Colleen Hoover: Visszavonuló

Kedves Utazók!

Nem, nem akartam eltűnni ennyire és most magyarázkodni sem akarok. Viszont tartozom annyival, hogy elmondom, habár egy csomó bejegyzés meg volt/van írva annyi minden mást szerettem volna előbb megosztani, hogy teljesen elfeledtem őket megosztani veletek.

Készülök egy olyan bejegyzéssel, ami a könyvespolcaimat hívatott bemutatni, azonban ebben az évben ezidáig 100+ könyvvel gazdagodtam és nem tudtam olyan gyorsan rendezgetni őket. Valamint egy könyvborítós bejegyzéssel is készülök.

A nyaralásom után végre újra itt! Jó olvasást a bejegyzésekhez!

A könyvről

A sok viszontagság, szívfájdalom és sorscsapás ellenére a Layken és Will szerelme tovább él, és egyre biztosabbnak tűnik, hogy ők ketten összetartoznak.

A két fiatal azonban még nem is sejti, hogy mindaz, ami összehozta őket, egy idő után kettejük közé állhat. Kapcsolatuk komoly veszélybe kerül, és elképesztő akaraterőre lesz szükségük ahhoz, hogy megmentsék. Layken nem biztos benne, hogy Willel való viszonya a megfelelő alapokra épült, Will pedig nem tudja, hogyan bizonyíthatná szerelmét egy olyan lánynak, aki továbbra is „töklámpásokat farag”.

Miközben válaszokat keresnek a kérdéseikre, egy még nagyobb erőpróba vár rájuk – valami, ami nemcsak az ő életükre, de megmaradt szeretteik életére is végzetes hatással lehet…

Kiadó: Könyvmolyképző | Megjelenés: 2014 | Eredeti cím: Point of Retreat | Olvass bele: x | Moly-olvasás

Néhány adat

Szerző
Név	Colleen Hoover
Weboldal	https://www.colleenhoover.com
Könyv
Eredeti megjelenés	2012
Oldalszám (puha/kemény)	276 / 280
ISBN (puha/kemény)	9789633739020 / 9789633739037
Fordító	Barthó Eszter
Sorozat	Igen
Sorozat részei	Slammed – Szívcsapás Point of Retreat – Visszavonuló This Girl – Ez a lány
Befejezettség	befejezett
MEGRENDELEM (puha) / MEGRENDELEM (kemény)

Én és a könyv

„– Mélypont-fénypont – mondja.– Mi az a mélypont-fénypont? – kérdezi Kiersten.– Az, amikor elmeséled a napod mélypontját és fénypontját. Hogy milyen rossz és milyen jó dolog történt veled aznap. A szívást és az örömöt.”

Amikor az első rész megjelent az elsők között voltam, hogy az én könyvtáramban is ott legyen – akkor az Elit team 0018-as példánya az enyém. Viszont a második részt nem sikerült Elit teambe beszereznem, csak karácsony után került a polcomra. Aztán, amikor bezsebeltem nem bírtam ellenállni és belekezdtem a könyvbe.

Az első, ami elsőre feltűnt az a szemszög – nem Layken szemszögű, ami kicsit megijesztett. Will szemszögéből én inkább az első rész elmesélését vártam volna, aztán a moly.hu-n megnéztem és sokat nem tévedtem – a harmadik rész Will elmesélése lesz. Ott feküdtem az ágyban, a kezemben egy pasi szemszögű könyvvel és azon gondolkoztam, hogy vajon ilyen lehet-e belebújni a tökéletes pasi fejébe, vagy kezdjek el aggódni, hogy a történet továbbhaladását nem tudom beleélve követni. De az első olvasás után úgy éreztem, hogy kellemes csalódás ért, mert belepillanthattam egy valóságos pasi agyba – bár nincs effektív pasi vagy női agy, de ezt olvasva Layken kicsit önzőnek tűnt néha.

„A fénypontom ez a pillanat.”

A címnél csak azért nem zavar, hogy hangsúlyos az angol, mert szinte tükörfordításban kapta a magyar címét. Ahogy az előző résznél itt is csak egy szóból áll, ami a történet egy adott pontjára utal – amit körülsző az egész sztori. A visszavonulást lehet értelezni úgy, ahogy a történet elején előfordul; de úgy is lehet gondolni rá, mint a két szereplő kapcsolatának nehézségeinek következménye.

A tartalomba belemerülve újra meg kellett barátkoznom a jelen idővel. Aki ismer, az tudja, hogy E/1 és múlt idő a védjegyem – ennek ellenére már könyvmolyságom korai éveiben is olvastam E/3 szemszögű könyveket, de jelen időt soha. Nos, ahogy olvastam a könyvet egyre csak az jutott eszembe, hogy Will milyen pasi – csak egy pasi gondolhatja azt, hogy ha eltitkolja a volt barátnőjével a találkozást, akkor az nem nagy gond. Oké, megértem, hogy miért húzza az időt, de ez olyan, mint az első részben, hogy nem derül ki, hogy Will tanár.

Ez a rész kevésbé olvastatja magát – legalábbis néhány résznél csak szenvedés van. Ha ezt Layken szemszögéből kellett volna olvasnom, lehet, hogy a felénél kihajítom a könyvet az ablakon – pedig érdekelt Will és Lake története. De Will szenvedett – és Lake, de Will volt a központban – és én csak azt vártam, hogy mikor nem fog.

Kicsit sajnáltam, hogy Gavinnak csak pici szerep jutott – az ő történetükre Eddie-vel kíváncsi lennék –, mert habár már az elején lehetett tudni az ő problémájukat, azért én nem rendeztem volna le két-három bekezdéssel. Valamint elég kevés szerep jutott mondjuk mindenkire – aki nem Will vagy éppen Lake volt.

Kicsit összecsapottnak éreztem, ahogy olvastam. Megismerjük Kierstent, aztán Vaughn is megjelenik. Kicsivel később megjelennek Will nagyszülei és Vaughn – a következő pillanatban Lake is megjelenik, természetesen amikor Will és Vaughn különös helyzetben vannak. Aztán fokozódik a feszültség, Will vissza akarja szerezni Lake-et, közben Eddie-ről kiderül, hogy terhes és Reece-ről, hogy nem csak a srácot vigasztalta, amikor az elveszítette a szüleit és a barátnőjét. A legnagyobb csattanó viszont a békülés utáni baleset – ami várható valamilyen szinten, hiszen Sherry és Jim története várat magára.

A kórházas jeleneteknél felmerült bennem egy kérdés. Will az egész történet során jó apafigura akart lenni. Ennek ellenére, amikor a barátnője kórházba kerül ő lesz a legfontosabb – és, ami számomra érthetetlen, hogy Kel fontosabb, mint Caulder. Miközben olvastam végig azon gondolkoztam, hogy miért?

Szerettem a történetet, amikor Will ésszerűen gondolkozik – mert volt olyan. De én a Szívcsapás után valami ütősebbre számítottam. Valami olyanra, ami a könyvhöz láncolja a szemem és nem érek rá azon gondolkodni, hogy „Ezeket meg minek írták bele, ha csak két mondatot szerepeltek?”, pedig ez történt.

Amúgy már az elején megtetszett a mélypont-fénypont játék, mert szerintem ez egy olyan családban – mert nevezzük annak, már az elején – ahol a nagytestvérek nevelik a gyerekeket és az egyik testvérpár életében elég sok negatív élmény volt egymás után, valamint egy hirtelen veszteség után jó minden nap kitárgyalni mik voltak az aznapi mélypontok és fénypontok. Bevallom, annyira megtetszett ez a „játék”, hogy néha játszok ilyet Sleepyvel vagy Istvánnal.

Karakterek tekintetében már az első pár oldalon feltűnik a frissítés – hiszen Kel és Caulder is kezdenek felnőni, kell a barátnőjelölt. Sajnos az állandószereplők közül Will és Layken központú a történet, pedig engem érdekelt volna kicsit jobban Kel és Caulder szerelmi alakulása – már ha csak azt vesszük alapul, hogy Kel és Kiersten járnak.

Willék életébe rögtön a könyv elején egy új jövevény érkezik, aki nem más, mint Kiersten. A fiatal lány nemrég költözött édesanyjával a szomszédba és ahhoz képest, hogy sosem vacsorázott még Willéknél otthonosan mozog – aztán pár oldallal később Kiersten már „valahányszor meglátogat bennünket” megjegyzést kapja. Ennek ellenére én megkedveltem a karaktert. Sőt, az anyukáját – Sherry – is a szívembe zártam azzal, hogy olyan anyáskodó volt, amikor mindkét fiatalnak szüksége volt rá. Ő az a nő, aki élete szerelmét választja, aki vgül az eljegyzés után meghal autóbaleseten.

