• "Nagyon figyelj, mert a világot
    teszed is azzá, aminek látod."
    Fodor Ákos: Hasadó anyag
  • Kint feljönnek a csillagok, bent bekuckózva olvasol.
    Az én életem a regények, novellák, olvasmányok és személyes történetek által lesz teljes – és ezeket megosztom veled is. Térj vissza bármikor, én itt leszek.
    Stella L. Brandy

#5 || Top 5 Wednesday (2024)

Sziasztok!

Először is köszöntelek Titeket egy új rovat bejegyzésében, ami 2024-ben indul útjának a blogon, és amit remélem, sikerül véghezvinni és hosszú ideig az életem és blog része lesz. Bizonyára többeteknek ismerős már az, hogy Top 5 Wednesday, ami nem véletlen, hiszen ez egy nagyon régóta élő könyves közösség. Ha valami prompt nagyon magyartalan azért bocsi, de nem mindenre van megfelelő magyar megfelelő, ami pontosan leírja, mit is kéne átgondolni.


A Top 5 Wednesday (magyarul: Top 5 szerda) egy olyan könyves kezdeményezés, aminek hatására a bloggerek/vloggerek/instagrammerek/tiktokerek/stb. megadott prompt (magyarul talán téma/szempont) alapján minden szerdán 5 dolgot sorolnak fel – akár kifejtéssel együtt. Az ötlet Laineytől ered, aki 2013-ban indította útjára.


Könyvek, amiket mostanság a közösségi médiában láttam | Books You’ve Seen Recently Recommended on Social Media

There are always books being recommended, whether that is directly from readers, blogs we follow, or even casually scrolling on social media. From books you’ve recently seen featured online, what were five recommendations that most interested you, and did you decide to pick them up?


***

Mindig ajánlanak könyveket, legyen szó közvetlenül az olvasóktól, az általunk követett blogoktól, vagy akár a közösségi médiában görgetve. A könyvek közül, amiket mostanság láttál mi az az öt, mi leginkább érdekel és úgy döntöttél ezek választod?

Waltner Magdi: Tukorfalat Kettő

Sziasztok!

Szerintem nem sokan ismeritek Tukit, a mentett spánielfiút, akit egy bizonyos Manyus vett be a falkájába és, akinek minden szövegelését lelkesen jegyzeteli. Nos, én imádom ezt a szőrös nagydumást és minden állatkedvelőnek ajánlom szíves figyelmébe a történetét és falkájának tagjai történetét is.

A fejlécen szereplő képek jogai Manyust (Waltner Magdi) illetik, több képért és történetért KATT IDE.

A könyvről

A Tuki nevű ciklon, spániel bőrbe bújva, újra keresztül- kasul száguld az életeteken, hogy elmeséljen megannyi kalandot, ami az első könyvéből kimaradt!

Természetesen vele száguld a póráz végén Manyus, a gazdája, hangosan óbégatva, hogy „Tukiazanyádcsipáját!”, és persze lobogó fülekkel követi őket a zűrbe és a zavarba az összes két és négylábú családtagjuk is.

Ti, Olvasók, pedig biztosak lehettek benne, hogy a schoroksári káoszbrigád mindent elkövet, hogy ismét megzavarja a létetek rendjét!

Figyelmeztetés! A Tukorfalat Kettő, az első részhez hasonlóan sírvaröhögős. Bár, ez a Kettes többször birizgálja az érzelmi könnycsatornákat.

Zsebkendő nélküli használatakor sanszos, hogy összemaszatolod a lapokat!

Vigyázat! A könyv, célzottan szemfelnyitogató okból, erősen állatvédelmi tanokat is tartalmaz!

 

Kiadó: Tóthágas | Megjelenés: 2021 | Eredeti cím: -


Olvass bele: x | Moly-olvasás

 

Elena Ferrante: Nő a sötétben

Sziasztok!

Ne tudom, Ti hogy vagytok vele, de én néha szeretek rövidebb olvasmányokat választani még akkor is, ha nehezebben emészthető témákat tartalmaz. Egyszerűen nem szeretek mindig többszáz oldalon keresztül egy adott témát körbejárni. Talán az sem elhanyagolható, hogy Ferrante számomra egy adu, amivel tudom, hogy gyorsan tudok haladni – ráadásul olyan, mintha a családomról olvasnék néha a helyszínek és nevek miatt.

A könyvről

Elena Ferrante, a kilétét mindmáig titokban tartó olasz író ezúttal is a női lélek legmélyére hatol. Főhőse, Leda 47 éves, angol irodalmat tanít az egyetemen. Elvált, két lánya Kanadába költözött volt férjéhez. A hirtelen megtapasztalt szabadság megfiatalítja, felszabadító örömmel tölti el, és saját maga számára is váratlanul vakációra indul a Jón-tenger partjára. Ott azonban egy lármás nápolyi család szomszédságába kerül, amelynek alig titkolt kötődése a maffiához beárnyékolja békésen induló pihenését. A családhoz tartozó gyönyörű fiatal nő, Nina bájos nőiessége hamar felkelti Leda érdeklődését. Nina mintaszerű anyasága egy húsz évvel megkésett szembesülésre készteti Ledát, aki karrierépítésének egy válságos pontján gyermekeit évekre elhagyta, és önmegvalósítása érdekében szakított mindennel, ami a családjához fűzte.


Kiadó: Park | Megjelenés: 2021 | Eredeti cím: La figlia oscura


Olvass bele: x | Moly-olvasás

 

Kiakadás munka módra

Sziasztok!

Ez egy kiakadós poszt, ahogy a címből is olvashatjátok, ami régóta kikívánkozik belőlem és, ha mindent leírnék, akkor kb. húsz oldal is kijönne belőle (így is hosszú lesz), de én most egy valamire koncentrálok, ez pedig nem más, mint 2023 vége, 2024 eleje. Minden bizonnyal én is rosszul fogok fel dolgokat és ez meg is fog látszani, de bizonyára azt is érzékelni fogjátok, hogy mennyire elfáradtam. Tehát következzék egy nagyon személyes – ekképpen az én nézőpontomból íródott – bejegyzés, ami az én érzéseimről szól a munkám terén. És, hogy miért írtam le mindezt? Mert szeretném, ha mások erősebbek lennének, ha én erősebb lennék a továbbiakban.

A téma pedig: 

Hogyan kerültem át egy másik csoportba az első hét közepén?

 

#4 || Top 5 Wednesday (2024)

Sziasztok!

Először is köszöntelek Titeket egy új rovat bejegyzésében, ami 2024-ben indul útjának a blogon, és amit remélem, sikerül véghezvinni és hosszú ideig az életem és blog része lesz. Bizonyára többeteknek ismerős már az, hogy Top 5 Wednesday, ami nem véletlen, hiszen ez egy nagyon régóta élő könyves közösség. Ha valami prompt nagyon magyartalan azért bocsi, de nem mindenre van megfelelő magyar megfelelő, ami pontosan leírja, mit is kéne átgondolni.


A Top 5 Wednesday (magyarul: Top 5 szerda) egy olyan könyves kezdeményezés, aminek hatására a bloggerek/vloggerek/instagrammerek/tiktokerek/stb. megadott prompt (magyarul talán téma/szempont) alapján minden szerdán 5 dolgot sorolnak fel – akár kifejtéssel együtt. Az ötlet Laineytől ered, aki 2013-ban indította útjára.


Jó érzés küldése | Sending Good Vibes

Have you ever had that moment when reading where you just wanted to hug a character and tell them they’re doing a great job or give them a pep talk? Well, since today is National Compliment Day let’s do just that! Who are five characters you would compliment, send good vibes to, or encourage in that they’re doing amazing and don’t need to beat themselves up?


***

Volt már olyan pillanatod az olvasás során, amikor csak meg akartál ölelni egy szereplőt, és elmondani neki, hogy nagyszerű munkát végez, vagy buzdító beszédet akartál tartani? Nos, mivel ma van a bókok nemzeti napja, tegyük ezt! Ki az az öt karakter, akit megdicsérnél, jó hangulatot adnál vagy bátorítanál abban, hogy remekül teljesítenek, és nem kell túlteljesíteni magukon?

Janikovszky Éva: Égigérő fű

Sziasztok!

