23. fejezet | A boldogság-elégedettség mátrix
Sziasztok!
Ezt a fejezetet szerintem nem csak én vártam. Kérlek vegyétek figyelembe, hogy ez a rész felnőtt jeleneteket tartalmaz. Ráadásul olyant is, ami súrolja az erőszak határát, de az adott szituációban teljesen érthető – Hermione szemén keresztül is megismerhetitek az érzéseit, de az igazi magyarázat a másik fél fejében lejátszódó gondolatok.
Teljes testében megfeszült, mikor megérezte maga mellett a nőt.
Ostoba, hát nem érzi a veszélyt?
Képtelen volt megszólalni, azt érezte, hogy minden egyes szó közelebb sodorja ahhoz az állapothoz, amiből nincs visszatérés. Rettegett, soha ilyet nem érzett még azelőtt — még akkor sem, amikor Voldemort először megkínozta. Még akkor sem, amikor Dumbledore-hoz ment könyörögni és az idős mágus azt mondta neki, hogy undorodik tőle. Elméjében a tükör nem volt egységes, az apró repedések az egész napos próbálkozásai ellenére is megmaradtak. Hermione közelében, a nő érzéseit érezve pedig egyre nagyobbak lettek.
Nem csinált egész nap mást, mint gubbasztott a földön — még arra sem volt ereje, hogy magához hívjon egy Nyugtat-ó bájitalt. Nem mintha a bájital sokat segített volna helyzetén, de legalább az érzésekkel nem kellett volna megküzdenie. Főleg most, amikor a nő mellette félelmet sugárzott magából.
Féljen is, hátha akkor menekül…
— Perselus, aggódom magáért. — A halk női hang éles késként hasított bele, felnyögött. Tévesen azonosította az érzést, nem félelem, hanem aggodalom.
Biztosra vette, hogy soha azelőtt nem látott senki szemében olyan aggodalmat, mint ami a nőből áradt. Egy kis üvegdarab leválni készült a tükörből, de még idejében sikerült megfognia — nem tudta, mit látott volna az üvegdarabban, de mindent meg kellett tennie, hogy Hermione eltűnjön.
— Menjen el, Hermione. — Fel sem ismerte saját hangját, kiszáradt torkából karcosan távoztak a szavak.
Kezével arrébb akarta tolni, de az utolsó pillanatban visszarántotta magához a karját — érezte a mágiát, ami vonzotta. A nő érzései nem csillapodtak és semmiféle hang nem jelezte, hogy távozna a közeléből.
Hát nem érti, hogy mekkora veszélyben van?
Perselus kinyitotta szemét és ránézett Hermionéra. Minden erejére szükség volt a tükörhöz, de mégis megacélozta magát és felkészült, hogy olyan durván beszéljen a nővel, hogy az végre felfogja, hogy el kell mennie. De a meleg barna szempárban az aggodalom mellett a dacosság is csillogott.
— El kell menned, Hermione. Veszélyben vagy. — Nézte, ahogy a női ajkak szétnyílnak. Még az illemmel sem törődött, egyszerűen ki akarta zökkenteni a nőt és ezért letegezte.
— Ostoba vagy, ha azt hiszed, ebben az állapotban magadra hagylak. — Hermione hangjából kihallotta a makacsságot. Griffendéles. — Nem érzem magam veszélyben sem.
— Ostoba lány.
Megragadta a karját, hogy arrébb taszítsa, de képtelen volt elengedni. Tekintete a nő ajkaira tévedt és nagyot nyelt, bízva abban, hogy ez majd megakadályozza abban, amit tenni akart. A piros ajkak csábítóan hívogatták és Perselus egy pillanatra elfeledkezett a tükörről. De az apró repedések újra magára vonták figyelmét. Egyre több volt. Elengedte a nőt és újra lehajtotta fejét.
Szinte észre sem vette, mikor tette Hermione a kezét a karjára, de képtelen volt lerázni magáról. Összeszorította szemét és nagyon koncentrált a szavakra. Nem akarta megbántani, ahogy annak idején Lilyt. A nő gondolatára szívébe mardosó fájdalom hasított.
— Nem vagyok hős, akinek tartanak. Én okoztam Potterék halálát. Nem vagyok több, mint egy kém, akinek vezekelnie kellett és kell a mai napig a tetteiért. — Hangja egyre erőteljesebb lett, bár torka fájt a kiszáradástól.
— Nem attól leszel hős, hogy kém voltál. — Perselus felnézett a nő szemébe. — Attól lettél az, hogy eldöntötted, kém leszel.
A nő mosolygott rá. Úgy mosolygott, mintha teljesen természetes lenne, amit mondott. Mintha mindenki úgy gondolná, ahogy ő. Képtelen volt lélegezni, de Hermionét nézve próbálkozott vele. Aztán megérezte a tükör robbanás-közeli állapotát — azt, amit el akart kerülni annyi időn át. Megragadta a nő derekát azzal a határozott céllal, hogy eltolja magától teljes erejéből, de amint megérezte a nő bőrének melegét tenyere alatt és Hermione érzéseit, képtelen volt uralkodni magán.
A nőhöz hajolt és keményen megcsókolta, nem engedve a nőnek ellenkezést. Úgy csókolta, mintha azzal képes lett volna megvédeni az elkerülhetetlentől. Kezével érezte a ruhák anyagát és Hermione testének finom remegését. Mint egy vadállat, amelyik leterítette zsákmányát, lenyomta a nőt a földre és fölé hajolt — közben csak egy pillanatra szakította meg a csókot. A mágiájuk szikrái úgy pattogtak, mint egy kicseszett tűzijáték-parádé, de Perselust ez sem érdekelte.
Elszakította magát a nőtől és végignézett rajta, de szemével képtelen volt felfogni a látványt. Ajkát a nő nyakára tapasztotta és csókolgatni, szívogatni kezdte. Nem figyelt az alatta fekvőre, csak azzal törődött, amire neki volt szüksége. Megérezte a fát, amikor a nő nadrágjához nyúlt, hogy lehúzza azt — megragadta Hermione varázspálcáját és eltüntette a nőről a ruhát. Ahogy meglátta a nő testét, végigfutott rajta egy pillanatra, hogy mit tesz, de aztán lebukott a boszorka mellére.
Nem hallotta a nőt, nem is igazán látta — azt tette, amire vágyott, nem törődve a másikkal. Mikor újra Hermione szájára tapasztotta száját, látta a nő szemében a megdöbbenést, de nem foglalkozott vele. A csók közben magáról is levarázsolta a ruhákat — mikor megérezte a hűvös szellőt a nyitott ablakon keresztül beáramlani, megdermedt.
Mit művelek? Én vagyok a veszély.
Gondolatait félresöpörve a nőre vetette magát. A következő követelőző csóknál érezte meg, ahogy a tükör, amit addig sikerült valamennyire egyben tartania, szétrobban. Az apró szilánkok a szeme elé úsztak, könyörtelen mutatva a múltat. El akarta hessegetni őket, nem akarta látni.
Az apja megveri az anyját.
Morgást hallott, de nem jött rá, hogy belőle jött a hang.
Látta, ahogy a törékeny alkatú édesanyja a padlóra roskad. Nem tudott semmit tenni, nem tudta megvédeni. Csak nézte, ahogy a férfi a földön fekvő nőt bántalmazza. Perselus visszanyelte az epét.
Lilyvel való ismerkedése.
Ez jó emlék volt, kissé lazított kezei szorításán — azt se tudta, mit fog, nem látott az emlékeken kívül mást. A vörös hajú nő vidám, csilingelő kacagása megmelengette a szívét. Elképzelte, hogy milyen jó lesz megmenekülni az otthontól ezzel a tündérrel.
Lily megszakítja vele a barátságot egy ostobaság miatt.
Perselus újra lehajolt és keményen megcsókolta a nő nyakát, aki alatta feküdt mozdulatlan. Érezte a nőből áradó halvány félelmet.
Az emlékkép ott volt előtte és legszívesebben üvöltött volna. Mikor kimondta Lilyre, hogy sárvérű, nem bánta meg. Meg volt szégyenítve és főleg előtte… Képtelen volt megbánni a szavait akkor. Csak később, amikor a lány már nem kért a barátságából.
Lucius invitálása, hogy válassza a Sötét Nagyurat.
Akarta, hogy tartozzon valahová és az anyja könyvei között talált már korábban is sötét mágiával foglalkozót. Remélte, hogy ezzel képes lesz megvédeni az édesanyját. Belépett és hitt, hogy jól választott. Lily elfordult tőle végleg, már nem volt képes ránézni sem. Mintha soha sem lettek volna barátok.
Perselus egyik kezével arrébb tolta az alatta fekvő bal lábát. Már nem érzett félelmet, inkább valami mást — valami egészen megfoghatatlant.
A kihallgatott jóslat részlet utáni könyörgése.
Hiába élte át újra felnőtt fejjel, tudta, hogy élete legszörnyűbb tettét követte el, mikor a halálnak adta a szeretett nőt és annak férjét és gyermekét. Nem érdekelte James Potter és a gyerek sem — Lilyt akarta megvédeni. De képtelen volt rá, ahogy az édesanyját sem tudta.
Egy ujját a nőbe vezette, semmi gyengédség nem volt a mozdulatban. Megérezte, hogy a nő vágyik rá.
Dumbledore, ahogy kijelenti, hogy neki kell megölnie.
Iszonyatos dühöt érzett, amikor a vén igazgató kimondta a szavakat. Draco lelkével törődött, de az övével nem. Ahogy ott állt és cinikusan felajánlotta az azonnali tettet, álca volt csupán.
Dumbledore, ahogy a Csillagvizsgáló toronyban áll és kéri.
A saját lelkével viaskodott, azzal, hogy ha megszegi szavait, nem csupán Draco lelke lesz menthetetlen, hanem a semmiért hal meg — a Megszeghetetlen Eskü kötötte kezét, és amúgy sem akarta, hogy az ifjú Malfoy azzal nézzen szembe, amivel neki annyi éven át meg kellett küzdenie.
Abban a pillanatban keményen belevezette magát a nőbe, amikor az emlékkép a halálos átkot kimondó részlethez ért. Hajszolta a kielégülést, attól várta a megváltását.
Voldemort, ahogy hűségesnek tartja, majd ráuszítja Naginit.
Az égető fájdalom, ami nem azonnal jött, elméjébe hasított minduntalan. Egyetlen dolog lebegett a szeme előtt: Harry Potternek meg kell tudnia nézni az emlékeit. A feladat, amit még Dumbledore bízott rá, azért próbált minden erejével küzdeni a méreg ellen. Szerencsére az Arany Trió nem volt messze, hallotta a lépteiket korábban — átadta az emlékeket. A fájdalom égetett.
Hermione, ahogy ránéz sokszor.
Az emlékképek gyors váltakozásban jelentek meg előtte, de mindnek Hermione volt a főszereplője. A nő, ahogy koncentrált, ahogy a Perselus feliratú pólójában nézi, ahogy borotválkozik. A kedves tekintet, amivel szinte öntudatlanul megmelengette a szívét. A Roxfortra néző szobában az ugrásuk előtti tekintete, amiben benne volt minden érzése. Az utolsó mondata ott visszhangzott fejében, arról, hogy miért hős.
Perselus érezte a nőből áradó érzést és ebbe kapaszkodva gyorsított mozgásán. Az orgazmus teljes testén átfutott. Soha nem érezte ennyire könnyűnek még magát és látása is kissé élesedett. Az alatta fekvő nő pihegett, a nyakán és mellén foltok éktelenkedtek. Csuklói — amiket Perselus még mindig szorosan a feje fölött tartott — véraláfutásokkal voltak elcsúfítva. Mégsem érezte, hogy a nőből félelem vagy undor sugározna. Még mindig egy érzést érzett belőle teljes erővel áradni és már be is tudta azonosítani: szerelem.
— — — — — — — —
Hermione először megijedt a férfi szoros fogásától. Aztán félt, mert a férfi mintha nem is lett volna jelen — szemeit nyitva tartotta ugyan, de látszólag egészen máshol járt. Amint képes volt elfogadni a helyzetet, már nem érzett mást csak szerelmet. Amikor meztelenül feküdt már és Perselus újra keményen megcsókolta, látta megcsillanni az apró szilánkdarabokat.
A férfi a tudta nélkül kivetítette az emlékeit és Hermione rájött, hogy a férfi azért is volt kiváló okklumentor, mert megtanulta vizuálisan elképzelni az emlékeket. Az apró üvegszilánkok mind egy történetet árultak el és Hermione megbabonázva nézte őket — Perselus pedig birtokba vette a testét. Nem volt orgazmusa, de nem is számított rá, hiszen abban a pillanatban, ahogy Perselus megragadta és tekintete elrévedt, tudta, hogy nincs vele fejben.
Sosem gondolta volna, hogy Perselus Piton ennyire szenvedélyes szerető. Habár kielégülni nem tudott, a szex nem volt számára rossz. A csuklói sajogtak és tudta, hogy testén itt-ott a férfi rajta hagyta a nyomát — de boldog volt. A férfi csókja pontosan olyan volt, amilyet Hermione mindig is kívánt magának, talán egy picivel erőszakosabb. De az ajkai puhák voltak és Hermione végre nőnek érezte magát, ahogy végigcirógatta a testét — soha eddig egyik barátja sem törődött azzal, hogy ezt tegye, pedig azok nem is viaskodtak saját magukkal.
Tudta, hogy Perselus el fog élvezni, ívben megfeszülő háta és a csuklóira helyezedő nyomás elárulta neki. A férfi nyögése még másodpercekig ott csengett Hermione fülében. Aztán látta, hogy Perselus tekintete már nem a múlt apró darabkáit látja, hanem a valóságot. És látta a szégyent és önutálatot felvillanni a fekete szempárban. Kezét óvatosan a férfi arcára csúsztatta és megsimogatta.
— Sajnálom. — Még mélyebb volt a hangja és ez Hermione érzékeit igencsak felkorbácsolta. — Én figyelmeztettelek! — Lemászott róla és leült a hideg padlóra.
— Jobb már?
Perselus rávillantotta szemeit, mintha teljesen őrültnek gondolná — talán az is volt. Hermione egy-egy pohár hideg vizet varázsolt maguknak a varázspálcája nélkül, ami valamiért tőle nagyon távol került, ahogyan a ruháitól is. A férfi hálásan, nagy kortyokban nyelte a frissítőt, míg ő maga apró kortyokat vett szájába, hogy kiélvezhesse a meztelen férfi látványát.
Hermione vágyott a férfira már régóta és pontosan tisztában volt azzal, hogy a férfi pontosan ugyanazt érezte. Nem csak meztelensége miatt, de valahogy nagyon sebezhetőnek látta a férfit. Érezte a megacélosodó érzéseket, amik nem mutattak már többet, mint egyszerű nyugalmat. Csöndben ültek egymás mellett és Hermione nem tudta, mi a következő lépés.
— Adok krémet a… csuklódra, mindjárt visszajövök. — Perselus kissé megingott miközben felállt. Hermionénak elállt a lélegzete, amikor megpillantotta a férfit a holdényben.
Ahogy ült, nem látta teljes mértékben, de állva minden részletet megcsodálhatott. Ő is fel akart pattanni, de lábai összecsuklottak, ahogy rájuk nehezedett. Egy újabb próbálkozás után még időben megfogta a férfi kezét, mielőtt az lenyomta volna a kilincset. Beharapta alsó ajkát, ahogy ráeszmélt merészségére és arra, hogy mit tervezett tenni.
— Hermione…
A férfi ajkára tapasztotta száját — Perselus felnyögött. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy elérje a férfi arcát, mert az, mint egy kőszobor, nem hajolt le hozzá. Kezeit a férfi tarkójára helyezve finoman húzni kezdte magához. Perselus végül engedett a nyomásnak és Hermione érezte, ahogy a férfi átadja magát az érzésnek.
Hátrálni kezdett, maga után húzva a bájital mestert. Egészen az ágyig hátrált, de ott megfordult és Perselust finoman tolni kezdte, hogy az az ágyon kössön ki. Hermione élvezettel nézte a fehér bőrt, az izmos combokat és a sötét szőrszálak között vágytól meredező péniszt. Hermione beharapta alsó ajkát és úgy nézett a férfira — hiába állította magáról a férfi, hogy már nem fiatal, a teste ezt látszólag nem volt hajlandó elfogadni, ahogy a hormonjai sem.
— Hermione — próbálkozott újra a férfi, hogy megállítsa, de Hermione amit egyszer a fejébe vett, azt általában véghez is vitte.
— Szeretkezni akarok veled, Perselus.
A férfi aprót nyögött, amikor markával megszorította a péniszét. Látta a férfi arcára kiülő ellenkezést, de biztos volt benne, hogy csupán az előző birtokló szex miatt akart volna tiltakozni. Lassan elvette kezét a férfiasságról és feljebb kúszott, két combját a férfi két oldalánál tartva.
— Vágyom rád, Perselus — suttogta a férfi fülébe előrehajolva. A férfi megremegett alatta. — Azt akarom, hogy engem láss, miközben szeretkezünk.
A férfi újra felnyögött, mikor Hermione finoman beszívta a nyakán a bőrt. Ő is meg akarta jelölni a férfit. Érezte a hosszú ujjakat, amik szemérme felé vették az irányt, aztán megérezte csiklóján a férfi kezét. Bennakadt a levegő tüdejében. Hátrált egy egészen kicsit, majd ráereszkedett a férfira — tökéletesen kitöltötte, mintha mindig is egymásnak lettek volna teremtve. Perselus egyik kezét a mellén, míg másikat a csiklóján érezte meg és így hajszolták a kielégülést.
Hermione nagyot nyögve élte át az orgazmus első csapásait, és megérezte a férfi határozottabb döfködéseit — aztán Perselus felnyögött és a szájához rántotta. Csókban fejezték be a szeretkezésüket. Hermione boldogan pihegve gördült a férfi jobb oldalára. Kétsége sem fért hozzá, hogy hazaérkezett a férfi karjaiba — a hátát cirógató kéz jólesőn libabőrt váltott ki belőle.
— Perselus?
— Hm? — Hermione nézte a férfit, aki csukott szemmel a plafon felé tartotta fejét.
— Az okklumencia pajzsod egy tükör volt? — Ahogy sejtette, a férfi szemei kipattantak és egyenesen rámeredtek. — Láttam a darabokat, a csillogásukat. — Finoman végig simított a férfi mellkasán. — Korábbi állításom, miszerint azért vagy hős, mert a kémkedést választottad, határozottan megerősítést nyert.
— A saját ostobaságom okozta az egykor szeretett nő halálát. — Hermione visszatartotta lélegzetét, mikor Perselus múlt időben beszélt arról, hogy Lilyt szereti. — Mi van, ha nekem ez jut? Ha azzal, hogy…
— Nem fogok meghalni, mert szeretlek téged. — Hermione dacosan felült és úgy nézett a férfira, mintha az legalábbis szakítani akart volna egy nem létező kapcsolatban. A férfi féloldalas mosolya ráébresztette, mit mondott. — Én… én…
Engedte, hogy Perselus magához húzza és apró, kedves csókot nyomjon az ajkára.
— Tudom, hogy szerelmes vagy belém, Hermione. Érzem. — Perselus teátrálisan a mellkasára mutatott. — És szerintem azt is tudod, hogy én mit érzek.
Hermione végre megérezte a nyugodtság és a vágy mindent elnyomó érzései mellett azt, ami igazán érdekelte. Nem tudta, mióta, de a férfi érzései közt ott volt a szerelem is — el akarta rejteni előle, de most mégis megmutatta. Hermione elégedetten borult vissza a férfi mellkasára. Nem akarta, hogy kimondja a szavakat, tudta, hogy Perselusnak ez sokkal nehezebb, mint neki — neki ugyanis tengernyi ideje volt rádöbbenni.
