metaoptika: Kresley Cole: Vámpíréhség

Kresley Cole - Vámpíréhség

Kiadó: Ulpius-Ház
Eredeti cím: A Hunger Like No Other

Lachlain, a klán félelmetes fejedelme több ezer éve keresi azt a nőt, aki a legenda szerint lecsillapítja forrongó dühét. Lachlain maga a tökéletes férfi: gyönyörű, okos, szenvedélyes, de elátkozott, aki minden teliholdkor vérfarkassá változik. Egy nap Párizsban rátalál egy diáklányra, aki szülei halálának ügyében nyomoz, és bár ösztönei azt súgják, hogy Emma az igazi, mégis minden porcikája tiltakozik ellene. A titokzatos lány ugyanis vámpír, a vérfarkasok ősi ellensége. Lachlain mégsem bírja legyőzni a vér szavát, elrabolja a lányt, és ősi birtokára viszi. Útjuk során nemcsak Emma szerelmét kell kivívnia, hanem az őket üldöző vámpírokat is le kell győznie, akik maguknak követelik a lányt mint fajtájának utolsó képviselőjét…

Véleményem

Nem is tudom, hol kezdjem – talán most ildomos lenne a borítóval, no meg a fülszöveggel. Ezekről csak annyit tudnék mondani, hogy érdekes. Nekem különösebb bajom nincs a borítóval, egészen meg is felel a karaktereknek – szőke csaj kivágott ruhában, farkasnak kinéző pasi. Viszont a fülszöveg egy kicsit sok és félrevezető is – bár kétségkívül felcsigázza az olvasót.

A tartalommal nem volt gond – miért is lett volna?! Akció dús és fülledt volt – rablásos, szexes sztori, oké! A történet amúgy nagyon szépen ki volt dolgozva – ez már csak abból is fakad, hogy egy csomó egyéb személyt ismertem meg, akiknek egy része egész biztos feltűnik a sorozat következő köteteiben. Bowe, Lachlain és Emma – na meg Nix, lett azon szereplők, akiket megkedveltem. Nagyon tetszett, hogy nem csak egy fajjal ismerkedhettem meg és, hogy ezek között milyen ellentétek is vannak – mégis Lachlain és Emma szerelme ezért érdekes ~~kissé klisé~~.

Az elején egy kicsit gyorsnak éreztem a tempót – alig ismerték egymást -, de szerencsére Cole szépen elsimította ezeket a kitöréseketegy-egy magyarázattal – aztán később kiderült, hogy csak félig volt igaz. Sok-sok rejtély volt az elején, aztán ezek szépen eltűntek – bár a fülszöveg elég sok dologról lelőtte a poént – és aztán… Emma pálfordulását nem értettem, aztán rájöttem, hogy a holdnak egy lykae nem tud ellenállni, ő meg itt a vérét egynek és ezért – meg az évezredes vágyakozásnak köszönhetően – végre megtörténik, aminek meg kell. Aztán ott volt még a gyerekprobléma – Nix pedig… na, ő kéne nekem!

A szereplők közül ugyebár elég sokat megkedveltem és ez azért volt, mert tényleg logikus karakterek voltak, akik nem nyavalyogtak – Emma személyiségétől az elején egy kicsi féltem, mert azt állította magáról, hogy gyáva, da aztán pozitívan csalódtam. Az írónő elég szépen kidolgozta mindegyik karakterének a különböző tulajdonságait, és még hozzá a faji különbségeket is. Volt itt bohókás-bolond, gyáva-bátor, és forrófejű is.

Ahhoz képest, hogy életem első Cole könyve nekem meghozta hozzá a kedvemet – azért remélem, majd valamelyik részben még visszaköszön Emma és Lachlain.

Habár Ulpius-os – drága és néhány sorozat folytatását nem adta ki… azért örülök, hogy ezt végig viszik – mégis tetszett a fordítás. Nem azt mondom, hogy nem voltak benne helyesírási, vagy elírási gondok, de nem volt benne olyan nagy hiba.

Azért azt nagyon szeretném tudni, hogy a „The Warlord Wants Forever”-t a kiadó nem szeretné-e kiadni mondjuk ebook formátumban? Mert akkor megismerhetnénk Myst és Nikolai Wroth történetét is – kicsit részletesebben.

Kedvenc idézeteim:

„– Hogy jöttetek össze Helénával? Tekintve a Horda és a valkűrök kapcsolatát…

Demestriu tekintete ismét a semmibe révedt, majd könnyed hangnemben belefogott a történetbe:

– A két kezem között tartottam a nyakát és éppen le akartam tépni a fejét a testéről.

– Milyen romantikus.”

~ 356. oldal

„A következő pillanatban – a történelem során először – Kinevane kastély bejárati ajtaját valaki – berúgta.

Lachlain előtt egy ragyogó arcbőrű és hegyes fülű törékeny, szőke nő állt. A férfi bambán a beesett ajtóra bámult, majd ismét a nőre.

– Pilates – válaszolta a nő és vállat vont.

– Regin, ha nem tévedek.

A nő biccentett. A következő pillanatban egy másik valkűr vonult be az ajtó romjai között és meg sem állt Lachlainig.

– Nyam, nyam! – jelentette ki, ahogy tetőtől talpig végigmérte a férfit. […]

– Gondolom, maga a jósnő.

– Jobban szeretem a sorselemző kifejezést, köszönöm szépen.

[…]

– Hogy találtak ide? – kérdezte Lachlain Regint.

– Lehallgató készülék, műhold, látnok – felelte, majd tekintete elkomorult. – Miért, maga hogy tájékozódik?

– És a védőburok?

– Az a kezdetleges hókusz-pókusz? – legyintett Regin, majd a kocsira mutatott, ami a bejáratnál várakozott. – De azért biztos, ami biztos, hoztunk magunkkal segítséget is, az egyik leghíresebb boszorkányt.

A hátsó ülésről egy lefátyolozott nő integetett kedvesen.”

~ 334-335. oldal

„– Jól érzed ott magad?

– Igen, nagyon szép hely, el sem hinnéd. Még úgy is, hogy a szobalányok kizárólag hatalmas kereszttel a nyakukban mernek megközelíteni, meg fokhagymafüzérekkel, és minden nap sorsot húznak, hogy ki szolgálja ki a vámpírt.

Tegnap például Emma alig bírta megállni, hogy ne tréfálja meg az egyiket, és begörbített ujjakkal ne kergesse végig a kastélyon, miközben azt sziszegi: „Ákárom kiszív a te véred.”

~ 318. oldal

„– De szükségetek van rám! Nix, tudom, hogy hihetetlen, de rengeteget fejlődtem. Már tudok verekedni is! Képzeld, tegnap megvertem egy lykae nőt!

– Ez egyszerűen csodálatos, drágám! De le kell tennem, különben ez a GPS, amit Annika a telefonra szereltetett, beméri vagy mit csinál a hívásoddal.

– Nix, Annikának tudnia kell, hogy…

– Hogy hol vagy? Drágám, én pontosan tudom. Azt hiszed, hogy csak úgy jókedvemben vagyok bolond?”

~ 256. oldal