Kiakadás munka módra

Sziasztok!

Ez egy kiakadós poszt, ahogy a címből is olvashatjátok, ami régóta kikívánkozik belőlem és, ha mindent leírnék, akkor kb. húsz oldal is kijönne belőle (így is hosszú lesz), de én most egy valamire koncentrálok, ez pedig nem más, mint 2023 vége, 2024 eleje. Minden bizonnyal én is rosszul fogok fel dolgokat és ez meg is fog látszani, de bizonyára azt is érzékelni fogjátok, hogy mennyire elfáradtam. Tehát következzék egy nagyon személyes – ekképpen az én nézőpontomból íródott – bejegyzés, ami az én érzéseimről szól a munkám terén. És, hogy miért írtam le mindezt? Mert szeretném, ha mások erősebbek lennének, ha én erősebb lennék a továbbiakban.

A téma pedig: 

Hogyan kerültem át egy másik csoportba az első hét közepén?

 

 

Kezdetben volt.

Mérnökinformatikusként egy level 1 csoportban ülni nem túl kihívásokkal teli, már ami az informatikát illeti – mert amúgy elég sok kihívást kell átélni, főleg, mert nagyon sok bosszantó dologgal kell nap, mint nap megbirkózni. Szóval informatikusként 4 évet egy level 1 csoportban tengődtem és meg kell, mondjam nagyon kényelmes volt néha, főleg mert ennyi idő alatt azért eléggé tapasztalt lettem és habár meg tudtak még lepni a betelefonálók, de azért kevesebbszer, mint az elején.

2023 végén nem éreztem jól magamat a csoportomban az igaz. Alakultak a dolgok csak nem jó irányba és ez meglehetősen rányomta bélyegét a hangulatomra. Elgondolkoztam a váltáson, de ültem a gép előtt és azon gondolkoztam, milyen irányba szeretnék elindulni – ez még mindig nem egyértelmű számomra, nem tudom, mi lenne az ideális munka számomra, amire azt mondanám, hogy „Igen, ezt szerettem volna mindig is csinálni”.

Szóval, adott egy nem túl szakmámba vágó csoport (bár voltak csoporton belüli informatikai megmozdulásaim, amiket szerettem), egy nem túl barátságos légkör, valamint egy szülésiszabadságról visszatérő kolléganő. Igazából előbb gondoltam kirúgásra, mint arra, ami várt rám – de aztán elkezdődött egy oltári nagy kavarás.

 

A folytatásban alakult.

Az egész évem úgy alakult, hogy egy ügy miatt [továbbiakban: Ügy] rendszeresen jártam a főnökhöz, mert mindig felmerült egy újabb kérdés és mivel a kolléganőm a főnökkel kezdett neki ennek az Ügynek, így én is folytattam a hagyományt. A rendszeres felkeresés az én főnököm esetében azt jelenti, hogy naponta vagy háromszor pattantam vissza az ajtóról és valamiért mindig nap végén sikerült megtalálnom és akkor lavírozhattam, hogy elindulhassak időben.

Az egyik ilyen alkalommal (október 20. körül) a főnököm a szokásos lekérdezések közben elkezdett magyarázni az SQL-ről. Számomra az SQL nem ismeretlen, hiszen középiskolától kezdve főiskoláig volt vele dolgom (konkrétan a záróvizsgám B tétele is ez volt), így tudtam válaszolni. Erre a főnököm megkérdezte, hogy mit is végeztem (eléggé feledékeny, de ez konkrétan évente előjött, szóval nem lehetett neki meglepetés) – elmondtam. Ekkor megjegyezte, hogy tervei vannak a jövőre nézve, hogy mindenki kapjon kicsit saját maga feladatot, illetve a sajátjaiból is le akar adni – ez utóbbi teljesen érthető amúgy. Én csak bólogattam. Megjegyezte, hogy november 3-án (előtte jártunk két héttel) lesz majd egy értekezlet és akkor majd részletesen megbeszéljük a dolgokat, de elsőkörben az érdekelné, hogy beletanulnék-e az SQL-be. Azt mondtam, hogy érdekesnek hangzik, majd hozzátettem, hogy "De, ha nem megy és béna vagyok hozzá, akkor nem ér kirúgni", amire csak elmosolyogta magát és megjegyezte, hogy ő biztos benne, hogy menni fog nekem.