— Boldog karácsonyt, Perselus! — suttogta a sötétbe és nagyot ásított.
— Boldog karácsonyt, Hermione!
— — — — — — — —
Perselus másnap az ágyban hagyta a meztelen Hermionét, míg lement a pincébe és előkerítette a megfelelő krémeket. Nagyon fáradt volt, de lelke mintha légiesen könnyű lett volna. Már nem érezte a szorítást mellkasában és elméjében, ha arra gondolt, milyen titkokat kell rejtegetnie. Többé már nem voltak titkok és nem is kellett annak tartania őket — emlékek voltak pusztán, mint egy átlag ember esetén.
Arra gondolt, amit Hermione mondott neki, hogy látta a szilánkokat. Biztos volt benne, hogy nem eresztette el annyira magát, hogy az okklumencia megszűnése kivetüljön — Hermione pedig határozottan nem volt abban a helyzetben, hogy legilimenciát alkalmazzon. A mágia-szikrák jelenlétét annyira megszokta, hogy az ágyban már szinte észre sem vette őket.
A hálószobába lépve látta, hogy a nő még nem ébredt fel. Összehajtogatta a ruhákat és elnyomott egy mosolyt, mikor meglátta a Perselus feliratot a nő pólóján. Aztán az ingre tévedt tekintete, ami az övé volt, de Hermione nem adta vissza. Mindenből áradt a barackvirág illat, ahogy a nő testéből is — mikor fölé hajolt a nő, mélyen beleszippantott bőrébe és élvezettel kényeztette érzékeit a kellemes illattal.
Hermione haja szénaboglyaként terült szét az ágyneműn, kezeit szétvetve pihent. Perselus a bal karján éktelenkedő feliratot nézte, ami örök életére emlékeztette a származására. Saját bal alkarját felemelve elgondolkozott. Itt volt ez a fiatal, karcsú teremtés, aki őt választotta valamiért és a bőrébe az a felirat van vésve, amit az ő halvány tetoválásához köthető múltja a legjobban gyűlölt. Az a szó, amivel elüldözte maga mellől Lilyt és amiért örökké vezekelnie kellett.
Szeme a földre tévedt és meglátta az apró becsomagolt ajándékot — kétség sem fért hozzá, hogy könyvet rejt a csomagolópapír. Perselus végighúzta az ezüst és zöld csíkokon ujját, majd — egyik kezében még mindig a krémes tégellyel — kibontotta. A bőr fedelű könyv nem volt meg neki, de mindig nagyon vágyott rá. Limitált kiadású kötet volt, a legnehezebb bájitalok elkészítését tartalmazta — nem tudta, hogyan jutott hozzá Hermione egy ilyen kincshez. Kinyitotta a könyvet és az első lapon megakadt a szeme.
— A Félvér Hercegnek, aki biztosan képes előállítani az esszenciákat és folyékony akaratot, ami ebben a könyvben áll. Boldog karácsonyt, Perselus! H. — Perselus magában követte a betűket, de élvezettel hallgatta az ágyban fekvő boszorka hangját, ébren volt. — Jó reggelt!
— Hol sikerült beszerezned? — Perselus nem törődött formaságokkal és még mindig meglepve állt az ágy mellett.
— Draco segítségét kértem, ő pedig eladta nekem a saját példányát, mondván, úgyse fogja tudni elkészíteni soha a benne rejlő bájitalokat.
Perselus figyelmét elvonta a nyújtózkodó nő látványa, ahogy a domborulatok a reggeli napfényben megvilágításra kerültek. Hermione olyan természetességgel ejtette ki száján a szavakat, mintha mindennapos lett volna, hogy megveszi valaki más könyvét. Ráadásul a keresztfia említésére mintha valami gyomorszájon vágta volna — nem akarta, hogy Hermione közelében legyen olyan bizalmasan, mint amikor rajtakapta őket a Roxfortra néző szobában.
— Féltékeny vagy? — A nő kitágult szemekkel nézett rá, már előtte állva. Perselus morgott a saját figyelmetlensége miatt. — De hát láttad, hogy Draco mennyire szerelmes Astoriába. Ott voltál és láttad, hogy Draco és én…
— Táncoltatok, Merlin szerelmére! — csattant fel, feladva minden maradék önbecsülését és renoméja utolsó morzsáit. — Egymáshoz bújtatok és ringtatok. Többször is.
Hermione kacagása nem esett jól neki. Soha nem viselte jól, ha kinevették és ez a szemtelen fruska az ő otthonában, a hálószobájában képes volt ezt tenni. Még csak meg sem tudta ragadni a nőt, mert mindkét keze foglalt volt. Bosszúsan fújtatott, mint valami mén.
— Jaj, Perselus, de hát Draco csak így tud táncolni. — A boszorka a könnyeit törölgette. — Az esküvő előtt Astoria megírta, hogy kénytelen voltak elmenni táncórákat venni egy mugli központba, mert Draco szó szerint letarolta.
Az elképzelt jelenet belőle is kicsalt egy apró mosolyt. A könyvet letette az éjjeliszekrényre, a másik könyv tetejére — olvasószemüvegét óvatosan a fiókba rejtette. Hátrafordulva látta, ahogy Hermione sütkérezik a napfényben, mintha egyáltalán nem lett volna szégyenlős. Perselus szeme a foltokra esett és ezzel a vágyakozó gondolatoknak annyi volt — Hermione is észrevehette, mert elhúzott szájjal fordult felé.
A nő elé lépett és óvatosan kezébe helyezte a csuklóját, majd lassú, simító mozdulatokkal kenni kezdte a véraláfutásokat. Azok szerencsére rögtön halványodni kezdtek, majd el is tűntek. Mikor a nyaka után a mellére akart volna kenni a krémből, a boszorka megfogta a kezét. Pedig a mutatós halom felső részén egy harapásnyom éktelenkedett, pontosan a szíve fölött.
— Kérlek, nem akarom, hogy nyoma maradjon. — Maga is alig ismert a hangjára, amibe könyörgés vegyült. A bűntudat nyomta lelkét, amiért ezt tette a nő finom testével.
— Én viszont szeretném, ha megmaradna. — A nő hangja elmerengő volt. — Soha eddigi életemben nem éltem át még csak hasonlót sem, mint múlt éjjel veled. Megjelöltél és ezt akarattal tetted, hát hadd maradjon nyoma.
Perselus nehezen, de engedett a nő kérésének. Tényleg akarattal tette, még ha fejben nem is volt teljesen jelen az éjszaka folyamán. Azt akarta, hogy a nő örökre mellette maradjon, mert így tűnt természetesnek. Azóta, hogy a tárgyaláson kitört a harag belőle, azóta, hogy Draco meglátogatta és megosztotta vele a gondolatait, tudta. Tudta, hogy bele fog szeretni az egykori griffendéles, kézlengető boszorkába — csak azt nem sejtette, hogy ennyire hamar bekövetkezik.
— Én nem készültem neked ajándékkal — jutott eszébe a nyilvánvaló. A karácsonyt úgy, ahogy volt, nem tartotta, mert idegesítette a tudat, hogy vele soha nem törődött senki. Albus Dumbledore-on kívül, aki változatos ajándékokkal lepte meg az évek alatt.
— Van egy ötletem, ami szerintem tökéletes ajándék lenne — suttogta fülébe a nő és Perselust meglepte, mikor a boszorka belecsípett fogaival fülcimpájába.
A tégely kicsúszott kezéből, mikor Hermione magához húzta az ágyra. A nő fülébe suttogott, mire az teljes testében élvezetes libabőrben úszott.
Tudom, hogy az első szex egy kicsit furcsára sikerült, de remélem, érthető volt a miértje és a következménye is. De a tisztánlátás végett: Perselus nem erőszakolta meg Hermionét, egyszerűen nyers volt, mint élete nagy részében.
De mit szóltok ahhoz, hogy végre kimondták az érzéseiket? Kellett ez már nagyon, hiszen végig ott volt a levegőben, csak hát tudjuk, hogy Piton professzor mennyire volt nyitott ember. Szerintetek mióta szereti Perselus Hermionét?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.