Regina story | Rajongás

Egy éve vagyok Anthony jegyese. Belém szeretett. Huszonegy évesen már az esküvőmet tervezgetik. Anthonyval elköltözünk Forksba. Soha nem élt még egy helyben. És az embereket is féltettem tőle, de most azt mondta megváltozik.
Forksban is orvos leszek. A helyi kórházban.
- Indulhatunk?- kérdezte Anthony.
Nem válaszoltam csak elindultam. Anthony megpakolta a fenekem és utánam jött.

Az út nem volt hosszú. A táj is nagyon tetszett. Forks. Ahol mindig esik az eső.
- Mit terveztél mára?- kérdezte, miközben pakolta a cuccokat az új házunkba.
- Bemegyek a kórházba. Holnaptól dolgozok.
- Este azért legyél itthon. – mondta és megcsókolt. Erőszakos volt. Már nem mertem ellenkezni, mert féltem, hogy megüt.
Elindultam a kórházba. Egy ideig éreztem Anthony szemét magamon, de nem törődtem vele.
A nővér pultnál Dr. Cullent kértem, mert a jelentkezésemnél ezt a nevet adták meg.
- Mi járatban?- kérdezte a nővér, akinek elmondta, hogy kit keresek.
- Én új orvos leszek.
- Dr. Milvokic?
- Igen. De hol van Dr. Cullen?
- Ki keres engem?- hallottam egy férfihangot a hátam mögül.
- Az új orvos.
- Regina Milvokic. – mutatkoztam be.
- Carlisle Cullen. – mondta és kezet csókolt.
Tudtam, hogy ő más. Nem ember, de nem mondtam neki. Hideg keze jól esett.
- Jöjjön. – mondta és elmutatott egy irodához.
- Rendben.
Bementünk az irodájába. Hellyel kínált. Azt fejtegettem, hogy vajon hány éves.
- Had mutassam be a fiamat. Edwardot. – mondta és rámutatott az egyik sarokban álló fiúra.
- Edward Cullen. – mutatkozott be.
- Regina Milvokic. – kezet ráztunk. Neki is hideg keze volt.
- Elnézést. – mondta és elhúzta a kezét.
- Miért?
- Láttam, hogy hidegnek érzed a kezem. – ez nem volt igaz, mert már megszoktam a hideget.
- Értem… Holnap kezdenék. – fordultam Carlisle felé.
- Miért nem ma?- kérdezte.
- Anthony… - rossz volt bele gondolni, hogy mit tervez.
- Ki az, az Anthony?- kérdezte Edward.
- A… a jegyesem. – mondtam és felmutattam a jegygyűrűmet.
- Boldog vagy vele?- kérdezte Edward.
- Persze. – hazudtam. Csak egy lány voltam, akivel azt csinált, amit akart.
- Kollegina, Edwardnak nem tudsz hazudni. – mondta Carlisle. – Se nekem.
- Két hét múlva esküvő, hacsak nem megy el… - mondtam és reménykedtem, hogy elmegy.
- Hova?- kérdezte Edward.
- Rokonokhoz. Nem igazán tud egy helyben maradni. – mondtam és megcsörrent a telefonom. – Elnézést.
- Semmi baj. – mondták egyszerre.
- Haló?
- Férfitársaságod akadt?
- A főnököm és a fia.
- Találtam valamit amivel… gyere haza.
- Nemsokára.
- Várlak.
- Szia!
Letetettem a telefont és a két férfira néztem. Tudtam, hogy hallották, de nem érdekelt.
- Magánélet. – mondta Edward mielőtt én mondhattam volna.
- Igen. – miért van egy olyan érzésem, hogy Edward a gondolataimra válaszol néha…
- Hiszel a természetfelettiben?- kérdezte Edward.
- Szerinted?- kérdeztem, milyen mindenkinek a gondolatait egyszerre hallani?
- Néha zavaró, de valamikor jól jön. – válaszolt Edward.
- Tök jó. – mondtam.
- Hallottam annak a férfinak a gondolatait is, akivel beszéltél az előbb.
- Anthony.
- Minden gondolata körülötted forog.
- El tudom képzelni.
- Most is valamit el akart mondani, de tudta, hogy nem vagy egyedül.
- Te gondolatolvasó, ő engem figyel. – mondtam és grimaszoltam.
- Téged figyel?- kérdezte Carlisle.
- Nem szereti, ha találkozok idegenekkel. Főleg a férfiakat nem szereti a közelembe tudni.
- Féltékeny?- kérdezte Carlisle.
- Inkább birtokló. – mondta Edward. – Magának akar.
- Mindenhogy. – fejeztem be a mondatát.
- Nagyon durvákat gondolt. – mondta Edward és láttam a féltést a szemében.
Én csak mosolyogtam. Nem akartam, hogy tudja miket művelt. Már nem bírtam ellenkezni. Megszoktam és tudtam eléri, amit akar…
- Ez… nagyon durva. – mondta Edward miután megmutattam az egyik estémet.
- Ugyan. – legyintettem.
- Muti a kezed. – felhúztam a pólóm ujját.
- Mi történt?- kérdezte Carlisle és közelebbről is megnézte a kék foltos kezem.
- Semmi. – semmi…
- Ellenkeztél?- kérdezte Edward.
- Nem szabad… – mondtam és elrántottam a kezem. Lehúztam a pólóm ujját és szembe néztem velük. - Bo… bocsánat. Anthony nem szereti, ha beszélek…
- Akkor holnap?- kérdezte Carlisle.
- Igen. Holnap. – mondtam és kisétáltam a szobából.

