Benina – A Boszorka fénye
 |
| Kiadó: Könyvmolyképző Eredeti cím: - |
Claire White nem mindennapi tinédzser. Claire White boszorka, méghozzá a tiszta vérű Utolsók egyike, akikből már alig néhány él a világon, ugyanis a boszorkányüldözők parancsára kegyetlen lények, a zsoldosok sorra végeznek velük.
A tizennyolc éves Claire, akinek a szülei kiskorában meghaltak, nehezen fogadja el másságát. Egyszerű, átlagos fiatal lány szeretne lenni. Gideont, öreg mentorát és jó barátját menekülés közben a szeme láttára öli meg az egyik legkönyörtelenebb zsoldos, és a lány élete ezzel örökre megváltozik.
A mély gyászt, a magányt és a depressziót egy baljóslatú, titokzatos srác felbukkanása töri meg. De miért fontos a félig démon, félig boszorkány Kellan Blacknek, hogy Claire-t ráébressze, mekkora varázserővel bír? És miért akarja megvédeni őt akár az élete árán is? Hogyan kénytelen szembesülni Claire a barátság mélységeivel, a szerelemmel, az árulással, a gyűlölet intenzitásával, az önmagába vetett hittel és saját erejével?
A fenyegetettség folyamatosan ott lebeg a lány feje felett, mint valami ködös árny…
Csak egyvalaki tudja, hogy a legnagyobb veszély egyre közeledik, és a tűz ereje mindent lángra lobbanthat.
Véleményem
Az első reakcióm az volt, hogy „egy újabb tini boszorkány”. Aztán tovább olvastam és kezdtem magam egyre jobban beleélni. Benina csodálatosan felépített egy világot és a karakterek meg levettek a lábamról.
Az első, ami feltűnt az a White és Black ellentét – ami később ugyebár eltűnik. Szóval miután túllendültem a kezdeti „újabb tini boszorkány” fázison, máris magába szippantott a történet. Nem vártam, hogy majd Kellan nem szeret bele Claire-be – és fordítva -, de miután jött egy kis nehézség máris kezdett tetszeni ez a szerelmi szál. Szóval, hogy ne könnyítsük meg a dolgokat ott van a Zsoldos, akit a maga módján még meg is kedveltem – kicsit skizofrén énem előbújt, na. Szóval itt van a Zsoldos, aki fejébe vette, hogy megöli Claire-t. És itt jön a meglepő fordulat – vagyis a végén – ami azért egy kicsit sejthető volt, a könyv háromnegyedénél – Maxine benne van valamiben, amiben nem kéne.
Ha azt mondanám, hogy melyik szereplőket kedveltem meg, akkor valamilyen oknál fogva (Talán, mert végre nem egy nyavalygó, tinédzserlány a főszereplő? Ki tudja?!) Claire-t is megemlíteném – persze Kellan, Cameron, Regina, Milan, Lucas és Jorja mellett, azért Lint és Davidet sem hagyom ki. Szóval, Maxine és az Üldözők, zsoldosok nem lettek a kedvenceim – habár örülök, hogy Benina ilyen érdekes lényeket hozott be a történetbe.
Akkor jöjjön Kellan – akiért sokan mindenki odavan: Én azért kedveltem meg, mert vicces, szarkasztikus és nem az a kimondottan jófiú. Szóval az ideális testőr, mentor és barát. Imádtam, hogy védeni próbálja a makacs Claire-t – még ha ehhez egy átokkal is kell mellbe taszítania.
Miért szeretem Jorját? Ez egy végtelenül egyszerű kérdés: mert imádom a rosszfiúkat egy könyvben. Jorja pedig olyan rosszfiú, aki azt hiszi, hogy szerelmes és épp ezért bármit megtenne, amit ő kér.
A többi szereplőt pedig azért szeretem, mert lehetetlen őket nem szeretni. Különbözőek, egyediek és mégis annyira összhangban vannak. Szóval még azok is a szívemhez nőttek, akik csak a könyv végén tűntek fel – fokozott figyelmet kap tőlem a továbbiakban Lucas.
Szóval, akiről még mindenképpen beszélni akartam az Lucas. Kb. öt percet, ha szerepelt ebben a kötetben, de valamiért a szívem azt súgja, hogy lesz ez még több is. Szóval, tetszik ez a pasi, meg a karaktere. Bővebben szerintem a többi kötet kritikájánál lesz róla szó.
Maxine az a tipikusan kulcsszereplő, akit még meg is lehetne kedvelni, ha nem lenne olyan gyanús. Szóval még a végén az önfeláldozása is olyanná sikeredett, ami… De talán az erősítette bennem a Maxine elleni gondolatokat, hogy Kellan végig ellenséges volt vele – és ebben a dologban nem igazán tudtam adni Claire szavára, mert őt elvakította a mélybarátság.
Szóval a végszóban annyit mondanék, hogy: Végre nem egy teljesen mesebeli szerelem, hanem kínlódások és igazi problémák is keresztezik. Valamint, hogy Kellan és Lucat szeretnék (tudom, ez poligámia lenne, de nem érdekel).
Köszönöm Beninák, hogy megírta ezt a kötetet, aztán a többit – és sajnálom, hogy az olvasást keresztülvágta a SzJG.
Irány tovább olvasni: A Boszorka démona
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése