metaoptika: Kresley Cole: Vámpírvér

Kresley Cole - Vámpírvér

Kiadó: Ulpius-Ház
Eredeti cím: Dark Needs at Night's Edge

Csókja könnyű…

Érintése ellenállhatatlan…

Néomi Laress, a híres táncos, gyilkosság áldozata lett. Túlvilági erők birtokosaként, de az élők számára láthatatlanul kísért otthonában, elriasztva a betolakodókat, mígnem találkozik egy könyörtelen halhatatlannal, aki felébreszti szenvedélyét.

Hogy ne tehessen kárt másokban, fivérei elhagyatott kastélyházba börtönzik Conrad Wrotht, a félelmetes vámpírt. Ám ott egy megfoghatatlan lény még mélyebbre taszítja az őrületbe. A vámpírban vágy ébred a nő iránt, de még ha sikerül is elnyernie Néomit, az őt üldöző sötét erőktől nem szabadulhat…

Véleményem

„[…] néha kegyetlennek kell lenned, ha kedves akarsz lenni.” |Nix bölcsesség|

Ez a rész már egy kicsit másmilyen hangvételű volt – nem olyan, mint a többi. Azt hittem, hogy azért ennyire nem lesz depresszióshangvételű az elején – bár néhány értékelés, és a fülszöveg is erre utalt.

„– A fivéreid közül miért épp téged választottak be a Kapsligába?

– Nikolai volt az örökös, Sebastian a tudós. Murdoch a szerető. Különleges érdeklődés híján belőlem lett a gyilkos.”

Conrad egy érdekes személyiség – kicsit sajnáltam, mert akarata ellenére lett belőle vámpír, ráadásul így még az emberi-szektája is elkezdte üldözni. Persze Nikolait nem tudom hibáztatni, mert azért tette ezt Conraddal, hogy megmenekítse a fivéreit – csak, hát nem tudta, hogy öccse miben is vesz részt.

Ahhoz képest, hogy milyen őrültnek lett bemutatva én mégiscsak megkedveltem ezt a fickót. Azért, mert minden keserűség ellenére próbál megjavulni – igaz ebben nagy szerepet játszik Néomi. Szeretem az őrült énét, mert olyankor mindig olyan gondolatai vannak, amiből megismerhetjük, hogy miért is nem élvezi a helyzetét.

„– Időnként feszengek a közeledben, mert te és mindaz, amit teszel, nagyon szokatlan a számomra.

– Például mi?

– A nevetésed. Mintha a nap minden másodpercében arra várnál, hogy nevethess vagy incselkedhess.

– Très terrible. Hogy bírod ki mellettem? Bizonyára a szentekhez illő türelmeddel és higgadtságoddal.”

Néomi élete nem egy vidám történet – és ezért lett olyan valóságos. Nagyon tetszik, hogy a könyv elején csak egy kis részletet ismerünk meg az életéből, aztán kiderül mindenféle még – például, hogy nem mindig volt művész-balett-táncos.

Néomi nem az a szende lány, hanem sokkal inkább egy csábító – mondjuk, nagyon tetszik, ahogy játszik Conraddal.

„– Az emberek azt hiszik, a boldogság csak úgy az ölükbe pottyan. Küzdened kell érte. És néha akkor kell megragadnod, amikor rugdos és sikoltozik.”

A történet tetszett, mert végre valami olyan probléma volt, amit nem lehet áthidalni egy csókkal vagy kedveskedő szóval – a csók lehetetlen lett volna. Meg az is nagyon tetszett, hogy egy szellem – akit brutális módon megöltek – és egy kíméletlen gyilkos élete hogyan fonódik össze. Ebben a történetben végre nem volt minden egyszerű – először is, mert Conrad vére nem éledt fel Néomi jelenlétére, de ugyanakkor érezte, hogy ő a párja.

Nagyon tetszik a karakterek fejlődése – például, amikor Conrad megtudta, hogy mi történt Néomival, vagy amikor Conrad bevitte Néominak az újságokat. Igazából, az, hogy nem ment el, amikor lehetősége lett volna rá – vagyis, amikor már Néomival kicsit elmélyültebb kapcsolatot ápoltak – szerintem nagyon szép volt. Oké, hogy utána elment, de az muszájvolt.

Igazából a történet tetőpontja az volt, amikor Cade megöli Néomit – Conrad pedig természetesen meg akarja ölni Cade-t. És itt végre minden a helyére kerül, mert Conrad bármit megtenne Néomiért, még a halálból is visszahozza, még a testvéreivel is megbékél.

A magyar kiadás hát… A fordító változtatása annyira idegesített, hogy néha már azt se tudtam miért szerettem ennek a szövegét – mert én utálom, ha egy sorozatban egy dolgot másként írnak, ejtenek…

A borító és a fülszöveg viszont rendben volt – huh, ez a fiúcska cuki. A cím meg végre klappolt a történettel – igen, egy vámpír az egyik főszereplője.

Kedvenc idézeteim:

„– Igen, a tanácsodra van szükségem.

– Az én tanácsomra – nyomta kezét a mellkasára a valkűr. – Hát nem te mondtad nemrégiben, hogy „őrült” vagyok, hogy „megzápult az agyam”? Hüpp-hüpp, Rydstrom. Hüpp-hüpp. Annyira a lelkembe tapostál, hogy egy egész hordó fagylaltot befaltam, persze nem tettem, mert a valkűrök nem esznek.

Rydstrom összehúzta a szemét.

– Ezt Bowentől hallottad?

– Öröktudó vagyok.

Tőle szokatlanul előzékeny hangon Rydstrom azt felelte:

– Akkor azt is tudod, hogy gyönyörűnek mondtalak.”

~ 118 - 119. oldal

„Tegnap, miután felébredt hosszúra nyúlt szendergéséből, egy halom újságot talált a padlón. A vámpír morogva közölte:

– Sikerült összeszednem párat azokból, amelyekhez nem fértél hozzá. – Néomi úgy vélte, egy Conradhoz hasonló férfinál ez egy csokor virággal ér fel.”

~ 142. oldal

„Míg Mari elsétált a terem másik végébe, Nïx két rendkívül vonzó férfira mutatott, akik szarvat viseltek.

– Az ott Cade, makulátlan szépség és morális ambivalencia. Tökéletes ellenpárja a dicső Rydstrom királynak, aki csupa sebhely és büszke becsület.”

~ 220. oldal