Hazaérve beszélgettem a férjemmel és arra jutottunk, hogy 3-án megtudjuk, mit is tervez a főnök. De, ahogy lenni szokott a beszélgetés közben egyre több információ kezdett kikristályosodni, ahogy lenyugodván más szemszögből is vizsgáltuk a történéseket. Ekkor volt az, hogy én két héten keresztül idegeskedtem és szánalmas és a férjemet is egészen biztosan idegesítettem, de mást sem tudtam mondani, minthogy én nem akarok átkerülni a fiúkhoz. Minden porcikámban éreztem, hogy én 3-án meg kell, hogy mondjam a főnökömnek, hogy én nem akarok a level 2 csoportba átmenni. Rosszul voltam, sírtam és szerintem nyugodtan mondhatom, hogy pánikrohamom is volt.

Egy kolléganőmet megkérdeztem aztán, aki látja a főnök naptárát, hogy mondja már meg, pontosan mikor lesz az értekezlet, mert csak annyit mondott, hogy 3-án. Megírta azt is, hogy az én nevem amúgy csak zárójelesen látszik (a szülésről visszatérő kollegina neve mögött voltam). Ekkor egy újabb pánikroham tört rám, mert még mindig senki sem beszélt velem, de a fejemben kezdett összeállni a kép – akkor még azt hittem, megint csak túlgondolom a dolgokat.

Elérkezett a november 3. Péntek volt, amikor én home office-ban szoktam lenni, de ez nem számított, átvariáltam a dolgaim. Ott ültem bent és az értekezlet kezdőidőpontján még rá is kérdeztem a kolléganőnél, hogy amúgy a főnök bent van-e, megírta, hogy igen, szólt is neki az értekezletről, de arra az volt a válasz, hogy más értekezletre kell mennie. Másodjára fordult elő életemben, hogy bementem tök fölöslegesen a főnököm kérésére – ilyen soha többet nem fog előfordulni.

A férjem kérdezte, hogy miként alakult az értekezlet és elmondtam neki, hogy sehogy. Konkrétan nem volt. Nem lepődött meg, de láttam rajta, hogy reménykedett benne, hogy nem ver át a főni, mert így is teljesen kivoltam.

Egész novemberben nem hozta szóba a főnök a dolgot, ebből én arra gondoltam, hogy mivel elmaradt a megbeszélés (amin én csak másodlagos voltam), biztosan nem volt szükség rá. Nem került szóba az SQL, nem került szóba az elmaradt értekezlet. Én megbékéltem, hogy ez olyan szokásos fellángolás volt a főnökömnél, amiből sosem lesz semmi, de aztán nagyot koppantam. Még tavasszal fel kellett jelentkezni a cégnél tanfolyamra, bármilyenre, aminek időpontja esetemben november vége volt. Azt áthelyezték december közepére, aminek annyira nem örültem, de még pont belefért – egy héttel később már nem mentem volna. Valamikor ilyentájt, november végén, örvendeztett meg kolléganőm azzal, hogy a főnököm még 2023-ban el akar küldeni SQL tanfolyamra. Kiakadtam. Szegény kolléganőm, talán ő az egyetlen bizalmasom és mégis, vele beszéltem nagyon csúnyán, bár szavaimból azért egyértelmű volt, hogy kinek szól igazából az indulat.

December lett és én még mindig csak magamban idegeskedtem, ráadásul mivel konkrétumokat nem tudtam, csak az SQL tanfolyamot, így azzal is viaskodtam, hogy legyőzzem magamban a saját magam által generált hipotéziseket. Egyre rosszabbul éreztem magam a saját csoportomban is ezidőtájt, ami még inkább lejjebb nyomta a hangulatomat.

Ekkor kellet az Ügy miatt újra keresnem a főnököt. Ő észrevette, hogy valami nem stimmel és megkérdezte, mi van, mire elmondtam neki, hogy én nagyon elfáradtam és belefáradtam az egészbe, fel akarok mondani. Azt mondta, hogy nem akarok felmondani és úgyis tudom, mi lesz. Itt jött a világ legértelmetlenebb párbeszéde, ami abból állt, hogy ő azt mondta „De tudod.” én pedig azt, hogy „Nem, nem tudom.”, aminek végül ő vetett véget – itt megjegyezném, hogy, amennyiben tudtam volna, mit tervez, akkor nem játszottam volna azt, hogy nem tudom. Akkor mondta, hogy "Az ügyáthelyezés a tiéd lesz, mert a fiúknak még mindig hasfájása van tőle. Lesz mindkét oldalon zúgolódás, de majd jó lesz.", én pedig ültem ott kukán. Majd megjegyezte, hogy lányok (egy csoport) már néztek is nekem tanfolyamot, de még nem tudta megnézni, de, hogy ő biztos benne, hogy még 2023-ban el tudom végezni. Itt felhívom a figyelmét mindenkinek, hogy ekkor december közepe felé jártunk, tehát egy második tanfolyam esélyét 0%-ban láttam megvalósíthatónak.

Hazaérvén megbeszéltük férjjel, hogy szinte biztos vagyok benne én is, ő is, hogy a főnök át akar rakni. Na, itt feltettem a kezem és azt mondtam, hogy akkor én feladom és nem érdekel már semmi. Sírás. Ez jellemezte azt az időszakot is.

A tanfolyam közepén egy kollégám rám írt, mégpedig azzal a szöveggel, hogy „Hallom, munkahelyet váltasz.”, ami egy olyan gyújtópont lett, ami amúgy a mai napig bennem égő tüzet csiholt. Kiderült, hogy lassan mindenki többet tud arról, hogy mik a tervek velem, mint én magam. Totálisan kiakadtam és úgy éreztem, felrobbanok. Azon a héten pénteken a karácsonyi partin ez a kolléga elmondta, hogy kerek perec rákérdezett egy főnöknél [továbbiakban: KF] a dologra, aki elmondta, hogy mindent fogok csinálni, amit a level 2. Legszívesebben megkerestem volna azon nyomban a főnökömet, hogy beolvassak neki, de a kollégámat nem akartam kellemetlen helyeztbe hozni. KF viszont elszólta magát – konkrétan azt mondta, hogy „Jövőre pedig találkozunk az új csoportodban” –, mikor búcsúzkodtam el, mert úgy volt, hogy előbb lelépek, ami után viszont megkerestem a főnököt és elmondtam neki, hogy mit tudtam meg.

A főnököm azt mondta, hogy „Igen, átülsz. De elhiheted, hogy nem így akartuk elmondani, hanem januárban le fogunk ülni hárman és akkor megbeszéljük a részleteket.”, majd elkezdte nekem magyarázni, hogy de ne izguljak, mert „nem változik semmi” és neki konkrét tervei vannak, ami majd milyen jó lesz. Feltettem neki a legegyszerűbb kérdést, ami a legfontosabb is volt számomra „Január 3-án balra vagy jobbra induljak?”, de erre nem tudott válaszolni, helyette megismételte, hogy hármasban beszélünk majd.

Az ünnepek előtt beszéltem a kolléganővel, aki visszajött, ő sem tudott semmit. Aztán a két ünnep között felhívott, hogy elmondja, csütörtökön kezd és azt mondta neki a főnök, hogy akkor kerül elhelyezésre a gépe. Tehát én újfent alakíthattam át a home office rendemet, mert nem akartam azt, hogy csütörtökön random helyre letegyék a gépem. Végül szerdán bejött KF és mondott pár szót, majd közölte, hogy akkor csütörtöktől oda menjek majd és aznap választottam helyet is. Itt megjegyzem, ő volt az első, aki megkérdezte, hogy akarom-e én ezt az egészet, merthogy a főnök neki azt mondta, hogy én lelkes vagyok.

Tehát így történt, hogy a hét közepén csoportot váltottam. Ekkor velem még amúgy mindig nem volt beszélve, mert KF is csak lavírozni tud, hiszen a főnök fejébe senki sem lát bele. Elmondott dolgokat, de azt, hogy mivel is jár a csoportváltás ő sem tudta megmondani vagy pontosan tudta és úgy vélte, én is tudom. Eléggé vicces helyzet volt, mikor megköszöntem neki, hogy beszélt velem és mondott infókat, mert én amúgy ki voltam ebből az egészből hagyva jószerivel. Az kevésbé volt vicces és valószínűleg az arcomon is látszódott, amikor azt mondta, hogy „És akkor elég lesz bejönnöd holnap nyolcra vagy utána.” illetve azt, hogy „Mostantól akkor az vonatkozik rád is, ami a fiúkra.” – elhihetitek, hogy a dühöm nemhogy csökkent, egyenesen az egekbe szökött.

 

A végén lett.

