1. fejezet | Love is forever?

1.fejezet

Cherry Winkins vagyok. A nevemet arról a cseresznyefáról kaptam, ami alatt születtem. Anyu, Sharona Winkins volt az utolsó hymon. Vagyis nem egészen, mert én is félig az vagyok. Az apámról nem tudok semmit. Anyu, amikor hét éves lettem, meghalt. Megtámadta valami.
Aznap este egyedül lehettem otthon. Már éjfél is elmúlt, de anyu még mindig nem jött haza. Az egyik ablak kinyílhatott, mert hangos csattanást és üvegdarabok hangját hallottam.
Félelmemben anyu ágyába bújtam és a fejemre húztam a takarót.
- Cherry! Ne félj! – szólított meg egy hang.
- Miért ne féljek? Anyut akarom – mondtam és elkezdtem zokogni.
- Victor Thompson vagyok. Anyukád féltestvére – mondta és leült mellém.
- Hol van anyu? - kérdeztem még mindig zokogva.
- Anyukád… Anyukád nem jön haza.
Nem jön haza? Miért? Nem szeret már? - kérdezgettem magamban és közben zokogtam megállás nélkül.
Victor próbált csitítgatni. Az ölébe vett és álomba ringatott. Közben egy altatót dúdolt, az én altatómat. Még mielőtt elaludtam, mondott valamit.
- Az utolsó hymon – suttogta és megpuszilt.
Az álom elnyomott. Azt álmodtam, hogy anyu, apu és én együtt vagyunk és piknikezünk. Aztán bekúszott az, amit Victor mondott: hymon. Vajon mi lehet az?

Másnap reggel álmosan keltem fel. A palacsinta illata átjárta a házat. Leszaladtam a lépcsőn és leültem az asztalhoz.
- Jó reggelt! - köszönt Victor.
- Neked is! - mondtam és elkezdtem majszolni a palacsintát.
- Ízlik?
- Nagyon finom.
- Mikorra kell benn lenned a suliban?
- Kilencre.
- Akkor gyorsan öltözz fel.
Gyorsan felszaladtam a szobámba és felöltöztem. Egy fekete pólót és egy sötétkék nadrágot vettem fel.
Victornak egy Mercedese volt. Egy Mercedes Angel. A színe fekete volt, bár nekem fehérben is tetszett volna. Megígértettem vele, hogy ha tizenhat leszek, kapok egy Mercedes Angelt fehérben vagy egy Volvo C70-et, de az is fehér legyen.
A sulihoz értünk. Elköszöntünk egymástól és bementem a suliba.
A mai órarendem egész jó. Van két informatikám. És ott utána tudok nézni a hymonoknak.
De előtte túl kell élnem egy matekot, egy nyelvtant és egy bioszt.

Matek volt az első. A tanár akár a rokonom is lehetett volna. Rachelle Winkins. Persze mindent tagadott. Victor még óra előtt oda adta az uzsonnám, mert a kocsiban hagytam. Victor és Rachelle váltottak egy pillantást és mindenki folytatta, amit elkezdett. Victor elment, Rachelle pedig elkezdte az órát.
Az óra elején azon gondolkoztam, hogy mi volt olyan különös abban a nézésben. Amikor rájöttem volna, a tanárnő felszólított.
- Winkins. Gyere ki a táblához.
Engedelmesen kimentem. Szerettem a matekot. Miután befejeztem a számolást, Winkins tanárnő megdicsért.
- Hozd ide az ellenőrződet.
Oda vittem. Beírt egy ötöst és súgott valamit.
- Óra után gyere az irodámba.

