Sziasztok!
Ne tudom, Ti hogy vagytok vele, de én néha szeretek rövidebb olvasmányokat választani még akkor is, ha nehezebben emészthető témákat tartalmaz. Egyszerűen nem szeretek mindig többszáz oldalon keresztül egy adott témát körbejárni. Talán az sem elhanyagolható, hogy Ferrante számomra egy adu, amivel tudom, hogy gyorsan tudok haladni – ráadásul olyan, mintha a családomról olvasnék néha a helyszínek és nevek miatt.
A könyvről
Elena Ferrante, a kilétét mindmáig titokban tartó olasz író ezúttal is a női lélek legmélyére hatol. Főhőse, Leda 47 éves, angol irodalmat tanít az egyetemen. Elvált, két lánya Kanadába költözött volt férjéhez. A hirtelen megtapasztalt szabadság megfiatalítja, felszabadító örömmel tölti el, és saját maga számára is váratlanul vakációra indul a Jón-tenger partjára. Ott azonban egy lármás nápolyi család szomszédságába kerül, amelynek alig titkolt kötődése a maffiához beárnyékolja békésen induló pihenését. A családhoz tartozó gyönyörű fiatal nő, Nina bájos nőiessége hamar felkelti Leda érdeklődését. Nina mintaszerű anyasága egy húsz évvel megkésett szembesülésre készteti Ledát, aki karrierépítésének egy válságos pontján gyermekeit évekre elhagyta, és önmegvalósítása érdekében szakított mindennel, ami a családjához fűzte.
Kiadó: Park | Megjelenés: 2021 | Eredeti cím: La figlia oscura
Olvass bele:
x| Moly-olvasás
Én és a könyv
Nincs kétszáz oldal ez a könyv mégis ezernyi érzelmet lépes kiváltani, éppúgy, ahogy Leda karakterével barátkozunk. Sokak számára biztosan ellenszenves, másoknak viszont felnyitja a szemét a saját életében fellelhető hasonlóságokra. Ferrante a Nápolyi regények után benyújtotta kérelmét a könyvespolcomra, ami azt jelenti, bármi is jelenik meg, az rögtön felkerül. Pedig ő olyan témaköröket feszeget, ami számomra komfortzónán kívüliek – én vagyok a tipikus példája annak, hogy az iskolában annyira belénk nevelték, „Mire gondolt a költő?”, hogy egyszerűen félek, nem jól értem, amit egy-egy író leírt.
Felnőtt könyvet olvasni nagyon felnőttes. Ez a könyv pedig a feminizmus, az anyaság, a család és anya-lánya kapcsolatot hívatott bemutatni. Leda már elég sokat tapasztalt és az ő szemén keresztül látjuk a történetet, ami azért is érdekes, mert az élete nem a megszokott sémákból épült fel – anya, de a gyerekeivel inkább távoli a kapcsolata.
A könyv elején egyértelműnek tűnt, hogy Leda akart gyereket ugyanakkor már arra visszaemlékezvén is rögtön szembeötlő, hogy versengett férjével a karrier fronton. Számomra ő egy olyan nőtípust ábrázolt, ami egy szürke zóna a mai világban is – valaki akar gyereket, valaki nem, azokról meg simán elfeledkezünk, akik akartak gyereket és karriert is. Pedig nagyon fontos lenne arról beszélni, hogy legyen szó nőről vagy férfiról a szülővé válás egy gyökeres változást hoz az életbe és kompromisszumokra késztet.
A fülszöveg alapján igazából kicsit másra számítottam, ugyanakkor azt kaptam, ami le volt írva. A strandon voltunk, meleg volt és Leda nézett egy anyát a lányával. Ami nekem feltűnt, hogy milyen szépen bemutatta Ferrante, hogy messziről valami csodálatosnak tűnhet, ám közelről nézve csúffá válhat. Nina a húsz évvel korábbi énjét személyesíttette meg kicsit kevesebb karrierhajszolással.
Aztán eltűnt Nina kislányának (Elenának) a babája, ami beindított mindenkiben valamit. Furcsa volt Ledát szemlélni, de ugyanúgy ezt éreztem Nina kapcsán is, aki egyre inkább elkezdett Leda útjára lépni – már, ami kiderült addig Leda múltjából. A baba persze előkerült a végén és értelmet nyer a könyv eleje is. Az biztos, hogy Nina a legjobbtól kapott tanácsot és az is, hogy Leda Ninát figyelve ráeszmélt életének fiatalabb évei félresiklásaira.
Nagyon érdekes olvasmány volt, hiszen egy olyan nő életébe nyerhettünk betekintést, aki a karriert választotta a gyerekei helyett és ezörökre rányomta bélyegét a családjával való kapcsolatára, amit bán is, ugyanakkor szerintem örül, hogy elérhetett sikereket. Fontos a mondanivalója, hiszen Leda nem a karrier és család között választott, hiszen ő is úgy döntött, hogy anya szeretne lenni, csak megmaradt benne a versengés. Egy nőt sem lenne szabad csak az anyaság kötelékébe zárni, ha szeretne mást is csinálni – attól még nem lesz valaki rossz anya, hogy megtalálja az egyensúlyt a család és a karrier vonatkozásában.
Ti olvastatok már Ferrantétól? Szoktatok olyan regényeket olvasni, ami komolyabb témákat boncolgat és nem ifjúsági kötet? Mi a véleményetek a rövidebb történetekről?
Találkozunk legközelebb!
Stella
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése