22. fejezet | A boldogság-elégedettség mátrix
Sziasztok!
Még eléggé a Back to Hogwarts időszakát éljük, szóval talán kicsit furcsának tűnhet, hogy a történetben már tél van – de ki mondta, hogy a valós és a történetbeli évszakoknak meg kell egyezniük? Az biztos, hogy az írásakor rengeteg karácsonyi zenét hallgattam.
Reggel nyolckor Hermione nem bírt tovább várni, hiába aludt keveset és azt is legfeljebb tűrhetőként értékelte — december 24-én képtelen volt a szobájában gubbasztani. Még rengeteg dolga volt és nagyon kevés ideje, hiszen minden, amit az elmúlt két napban kellett volna megcsinálnia, várt rá. Az ajándékok csomagolásának befejezésével kezdte a napját.
Örömmel telepedett le a bolyhos szőnyegre, hogy pár perccel később mindenhol csomagolópapír darabok legyenek körülötte. Jól érezte magát a nappaliban — megérte a sokhetes fáradozás. Nem csak a puha szőnyeg volt az egyetlen újdonság az otthonában. A karácsonyi mintás takarója és az új polcai mind boldogsággal töltötték el. A polcokon a barátaival készült képek kaptak helyet — még Draco is kikerült a polcra, egy viszonylag friss, esküvői képpel, amin Astoriával hármasban láthatóak. Határozottan jobb érzés volt az otthonában lenni, mint előtte sok évig.
Gondolatai elkalandoztak, felidézte a roxforti karácsony előtti elutazásait, amikor a szüleivel tölthetett pár napot. A kezében fogott könyv viszont más érzéseket váltott ki belőle, igazság szerint nem is tudta, hogy odaadja-e az ajándékot. Az utóbbi hetekben Hermione igencsak felfedezte Perselus házát és mikor nem látta a férfi egyik könyvespolcán sem a saját kedvenc bájitaltan kötetét, megvette neki karácsonyi ajándékként. Nem várt viszonzást, sőt, leginkább azért a sok segítségért és törődésért akart a férfinak ajándékot adni. De ahogy becsomagolta a könyvet, már nem volt annyira biztos benne, hogy oda akarja adni.
Hermione mélyen megbántva érezte magát. Ő kiadta legféltettebb titkait — még ha egy részét virágnyelven is — és cserébe csak egy “griffendéles” megjegyzést kapott, semmi többet. Mintha a roxforti háza magyarázat lett volna mindenre, amit mondott. Persze, kitartó és bátor volt — bár utóbbi tulajdonságán néha csorba esett, de azt senki sem állította soha, hogy egy griffendéles nem félhet néha. Talán a kitartás miatt, talán azt hiszi a férfi, hogy amiatt a tulajdonsága miatt tette azt, amit. A védelmi kötés nem volt nagyon bonyolult, de iszonyú sok energiáját és mágiáját felhasználta, amikor elmondta azt a pár sort a könyvből — utána napokig kicsit kótyagosnak érezte magát.
A becsomagolt könyvet a bőröndjére tette. Egy hete nagyon boldog volt még, amikor megtalálta a csomagolópapírt — leértékelt áru volt, senki sem akarta a karácsony díszes ünnepségéhez használni a fekete alapon fényes zöld és ezüst csíkos csomagolóanyagot. Furcsán is néztek rá a boltban, amikor vidám vigyorral az arcán a pénztárnál állt és fizetett. Aznapi szerelése szöges ellentétben állt a kezében tartott papírral, talán ezért se tudták hova tenni az emberek a lelkesedését.
A korábban gyakorolt pálca nélküli mágiát használva elhoppanálta a bőröndöt a könyvvel a szülei házában lévő szobájába — ez volt az egyetlen varázslat, amit képes volt nagyobb bakik nélkül teljesíteni úgy, hogy nem használt varázspálcát. Nagyon sajnálta, hogy Perselus többet nem foglalkozott vele ezen a téren sem, mert nagyon élvezte az apró és nagyobbacska varázslatokat.
