Megmentettelek [novella]
Sziasztok!
Amikor elkezdtem olvasni az Alchemised-ot, biztos voltam benne, hogy a hype olyan nagy körülötte, hogy emiatt nekem ellenszenves lesz. Aztán eljutottam az első rész végére és elsírtam magam. A második rész végén szintén megtörtént ez. És én végig azon gondolkoztam, hogy vajon HEA lesz-e a történet.
Nem fogok spoilerezni, sem SenLinYu könyvére, sem erre a kis kb. 600 szavas semmiségre itt a bevezetőben. Viszont, ha még nem olvastátok a könyvet, nem ajánlom, mert ez egy „what if?” jellegű történet, azaz egy eseményt megváltoztattam és így megváltozott kicsit – valamint mivel a végére van hatással, így spoileres azoknak, akik nem olvasták a könyvet.
De mindenkinek kellemes olvasást kívánok, aki elolvassa!
Helena még halványan emlékezett arra, hogy milyen gondolatok jártak a fejében, amikor megígérte Kaine-nek, hogy nem veri át újra. Emlékezett rá, hogy nem felelt, hanem saját maga is előállt egy feltétellel.
Azzal, hogy a férfi ne hazudjon többé.
De Kaine megszegte az ígéretét. Akkor őneki miért kellene betartania a sajátját? Hiszen már olyan közel járt a megoldáshoz. Ha Siszeo késett volna egy pár órát, megmenthette volna Kaine-t. Akkor mindketten elmenekülhettek volna, míg a Függés tart. Hagyhatták volna, hogy a szomszédos országok lerendezzék Paladiát.
De most, amikor az éj sötétje mindent jótékonyan elfedett, Spirefell udvarán hárman várakoztak – valamint Amaris figyelt feszülten. Mindannyian tudták, hogy el fog érkezni ez a pillanat, de a fájdalomnak, amit magában hordozott, nem lehetett parancsolni.
Helena szorosan behunyta szemét és mindent megtett annak érdekében, hogy elnyomja magában az érzést, hogy a könnycseppek elárulják. Kaine megérintette a könyökét arra ösztökélve, hogy elinduljon Siszeo és Amaris felé. De Helena nem engedelmeskedett, s mikor kinyitotta a szemét, látta, hogy a férfi pontosan tudja, mire gondol.
– Megígérted! – figyelmeztette síri hangon. – Menned kell, Helena! Menj, és éld az életedet! Mondd meg a lányunknak, hogy mindkettőtöket megmentettelek! Ezt akarom.[1]
Helena tiltakozni akart, de Kaine egy határozott mozdulattal megtaszította, mire kénytelen volt megindulni, ha nem akart elhasalni. Úgy sétáltak egy darabig, hogy Kaine vezette a könyökénél fogva, mintha csak attól tartott volna, hogyha elengedi, visszafut a házba.
És Helena ezt is akarta tenni. Ott volt minden, amivel megmenthette volna Kaine-t. Nem akarta elveszíteni – végre egyszer őt akarta választani.
Mikor már csak pár méter választotta el a kimérától és Siszeotól, Kaine hirtelen megtorpant. Helena reménykedve fordult a férfi felé, de az érzés minden apró szikrája elhamvadt, amikor meglátta a Kaine arcára kiülő fájdalmat.
Morrough hívatta.
– Bárcsak…
– Megígérted, hogy te is utánunk fogsz jönni – suttogta Helena, minden reményét belesűrítve. – Én pedig várni fogok rád. A tiéd vagyok, örökké.
Kaine az álla alá nyúlt és aztán egy hirtelen mozdulattal kinyitotta a száját és leerőltetett a torkán egy tablettát. Helena dühösen meredt a férfira. A tabletta pedig lassan elárasztotta testét – beférkőzött az agyába és fokozatosan nyomta el az érzéseket.
– Szeretlek. – Helena ezt még érzésekkel telve ejtette ki száján, aztán nem érzett mást, mint felszabadultságot.
Kaine magához húzta és miközben Helena tudta, hogy éreznie kellene valamit, csak annyit érzékelt, hogy a férfi szenvedélyesen csókolja. Mintha nem lenne holnap. Kettejük érzéseit csókolta Helena ajkára.
– Felmentelek az ígéreted alól – suttogta Kaine a fülébe miután elszakította magát a csókból.
Helena tudta, hogy dühöt kellene éreznie a férfi szavai hallatán, de semmit sem érzett. Ahogy eltávolodott Kaine-től, tudta, hogy mondania kellene valamit, de mire visszafordult, a férfi már a kovácsoltvas kapu felé tartott.
– Ne halj meg, Kaine! – kiáltotta a férfi után. Aztán suttogva hozzátette: – Várni foglak!
Szavai belevesztek a sötétségbe. Nem láthatta, hogy Kaine Ferron arcára az elszántság mellett kiült a fájdalom is.