A másik új karakter, Vaughn volt, akit – meglepetés – az első pillanattól kezdve rühelltem. Van az az érzés, hogy nem ismered még azt az embert, de első ránézésre tudod, hogy nem egyezik az értékrendetek – nos, Vaughn pontosan ilyen volt számomra.

Reece karaktere már az első pillanatban azt az érzést keltette bennem, hogy bizony neki köze lesz Vaughnhoz. Amúgy csatlakozom Gavinhez: az első pillanattól kezdve nem volt szimpatikus.

„Néha egy kis elismerés egy pillanat alatt eloszlatja a legnagyobb kétségeket is.”

A borítóba beleszerelmesedtem – mint ahogy a Szívcsapás esetében is. Kis utánanézéssel megtudtam, hogy az eredeti kiadások közül az Atria kiadásának e-book verziójú borítóját kapta meg a magyar közönség, kisebb-nagyobb átalakítással. Amit nagyon sajnálok, hogy az angol cím hangsúlyosabb a magyarnál – pedig mi magyarok, szeretjük az anyanyelvünkre lefordított címeket. A pillangó ezen a borítón is helyet kap és igazából ebben a kötetben nyer értelmet is. Nagyon tetszik, hogy a fedőlap már sugallja, hogy ez most bizony Will szemszögű lesz és, hogy a srác arca nem látszik, viszont ugyanúgy egy széken ül – mint az első rész esetében a lány. A kék szín igazán illik egy „pasi könyvhöz”, és annyira szépen illeszkedik az első részhez – kiegészítik egymást.

Egy kis személyes

Volt egy vers, amit olvasva szerintem minden bloggernek ezt kéne éreznie. Illetve nem csak bloggernek, de mint ahogy a szavalónak, úgy az embereknek is talán ezt jelenti a blogolás. Néha mindenkinek követnie kéne ezeket a tanácsokat –, hogy csak írjunk, mert írni akarunk.

Írj rosszul!

Legyél béna!

Írj szörnyen!

Rettenetesen.

Borzasztóan.

Ne gondolkozz!

Kapcsold ki a belső ellenőrt!

Hagyd, hogy jöjjenek a szavak!

Hagyd, hogy szabadon áradjanak!

Merj hibázni!

Csinálj valami őrültséget!

Írj le ötvenezer szót egyetlen

november alatt!

Én megtettem.

Csodás volt, tiszta téboly!

Ezerhatszázhatvanhét szó minden egyes nap.

Nem lehetetlen.

De ehhez el kell fogadnod a benned élő kritikust.

Teljesen,

Csak írj!

Gyorsan.

Hagyd, hogy kibuggyanjon belőled!

Írj élvezettel!

Ha nem megy, hagyd abba egy időre!

Aztán folytasd!

Írj tovább!

Ez is úgy működik, mint bármi más.

Elsőre nem lesz tökéletes.

Ez is mesterség. Gyakorolnod kell, ha fejlődni akarsz.

Gyakorlás nélkül nem jutsz be a Juilliardra.

Ha a Carnegie Hallra vágysz, gyakorolj,

gyakorolj, gyakorolj…

…vagy fizesd le őket.

Ahogy minden másnál, itt is tízezer óra kell,

hogy felsőbb szintre juss.

Legalábbis Malcolm Gladwell szerint.

Szóval: írj!

Hibázz!

Hagyd ott!

Hagyd összeérni!

Aztán javítsd ki!

De ne menet közben cenzúrázz,

mert az csak lassítja az agyat.

Legyen az írás napi rutin!

Számomra ez a blogolás.

Fantasztikus érzés.

Minél többet írsz, annál könnyebb lesz. Minél gyorsabban árad, annál kevesebbet agyalsz. Ez nem az iskolába lesz, erre nem kapsz majd jegyet, csak kiadod magadból a gondolataidat.

Jól tudod, hogy ki akarnak törni.

Szóval ne add fel! Gyakorolj és gyakorolj! Írj rosszul,

írj szörnyen, írj önfeledten,

és a végén talán valami

nagyon

nagyon

jó sül ki belőle.