Fél tizenegy múlt öt perccel és az összes ajándék becsomagolva egy tértágító bűbájjal ellátott vászonzsákban várta, hogy kiosztásra kerüljön. Hermione pedig piros-fehér ruhájában készen állt, hogy elkezdődjön a nap, amire úgy várt. Néhány védőbűbáj kiszórása után hoppanált Godric’s Hollow-ba és boldog mosollyal kopogott be az ajtón és szinte azonnal Harry nyakába ugrott, amikor a fekete hajú férfi ajtót nyitott.
— Boldog karácsonyt neked is, Hermione — nevetett a fülébe barátja, miközben fél kézzel próbálta megtartani.
Hermione nagyon várta már, hogy életében először úgy vegyen részt a karácsonyi ünnepségen, hogy nem feszélyezi az aktuális magánéleti állapota, ahogy a boldog párokat nézi. Boldog volt, nem teljes mértékben, de ez is bőven több volt, mint amit az eddigi felnőtt életében érzett — a kimondott szavak, még ha viszonzást nem is találtak, boldoggá tették.
Hermione tátott szájjal nézte a fedett teraszt — amit körös-körül ablakok védelmeztek a kinti hideg időjárástól —, ahol a hosszú asztal állt. Minden arról árulkodott, hogy a karácsony megérkezett a Potter-házba. A plafonról apró csillogó hópelyhek hullottak alá, de az ügyes bűbáj nem áztatott el semmit és még csak hideg sem volt. Hermione kinyújtva karját megpróbált elkapni néhány hópelyhet, amik hosszú másodpercekig csillogtak tenyerében, aztán kipukkadtak, mint a buborékok.
A terasz sarkában egy méretes karácsonyfa állt csillogó díszekkel. Hermione óvatosan érintett meg néhány nagyobb díszt és meglepődve látta, hogy minden roxforti ház gömbje a fán volt. Erre eddig még sosem került sor, a Mardekár-gömb mindig a dobozban pihent. A fa amúgy nagyon tükrözte a házigazdákat, a néhány gömbön kívül minden arany és vörös volt. Finoman a mardekáros alá helyezte a tenyerét.
— Nem fogod elhinni, de Harry ötlete volt. — Hermione azonnal megfordult, vigyázva, hogy a dísz ne essen le, Ginny hangjára. Barátnője kezében a kicsi James Sirius pislogott nagyokat. — Boldog karácsonyt, Hermione!
— Neked is Ginny — nyomott puszit a vörös hajú boszorka két orcájára. — És neked is, James. — Apró puszit nyomott a baba fejének tetejére. A kisfiú sikongatva nyúlt a nyakláncáért.
Még egy jó tíz percig Hermione volt az egyetlen vendég. Nem bánta, mert így tudott segíteni Harrynek és Ginnynek. Volt, hogy csak Jamest kellett fognia, de olyan pillanat is akadt, amikor varázsolnia kellett — Hermione néhány bűbájt pálca nélkül hajtott végre a két Potter teljes ámulatára. Habár jólesett neki a csodálat, szívesebben fogta a kisfiút és szívta magába az oly’ jellegzetes babaillatot.
Az elsők, akik megérkeztek utána, azok Neville és Hannah voltak. A szőke lány vidáman csillogó szemmel nézett körbe — neki ez volt az első alkalom, hogy részt vett a karácsonyi ebéden. Neville megölelgette és még meg is pörgette kissé, amitől eszébe jutott a férfi kamaszkori énje, aki a bálon olyan komolyan vette a táncot. Hermione tudta, hogy a férfi gyógynövénytant tanított az iskolában Bimba professzor mellett — az asszony már visszavonulását fontolgatta —, Hannah pedig a Foltozott Üstben vállalt kocsmárosi állást. Ez meglepte kissé Hermionét, de mikor a fiatal nő elmesélte neki, hogy így igazán közel tud kerülni az elsőéves mugli születésű tanulókhoz, már értette — a hugrabugos nő osztozott Neville gyermekek iránt érzett erős védelmi ösztönében.