A háborúban nem árulhatták el, hogy mit tettek. Nem árulhatták el, hogy Kaine kémkedett és segítette az ellenállókat, és mindeközben egymásba szerettek. De Helena, ha nem is érezte, ésszel felfogta, hogy a férfi csupán teljesíti az ígéretét, amit még olyan régen tett neki. Megöl bárkit, aki bántotta őt – és ebbe saját maga is beletartozott.
Amaris elszállt a messzeségbe, de szándékosan úgy, hogy egy kis ideig Helena még lássa Kaine-t. A férfit, akit szeretett, és aki miatta meg fogja nyerni a háborút. Még ha ez az életébe is kerül – ahogyan Helena is képes lett volna feláldozni magát, ha így megmenthette a férfit. Még ha Helena már olyan közel is járt a megoldáshoz.
Helena az éjszaka közepén arra ébredt, hogy a gyűrűje megperzselte az ujját. Azonnal beleeresztette rezonanciáját a gyűrűjébe, de arra már soha többé nem érkezett válasz.
Tudom, hogy nem volt sok, de őszintén nem is akartam elnyújtani. Hazudnék, ha azt mondanám, ne lenne a fejemben egy hosszabb verziója ennek a novellának – de így is kerek egész lett szerintem.
Ti mit gondoltok az eredeti befejezésről? És úgy általánosságban: szerintetek az Alchemised romantikus zsánerbe is beletartozik? Szerintem igen, de erről nagyon sokat tudnék beszélni – talán fogok is egyszer.
Köszönöm, ha elolvastátok!
Majd fogok hosszan értekezni isntán és blogon, hogy nekem mi a bajom az Alchemiseddel. Ami amúgy nagyon jó lett, csak kár, hogy egy fanficnek lett átirata, mert sajnos, attól nem tudott elszakadni, ami szerintem a legnagyobb gyengesége, mert amúgy annyira jó világ lett kitalálva neki, hogy simán lehetett volna ez több.
VálaszTörlésA Manacledet imádtam, de valljuk be azt 7 könyv, plusz a szolgálólány meséje támogatja meg, ami az Alcheised nem, így sajnos, szerintem a szereplők a HP árnyékaikat nem tudták levedleni, és ez engem azért kicsit zavart. És mivel olvastam a MAnacledet, így tudtam érezni a karakterekkel együtt, de vajon anélkül is ugyanannyira szeretettem volna az Alchemisedet?
Hogy romantikus-e... Szerintem nem. Ez nem egy romantikus kapcsolat, ami itt megjelenik. Ez valami éhes, kétségbeesett kapcsolódás a magánynak elviselhetetlensége végett, ami egy háborúban született (Helena részéről félig-meddig stockholm szindróma is megjelenik szerintem, amit amúgy ő is kimond a történet egy részén). Normális körülmények között, nem hiszem, hogy Helena Kaine-nel maradt volna vagy fordítva, annyit bántották egymást, de hát csak egymás volt nekik, senki más, még a körülményeik között is.
Amúgy ha Helena nem terhes, szerintem akkor Kaine-nal maradt volna, nem menekült volna el :) de jó kis novella lett ez, pont elég "hosszúra" sikerült :3
Én szándékosan az Alchemisedot olvastam előbb. Igazából nekem nagyon bejött, a hatása alá kerültem (a Manacled kicsit később jön majd nekem, de tervben van, bekészítve :D).
TörlésNa, ezaz! Én a romantikusnakveszem táborba tartozom, de értem, szerinted miért nem. Szerintem a legtöbben amúgy azért nem gondolják romantikusnak (és tökre értem), mert ilyesfajta romantikát nem sokszor olvasni (trauma a kapocs, ez tény). Vagy csak én kerültem el eddig az ilyen történeteket. De szerintem attól meg pont romantikus, ahogy Kaine egy idő után Helenáért cselekszik. Ő a fő motivációja, mert szereti. Ez úgy emlékszem, ki is van mondva, mármint, hogy szereti :D És szerintem Kaine csak akkor mentette volna meg ennyiszer Helenát, és csak akkor akarta volna mindenképpen kimenekíteni a háborúból.
Nem ideális kapcsolat, de számomra egy ilyen háború alatti kapcsolatnak tökéletesen megfelel. És igen, kétségbeesettek és csak ők vannak egymásnak, de az, ahogy Kaine keresi Helenát, ahogy betartja az ígéretét... Azt egészen biztosan igaz érzések motiválják.
Normális körülmények között szerintem nem is találkoztak volna nagyon. Ha mégis... akkor egészen biztosan lett volna némi adok-kapok. De, ha Helena normális körülmények között is ennyire a megmentő típus, akkor meg akarná menteni Kaine-t. Mert ilyen a természete.
Annyira jó volt olvasni a véleményed még ilyen röviden is. De most kicsit félek, hogy a Manacled sokkkal jobb és én teljesen meghasonlok :D
Köszi, hogy elolvastad a novellát. Nem hosszú, de nem is kell annak lennie :D