás igencsak érdekes útját is. Ha ez nem érdekel, az utolsó részt ne olvad el. Ez egy viszonylag hosszú bejegyzés lett.
Az értékelés SPOILERT TARTALMAZ!
Korunk egyik legnépszerűbb dark fantasyjében egy emlékeitől megfosztott nő próbál túlélni egy háború sújtotta világban, ahol nekromancia és alkímia uralkodik – miközben múltjának legmélyebb titkai lassan a felszínre törnek.
Helena Marino egykor ígéretes alkimista volt, most azonban a korrupt céhbárók és kegyetlen nekromanták foglya. A képességeit elfojtották, ellenálló barátait és szövetségeseit pedig brutálisan kivégezték. A világ, amit ismert, darabokra hullott.
A feljegyzések szerint Helena csupán jelentéktelen gyógyítóként szolgált az Ellenállásban, azonban képtelen visszaemlékezni a fogsága előtti hónapokra, ami ellenségeiben gyanút ébreszt. Tényleg az az elhanyagolható figura volt, akinek tűnik, vagy igazából az ő fogságba kerülése jelenti az Ellenállás utolsó, kétségbeesett tervét?
Hogy feltörjék elméje zárt kapuit, Helenát a helytartóhoz küldik, a legnagyobb hatalmú és legkegyetlenebb nekromantához ebben az új világban. Az ő omladozó birtokán, egy magányos börtönben kezdődik a nő igazi harca – nemcsak múltja elveszett darabjaiért, hanem azért is, hogy megőrizze mindazt, ami még megmaradt belőle. Ám börtönének és fogvatartójának is megvannak a saját titkai… titkok, amelyeket Helenának bármi áron fel kell tárnia.
SenLinYu regénye 2025 egyik legnagyobb dark fantasy szenzációja: az Alchemised – Alkimisták háborúja megjelenésekor a New York Times sikerlistájának első helyén nyitott, mostanra több százezer rajongóra lelt, a megfilmesítési jogait pedig rekordösszegért adták el.
Egy kicsit visszatérünk a múltba, ráadásul ebben a fejezetben imádtam, hogy minden olyan tényleg lassú – a hangsúly az érzéseken van. Akár a múltbélieken, akár… nos, tudjátok. Ami biztos, hogy mind Hermionénak, mind Perselusnak lesz mivel szembenéznie.
El sem hiszem, hogy eljutottunk a történet feléig. Bizony, még ugyanennyi van hátra, és vége – de addig még van pár esemény a tarsolyomban. Például ebben a fejezetben, ami teljesen egyszerű és mégis, Hermione és Perselus életében fontos rádöbbenéseket rejt.
Őszintén remélem, hogy sikerül egy kicsit kikapcsolódnia mindenkinek, aki elolvassa. Kellemes olvasást!