Ez egy ilyen hibrid bejegyzés lesz, mert a PárosKönyvesKihívás keretén belül ez volt a kötelező olvasmányom, így kitöltöttem azt a tíz kérdésből álló értékelést is, illetve írtam kicsit szabadabban is a könyvről – ezért lehetnek átfedések, de ez bízom benne, senkit sem fog zavarni.

 

A könyvről

Abban a régi házban, ahol recsegő falépcső vezet az emeletre és a lépcsőforduló színes üvegablaka alatt oroszlános pad áll, a betoppanó idegen vendég óhatatlanul titkok után szimatol. Különösen akkor, ha az illető betoppanó vendég Misu, aki amúgy is gyűjti a titkokat. Csuda dolgok történnek a régi házban, és a titkok között nagy szerepe van százhuszonegy szalmaszálnak, amellyel csak félig lehet málnaszörpöt kiszívni, a málnaszörpöt, amit pedig felnőttek és gyerekek is egyaránt szeretnek. Janikovszky Évát nem kell a mai gyerekeknek bemutatni, mindannyian jól ismerik írásait. Réber László humoros figurái ebben a könyvben is még inkább kiemeli a groteszk ábrázolás mögé rejtett szeretetet.

 

Kiadó: Móra | Megjelenés: 2003 | Eredeti cím: -


Olvass bele: x | Moly-olvasás

 

#3 || Top 5 Wednesday (2024)

Sziasztok!

Először is köszöntelek Titeket egy új rovat bejegyzésében, ami 2024-ben indul útjának a blogon, és amit remélem, sikerül véghezvinni és hosszú ideig az életem és blog része lesz. Bizonyára többeteknek ismerős már az, hogy Top 5 Wednesday, ami nem véletlen, hiszen ez egy nagyon régóta élő könyves közösség. Ha valami prompt nagyon magyartalan azért bocsi, de nem mindenre van megfelelő magyar megfelelő, ami pontosan leírja, mit is kéne átgondolni.


A Top 5 Wednesday (magyarul: Top 5 szerda) egy olyan könyves kezdeményezés, aminek hatására a bloggerek/vloggerek/instagrammerek/tiktokerek/stb. megadott prompt (magyarul talán téma/szempont) alapján minden szerdán 5 dolgot sorolnak fel – akár kifejtéssel együtt. Az ötlet Laineytől ered, aki 2013-ban indította útjára.


Testvérek | Siblings

Time to spotlight our favorite siblings in fiction! Who are some of your favorite siblings and why?


***

Itt az ideje, hogy a kedvenc testvéreinkre fókuszáljunk! Kik a kedvenc testvéreid és miért?

Lista || Várólista Csökkentés (2024)

Sziasztok!

Az a helyzet, hogy van egy kihívás, amit nagyon szeretek és, ha nem felejtem el még fel is szoktam rá jelentkezni. A címből már kiderült, hogy mi is ez, de mindenképpen kattintsatok IDE, mert itt van mindenféle szabály és tudnivaló. A bejegyzésben pedig a listáim találhatóak meg.

 

#2 || Top 5 Wednesday (2024)

Sziasztok!

Először is köszöntelek Titeket egy új rovat bejegyzésében, ami 2024-ben indul útjának a blogon, és amit remélem, sikerül véghezvinni és hosszú ideig az életem és blog része lesz. Bizonyára többeteknek ismerős már az, hogy Top 5 Wednesday, ami nem véletlen, hiszen ez egy nagyon régóta élő könyves közösség. Ha valami prompt nagyon magyartalan azért bocsi, de nem mindenre van megfelelő magyar megfelelő, ami pontosan leírja, mit is kéne átgondolni.


A Top 5 Wednesday (magyarul: Top 5 szerda) egy olyan könyves kezdeményezés, aminek hatására a bloggerek/vloggerek/instagrammerek/tiktokerek/stb. megadott prompt (magyarul talán téma/szempont) alapján minden szerdán 5 dolgot sorolnak fel – akár kifejtéssel együtt. Az ötlet Laineytől ered, aki 2013-ban indította útjára.


Személyi edzők | Personal Trainers

Many people set New Year resolutions to be more healthy, more fit, or maybe a combination of both. Who are some characters you feel would make great personal trainers and help you meet your physical goals? Could they offer great exercise routines or training? Could they help serve up healthy dishes for meal plans? Share with us who you would choose!


***

Sok ember olyan Újévi Fogadalmat tesz, mint még egészségesebb, még fittebb lesz vagy ezeket együtt. Ki az a néhány karakter, aki úgy érzed jó személyi edző lenne és segítene elérned fizikai céljaidat? Tudnának nagyszerű gyakorlatokat vagy edzéseket kínálni? Segíthetnek egészséges ételek elkészítésében az étkezési tervekhez? Oszd meg velünk kit választanál!

Választás || PárosKönyvesKihívás (2024)

Sziasztok!

Min már említettem párszor, a Férjemmel évek óta megrendezzük a saját kis kihívásunkat, aminek a neve PárosKönyvesKihívás. Ez nem egy molyos, vagy népszerű kihívás, hanem ez a mi kis kitalációnk. Nagyon szeretjük és motivál minket – a teljesítés nem mindig megy, de nem is ez a lényeg. Hogy mi is tulajdonképpen, amit csinálunk? Olvassátok el!

 

#1 || Top 5 Wednesday (2024)

Sziasztok!

Először is köszöntelek Titeket egy új rovat bejegyzésében, ami 2024-ben indul útjának a blogon, és amit remélem, sikerül véghezvinni és hosszú ideig az életem és blog része lesz. Bizonyára többeteknek ismerős már az, hogy Top 5 Wednesday, ami nem véletlen, hiszen ez egy nagyon régóta élő könyves közösség. Ha valami prompt nagyon magyartalan azért bocsi, de nem mindenre van megfelelő magyar megfelelő, ami pontosan leírja, mit is kéne átgondolni.


A Top 5 Wednesday (magyarul: Top 5 szerda) egy olyan könyves kezdeményezés, aminek hatására a bloggerek/vloggerek/instagrammerek/tiktokerek/stb. megadott prompt (magyarul talán téma/szempont) alapján minden szerdán 5 dolgot sorolnak fel – akár kifejtéssel együtt. Az ötlet Laineytől ered, aki 2013-ban indította útjára.


Sorozatok, amiket 2024-ben olvasok | Series to Read in 2024

It’s that time of the year when we share what series we plan to read in 2024! Maybe these are older series you’ve been meaning to read for years or maybe the final book in a newer series is about to release and you’re ready to FINALLY binge read it all! Whichever it may be, what are five series you plan to read this year?


***

Eljött az év azon ideje, amikor megosztjuk, milyen sorozatokat tervezünk olvasni 2024-ben! Talán ezek régi sorozatok, amiket tervezgetünk évek óta, vagy egy utolsó könyv egy újabb sorozatból meg fog jelenni és alig várod, hogy VÉGRE kiolvasd! Bármelyik is legyen, mi az az öt sorozat, amit tervezel idén elolvasni?

2024 | TBR

Sziasztok!

Az évkezdő bejegyzésben említettem, hogy tervezek írni egy amolyan TBR listát. Nagyon sokat segített nekem ebben a Moly, ami tavaly év vége óta támogatja a tervezgetést – kicsit fapados még, de a fejlesztőket ismerve hamarosan kapunk hozzá pluszokat.

 

2024 | Évnyitó

Sziasztok!

Egy új évet köszönthetünk, amit talán nem akarok majd a második napon lezárni – ennek 2020 óta igencsak kevés az esélye. Mondanám, hogy tele vagyok tervekkel, de ezt majd a lentiekben is láthatjátok. Rá kellett jönnöm, hogy amennyire tervezős voltam és vagyok, annyira nem tudom néha, hogy mihez kezdjek magammal.

 

2023 | Évzáró

Sziasztok!

Lezárunk egy évet, ami számomra pozitív és negatív eseményekkel tarkított volt. Nem mondom, hogy minden pillanatára boldogan gondolok vissza és azt se, hogy ne zártam volna le már a legelején, de végül eljutottunk az utolsó napig is. De lássuk is, milyen volt ez az év.

 

© Stella L. Brandy || 2012 -