Sziasztok!
Mint már korábban említettem, imádom a Bones című sorozatot és benne Sweets-t – és Pelantot, aki szerintem az egyik legzseniálisabb serial killer volt az évadok folyamán. Ezért is írtam pár velük kapcsolatos novellát. Egy ideig biztos az utolsó ilyen témájú novellám ez – lehet, hogy többet nem fogok írni, lehet, hogy újra elkap a hangulat –, de visszahozta azokat az érzéseket, amiket tíz éve éreztem.
Sweets and the teenager girl
Sweets a szokásos reggelijét fogyasztotta a Royal Dinerben – Booth-szal és Bones-szal. Az ügynök és az antropológusnő éppen a férfiak erőfitogtatásáról beszéltek, persze az eredeti téma Christine volt – Bones elmondása szerint Booth a kelleténél többször játszik a lányukkal repülőset. Az antropológusnő azt is megfigyelte, hogy legtöbbször akkor játsszák ezt a játékot, amikor valaki más is a helyszínen tartózkodik. Sweets miután végighallgatta mindkét felet, elővette a pszichológus énjét és elmagyarázta Bones-nak, hogy Booth mindezt azért teszi, hogy bebizonyítsa ő az erősebbik nem képviselője és, hogy a kislánya biztonságban érezze magát.
A bisztróba egy fiatal lány lépett be, azonban a kedves kiszolgálóhölgyön kívül nem igazán tűnt fel senkinek – a hölgy is csak azért vette észre, mert megszokásból mindig az ajtó felé nézett, ha valaki belépett rajta. A fiatal lány kicsit sápadt volt, s úgy tűnt nem sokat aludt az elmúlt pár napban.
- Mit hozhatok? – A lány először leült az egyik magas székre, aztán kedvesen a hölgyre nézett.
- Egy erős kávét kérek és valami édes süteményt, önre bízom mi lesz az.
Míg a lány várt volt alkalma körülnézni és megakadt a szeme három emberen – ők láthatólag nagyon belemerültek a saját igazuk bebizonyításába. Fogta a kávéját és egy húzásra megitta, aztán nekilátott a túros pitének, de az első falat után úgy gondolta a gyomra, hogy az nem olyan jó.
Mikor visszatért a mosdóból, a három különös ember éppen álltak fel és a nő éppen letette a telefont.
- Irány a szeméttelep. – A nő teljesen lelkesen beszélt.
- Hipp-hipp hulla. Sweets, ezt most te állod.
A lány megvárta míg a nő és az idősebb férfi elmennek, aztán odament a pórul járt fiatalabbik férfihoz. Az arca azt tükrözte, hogy nem erre számított és, hogy inkább a másik kettővel ment volna. Akkor vette észre a lányt, amikor az elment mögötte és megérintette a vállát – mivel a lány tanult tanfolyamon pszichológiát, így tudta, ezzel az együttérzését egyszerűen ki tudja mutatni anélkül, hogy bármilyen ismeretség szükséges lenne.
Sweets a lány után nézett és jól esett neki, hogy egy vadidegen együtt érzett vele – legalább valaki, ha már kedvenc párosa egyedül hagyta. Lassan felállt és a fizetés után a pszichológus a Jefferson Intézetbe ment, hogy amint a halott megérkezett ő is részt vegyen a munkában.
***
Booth befogta az orrát, mert a bűz elviselhetetlen volt – Bones eközben már az összeaszalódott csontok felé görnyedt és próbált rájönni a halál idejére. A halál idejét még nem, de a halál lehetséges okát már felfedezte.
- Férfi, a harmincas évei közepén, valószínűleg a halántékot ért erős nyomásba halt bele. A halál idejét az összeaszalódás miatt nem tudom megállapítani.
- Mehetünk?
- Várjunk csak! – Bones a hulla fölé hajolt és óvatosan egy húscafatról felszedett valamit.
- Most a gyilkosunk vagy ennyire gyakorlatlan volt, vagy…
- Vagy nem is volt gyilkosság – fejezte be Booth mondatát, miközben a nyálkás, bogaras szövetdarabot szemlélte.
- Nem erre gondoltam. Inkább arra, hogy ketten voltak.
Booth próbálta meggyőzni társát arról, hogy az elkövetők többen is lehettek, de az antropológusnő ezt kizárta, mivel a szövetdarab a férfi arcához volt közel, amiben mély szántások voltak. Az ügynök inkább igazat adott a nőnek és a bogaras tudóshoz fordult, aki már elragadtatott képpel nyúlt a szövetdarab után. Miután Cam kiadta a parancsot, hogy mindenre nagyon figyeljenek, és semmit ne hagyjanak a tetthelyen, elindultak az intézetbe.
Az intézetben azonban nem ment minden egyszerűen – Hodgins ugyanis, addig nem adta ki a kezéből a DNS-t is tartalmazható szövetdarabot, amíg a kis lárvák ki nem fejlődtek, Cam azonban már inkább a gyilkost szerette volna elkapni. A vitának Angela vetett véget, amikor megérkezett az arcrekonstrukcióval – a férfit Nealson Vitternek hívták, a feleségével és nevelt lányukkal éltek egy családi házban, a külvárosban.
A kihallgatásra Booth a feleségért és a lányért indult, Bones viszont nem tartott vele – a csontok érdekes eldeformálódottságokat mutatott, nevezetesen, hogy a férfinak nem volt nemi szerve. Booth-szal inkább Sweets ment, s míg előbbit mélyen érintette a férfiatlanságáról megfosztott férfi, addig a fiatalabbik már elkezdte felállítani a profilt.
- A gyilkos szándékosan fosztotta meg az áldozatot a nemiségét kifejező… testrészétől. Ennek két oka lehetett, az egyik, hogy a tettes alfa volt vagy akart lenni…
- Mi a másik lehetséges ok? – kérdezett rá az ügynök türelmetlenül.
- A másik pedig, hogy rajtakapták.
- Rajtakapták? Mármint egy másik nővel? – Booth-nak rögtön a feleség lett az elsőszámú gyanúsított. – Ez magyarázhatja a karmolás nyomokat.
Egy egyszerű, családias kinézetű egyszintes ház előtt álltak meg – az embernek meg se fordult volna a fejében, hogy itt akár egy gyilkos is élhet. A ház előtti kertben egy koraharmincas nő gyomlált éppen, tavasz lévén a virágok már a különböző színekben pompáztak.
- Mrs. Vitter? – Booth már mutatta is a megszeppent asszonynak az igazolványt. A nő letette a kiskapát. – A férje holttestét megtaláltuk a szeméttelepen, részvétem.
- Mi történt?
- Még nem tudjuk, ezért is kell bevinnünk önt és a lányukat is.
- Sophie-t? – kérdezte a nő. Sweets-nek feltűnt, hogy a nő aggódó hangába bekúszott egy kis emelkedés is, ami az idegesség jele volt. Tehát a nevelt lánya idegesítette.
- Igen – előzte meg válaszával Sweets az ügynököt.
- Sajnos nem tudom, hol lehet. Valószínűleg lekéste a vonatot, bentlakásos iskolában volt.
- Rendben, akkor majd utána kérdezünk.
***
Egy kihalt utcán át könnyebbnek tűnt az út – azonban arra nem számított, hogy pont arra menekül majd egy rabló – a férfi elszaladt a lány mellett és azzal a mozdulattal a megszeppent lány kezébe adta a fegyvert, majd továbbsietett.
Az érkező rendőrök már csak a fiatal lányt látták, kezében egy fegyverrel és a másik irányba nézve – ezek együtt a lányt hozták ki a bűnösnek. Hiába mondta, hogy neki csak a kezébe adták a fegyvert és a menekülő után nézett… A lányt durván kezelték, és ennek akkor sem lett vége, amikor az FBI megjelent a rendőrőrsön.
Sajnos a lány nem járt jól az FBI-jal, ugyanis a kihallgató szobában a nevelőanyjával találta szemben magát – ahogy rá nézett, azzal a megvetéssel… A lány nem nézett az anyjára, hiszen éppen miatta nem ment haza, még a bentlakásos iskolába is követte, amikor vége lett az évnek.
- Miss Vitter, örülünk, hogy csatlakozott hozzánk, bár nem bentlakásos iskolában találtunk önre. – Sophie felismerte a férfit a Royal Dinerből, és a másikat is, aki csak ült és figyelt.
- Már egy hete nem vagyok ott, vége lett a tanévnek és a barátomnál laktam. – Booth ügynök bólintott, majd az ajtóhoz ment, mert ott állt egy nő, kezében papírokkal.
- Hazugság! Nincs is barátod, ha lenne már rég tudtunk volna róla – sziszegte a fogai közül az asszony. Az éles ellentét csak most kezdett kiéleződni és ezt a pszichológus is észrevetette. – Vagy a nevelőapádat mondanád a barátodnak?
- Miss Vitter, hol volt ön, egy hete este hétkor? – Az ügynök kérdésére a lány fel volt készülve, de az ügynök képes volt bűntudatot ébreszteni benne. – Megtaláltuk a DNS-ét, valamint a pulóvere egy darabját az áldozaton.
- Megkarmoltam, de a pulóveremet ő szakította el. Amikor elmentem még nagyon is élt, utánam kiabált, hogy minek hívtam oda, ha nem akarok semmit. – Sophie tisztán emlékezett azokra a pillanatokra, amikor nevelőapja túllépte a jó modort. – Gondolom én lettem az elsőszámú gyanúsított.
- Nem. – Booth meglepetten kapta Sweets-re a fejét és értetlenül pislogott. A pszichológus csak annyit suttogott, hogy profil.
Miután a kihallgatásnak vége lett a pszichológus elment az irodájába, Booth pedig az intézet felé vette az irányt – Sophie követte Sweets-et egészen az irodájáig, aztán meggondolta magát. Sweets hallotta, hogy követik, de az ajtón nem léptek be, szóval kinézett.
- Miss Vitter! – kiáltott a lány után. – Jöjjön.
Sophie becsukta maga mögött az ajtót, majd leült a kanapéra és nézte a fiatal férfit – az irodája egyszerű volt és magányosságot sugárzott. A lánynak mégis tetszett az egyszerűsége és, hogy meg lehetett belőle állapítani a tulajdonosa személyiségét.
- Nem hiszem, hogy a nevelőanyám tette. Ő inkább engem akart eltenni az útból.
- Miért tenne ilyet? – kérdezte a fotelben ülő Sweets.
- Mert neki nem lehet gyereke és azt hiszi, hogy a nevelőapámtól vagyok terhes. Persze ez kizárt, hiszen éppen ezért mentem bentlakásos iskolában, ráadásul egy hete találkoztam azóta először vele, akkor már ötödik hónapban voltam.
- Szóval, terhes vagy? – A lány felállt a kanapéról és felhúzta a pólóját a fiatal pszichológus előtt. – Gratulálok.
***
Bones éppen a csontok törését vizsgálta, amikor meglátott egy lyukat – Cam szerint ezt egy 44 mm-s fegyverrel okozhatták. Bones értelmetlennek találta a bemeneti helyet, hiszen az nem okozott volna halálos sérülést. Jobban meg kellett vizsgálni a csontokat, mert hiába volt meg a halált okozó sérülés – a támadással egy időben többféle sebet is kapott.
Booth elmondta az agyasoknak és Bones-nak, hogy sem a feleség, sem a lány nem volt a gyilkos. Még mielőtt találgatásokba merültek volna, Sweets jelent meg és mondta az új fejleményeket – Sophie persze már messze járt, mert a pszichológus azt tanácsolta neki, hogy menjen el a városból és kezdjen új életet.
Nem sokkal később Mrs. Vittert elfogták, mert rátámadt a nevelt lányára és akkor került elő a mindenre elszánt férfi is, akiről kiderült, hogy Sophie édesapja volt. A férfi beismerte a gyilkosságot, de azzal védekezett, hogy az asszony hívta fel és mondta el, hogy miket művel a férje a lányával. Ezek után az asszony a lányt, a férfi a férfit kezdte el üldözni – szerencsére csak egy halálos áldozata lett ennek az őrületnek.
***
Hónapokkal később Sweets a Royal Dinerben ült és próbált rájönni arra, hogy vajon jól tette-e, hogy elengedte a fiatal lányt. Akkor a reggelijéhez kapott egy képeslapot is – egy nyomtatott kép volt, rajta egy fiatal lánnyal és egy kisbabával. A lapon nem volt sok szöveg, mindössze annyi: Köszönöm.
Köszönöm, hogy velem tartottatok.
Találkozunk legközelebb!
Stella
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.