• "Nagyon figyelj, mert a világot
    teszed is azzá, aminek látod."
    Fodor Ákos: Hasadó anyag
  • Kint feljönnek a csillagok, bent bekuckózva olvasol.
    Az én életem a regények, novellák, olvasmányok és személyes történetek által lesz teljes – és ezeket megosztom veled is. Térj vissza bármikor, én itt leszek.
    Stella L. Brandy

Részigazság (vers) | 365 lap

Sosem szerettem bele tanáromba,
Az lenne ám micsoda otromba.
Sosem gondoltam a tanáromra,
Nem, én! rögtön kettőre, háromra.

Sosem képzeltem, hogy én fogok,
Nem érdekeltek igazán ezek a dolgok.
Nem szerettem bele még tanáromba,
Soha én! Beleszerettem egy fiúba.

Depreszió (vers) | 365 lap

Ülök a szobámban és gyorsan írok.
Írok, mert nekem nem maradt más.
Lent dúl egy igaz, szörnyű háború,
A két fél nem más, mint bánat és bú.

Bánat üldözött fel a szobámba most,
Oly’ sokára kellett volna még jönnie.
Nem volt más választásom, elbújni.
Elbújni a rengeteg kérdéstől, választól.

Bú maradt csak velem, ez a szörnyű érzés.
Szörnyű érzés mi hónapok óta kínozva gyötör.
Azt kívánom bárcsak ne ide, ne erre a helyre,
Ne erre a világra, ne ebbe a családba szülessek.

Nem maradt más, mint az igazság,
Az a szörnyű, oly’ szörnyű dolog.
Lent, maradt hát a keserű bánat,
S feljött a bú, a komor bú.

Köszönöm (vers) | 365 lap

Köszönöm a sok szép és jót,
Amiket meghálálni nem lehet,
Hiszen bajban kerülnél vele.
De: köszönöm a sok szép jót.

Köszönöm a sok tanulást,
Igazán sokat tanultam tőled,
S ha te nem szeretted őket?
Köszönöm a sok tanulást.

Köszönhetek-e még neked?
Szeretném, ha mindezt tudnád,
S ha még ennél is többet adnál.
Köszönöm én ezt neked.

Elveszíteni (vers) | 365 lap

Halkan kimondani azt, úgy igaz lesz,
Hangosan csendben maradni, mert úgy lesz.

És titokban találkozni, úgy igaz lesz,
S tagadni, ha valaki kérdezné, mert úgy lesz.

Elveszíteni, szükséges, úgy igaz lesz,
De megtartani a pillanatokat, mert úgy lesz.

Éjszakában (vers) | 365 lap

Tegnap este vele álmodtam,
Ültünk ketten az éjszakában.
A kemény fapadló ébren tartott,
Ő mégis kedveskedve altatott.
Éjszaka.

Fekete labdát dobáltunk a falnak,
Csendben, tudtuk bárki meghallhat.
Egyszer túl hangosan csapódott a falnak,
Tudtuk vége, ahogy más meghallja.
Éjszaka.

Másnap mikor felkeltünk láttuk,
Láttuk, hogy mit csináltunk.
A falba otromba lyukakat vájtunk,
S mindezt csak álmunkban csináltuk.
Éjszaka.
© Stella L. Brandy || 2012 -