metaoptika: Diana Gabaldon: Az idegen

A könyvről

1945-öt írunk. Claire Randall, a volt hadiápolónő éppen a második nászútját tölti a férjével a háború után. Egészen addig, míg óvatlanul keresztül nem sétál a brit szigetek rengeteg ősi kőkörének egyikén. Hirtelen „sassenach” válik belőle, vagyis idegen – a háborútól és portyázó klánoktól sújtott Skót Felföldön Urunk… 1743. évében.

Számára ismeretlen erők visszasodorták az időben. Claire olyan intrikák és veszedelmek között találja magát, amelyek az életét veszélyeztetik… és összetörhetik a szívét. Mert találkozik Jamie Fraserrel, egy lovagias ifjú harcossal, és innentől úgy érzi, kettészakítja a hűség és a szenvedély, amely a két teljesen különböző férfihoz köti két egymással összeegyeztethetetlen életben.

Kiadó: Könyvmolyképző | Megjelenés: 2015 | Eredeti cím: Outlander | Olvass bele: x | Moly-olvasás

Én és a könyv

Valamikor 2016. februárjában rávettem magam, hogy a már rég kiszemelt vaskos kötetet megvegyem. Egyszerűen már régen megigézett az egyszerű borítójával és a történelmi fülszövegével. Aztán megvettem és rá egy hónapra belevetettem magam a skót Felföldbe. Nem bántam meg!

„– Ugye nem gondolod, hogy kevésbé vagyok bátor, mint egy kis sassenach leányka?”

Cím tekintetében az eredetit kapta magyarra fordítva, ami a sorozat címe is egyben. Kifejező, nem üt el a történettől – sem fülszöveg, sem történet szempontjából. Tökéletesen egyszerű és passzoló – ennél jobbat nem tudtak volna kitalálni.

„Vagyis időnként még a jó emberek is, sőt, szerintem főleg a jó emberek – tette hozzá elgondolkozva – komoly nehézségekkel találhatják magukat szemben életük során.”

A történet első pár oldala még csak sejteti, hogy milyen irányban indulunk el – a fülszöveget nem olvasva talán meg is lepődnénk a fejleményeken. Megismerjük Franket és Claire-t akik háború utáni nászútjukat töltik, ami egy szerencsétlenség folytán Claire elvesztésébe torkollik. Frankről többet nem hallunk, csak Claire gondolataiból tudunk meg róla többet – illetve a férfi iránt érzett érzéseit is rajta keresztül tapasztalhatjuk meg, ahogy annak átalakulását is.

Claire köves utazása utáni jelenetek – egy év telik el körülbelül – már egészen másmilyen érzéseket keltenek az emberben, mint a boldog házasok fejezetei. Claire fél, össze van zavarodva és eleinte azt hiszi, hogy egy kosztümös filmbe került, de a muskétagolyók túlságosan valóságosak számára és rá kell döbbennie, hogy egy másik évszázadba került. És rögtön Jonathan Randall-lal valamint a MacKenzie-kel találkozik össze és lesz utóbbiak foglya.

Claire minden bátorságát irigylem, amiért higgadt tudott maradni és a helyzethez alkalmazkodva alakította a történetét – az igazságot mondta, csak részleteket hallgatott el. Szerintem rettentően nagy bátorságra vall és emiatt lesz ez a sassenach nő a középpontban. Jamie megismerése igazán érdekes és nem számítottam rá. Ahogy Jamie korára sem – azt hittem idősebb lesz Claire-nél, ennek ellenére egy tapasztalatlan fiatalabb fiút kaptunk.

Nagyon érdekes volt a Leoch kastélybeli dolgokról olvasni és arról, ahogy egy idegen nőt kezelnek. Laoghaire-t nem tudom megérteni – hiszen csak egy szerelemes kislány, aki rontásokat tesz egy idegen nőnek, mert féltékeny rá. Számomra ésszerűtlen volt néha a viselkedése és olyan felpofozhatnékom volt folyamatosan. Annak ellenére, hogy Jamie megmondta neki, hogy nem érdekli – szerintem elég gyerekes húzás volt tőle, főleg a boszorkányperes rész.

Nekem a bérleti díjak beszedésétől lett kedvencem a kötet, ott ugyanis beindultak a dolgok és a dolgos hétköznapok után részünk lehetett egy kis kalandban. És kellettek ezek a részek, hogy megismerjük a jakobitákat – mert a történelem fontos, hiszen a későbbiekben ennek fokozott szerepe lesz –, valamint az esküvő és a Claire-Jamie szál elmélyülése. Egy asszony, aki végre képes elfogadni a tényt, hogy a férje már nem létezik.

Talán az esküvő volt az a pont, ami sokaknak kedvence lett, hiszen egy érzelmekben gazdag és csöppet sem szokványos esküvőbe csöppenhettünk. De talán sokkal inkább az azutáni részek voltak azok, amik a romantikus lelkű molyokat elrabolták. Én sosem éreztem kényszer helyzetnek azt, hogy Claire-nek hozzá kell mennie Jamie-hez, hiszen a kezdetektől fogva volt köztük valami.
De azt kell mondjam olyan volt, mintha több könyvet olvasnék egymás után – és tényleg olyan érzés volt. Mert miután visszatértek a kastélyba ott mintha véget ért volna az első kaland és jöhetett a következő. Claire boszorkánypere és Geillis múltjának kiderülése valami eszméletlenül nagyot ütött – bár újraolvasva a történetet ezt lehetett sejteni.

A Lallybroch-i rész számomra a nyugalmat jelentette, annak ellenére is, hogy mik történtek utána. Jamie elhurcolása és aztán a végső kaland annyira kitetőzte a hangulatot, de az írónő nem fejezte be itt – a meghurcoltatott férfi felszabadítása is Claire nyakába szakadt és az utolsó sorok akár egy boldog, új kezdetet is elhitethettek volna – azonban az úti cél Rómába fordulása és a közelgő gyermek sem biztosak a jövőre nézve.

„Ez… Nehéz elmagyarázni. Olyan… olyan…. Szerintem olyan, mintha mindenkiben lenne egy kis hely, ,egy apró, személyes rész, amit megtartanak maguknak. Olyan, mint egy erőd, ahol az életünk legintimebb része van…. Talán csak a lelkünk, talán az a rész, ami megkülönböztet minket másoktól.”

Skótok, angolok és franciák (Sandringham hercege). A karakterek éppen olyan sokszínűek, mint az várná az ember különböző nemzetiségektől. Minden karakter olyan, mintha élne – mindenkit lehet kedvelni, utálni vagy éppen mindkettőt. Vannak olyanok, akiket az utolsó oldalig lehetetlen besorolni a kedvelt vagy utált csoportba – nekem ilyen volt Murtagh és Rupert, valamint Dougal és Colum.

Frank Randall volt az a karakter, aki olyan keveset szerepelt ténylegesen, hogy a végén már csak Black Jack-ként tudtam rá gondolni és sehogy sem ment Frankre fókuszálni – mindig a másik Randallt láttam magam előtt, a szadistát. Egyszerűen nem tudtam megkedvelni ezt az embert, mert annyira a munkájára koncentrált és kicsit önzőnek is tűnt – nem értem Claire hogyan tudta ennyire szeretni, bár biztos fiatal lányként még mást kapott a férfitól.

Claire Randall (született: Beauchamp) a könyves világ egyik legerősebb női karaktere. A lelkében dúló harcok ellenére minden erejével a múltját titkolja és csoda, hogy nem rokkan bele. Kicsit olyan érzésem volt a végére, hogy teljesen elfelejtette a „jelenben” lévő életét és már eldöntötte, hogy ő bizony büszke skót feleség lesz élete hátralévő részében.

Jamie Fraser pedig maga a tökéletes viking-skót. Vörös hajú, fiatal körözött személy, akinél Claire nem is kaphatott volna jobb férjet. Murtagh és a családja – Jenny, Ian, kicsi Jamie, Maggie – nagyon szeretik és ő is bármit megtenne értük. Sosem gondoltam rá úgy, mint egy fiatal, húszas évei közepén járó személyre – mindig közelebb a harminchoz tudtam a mentalitása miatt elképzelni.

„Furcsán közel éreztem magam ehhez a fiatal, skót idegenhez.”

A borító egyszerű, nem hivalkodó és gyakorlatilag semmit sem árul el a belbecsről. A virág lehet utalás Claire-re, a korona pedig Jamie-re – éppen úgy, mint Frankre ugyanis a korona nem tudom angol vagy skót. A magyar cím apró betűkkel virít, de jelen esetben ez nem zavaró – ugyanis a kiadó nem mint eredeti cím tartotta meg, hanem mint a sorozat címe. A színek nagyon megnyerőek és nem ütnek el egymástól, a vörös sorozat cím kifejezetten tetszik.