Colleen Hoover – Tarryn Fisher: Never never – Soha, de soha 2.

Sziasztok!

A Never never trilógia második részét is elolvastam és írtam róla véleményt. Imádom egymás után leadrálni a részeket, mert akkor biztos az egész történetet megismerhetem. Ebben az esetben mondjuk a harmadik részre várni kellett.

A könyvről

Soha ne hagyd abba! Soha ne felejts!

Silas versenyt fut az idővel, ahogy egyre több igazságra derül fény, miközben más szálak összekuszálódni látszanak. Ráadásul most már magasabb a tét, ahogy Silas kezéből egyre inkább kicsúszik az irányítás, és mások kezdik gyanúsnak találni a viselkedését. Charlie bajban van, így hát neki kell áthidalnia a szakadékot a múltjuk és a jelenük között. Mert valahol a „szeretlek”-ek meg a „soha, de sohá”-k között ott rejtőzik az igazság, amiről egyelőre elképzelésük sincs, mégis meg kell találniuk.

Kiadó: Könyvmolyképző | Megjelenés: 2017 | Eredeti cím: Never Never 2. | Olvass bele: x | Moly-olvasás

Én és a könyv

 

Amikor megvettem az első részt rögtön a második is a pénztárhoz vándorolt velem – nem véletlenül. Először azt hittem, hogy minden szuper, mert megvettem mindkét részt, de természetesen kiderült, hogy nem olyan egyszerű az: ez egy trilógia. Ennek ellenére elolvastam az első két részt egymás után, és míg az első rész függővége annyira nem, addig ennek a vége annyira de, tart azóta is sakkban.

 

A cím még mindig nagyon egyszerű és még mindig nem kell hozzá semmi cicoma. Tetszik, hogy a címből már arra is rájöhet az olvasó, hogy bizony ez egy sorozat – de legalábbis egy trilógia – része.

 

A történet ott folytatódik, ahol az első rész befejeződött. Most Silas nézetével indulunk és próbáljuk megérteni, mi történt – érdekes volt most a srác fejéből kiindulni, hogy megismerjük ő hogyan éli meg azt az érzést, hogy semmi emléke.

Eleinte azt hittem, hogy Charlie fejébe most nem látunk be, aztán jött a fejezet – elég rövidke volt – amiben igazán sok mindent nem tudunk meg róla csak annyit, hogy valakik fogva tartják „elmegyógyintézetben” és valaki másnak hívják.

Nagyon tetszett, ahogy Silas elkezdi keresgélni a lányt, akit még csak nem is ismer és közben próbálja kideríteni azt is, hogy mi történhetett velük – habár nagyon tetszik, hogy végül inkább a lány megmentésére koncentrál. Tetszett, ahogy végigmegy a felkutatott helyeken és azt is sikerült átérezhetőnek megírni, milyen az, ha valaki anyja valamiért haragszik rád és neked fogalmas sincs semmiről.

Felmerül a kérdés, hogy vajon Silas meddig nem hajlandó beavatni Landont a titkába, aki annyira odavan a bátyjáért, hogy már így is többször hazudott érte. Végül tényleg beavatja az öccsét a részletekbe, aki meg sem lepődik a dolgokon, mert végre értelmet nyer számára a bátyja furcsa viselkedése.

Charlie vonala kicsit lassú, kicsit izgalmatlan viszont annál nagyobb a nyomozásban betöltött szerepe. Már a második fejezetben kiderül, hogy ki áll az ajtók mögött és aztán már csak az a kérdés, hogy miért tartják fogva és, hogy hogyan szabadulhatna ki. Szerencsére a végén Silas is feltűnik és a lány így talán könnyebben szabadul béklyóitól.

Ez a rész kicsit másmilyen volt, mint az első – abban szerintem több információt megtudhattunk a múltról, amiből ki lehet indulni. Ez a rész kicsit olyan elterelő jellegű, mert habár kezd egyre biztosabb lenni Répa szerepe, de itt sosem lehetünk biztosak semmiben – engem például az érdekelne, hogy mi történt az előzményeknél.

Teóriám is van, talán azért felejtenek kétnaponta el mindent, mert el kell felejteniük. Talán önként kérték Répa és az anyukája segítségét, mert ők ketten lopták el az iratokat – ez köztudott, hiszen Silas szobájában voltak – és ezért kellett valami, ami biztosítja őket, hogy bizony nem emlékszenek. De ez csak egy ilyen átfutott az agyamon teória. Sokkal inkább valami súlyos titkot sejtek a dolgok hátterében, ami elkerülhetetlen volt, amint a fiatalok találkoztak.                                         

 

Karakterek tekintetében Landon az, aki több szerepet kapott – ezzel szemben Charlie kicsit kisebb jelentőséggel bír. Silas szerepe jóval nagyobb bármelyik szereplőénél és ez nagyon jót tesz a kisregénynek. Charlie szerepe kevés, azonban annál jelentőségteljesebb – általa nyerhetünk betekintést a „rosszfiúk” életébe.

 

A borítóról nekem elsőre valami nagyon baljós jutott eszembe a pirosas jobb oldalról – ami akár vér is lehet. Már nincs itt a másik kéz, hanem egy aprócska virág ábrázolja az elveszett Charlie-t.