Nem sokra rá Luna is megérkezett Rolf Scamander társaságában. A nő sárga ruhát és furcsa hajdíszt viselt, míg férje egy igencsak különös színű öltönyben feszített mellette. Furcsa páros voltak, de Hermione örült neki, hogy Luna megtalálta a magizoológusban a társat — tökéletesen összeillettek. Rolf rögtön mesélni kezdett legújabb felfedezéséről, ami Neville-t igazán felcsigázta. Hermione elnyomott egy feltörni készülő kuncogást, de Ginny már nem tett így — összenéztek és kitört belőlük a nevetés.
Ron és Lavender úgy érkeztek, mint akik felrobbannak a titoktartás súlyától. A vörös hajú barátja alig bírta visszatartani kezét, folyamatosan felesége hátán tartotta volna, hogy ezzel is védelmezze. Hermionét nem ejtették a fejére és rögtön megértette — Ron és Lavender kisbabát vártak. Magában jót mosolygott, mert eszébe jutott, ahogy Ron az esküvő után elmesélte Perselus ajándékát, akkor Harryből és belőle egyszerre tört ki a harsány nevetés. Most csak óvatosan meglapogatta Ron hátát és boldog karácsonyt kívánt mindkettejüknek.
Az asztal körül elkezdtek elfogyni a székek, de az övén kívül még mindig volt négy üres hely. James az elvarázsolt ringató-ülésben ülve bámult az emberekre és a csillogó tárgyakra, Lavender bugyuta arcokat vágott, amivel hangos kacajokat váltott ki a pufók babából. Kihúzta a széket Neville mellett, és beszédbe elegyedett az asztaltársasággal.
— Boldog karácsonyt! — Hermione vigyorral az arcán fordult meg, amikor meghallotta Malfoy hangját. Mióta a múltban járt és mióta Perselus házában abban a szobában ültek, még jobban értékelte a férfi barátságát.
— Boldog karácsonyt, Astoria! — ölelte meg barátnőjét, miközben az viszonozta a jókívánságot. — Boldog karácsonyt, Malfoy!
— Boldog karácsonyt, Granger! — Draco magához húzta és teátrális mozdulattal, mintha kínokat élne át közben, puszit nyomott az arcára.
Az asztalnál ülők egységesen döbbent képpel nézték a jelenetet. Egyedül a konyhából kilépő — ételeket maga előtt lebegtető — Ginny és Harry nem tűntek meglepettnek. Ők hívták meg a Malfoy családot karácsonyozni, de Hermione azt is tudta, hogy ez legfőképp miatta van. Harry végre valahára nyitott volt arra, hogy otthonában fogadja a már-nem-ellenség mardekárost.
Az asztali áldás után mindenki jóízűen falatozni kezdett. Ezt a karácsonyi ebédet először a csata utáni karácsonykor tartották meg. Az azt követő években voltak bárhol is a résztvevők, december 24-én megjelentek és elköltöttek egy varázslatos délutánt a Potter család házában. Rengeteg nevetés és az ajándékozás öröme mind olyan pillanat volt, ami Hermione unalmas életét boldoggá tette. Persze minden évben egyre többen párosan jelentek meg, tavaly már csak Neville és ő jelent meg egyedül. Idén pedig egyedül ő nem rendelkezett párral ezen a napon, de szívében már legalább helyretette a dolgokat.
James ebéd után egy kis szundi időt töltött a babaszobában — a fejlődő szervezetnek még szüksége volt a pihenésre. Míg a kicsi aludt, a felnőttek minden meglepetést betettek a fa alá. Hermione észrevette, hogy mindenki készült Dracónak és Astoriának ajándékkal rajta kívül — az ő meghívójáról valahogy lemaradt az információ, hogy ők is csatlakoznak. Rossz érzéssel a gyomra tájékán elvonult a konyhába — mindenki más a teraszon maradt és italozott.
— Csak nem az bánt, hogy nem hoztál nekünk ajándékot?
Hermione kelletlenül megfordult a bárszéken és elhúzta a száját. Minden évben nagy gonddal választotta ki a másoknak szánt karácsonyi meglepetést és igyekezett arra gondolni, az ajándékozott minek örülne — mindig szívesebben adott, mint kapott. Az, hogy Dracónak és főleg Astoriának nem készült semmivel, maga volt a rémálom. Annyi jó ötlet jutott eszébe abban a pillanatban, ahogy megpillantotta barátait, de már minden üzlet zárva volt és lopni mégsem akart.