Az óra után rögtön Ms. Winkins irodájába mentem.
- Ülj le! - kínált hellyel.
- Miért hívatott Ms. Winkins?
- Szeretném, ha tudnád, nagyon sajnálom, ami anyukáddal történt. Az a helyzet, hogy én a ti Covenetekbe tartoztam és tartozom. Azért vagyok Winkins. Eddig azt hittük, hogy anyukád volt az utolsó hymon.
- De ha anyu volt az utolsó, akkor Ön mi tetszik lenni?
- Én is hymon vagyok, de a te anyukád volt az utolsó, aki Forksban élt. Én csak itt csatlakoztam hozzátok. Amikor anyukád véletlenül erre járt. Te akkor még a hasában voltál.
- Miért jöttünk el Forksból?
- Apukádról mit tudsz?
- Semmit.
- Mondjuk úgy, hogy te csak egy véletlen vagy. Az utolsó leszel, mert utánad nem születnek. Az apád neve Benjamin, de ne keresd őt.
- Nem lehet gyerekem? - A tanárnő megrázta a fejét.
- Te is egy csoda vagy. Anyukádnak nem lehetett volna gyermeke. De mégis világra jöttél. Mondjuk az igaz, hogy te csak félig vagy hymon, de ilyennel még nem találkoztunk.
- Mi az a hymon?
- A vámpírok egyik alfaja Olyan halhatatlan lény, mely vérrel és emberi táplálékkal is táplálkozik. A bőrük fehér és csillog a napfényben, mint a vámpíroké. Rendelkezhet különleges képességekkel is. A világon sokan Covenekben élnek, kivéve egy amerikai kisvárosban, Forksban ugyanis kihaltak az effajta lények. Egyetlen ellenségük a vérfarkasok, vagyis az alakváltók, de a vámpírokkal sem tartjuk a kapcsolatot.
- Vámpírok? Halhatatlan lény? De az én bőröm csak egy picit csillog. Azt nem is veszik észre. És milyen különleges képesség? Nekem az sincs.
- Én gondolatolvasó vagyok. Neked is lehet, hogy lesz.
- Tetszik erről mesélni?
- Persze. Mit szeretnél hallani?
- Hát... Milyenek ezek a különleges képességek?
- Van gondolatolvasás. De a négy elem egyikét is birtokolhatod, ha azt kapod. De van fagyasztás is. Meg telepátia. De a telepátiát csak ritkán kapják meg. A kiválasztottak. Mindig arra vágytam, hogy a gondolatommal becsukjam az ajtót vagy a vizet a pohárból kirepítsem. De nekem nem jött össze. Viszont anyukádnak igen. Ő volt köztünk a legerősebb.
- És az apám?
- Ő is különleges volt. De most menj. Vigyázz magadra.
- Viszlát!
Kimentem az irodából. Félig hymon vagyok. Az apámat Benjaminnak hívják. És mindkét szülőm különleges volt. Viszont az elszomorított, hogy nem lehet gyerekem. Nemsokára nyolc éves leszek. Aztán kilenc… És tizenhat. Akkor végre megkapom a kocsimat. És elköltözöm. Tudom is már, hogy hova. Forks. Ha már én vagyok az utolsó hymon, legyek méltó rá. Lehet, hogy Victor is az? Majd megkérdezem.

Otthon egy levél várt rám.
,,Légy jó! Majd még találkozunk. Vigyázok rád, ha szükséged van rám. Megérzem. :) Szeretlek és mindig szeretni foglak. Jó volt erre a két napra az apádnak lenni. Remélem nem bánod, hogy pótapád lettem. Amint betöltöd a tizenhatot, menj be a garázsba és vedd birtokba az autót. A kocsi kulcsot az autóban találod, de tartsd be a szabályt. Remélem, megüt a szerelem szele téged (is). Sok boldogságot kívánok neked. Egyetlen (pót)lányom. Az alaszkai Thompson Coven üdvözletét küldi. És boldog születésnapot holnaputánra! Puszi.


u.i.: Ja, és igen, én is hymon vagyok.”

A levél elolvasása után kicsit szomorú lettem, de rájöttem, hogy Victort valószínűleg a szerelem szele csapta meg és azért ment el. Tudtam, hogy elkezdődik valami új, valami egyedüli élet. De azt is tudtam esténként biztonságban lehetek, legalábbis ebben a két napban.

Következő fejezet