Karen Chance – A hajnal átka
 |
| Kiadó: Cor Leonis Eredeti cím: Curse the Dawn |
Noha Cassandra Palmer nagy hatalommal bíró Pythiává vált, ez egyáltalán nem készteti visszavonulásra azokat, akik a halálát kívánják. A természetfeletti lények világában kevesen örülnének annak, ha az önfejű Cassie foglalná el a legfőbb jövőbelátó posztját – és minden tőlük telhetőt el is követnek, hogy mielőbb eltegyék láb alól.
A vámpírok Szenátusa támogatja ugyan Cassie-t új tisztségében, ám az általuk biztosított védelemnek ára van: szövetségre kell lépnie a szexi vámpír nagymesterrel, Mirceával, aki saját tulajdonaként tekint a lányra.
Ám még a vámpíroknak is komoly gondot okozhat Cassie életének megóvása, hiszen Apollo, az önjelölt istenség, a Pythia hatalmának forrása az ellenfelük. Hogy megmentse saját életét – és mellesleg a világot – Cassie-nek szembe kell néznie teremtőjével…
Véleményem
A történet érdekes, vicces, szomorú pontjai a következők:
· MÁGUS felrobban
· Rafe haldoklik
· Cassie-t sokszor bilincs köti le xD
· Jonas Marsden nagy fazon
· Pritkin háza
· Cassie, mint Pritkin xD
· Cassie apukája: Ragnar Palmer=Roger Palmer???
A történet elején egy kicsit meg voltam zavarodva, ugyanis fogalmam se volt róla, hogy mégis hogyan és hova kötöttünk ki. Aztán feltűnt Agnes és még jobban összezavarodtam – minden olyan zavaros volt, addig míg Cassie újra a jelenben nem volt. Marco egy olyan új karakter volt számomra, aki felkeltette az érdeklődésemet és érdekelt a története.
Cassie ebben a részben legalább háromszor volt megbilincselve – mindhárom alkalommal nagyon szórakoztató volt a végkifejlet. Az első bilincselés az még olyan, amilyen volt, de aztán… Imádtam Pritkin „Miért ragaszkodsz ennyire egy fotelhez” beszólását és normális megjelenését. Aztán Mircea ágyhoz bilincselése ellen se lett volna kivetnivalóm…
Az események onnantól kezdenek izgalmasak és pörgősebbek lenni, amikor a ley-vonal hihetetlen módon felrobban és a MÁGUS-t telibe találja. Innentől kezdve (sokunk örömére) Pritkin átveszi a férfifőszereplő helyét – habár Mirceát is kedvelem, nagyon kedvelem, azért ez a fordulat nagyon jó.
Valószínűleg az írónő nagyon jól tudja, hogy sokak szeretik a humorát, de a könyvei nem csak a humor, hanem a többi érzés miatt is nagyon jók – például Cassie aggódása Pritkinért, aztán Rafe-ért. Mindkét fickóért aggódtam én is, de amit Rafe-nek kellett kiállnia – drága Rafe, aki mindig azt mondja Cassie-nek, hogy mia stella, még ha éppen Cassie valami hülyeséget csinált… És itt nagyon-nagyon imádtam Mirceát – aki mindig nyugodt és kedves.
A fő vonalat a Pritkin-Cassie szál vitte – mert ugyebár tudjuk mi, hogy a jó öreg Merlin nem szereti a felhajtást, de néhány ember elől a korát nem tudja letagadni. Nagyon bírtam, hogy amikor Pritkin és Cassie testet cseréltek, akkor Cassie igenis megfigyelte Pritkin testét – habár nem mindegyik részére volt annyira kíváncsi. A legjobb az volt, amikor Cassie leborotválta Pritkin lábát és Billy Joe lebegett be – tudtam én, hogy ez még vissza fog ütni. Meg persze Pritkint reggel elviselni, amikor nagyon is jól tudja, hogy Cassie milyen állapotban lehet… - itt azt hiszem kidőltem.
Jonas Mardsent először nem tudtam hova tenni – egy hülye puccs kísérlet miatt képes volt ott tartani Pritkinéket. Aztán végül kiderül, hogy Jonas nem is olyan rossz – az Ezüst Kör előző vezetője volt, de aztán a mostani őrült, dilis vénembernek titulálta. Aztán persze előkerül a ley-vonalas autóverseny is – erről érdekes volt olvasni, habár a rohanó tempó nem igazán segített megérteni dolgokat.
Pritkin háza előkerült a történetben és annyira sajnáltam szegény fickót – aztán történtek ott még érdekes dolgok. Cassie-t majdnem felfalták (habár ezt a részt nem értettem teljesen) és kiderült, hogy az apja a Sötét Kör oszlopos tagja is lehetett.
A végén a dupla harc nagyon tetszett – Apolló és a rahksák (imádom ezeket a szörnyű démoni akármicsodákat), valamint Marco és Sal. A Pritkin-Cassie démonos-gyógyulós dolog, an az igazán jó volt. Meg a három D.
A borítóról annyit mondanék, hogy nekem az eredetiből is a negyedik résznek a borítója tetszett a legjobban – nem örültem, hogy nem ugyanaz lett. Nagyon szeretem a fekete és piros színt, de engem nagyon megfogott ebben a sorozatban, hogy színesek a borítói. Tényleg az eredeti változatból az volt a kedvencem – magyar változatban úgy látszik marad a 3. rész borítója.
A fordítás fantasztikus – Bertalan György egy istenadta tehetség!
Köszönöm a Cor Leonis Kiadónak, hogy kiadta a könyvet és átvette a Kelly Kiadótól a sorozatot!
Kedvenc idézeteim:
„Szőke sörénye körülölelte homlokát, és a hajszálak vége súrolta a gallérját. Az egész hajkorona olyan lágynak, természetesnek, normálisnak tűnt.
- A hajad… - hápogtam, mire gyorsan beletúrt a kezével.
- Még nem volt időm megcsinálni.
- Miért, meg kell?”
~ 69. oldal
„Az élet nem ajándék, Raffaello, hanem kihívás. Légy méltó hozzá!”
~ 206. oldal
- Ja, és egy kis közepesen hidegvíz bőven elég. Nehogy aztán lefagyaszd itt nekem.
Körülnéztem, hogy mit vághatnék hozzá, de már odébbállt.
~ 330. oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése