Megmentettelek [novella]
Sziasztok!
Amikor elkezdtem olvasni az Alchemised-ot, biztos voltam benne, hogy a hype olyan nagy körülötte, hogy emiatt nekem ellenszenves lesz. Aztán eljutottam az első rész végére és elsírtam magam. A második rész végén szintén megtörtént ez. És én végig azon gondolkoztam, hogy vajon HEA lesz-e a történet.
Nem fogok spoilerezni, sem SenLinYu könyvére, sem erre a kis kb. 600 szavas semmiségre itt a bevezetőben. Viszont, ha még nem olvastátok a könyvet, nem ajánlom, mert ez egy „what if?” jellegű történet, azaz egy eseményt megváltoztattam és így megváltozott kicsit – valamint mivel a végére van hatással, így spoileres azoknak, akik nem olvasták a könyvet.
De mindenkinek kellemes olvasást kívánok, aki elolvassa!
Helena még halványan emlékezett arra, hogy milyen gondolatok jártak a fejében, amikor megígérte Kaine-nek, hogy nem veri át újra. Emlékezett rá, hogy nem felelt, hanem saját maga is előállt egy feltétellel.
Azzal, hogy a férfi ne hazudjon többé.
De Kaine megszegte az ígéretét. Akkor őneki miért kellene betartania a sajátját? Hiszen már olyan közel járt a megoldáshoz. Ha Siszeo késett volna egy pár órát, megmenthette volna Kaine-t. Akkor mindketten elmenekülhettek volna, míg a Függés tart. Hagyhatták volna, hogy a szomszédos országok lerendezzék Paladiát.
De most, amikor az éj sötétje mindent jótékonyan elfedett, Spirefell udvarán hárman várakoztak – valamint Amaris figyelt feszülten. Mindannyian tudták, hogy el fog érkezni ez a pillanat, de a fájdalomnak, amit magában hordozott, nem lehetett parancsolni.
Helena szorosan behunyta szemét és mindent megtett annak érdekében, hogy elnyomja magában az érzést, hogy a könnycseppek elárulják. Kaine megérintette a könyökét arra ösztökélve, hogy elinduljon Siszeo és Amaris felé. De Helena nem engedelmeskedett, s mikor kinyitotta a szemét, látta, hogy a férfi pontosan tudja, mire gondol.
– Megígérted! – figyelmeztette síri hangon. – Menned kell, Helena! Menj, és éld az életedet! Mondd meg a lányunknak, hogy mindkettőtöket megmentettelek! Ezt akarom.[1]
Helena tiltakozni akart, de Kaine egy határozott mozdulattal megtaszította, mire kénytelen volt megindulni, ha nem akart elhasalni. Úgy sétáltak egy darabig, hogy Kaine vezette a könyökénél fogva, mintha csak attól tartott volna, hogyha elengedi, visszafut a házba.
És Helena ezt is akarta tenni. Ott volt minden, amivel megmenthette volna Kaine-t. Nem akarta elveszíteni – végre egyszer őt akarta választani.
Mikor már csak pár méter választotta el a kimérától és Siszeotól, Kaine hirtelen megtorpant. Helena reménykedve fordult a férfi felé, de az érzés minden apró szikrája elhamvadt, amikor meglátta a Kaine arcára kiülő fájdalmat.
Morrough hívatta.
– Bárcsak…
– Megígérted, hogy te is utánunk fogsz jönni – suttogta Helena, minden reményét belesűrítve. – Én pedig várni fogok rád. A tiéd vagyok, örökké.
Kaine az álla alá nyúlt és aztán egy hirtelen mozdulattal kinyitotta a száját és leerőltetett a torkán egy tablettát. Helena dühösen meredt a férfira. A tabletta pedig lassan elárasztotta testét – beférkőzött az agyába és fokozatosan nyomta el az érzéseket.
– Szeretlek. – Helena ezt még érzésekkel telve ejtette ki száján, aztán nem érzett mást, mint felszabadultságot.
Kaine magához húzta és miközben Helena tudta, hogy éreznie kellene valamit, csak annyit érzékelt, hogy a férfi szenvedélyesen csókolja. Mintha nem lenne holnap. Kettejük érzéseit csókolta Helena ajkára.
– Felmentelek az ígéreted alól – suttogta Kaine a fülébe miután elszakította magát a csókból.
Helena tudta, hogy dühöt kellene éreznie a férfi szavai hallatán, de semmit sem érzett. Ahogy eltávolodott Kaine-től, tudta, hogy mondania kellene valamit, de mire visszafordult, a férfi már a kovácsoltvas kapu felé tartott.
– Ne halj meg, Kaine! – kiáltotta a férfi után. Aztán suttogva hozzátette: – Várni foglak!
Szavai belevesztek a sötétségbe. Nem láthatta, hogy Kaine Ferron arcára az elszántság mellett kiült a fájdalom is.
A háborúban nem árulhatták el, hogy mit tettek. Nem árulhatták el, hogy Kaine kémkedett és segítette az ellenállókat, és mindeközben egymásba szerettek. De Helena, ha nem is érezte, ésszel felfogta, hogy a férfi csupán teljesíti az ígéretét, amit még olyan régen tett neki. Megöl bárkit, aki bántotta őt – és ebbe saját maga is beletartozott.
Amaris elszállt a messzeségbe, de szándékosan úgy, hogy egy kis ideig Helena még lássa Kaine-t. A férfit, akit szeretett, és aki miatta meg fogja nyerni a háborút. Még ha ez az életébe is kerül – ahogyan Helena is képes lett volna feláldozni magát, ha így megmenthette a férfit. Még ha Helena már olyan közel is járt a megoldáshoz.
Helena az éjszaka közepén arra ébredt, hogy a gyűrűje megperzselte az ujját. Azonnal beleeresztette rezonanciáját a gyűrűjébe, de arra már soha többé nem érkezett válasz.
Tudom, hogy nem volt sok, de őszintén nem is akartam elnyújtani. Hazudnék, ha azt mondanám, ne lenne a fejemben egy hosszabb verziója ennek a novellának – de így is kerek egész lett szerintem.
Ti mit gondoltok az eredeti befejezésről? És úgy általánosságban: szerintetek az Alchemised romantikus zsánerbe is beletartozik? Szerintem igen, de erről nagyon sokat tudnék beszélni – talán fogok is egyszer.
Köszönöm, ha elolvastátok!
Majd fogok hosszan értekezni isntán és blogon, hogy nekem mi a bajom az Alchemiseddel. Ami amúgy nagyon jó lett, csak kár, hogy egy fanficnek lett átirata, mert sajnos, attól nem tudott elszakadni, ami szerintem a legnagyobb gyengesége, mert amúgy annyira jó világ lett kitalálva neki, hogy simán lehetett volna ez több.
VálaszTörlésA Manacledet imádtam, de valljuk be azt 7 könyv, plusz a szolgálólány meséje támogatja meg, ami az Alcheised nem, így sajnos, szerintem a szereplők a HP árnyékaikat nem tudták levedleni, és ez engem azért kicsit zavart. És mivel olvastam a MAnacledet, így tudtam érezni a karakterekkel együtt, de vajon anélkül is ugyanannyira szeretettem volna az Alchemisedet?
Hogy romantikus-e... Szerintem nem. Ez nem egy romantikus kapcsolat, ami itt megjelenik. Ez valami éhes, kétségbeesett kapcsolódás a magánynak elviselhetetlensége végett, ami egy háborúban született (Helena részéről félig-meddig stockholm szindróma is megjelenik szerintem, amit amúgy ő is kimond a történet egy részén). Normális körülmények között, nem hiszem, hogy Helena Kaine-nel maradt volna vagy fordítva, annyit bántották egymást, de hát csak egymás volt nekik, senki más, még a körülményeik között is.
Amúgy ha Helena nem terhes, szerintem akkor Kaine-nal maradt volna, nem menekült volna el :) de jó kis novella lett ez, pont elég "hosszúra" sikerült :3