Otthon már várt Anthony. Az ajtóban várt és mikor odaértem durván megcsókolt. Hagytam neki.
- Öltözz át!- parancsolt rám.
Engedelmesen felmentem és átöltöztem.
- Vedd be!- két gyógyszert adott a kezembe.
- Mik ezek?- kérdeztem.
- Az egyik segít a fogantatásban, a másik, pedig normális terhességet ad. És többször lehet gyerekünk.
- Gyereket akarsz?
- Igen. – bevettem a gyógyszereket.
Elkezdődött az estém.
Aztán minden este ugyanúgy telt. Egészen egy hétig.

Egy hét múlva

Reggel rosszul voltam. De nem érdekelt. Felöltöztem és lementem a konyhába. Anthony már várt.
- Elmegyek. Majd jövök. Az esküvőnket elhalasszuk. Még várhat.
- És mikor jössz vissza?
- Amikor akarok. – mondta és egy utolsó csókot adott.
Tudtam, hogy nem fog figyelni. Ki tudja, hány lányt fog…

Bementem a kórházba.
Ebédidőben lementem a kórház büféjébe. Összetalálkoztam Carlisle-al.
- Meghívhatom egy kávéra?- kérdezte.
- Kávé? Nem köszönöm.
- És valami másra?
- Nagyon kedves, de nem hiszem, hogy tudnék bármit is enni. – vettem egy csomag burgonyaszirmot.
Leültünk egy asztalhoz. Udvariasságból megkínáltam, de tudtam, hogy nem fog enni.
- Köszönöm nem.
- Diéta?- kérdeztem és elkezdtem enni.
- Különleges diéta. – mondta. El tudom képzelni.
- Az a fekete hajú lány magát keresi. – mondtam és oda mutattam a lányra.
- Alice. – mondta, és elkezdett integetni a lánynak. Odajött.
- Alice vagyok. – nyújtott kezet.
- Regina.
- Van kedved átjönni?- kérdezte, amire én félrenyeltem.
- Még csak most találkoztatok. – mondta Carlisle.
- Carlisle, tudja. – mondta és rám nézett.
- Tudja?
- Igen. – mondta és rám mosolygott.
- A lányod?- próbáltam terelni.
- Csak terel. – mondta Edward. – Szia!
- Nem ér. – mondtam és a székkel együtt hátradőltem.
- Akkor jelentkezz ki és mehetünk. – mondta Alice és eltűnt.
- Kint vár az autónál. – mondta Edward nekem. Felsegített. – Jól vagy?
- Igen.
- Akkor indulhatunk?- kérdezte Carlisle.
- Felőlem.

