A könyvről
Miután Layken és Will szerelme a legnagyobb próbatételeket is kiállta, az immár házasságban élő fiatal pár végre kezdi biztonságban érezni magát a kapcsolatban. De bármennyire is élvezi Layken az új, közös életüket, néhány kérdés nem hagyja nyugodni. Noha Will szeretné magában tartani a múlt fájdalmas emlékeit, Layken mindent tudni akar róla. Will végül beadja a derekát, és elmeséli saját történetét, mely során felszínre kerülnek legbelsőbb érzelmei és gondolatai. Miközben újraéli jó és rossz pillanatait, a Laykennel való első találkozásáról is meglepő dolgok derülnek ki.
Az Ez a lány-ban Will a saját szemszögéből meséli el Laykenhez fűződő, bonyolult kapcsolatát. Kettejük jövője azon múlik, hogyan birkóznak meg a múlttal a közkedvelt Szívcsapás-sorozat záró részében.
Kiadó: Könyvmolyképző | Megjelenés: 2015 | Eredeti cím: This Girl | Olvass bele: x | Moly-olvasás
Én és a könyv
A második rész olvasása után nem tudtam, hogy mit várhatnék a harmadik résztől – utána olvastam és a kezdetleges érdeklődésem, hogy vajon mi játszódhatott le Will fejében mikor találkozott Lake-kel, nos alábbhagyott.
A szemszög itt is férfi, amit vártam – és a második rész sem volt rossz Will szemszögéből – és úgy izgultam, de meg kell mondjam egyfajta csalódottság érzetem támadt. Azért, mert a történetet tovább meséli és közben vannak felidézések. Szóval kicsit hiányoltam Laykent. De amúgy értem, hogy miért Will szemszögű maga a történet.
„Ki gondolta volna, hogy a pizsi és a Darth Vader-es mamusz ilyen szexi tud lenni?
– Layken! – kiáltok utána, mire ő megáll, és rám néz. – Az erő legyen veled!”
A cím újfent tükörfordítása az eredeti címnek. A történethez illik és pontosan lefedi azt, amiről szól. Az utolsó slam vers után pedig már nem is annyira egyértelmű, hogy kire is vonatkozik az „ez a lány” megnevezés.
A tartalomra rátérve most kicsit bajban vagyok – ugyanis első olvasás után az életem még egészen másképpen alakult, a második olvasás után is még elég képlékeny volt minden. Bejelölgettem a történetben olyan részeket, amiket én is átéltem részben vagy egészben, de ezeket ide leírni nem nagy értékelés.
Más volt, mint az első két rész, mert ez nem teljes egészében a folytatása volt a történetnek és mégis. Azt vártam volna, hogy egy teljes Will szemszögű első könyvet kapok – mert úgy volt, hogy az első részt meséli el Will szemszögéből. Nem egészen így képzeltem el, de a fontosabb részeket tényleg megismertem Will szemszögéből is.
A jelen alakulása is érdekes volt, habár egy friss házaspár nászútjába csöppentem bele így nagyjából tudtam mire számíthatok. De voltak olyan részek is, amikre nem számítottam – nem gondoltam volna, hogy a nászúton is össze fognak kapni. Mondjuk a végkifejleten nem lepődtem meg, mert mégiscsak egy ifjúsági regényről van szó.
A múltbéli felidézések jók voltak, Will érzéseit már azért lehetett ismerni az előző könyvben is, de így elmesélve a régebbi jelenetek érdekes ellentétet állítottak Layken szemszögével. Akkor bele tudtam élni magam Lake helyzetébe és úgy éreztem igen, erős és belevaló vagy – amikor ezt a részt olvastam már nem egészen így gondoltam. Lake viselkedése Will szemszögéből igen más, olyan mintha a lány nem értené meg, hogy Will számára mit jelent az, hogy ő egy diák. De furcsa, mert Lake szemszögéből viszont tudom, hogy ő jót akart és azért nem akaszkodott rá – sőt, azt mondta, hogy amikor Will már nem tanít ott esetleg… Szóval olyan felemás érzés volt olvasni.
Will néha nekem olyan határozatlan volt és nem tűnt felnőttnek – aztán pedig nagyon is annak tűnt. Megkaptam a válaszokat, amik az első könyv esetében felmerültek bennem – hogy milyen egy fiatal tanárnak, ha egy diákja tetszik meg neki. Igen érdekes volt az is, ahogy reagált Lake dolgaira – és az, hogy mennyire másnak tűntek a szituációk.
A szereplők terén nincs sok változás – a főbb szereplők ugyanazok, akik eddig is voltak. Néhány mellékszereplő feltűnik – mint az uszodamester –, de ők nem kapnak nagy szerepet. A többiek jellemfejlődéséről nem tudok nyilatkozni, mert jórészt a múltban történteket meséli el. De nagyon jó volt megismerni Willt, Lake-et és a többieket – hiányozni fognak.
„Amit te hibának látsz magadban, az számomra éppen az az ok, amiért beléd szerettem.”
A borító meg kell, mondjam, hogy tetszik és mégse. Megmondom, miért tetszik: mert illik a többihez. Nagyon tetszik, hogy az első két borító egybegyúrása lett – azaz a fotósorozat szépen kijött. A cím is teljesen rendben van -–elhelyezkedése és az angol/magyar címek megvalósulása beleillik a sorba.
Viszont, én egyáltalán nem értem, hogy az a francos „A Szívcsapás-sorozat harmadik kötete” felirat miért kell a borítóra, főleg nem értem, hogy miért előre kellett ezt tenni – a fülszöveg alatt/felett simán jól mutatott volna.
Egy kis személyes
Nos, amikor olvastam a könyvet először már akkor is tetszett. El tudtam képzelni, hogy a jövendőbeli férjem is ilyen érzéseket fog táplálni a gyermekünk iránt. Amikor ezeket a sorokat olvasom, mindig magam elé képzelem a páromat, ahogy a kezében fogja a lányunkat – egyszer majd megvalósul:
Úgy születünk erre a földre,
mint az élet hatalmas kirakósának
egyetlen, apró darabja.
A mi dolgunk, hogy az évek során
megtaláljuk a hozzánk illő részek mindegyikét.
A darabokat, amelyek passzolnak hozzánk,
ahhoz, akik voltunk,
és ahhoz, akik egy napon leszünk.
Vannak majdnem passzoló darabok.
Azt hisszük, jó lesz,
és magunkhoz kapcsoljuk őket egy időre
remélve, hogy idővel átalakulnak,
hogy hozzáidomulnak a mi kirakósunkhoz.
De nem sikerül.
Ilyenkor el kell engedni azt a darabot,
hogy megtalálja az igazi otthonát.
Más darabok egyáltalán nem illenek a képbe,
akárhogy szeretnénk is.
Taszigáljuk.
Hajlítgatjuk.
Eltörjük őket.
De ami nem illik össze,
az sosem fog.
Mind közül ezeket a részeket a legnehezebb elfogadni.
A kirakós
oda nem illő darabjait.
De néha…
Nem túl gyakran,
de ha szerencsések vagyunk,
és nagyon keressük,
megtaláljuk
a tökéletes párunkat.
A kirakós egy darabját, amely éppen a miénkhez illik,
amelynek körvonalai összeolvadnak a miénkkel.
Darabok, amelyek hozzánk kapcsolódnak,
és amelyekhez hozzákapcsolódhatunk.
Darabok, amelyek olyan tökéletesen passzolnak,
hogy nem tudjuk, hol kezdődik a
miénk,
és hol végződik a másiké.
Ezek a darabok a
barátok,
igaz szerelmek,
álmok,
szenvedélyek,
hitek,
adottságok.
Ezek a darabok egészítik ki a képünket.
Kijelölik a széleket,
kialakítják a sarkokat,
kitöltik a réseket.
Ezekből a darabokból állunk össze azokká, akik vagyunk.
Akik voltunk.
Akik egy nap leszünk.
Egészen mostanáig,
ha a saját kirakósomra néztem,
egy kész művet láttam.
A szélek kijelölve,
a sarkok kialakítva,
a rések mind kitöltve.
Úgy éreztem, úgy teljes, ahogy van.
Minden darabja a helyén van.
Minden, amire vágytam.
Minden, amire szükségem volt.
Minden, amiről álmodtam.
De ma rájöttem,
hogy egyetlen darabka
még hiányzott.
A legfontosabb rész.
A darab, amely teljessé teszi a képet.
A darab, amely teljessé teszi az életemet.
A karomban tartottam ezt a lányt,
és apró kezével az ujjamba kapaszkodott.
Akkor jöttem rá,
hogy ő a kapocs.
A ragasztó.
A habarcs, ami összetartja a darabjaimat.
A darab, ami egybeforrasztja a kirakóst.
A darab, ami kiteljesíti az életemet.
Az alkotóelem, ami azzá tesz, aki vagyok,
aki voltam,
és aki egy nap leszek.
Te vagy az, kicsi lányom.
Te vagy az utolsó darab.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.