— Potterék az én kérésemre nem írták meg neked. — Hermione haragosan pillantott a férfira. — Bár meg kell hagyni, nagyon próbálkoztak elhitetni velem, hogy már képes vagy értelmes ajándékokat is adni — egy sószórót vágott a férfihoz, aki nevetve elhajolt a felé érkező tárgy elől —, de Granger, az egyetlen barátom itt te vagy és éppen ezért a te ajándékod a legnagyszerűbb.
— Miről beszélsz, Draco?
— Neked köszönhetően vagyunk itt és tudod, hogy Astoria mennyire vágyott a társaságra mindig. — Draco megfogta a kezét és habár megvolt az automatikus mozdulat, hogy kihúzza a férfi markaiból, mégsem tette. — Köszönöm, hogy a barátom vagy és ezzel Astoria életét szebbé tudom tenni. Csodálatos barát vagy, Granger.
Hermione nem bírta visszatartani a kibuggyanó könnycseppeket. Draco magához ölelte és ringató mozdulatokkal táncolni kezdtek. Ez volt az egyetlen, amire képesek voltak annyi év után is, de mégis, a mozdulatok az évek során változtak és Hermione már biztonságban érezte magát a mardekáros karjaiban. Soha nem táplált gyengéd érzelmeket Draco iránt, inkább testvérének tartotta — Astoria pedig soha nem mutatott féltékenységet, amikor kettőjüket valami bensőséges cselekedeten kapta.
— Mione, Draco, gyertek ajándékozni. — Draco elengedte, de úgy nézett rá, mintha pontosan tudná, mi jár a fejében. Hermione gondolatai az ajándék körül forogtak, ami a gyerekkori hálószobájában várta, hogy döntsenek sorsáról. — Köszönöm, hogy vagy neki, Mione. — Astoria ezt már akkor mondta, mikor férje már csatlakozott az ünneplőkhöz.
— Mindent neked köszönhetek, Astoria. — Belekarolt barátnőjébe és igyekezett tudomást sem venni a nő karjának vékonyságáról.
Hermione maga köré gyűjtötte az ajándékait, de szokásához híven azt nézte, hogy mások bontogatják a sajátjaikat. James volt a legédesebb természetesen — anyja segítségével ezernyi papírfecnire szaggatta a csomagolásokat. Mindenki nevetett, mikor kibontotta a tőle származó ajándékot. Az elvarázsolt képet, amit hosszú ideig bűvölt, akkor találta ki, amikor először járt a múltban — a kép őket ábrázolta és időnként átváltott mindenki mumusává, de már a Comikulissimus varázsige utáni állapotban. Persze ez csak egy része volt az ajándéknak, az igazán személyre szabott rész mindenkinek nagyon tetszett.
Draco és Astoria megígértette vele, hogy nekik is csinál majd ilyen képet — és kikötötték, hogy Neville mumusát mindenképpen rá kell tennie. Hermione nevetett, elképzelte, ahogy Draco Perselus orra alá dörgöli a Neville nagymamája ruhájába öltözött verzióját. Aztán elszomorodott, de csak egy pillanatra. Perselus hiányzott neki és zavarta, hogy nem tudott róla semmit azóta, hogy előző este visszatértek az idejükbe.
Mikor ötöt ütött az óra, Hermione mindenkitől elnézést kért, hogy asztalt bont. Hosszú percekig búcsúzkodott, mindenkinek megköszönte az ajándékát és szomorúan, hogy el kell hagynia a társaságot, de boldogan, hogy a szüleivel lehet, hoppanált a szobájába. Tudta, hogy a szülei tisztában vannak azzal, hogy hazaért, mert miután visszanyerték memóriájukat és visszatértek Londonba, Hermione bűbájjal látta el a házat — csengőszóval jelzett, ha valaki nem az ajtón keresztül érkezett. Ezzel a tudattal nyugodtan üldögélt az ágyán és kezében a becsomagolt könyvet tartotta. A csomagolópapír néha megcsillant a lámpafényben.
Az asztalra tette a könyvet és úgy döntött, hogy még van ideje gondolkozni. Mosolyt erőltetett az arcára és úgy ment le a lépcsőn a szüleihez. Az asztal megterítve várta már és a hal összetéveszthetetlen illata szállt gőz formájában a szobába. Édesapja már az asztalnál ült, éppen egy pezsgőt próbált kinyitni úgy, hogy az lehetőleg ne pukkanjon nagyot. Hermione csendesen figyelte a jelenetet, de nem lépett közelebb, mert rettenetesen félt a pezsgőnyitástól.
— Apád megint felrázta a pezsgőt, nem igaz? — Hermione mosolyogva fordult az anyja felé, aki a háta mögött állt. — Vajon hány év kell még, hogy megértse, így elkerülhetetlen a robbanás?
— Szerintem ezt sose fogja megjegyezni — kuncogott halkan, majd megugrott, mert a dugó hangos pukkanással eltávolodott a palack nyakából. — Megyek, feltörlöm a földet.
Hermionét igazán szórakoztatta a szüleivel töltött szentesték hagyománya. Az édesapja minden egyes alkalommal úgy vette el az asztalról a pezsgőt és úgy ült le, hogy a folyadék felkeveredett a palackban. Minden évben az lett az eredménye, hogy a pezsgő habok kíséretében kiszökött a palackból — legtöbb esetben a palack tartalmának negyede a padlón landolt. Ő pedig mindig feltakarította a kifolyt folyadékot és közben bólogatott, mikor az apja megjegyezte, hogy megint felrázták a boltban a palackot.
— Mi a helyzet a munkában, kislányom? — Hermione két falat között volt, de még így is sikerült félrenyelnie.
— Minden rendben. A főnököm adott egy kis szabadságot, hogy az adventi időszakban legyen időm mindenre.
— Még mindig a volt tanárodnál dolgozol? — Az apja hangjában semmi rosszallás nem volt, de Hermione torka összeszorult, amikor a tanár szót meghallotta. Fogalma sem volt, mit szólnának szülei ahhoz, ha megtudnák, mit érez aziránt az egykori tanár iránt. — Még mindig olyan kellemetlen, mint amilyen az iskolában volt?
— Nem, apa — nyugtatta meg szülőjét lágy hangon. — Perselus egészen visszafogott, nem sokat szoktunk beszélgetni munka közben, de amikor igen, az kellemes.
A szülei összenéztek, félreérthetetlen pillantást váltottak. Hermione elpirult, korábban sosem hívta egykori professzorát a keresztnevén, amikor a szülei rákérdeztek — ahogyan védeni se védte még ennyire. Beharapta alsó ajkát és várta, hogy majd látja szemükben megvillanni a helytelenítést, de ehelyett mindkét szülője melegen elmosolyodott.
— És mivel tölti Perselus a karácsonyt? — Hermione megrántotta vállát. — De ajándékot azért küldtél neki, igaz?
Hermione szégyenkezve lehajtotta fejét. A szülei mindig arra tanították, hogy meg kell hálálni a jóságot. Ez természetesen nem mindig ajándékot jelentett, de karácsony idején ez kikerülhetetlen volt a Granger-házban. A vacsora csendesen telt a desszertig és anyja csak akkor szólalt meg legközelebb, mikor Hermione bement a konyhába, hogy a mosogatással segítsen.
— Anno azt mondtam neked, hogy a boldogságot az örökkévalóságig lehet hajszolni és én azt kívánom neked, legyél elégedett. De Hermione, ez nem azt jelenti, hogy meg kell elégedned az utóbbival. — Anyja arcát tanulmányozta, de arról nem tudott semmit sem leolvasni a nyilvánvalón kívül.
Lezuhanyzott, azzal az új tusfürdővel, amit a szüleitől kapott — pontosan olyan illata volt, mint annak a testpermetnek, amit szívesen használt, barackvirág. Mivel szülei rendesen fűtöttek, így Hermione a kedvenc szerelését vette fel — a megbűvölt pólót, egy rövidebb nadrágot és Perselus fekete ingét. Szeme az asztalra tévedt és végre úgy érezte, képes rá, hogy meghozza a döntést.