A Cullen villába mindent megbeszéltünk.
- Mióta tudod?- kérdezte Rosalie.
- Amióta eljegyzett egy. – mondtam és ránéztem a gyűrűre.
- Nem ölt még meg?!- kérdezte Jasper.
- Nem. De nekem mennem kell. – mondtam és álltam volna fel, de Emmett visszanyomott.
- Maradj még. – mondta Emmett.
- Anthony nincs itt. És nem is lesz egy ideig. – mondta Alice.
- Elment. – örültem neki.
- Terhesen. – mondta Alice.
Terhesen? Ezt hogy értette?
- Úgy ahogy mondta. – válaszolt Edward. – Nagy bajban vagy.
Elájultam. Hideg kezek vettek körül.
- Már ébren van. – mondta Alice.
- Most mi lesz?

9 hónap múlva

Már nagy hasam volt és Cullenék gondoskodtak rólam. Befogadtak és biztosítottak róla, hogy soha többé nem kell félnem Anthonytól.
Reggel volt és nagyon meleg.
Lementem a konyhába.
- Jó reggelt!- köszönt Rosalie.
- Jó reggelt! Nagyon meleg van. – mondtam.
- Miért nem vagy ágyban?- kérdezte Edward a hátam mögül.
- Nem bírok egyhelyben maradni.
- Ekkora hassal csoda, hogy fel tudsz kelni. – mondta Emmett.
- Pedig könnyen ki tudtam szállni az ágyból.
- Az jó. – mondta Carlisle. – Ma nem megyek be dolgozni. Remélem, tudnak nélkülözni.
- Két orvost… - ingattam a fejem. – Ha már szabadságnál tartunk. Mikor mehetek újra dolgozni?
- Nem szeretnéd itthon tölteni a szülési szabadságot?
- Nem. Hiányzik a munka.
- Akkor nem kell letölteni a szabadságodat. – mondta Alice. – Ne menj már el.
- Pedig már eldöntöttem. Nem lesz semmi bajom.
- De gyere haza majd. – mondta Emmett.

Elmentem sétálni. Jó volt a szabadban sétálni. Volt egy érzésem, hogy figyelnek, de nem törődtem vele.
Valaki hátulról lefogott. És a számat is befogta.
- Maradj csöndben. – felismertem ezt a hangot.
Rugdostam, de nem engedett el. Elvitt egy barlangba. Be volt rendezve. Itt élt eddig…
- Csak a gyerekeimért jöttem. – mondta és lefektetett.
- Engedj el. – kiabáltam.
Lefogta a kezem és két szíjjal lekötötte. Megszorította.
- Nem adom őket. – mondtam.
- Nem kérdezte senki.
- Kérlek, hagyj békén.
- Nyugi. Megszülöd a gyerekeimet és utána még egy utolsót együtt leszünk. De nekem már van egy vámpír feleségem. És képzeld orvosnak tanult.
- Ne!- mondtam, amikor megláttam a nőt.
- Te csak vegyél levegőt. Nem fog fájni. – mondta a nő.
- Mit akarsz velük csinálni?
- Felneveljük. Egy boldog család leszünk.
Elfojt a magzatvíz. Anthony lefogta a felső testem, de aztán inkább a lábamat fogta.

A szülés után nem láthattam a gyermekeim.
Aztán…

Feküdtem és fájt mindenem. Zokogtam.
A vállamon két hideg kezet éreztem és ösztönösen ütöttem.
Edward megállította az ütést.
Megsimogatta az arcom és felvett a karjaiba.
- Mindjárt elveszti megint az eszméletét. – mondta Edward Carlislenak.
- Csúnyán elbántak vele.
- A kicsik. – mondtam sírva.
- Sajnálom. – mondta Edward. Közelebb húzódtam hozzá.
Aztán megint minden sötét lett.

Amikor megint felkeltem egy ágyba feküdtem.
Már nem voltam szomorú.
Bíztam benne, hogy a gyermekeim jól élnek.
Lementem a konyhába.
- Regina!- mondta Emmett és megölelt.
- Mi az?
- Már rég nem ébredtél fel. – mondta Carlisle.
- De most felébredtem. És dolgozni akarok.
- Én meg azt, hogy maradj még itthon. – mondta Edward és hátulról átölelt.
- Szerintem is maradj még ma itthon. – mondta Esme.
- Nem maradok. – tiltakoztam.
- Akkor öltözz fel és gyere. – mondta Carlisle.

A végén minden visszaállt a régi kerékvágásba és Edwardtól születet két csodás gyermekem. Persze az esküvő is meg volt tartva. Hivatalosan is Cullen lettem.
VÉGE