Kresley Cole: Vámpírszerető

Kresley Cole - Vámpírszerető

Kiadó: Ulpius-Ház
Eredeti cím: No Rest for the Wicked

Évszázadokkal ezelőtt egy lidérces éjszakán Sebastian Wroth vámpírrá változott. Telve gyűlölettel és örök magányra kárhoztatva nem sok értelmét látja az életnek, amíg egy gyönyörű és veszedelmes teremtés el nem jön hozzá, hogy megölje. A Dermedtszívű Kaderin két imádott leánytestvére a vámpírok áldozatává vált, azóta a valkűrnek nincsenek érzései. Mégis valahányszor találkozik Sebastiannal, újult erővel támad fel benne a kéjvágy, és képtelen véghezvinni küldetését. Sebastian és Kaderin menthetetlenül egymásba szeretnek, és közösen titokzatos ereklyék nyomába indulnak ősi sírokon és katakombákon át, akár a történelmet is újraírva, hogy elnyerjék az örök boldogságot. Ám eljön a pillanat, amikor Kaderin választásra kényszerül; szerelem vagy család, élet vagy halál.

Véleményem

Mit is mondhatnék? Ez egy fokkal akciódúsabb volt – már csak a Talizmán Kupa miatt is. Van története az egésznek – az első résznél egy kicsit csapott volt a történet része. Az elején azért kicsit féltem, hogy a Kupából és semmiből nem lesz semmi, aztán kellemes meglepetésként ért, hogy nem csak Kaderin és Sebastian vesz részt a versenyen, hanem Bowe is. Kár lenne tagadni, hogy nekem Bowe lett a kedvenc pasi szereplőm, Nix pedig a kedvenc női szereplőm.

Visszatérve Kaderinre és Sebastianra – a fülszöveg orbitális baromságot állít. Vagyis addig oké – mert erről szól a történet -, hogy egymásba szeretnek, de a fülszöveg azon része, hogy „akár a történelmet is újraírva, hogy elnyerjék az örök boldogságot” így egy kicsit helytelen. Arról meg ne is beszéljünk (vagyis de), hogy Kaderin csak Sebastiant nem tudja megölni, amúgy senkit se kímél.

Kaderin a végén végül is mindent elnyert – a testvéreit, a szerelmet. Amit szerintem igazán megérdemelt, Sebastian pedig megérdemelte Kaderint. Érdekes volt róluk olvasni – nem az a megszokott „jöttem-láttam-belédestem” dolog volt, hanem igenis harcolniuk kellett.

Sebastiant nagyon megkedveltem. Nem az a tipikus, öntelt alak, hanem egy régimódi férfi – aki sokáig nem csinált mást csak létezett. De ugyanakkor humoros is, meg őszinte. Aki nagy vidámságot hozott a könyvben az Regin volt – igazán megkedveltem, mert fiatal és ugyanakkor forrófejű.

A borítón lévő személyek el lettek találva – hiszen a szereplők kb. így nézhetnek ki. A beállításuk meg… Szerintem rendben van.

A fülszöveg, hát az meg olyan amilyen. Viszont a fordítás: régi Ulpius-os, jó. Oké, a címeket eddig sem értettem – hogy hogyan lettek ezek – és valószínűleg ezután sem fogom. Mindenesetre ebben legalább egy teljes értékű vámpír volt a főszereplő.

Kedvenc idézeteim:

„– De hát te se szeretsz jobban engem, mint én téged. 

– Nem – ismerte be a férfi. A lány megigézte és ingerelte. Amióta csak érzővé tette, Sebastian egyetlen órát is alig bírt ki nélküle. De azt még ő is tudta, hogy ez nem szerelem. 

– Egy jó tanács, Sebastian – forgatta a szemét Kaderin. – Amikor udvarolsz egy nőnek, érdemes egy nanomásodpercig hallgatni, mielőtt kijelented, hogy nem szereted őt. Talán tehetnél úgy, mintha fontolóra vennéd az eshetőséget. Vagy akár hazudhatnál is. Vagy áthidalhatod a dolgot azzal, hogy ecseteled, mennyire fogod majd szeretni.”

~ 232. oldal

„Iván, miután kinyitotta az ajtót, lehúzta a gázálarcát, és egészen közel hajolt Reginhez, hogy nagyon komolyan mondjon neki valamit oroszul. 

Regin fordított. 

– Azt mondja, ha elkezd fújni a szél, vagy nem érünk vissza bizonyos időn belül, kénytelenek lesznek itt hagyni minket. 

– Mennyi időnk van? 

– Annyi benzinjük maradt, amennyivel öt órán keresztül tudják forgatni a rotorokat. – Regin kesztyűs kezével megvakarta az állát. – Öt óra vagy esetleg ötven perc, ebben nem vagyok biztos, tényleg elég gagyi az orosztudásom – ismerte el.”

~ 139. oldal

„– És szerintem rendelkezem volt szovjet katonai kapcsolatokkal, és beszélem a nyelvet…

– Ugyan már! Azóta rájöttem, hogy egy árva szót se tudsz. Azt hiszed, a „hogy ityeg"-et oroszul úgy mondják: Dosztojevszkij.”

~ 138. oldal (nem biztos)

„– Kifekszem az óvelági beszídükön – mondogatta. – Az a sok vala megkelmed olyan, mintha egy Shakespeare-fesztivál szereplői jöttek volna el, és nem akarnának kiesni a szerepükből.

Félrevonta Kaderint.

– Esküszöm az istenekre, Rika valamelyik nap azt mondta „ürdüngőssíg”. Mi az? De komolyan.”

~ 364. oldal