— Tibby! — Remélte, hogy a manó még mindig figyel a hangjára.
— Miben szolgálhatja Tibby a kisasszonyt?
Hermione látta a manó arcán a komorságot, ami nagyon nem illett a naphoz. Mintha semmi örömöt nem talált volna — pedig Hermione emlékezett még a roxforti manók lelkesedésére, mikor a karácsony előtti utolsó étkezéshez készülődtek. Tibby viszont olyan volt, mintha a karácsonyi vacsora helyett egy halotti torról hívta volna el. A hangja is olyan kedvtelen volt.
— Arra szerettelek volna megkérni, hogy ha nem nagy fáradtság, betennéd ezt a gazdád fája alá? — Hermione mosolyogva a manó felé nyújtotta a becsomagolt ajándékot.
— Perselus gazdának nincsen fája. — Hermione nem lepődött meg, már értette a házimanó szomorúságának okát. — De Tibby odaadhatja a kisasszony ajándékát.
— Köszönöm, Tibby! — Hermione az ágya melletti dobozok egyikéből előhalászott egy tábla csokit. Remélte, hogy a manó ezt elfogadja, hiszen nem ruhát akart neki ajándékozni. — Boldog karácsonyt, Tibby!
A manó komoran bólintott és elvette a csokit. Hermione várta, hogy majd hoppanál, de Tibby csak lógatta bánatosan füleit. Manó volt, tehát szolgált és csak legritkább esetben állt elő kérésekkel — Hermione ezért is tartotta teljesen barbárnak a szolgálatukat, mintha lemondtak volna saját magukról. Tibby viszont határozottan úgy állt, mint aki kérni szeretne valamit, de annak ellenére sem merné kimondani a szavakat, hogy Hermione nem volt a gazdája.
— Miben szolgálhatlak Tibby? — A manó nagy szomorú szemeit rászegezte.
— A kisasszonynak el kellene jönnie Perselus gazdához. A gazda egész nap nem mozdult ki.
Hermione meg akarta volna kérdezni, hogy honnan nem mozdult ki, de pontosan tudta a választ. A férfi a visszatértük után bevonult a szobájába és azóta nem ment ki onnan. Ezzel halálra rémíthette a manót, aki minden bizonnyal nem jutott be az ajtón túlra egy varázslatnak köszönhetően. Hermione kinyújtotta kezét a manó felé, aki hálásan pislogva hoppanált vele.
A szobaajtó előtt álltak, Tibby a kezébe nyomta a könyvet és aztán már ott sem volt. Hermione idegesen topogott, a házban hideg volt és sötét — örült, hogy legalább egy zokni volt rajta, valamint az ing is melegítette kissé felsőtestét. A kilincs felé nyúlt és látta a mágiaszikrákat haragosan pattogni, de fájdalmat nem érzett. Lassan lenyomta a fémet és felkészülve a legrosszabbra, kitárta az ajtót.
A szobában sötét volt, Hermione először észre sem vette a fekete alakot, aki az ágynak vetette hátát, de előregörnyedten a térdeire hajtotta a fejét. Hermione csendesen becsukta az ajtót, de nem ment közelebb a férfihoz. Ránézésre úgy is tűnhetett volna, mintha Perselus nem vette volna észre, de látta a férfi feszülő vállait — szeme hozzászokott a sötéthez és a hold fénye is megtalálta útját a szobába.
— Menjen el, Miss Granger! — A férfi hangja karcos volt és halk. Az él, amit bele akart tenni, elveszett. Vagy talán nem is akarta beletenni, nehéz lett volna megállapítani.
Hermione nagy levegőt vett és megérintette az ajtót maga mögött.
Bevallom, ebbe a fejezetbe kicsit merítettem a saját karácsonyi hagyományainkból. De olyan szívesen elképzeltem, hogy Hermione a barátaival tölti a Szenteste napját. No meg, a szülei is szerepet kellet, hogy kapjanak. Nálatok milyen olyan hagyomány van karácsonykor, amit bele lehetne építeni a történetbe? Van valami különleges étel/ital, amit ilyenkor szoktatok fogyasztani?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.