Csütörtökön aztán a főnök is befáradt az épületbe és még a konyhában találkoztunk is, de egy szóval sem említette, hogy akkor menjek át. Nem, inkább felhívott telefonon egy húsz perccel később, hogy át tudnék-e menni, igaz a hívást nem hallottam így vissza kellett hívnom, de annyi baj legyen. És akkor jöjjön az, ami miatt ezt az egész bejegyzést elkezdtem megírni, az utána pillanat, amikor január 4-én bementem és azt éreztem, hogy vagy kirúgatom magam, vagy némán hallgatok a leszarom tabletta bevétele után. A főnök ugyanis úgy kezdte, hogy lecseszte KF-t nekem, hogy nem mondott el mindent, miközben én csak annyit mondtam arra a kérdésre, hogy „Akkor mindent elmondott?”, hogy „Mondott dolgokat igen, legfőképp, hogy mától ott vagyok.” – a főnök szerint ugyanis ő azt mondta, hogy mindent mondjon el. Nem érdekel, ki mit gondolt, hitt, akármi. A főnököm még akkor sem beszélt velem a munkámról.

Mert képzeljétek, ott töltöttem szerintem másfél órát vagy valamivel többet és azon túl, hogy minden prosti rendszerről beszélt, azt még mindig nem mesélte el, hogy tulajdonképpen mivel is jár az én áthelyezésem. Hogy mik lesznek a feladataim (az ügyáthelyezésen kívül, amit ugye tudtam, hogy nekem akar átadni). Hogy milyen anyagi vonzattal jár a „feljebb lépésem. Hogy milyen lehetőségeim vannak. Hogy milyen feltételekről tárgyaljunk. Hogy akarom-e én ezt az egészet.

Azon a „beszélgetésen” én csöndben ültem sokáig és hallgattam, hogy miket szeretne általam bővíteni a csoportban. Hogy mit szeretne, ha inkább az új csoportom csinálna. Hogy én nekem milyen extra feladatokra gondolt.

Oh, igen. Extra feladatok. Például az a kedvencem egyike volt, hogy idézem „Jelenleg fizetünk egy webdesignernek sok pénzt, de jobban szeretném, ha ez házon belül maradna és akkor ezt te csinálhatod majd.” – itt szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez egy egészen más munkakör már és még itt sem említett olyat például, hogy fizetésemeléssel járna. Aztán jött a kérdés, hogy „Érdekel a tesztelés?” mire mondtam, hogy érdekel – erre felírta a listájára, hogy akkor olyan tanfolyamot és vizsgát is elvégzek majd és azt is csinálom. Újabb feladatkör, újabb ingyenmunka lehetőség csak nekem, csak most – visszautasíthatatlan ajánlat. Természetesen a honlapra feltöltögethetek még dolgokat is, amiket kell, hiszen az is jobb lenne, ha a csoportban lenne. És egy olyan alkalmazást is megkaphat a csoport, ami jelenleg egy másiknál fut és rendben van. Négy rendszernek szeretné, ha én lennék a gazdája (mindegyiknek van jelenleg), de ezen kívül választhatok még másikat is, ha gondolom.

Beleszólásom semmi. Fizetésemelést meg sem említjük, sőt, kifejezetten kerüljük hiszen nyugodjak meg, „semmi sem változik”. Ezek után volt képe megkérdezni tőlem, hogy jó-e úgy a betanítás, ahogy ő azt kigondolta (havi 1-2 rendszer a 12 hónapra elosztva) – nyilván igen, úgy nekem sem kell megerőltetnem magam. Aha, csak erről egészen biztosan elfelejtette tájékoztatni KF-t, mert ő a másik. Meg a fiúk, jaj, hát azok is zseniálisak. Első nap bejött vagy 3 hívás, meg néhány e-mail és egyikük, aki az ügyáthelyezést csinálta nem tudott megcsinálni ötöt, mert idézem „sokkal fontosabb dolgok voltak, láthattam”. Hát, nem tudom, nekem inkább úgy tűnt, hogy ő pl. megint egy gumicsonton rágódott.

Na de, KF-re tekintsünk vissza picit. Több, mint 4 éve dolgozom a cégnél. Nem tavaly tanultam be az eddigi csoportom munkájába, hanem még az elején. Amikor megérkeztem a csoportba a lányok rögtön elmondták, hogy mivel fogok kezdeni (fun fact: ügyáthelyezéssel). Aztán mutogatták a rendszert, miközben a főnök (aki akkor csoportvezető volt még) tartott nekem előadásokat az elméletből. 2022 óta betanítottam (részben én, az elején mindenképpen nagyobb részben) két embert a saját csoportomban és segítettem egyet abban a csoportban, ahová átkerültem. És akkor KF képes olyat írni nekem, hogy hallgassam, mit beszélnek a fiúk. Oké, majd elkérem mindenki otthoni címét, mert különben nehéz lesz (amúgy ezt nem kell mondani, ezt csinálom 4 éve, mivel vagy én tanultam be, vagy én tanítottam be). Erre most jött azzal, hogy jegyzeteljem le ezeket. Hát hogyne, ez a felejtős kategória, ez olyan szinten felesleges, ráadásul jó sem vagyok benne és nem így kellene megközelíteni a dolgokat – pont hogy a fiúknak kéne elmondani, hogy mi volt a kérdés és elmondani a választ, vagy megkérdezni, hogy mit válaszoltam volna. Ami ennél jobban kiakasztott és beszélni fogok is a főnökkel az viszont nem ez.

Ugye azt említettem, hogy én az ügyáthelyezéssel tanultam be, mert a volt csoportomban az olyan, amihez nem kell tanúsítvány és meg tudja bárki csinálni. Az oroszlánrészét még mindig az a csoport végzi. Én megnézem három ügyáthelyezést az új csoportomban. De ennyi nekem elég volt, hiszen egy felületről beszélünk nem atomfizikáról. Erre azt írja KF, hogy üljek oda minden ügyáthelyezésnél a fiúkhoz és nézzem. Itt vagyok lassan 28 évesen és már elég régóta tudom, hogyan tudok betanulni – így egészen pontosan nem. Ráadásul múlthéten már én végeztem el az ügyáthelyezést. Van még két kérdésem azt holnap felteszem a fiúknak, aztán leveszem a terhet a vállukról és csinálom én.

Ja, meg az sem fog menni, hogy én egyszerre mindent is csináljak. Azt nagyon gyorsan el lehet felejteni. KF-nek egy rendszer fontosabb mindennél, de nekem még nem abba kéne betanulnom, hanem az ügyáthelyezésbe, hiszen legfőképp azért kerültem át. Ja, meg azért, hogy egyszemélyben legyek a support+tartalomgyártó+webdesigner+tesztelő, legalábbis nagyon úgy néz ki.

Majdnem elfelejtettem megemlíteni a csütörtöki megbeszélés egy fontos momentumát. Konkrétan január 4-én volt Mama szülinapja, ami számomra eléggé meghatározta azt a napot a főnököm nélkül is, de mikor kaptam a sok infót (de egyik rendszert sem mutatta meg, véletlenül se legyen fogalmam róla, hogyan néz ki) egyszerűen elfáradtam így, amikor megkérdezte, hogy van-e bármi, amit hozzá szeretnék fűzni csak annyit mondtam, hogy ragaszkodom a munkaidőmhöz.

Igen, pontosan ezeket a szavakat használtam, láttam is rajta, hogy nem nagyon tetszik a hangsúlyom és a ragaszkodom szó, de mivel azt magasról leszarta, hogy milyen érzéseim vannak az ötletével kapcsolatban, így nem tudott érdekelni. Na most essen pár szó itt a munkaidőről. A volt csoportomban az volt, hogy hétfő-csütörtök esetében 7:30-16:30, pénteken 7:30-14:00 volt a munkaidő. Az új csoportomban hétfő-péntek 8:00-16:30 a felállás – csakhogy itt, aki bejár az 8:30-nál előbb még az épület sarkát sem éri el. Tudjátok, mi volt a válasz? Hogy mi miatt nem hoztam szóba semmit már, mert tudtam, hogy túl gyenge vagyok a harchoz? Amikor közölte velem, hogy azokkal a speciális ügyfelekkel, akikkel az új csoportban beszélünk nem lehet azt megtenni, hogy 14:00 és 16:30 között senki sem veszi fel a telefont. Még szerencse, hogy amúgy a visszatérő kollegina akkor jött be az irodába, mert akkorra volt hívva, hogy beszéljen a főnökkel, különben csúnyát mondtam volna utolsó erőmmel. Mégis hogy a prostiba gondolja azt, hogy 14:00-16:30 között senki sem venné fel a telefont, ha rajtam kívül még 3 fiú van?

Ja, amúgy a betanulási időben lehetek így, aztán majd újra tárgyaljuk, mert nem szereti ezt a különcködést – fun fact, egyszercsak megszólalt mikor találkoztunk, hogy amúgy gondolkodott a munkaidőmön és szerinte olyat talált ki, ami nekem és neki is jó. Majd megkérdezte, hogy amúgy van-e valami különlegessége, hogy ragaszkodom hozzá. Mondtam neki, hogy az ott a szabadidőm. Az ott a pihenésem. A férjemmel tölthető hétköznap lehetősége, hogy elmenjünk valahova. (Itt megjegyzem, a hangom egyre ingerültebb lett, hiszen mindig rádobott egy hasábot a tűzre.) Majd hozzátette, hogy tudja, hogy a fiúk is furcsán járnak be, így majd valamit biztos tudunk egyezkedni. Hát, én pont leszarom a fiúkat, akik 8-tól képtelen felvenni a telefonokat – még az is, aki otthon van.

És, hogy mikor írtam meg a férjemnek, hogy segítsen állást keresni? Kérdezhetitek, hogy ezek után még volt tovább? Volt. „És majd 1-2 hónap múlva elvégezzük a papírmunkát is, mert lehet, hogy [a visszatérő kollegina] nem akar átmenni a kft-be.” Én néztem, hogy milyen papírmunkáról beszél, amiben állásváltás van? Hiszen nem azt mondta a prosti életbe már, hogy semmi sem változik? Hogy nyugodjak meg? Hogy minden fasza lesz? Hogy jó lesz nekem?

Amúgy a váltásnak van egy pozitívuma, a legtöbben sajnálnak és mikor felhívtam az üzemeltetést, hogy lenne egy kérésem a srác rögtön jött és intézkedett – meg is jegyezték a fiúk, hogy ilyet nem szoktak csinálni.

És, hogy mi várható? Én biztos nem megyek át az anyacégbe, mert ilyen oda-vissza adogatást játszanak magukkal és azokkal, akiknek van ehhez kedvük. Mikor a kft-be váltottam, mert akkor is volt választási lehetőség… akkor addig nem írtam alá a szerződést, amíg nem kaptam papírt arról, hogy állandó a munkaviszonyom – éppen az esküvőm után volt, mikor hitelt ügyintéztünk. De tudjátok, miért nem akarok átmenni? Mert sokkal nagyobb biztonságban érzem magam – hiszen KF és a főnök sem tud kirúgni, és KF miatt ez nekem mindig nagyon fontos volt.

 

Miért vagyok még ennél a cégnél? Mert hülye vagyok. A vicc, hogy nem a munkával van a gondom, mert lassan ugyan, de hajlandó vagyok betanulni. De azzal nagyon nagy problémám van, hogy KF 2022-ben a fejébe vette, hogy felmondásra kényszerít és nagyon csúnyán támadott, aminek az lett a következménye, hogy én rettegek tőle. Nem érdekel az sem, hogy ő lelkes volt, hogy átmegyek, mert neki is az jutott eszébe, hogy én jó lennék oda – én még mindig rettegek tőle. Ezt tudta a főnök és mégis, jó ötlet volt számára az, hogy velem 0 megbeszéléssel átrakjon.

Az elmúlt 3 hónapban én olyan szinten feszült vagyok, hogy lassan kiköhögöm a tüdőmet pedig nem is onnan indul a köhögésem (stressz-köhögés). Keresem a boldogságot és a pozitív pillanatokat, de sajnos még mindig több időt töltök a munkahelyemen a munkatársaimmal, mint azokkal, akiket szeretek. És tudjátok mit? Az, ami tavaly mélypontra küldött, az mostanra pozitív lett és próbálok ebből erőt meríteni. Azóta én csinálom az ügyáthelyezéseket, bár ebből is lesz még probléma, mert KF azt mondta egyik kollégának, hogy ő engem, mint harmadik ember szeretne ebben (vicces, nekem nem mondott semmit). Lesznek még itt problémák, mert így január vége felé eldöntöttem, hogy akkor azt fogom csinálni, amihez értek: van három feladat, amit meg tudok csinálni, a többi meg ráér, hiszen amúgy is arról volt szó, hogy havonta egy rendszerbe tanulok bele. Örülök amúgy, hogy az ügyáthelyezést tudom csinálni, mert így nem érzem magam teljesen haszontalannak.

Itt nektek szoktam kérdéseket feltenni, de most semmi nem jut eszembe. Magamnak felteszem a kérdést, hogy mivel szeretnék foglalkozni, de még nem találtam meg az „igazit”. Köszönöm, ha végigolvastátok ezt a bejegyzést.

 

Találkozunk legközelebb!

Stella