Bejegyzések

Rebirth címkéjű bejegyzések megjelenítése
"Nagyon figyelj, mert a világot
teszed is azzá, aminek látod."

Fodor Ákos: Hasadó anyag
metaoptika
Kint feljönnek a csillagok,
bent bekuckózva olvasol.

Az én életem a regények, novellák, olvasmányok és a személyes történetek által lesz teljes – és ezeket megosztom veled is. Térj vissza bármikor, én itt leszek.
Stella L. Brandy

6. fejezet | Rebirth


~ Terhes? Én? ~
/Esme szemszöge/

A száztizenötödik születésnapom után Carlisle felcsábított a szobánkba…
Az este nagyon kellemes volt.

Másnap reggel Carlisle-t behívták a kórházba, mert az egyik kollégája beteg lett.
Az ágyon feküdtem. Nem alszunk, de lustálkodni azért szoktunk.
- Jó reggelt! - mondtam, miközben ő felvette a nadrágját.
- Neked is – mondta és megpuszilta a homlokomat.
- Máris menned kell? - kérdeztem szomorúan.
- Igen. Sajnos. Behívtak, mert az egyik kollégám beteg lett.
- Jobbulást neki.
- Megmondom, ha beszélek vele.
Felvettem a köntösömet és lekísértem Carlisle-t a ház elé.
- Szia!
- Szia! - adott egy búcsúcsókot.
A tegnap este után jobban kívántam, mint eddig bármikor. Olyan érzés volt, mintha újra tinédzser lennék
Integettem még, aztán visszamentem a házba.
Edward és Bella jöttek le a lépcsőn.
- Szia! Már ilyen korán fenn vagy? - kérdezte Edward és átölelt.
- Hány óra?
- Hat.
- Olyan korán lenne?
- Igen. Carlisle? - kérdezte Edward előtt Bella.
- Behívták.
- És kikísérted?
- Igen. Miért? A felesége vagyok.
- Persze, hogy az vagy. De eddig nem kísérted ki, ha ilyen korán kelt. Anya.
- Edward. Nem kísérhetem ki a saját férjemet? - kérdeztem és belenéztem a szemébe.
- Szeretlek – mondta Edward és átölelt.
Még mielőtt kideríthettem volna, hogy miért hidalja át ezt a kérdést a többiek is elkezdtek lejönni.
- Jó reggelt! - mondták egyszerre.
- Nektek is – mondtam.
Egy normális anya már a reggelit készítené a normális gyermekeinek. De én még nem kezdtem el a reggeli készítését, mert Nessie és Jake még nem ébredtek fel.
Fél kilenc.
- Mindjárt lejönnek, amennyire látom – mondta Alice.
Elkezdtem készíteni a reggelit, amikor rosszul lettem. A hányinger kerülgetett. Kiszaladtam a fürdőbe és furcsa mód hánytam
Kimostam a szám és visszamentem a konyhába
Jake és Nessie már ettek.
- Esme, jól vagy? - kérdezte rémülten Alice.
- Igen.
- Láttam, hogy…
- Nem érdekes – vágtam a szavába.
- Annyira zavar, hogy nem látom teljesen a jövőt.
- Bella, beszélhetnénk?
- Jól vagy?
- Igen. Menjünk a szobámba.
Felmentünk a szobámba.
- Bella, szeretném, ha kiterjesztenéd rám a pajzsod, hogy Alice ne lássa jövőmet és, hogy Edward ne hallja a gondolataimat.
- Rendben, de miért?
- Nem akarom, hogy azt higgye, hogy valami bajom van.
- Meddig kell a pajzsom?
- Csak estig. Délután bemegyek, majd a kórházba Carlislehoz.
- Meglátogatod?
- Igen, mint mindig.
Bella kiterjesztette a pajzsát és visszamentünk.
- Kár, hogy Carlisle nem tud elbúcsúzni – mondtam.
- Igen, de nekünk megy a repülőnk.
- Vigyázzatok magatokra. – mondta Bella.
Mindenki elbúcsúzott Jake-től és Nessie-től.
Délután lett.
Elkezdtem készülődni, amikor megint rosszul lettem. Ha nem tudnám, hogy nem lehet gyermekem, akkor azt mondanám, hogy terhes vagyok. Kimentem a fürdőbe a mai nap már ötödszörre.
Utána lementem a földszintre.
- Már mész is? - kérdezte Edward
- Igen.
- Add át üdvözletem.
- Átadom. – Adtam két puszit a fiamnak.
Elindultam, Rosalie autóját vittem el, mint mindig.
A kórházig nem volt hosszú az út. Bementem és rögtön Carlisle irodája felé indultam.
Kopogtam.
- Szabad – hallottam szerelemem hangját bentről.
Benyitottam.
- Esme.
- Szia!
- Hogy-hogy bejöttél?
- Meg akartalak látogatni. Vagy nem kellett volna?
- Nagyon örülök, hogy itt vagy. De Alice mondott valamit.
- Mit mondott?
- Rólad mondott valamit. Azt mondta, hogy rosszul lettél. Ez igaz?
- Igen. De semmi komoly. Vagy de?
- Végig néztem minden olyan betegséget, amitől egy ember rosszul lehet.
- És? - kérdeztem, már egy kicsit aggódva.
- Beteg nem lehetsz, akkor viszont terhes vagy. – láttam a szemében az aggódást, és a mérhetetlen boldogságot.
- Terhes? Én? De Carlisle a vámpíroknak nem lehet gyerekük.
- Tudom, de…
- Mi van, ha tényleg terhes vagyok? - A szememben megcsillant a remény.
- Én nagyon örülnék neki, miután a vizsgálatok azt mutatják, hogy nem tehet kárt benned.
- Mint Bellánál?
- Igen. Viszont lehet, hogy az egy félvér dolog és neked semmi bajod nem eshet.
- Vizsgálatok?
- Azt kéne megnézni, hogy terhes vagy-e.
- Rendben.
Elmentünk a vizsgálóba.
Megvizsgáltak aztán Carlisle visszaküldött az irodájába.
Pár perc múlva ő is visszajött az irodába. A kezében egy papírt tartott.
- Na? - kérdeztem, kicsit ijedten.
- Terhes vagy – mondta boldogan.
Annyira boldog voltam.
Átöleltem, mire ő egy forró csókot nyomott az ajkamra.
- És mik a veszélyek? - kérdeztem, miközben még mindig ölelt.
- Olyan, mintha egy ember lennél. A kockázatok is azok.
- Annyira örülök.
- Én is. De azért van egy két érdekesség – mondta és mosolygott.
- Mi? - kérdeztem kíváncsian.
- Kívánós lehetsz.
- Például? - kérdőn néztem rá. Egyszer már voltam terhes, de akkor nem voltam az.
- Kívánhatod az emberi ételt és a vért.
- És még? - Még mindig kívántam és vele akartam lenni.
- Kívánhatsz engem. – Ezt úgy mondta ki, hogy tudtam a terhességem alatt mindig a kedvembe fog járni. – Esme…
- Igen?
- Szeretlek és eddig sosem mondtam, hogy Én is szeretnék közös gyermeket veled.
- Miért? Hisz annyira jó apa vagy és kedves.
- Nem akartam, hogy azt hidd, miattad nem lehet gyermekem. Én ennél jobban szeretlek. És most, hogy majd apa leszek a világ legszebb nőjétől, olyan mintha minden beteljesült volna.
- Te azért nem mondta, hogy gyereket szeretnél, mert féltél, hogy magamat fogom hibáztatni? Carlisle, Én annyira szeretlek! – mondtam és megcsókoltam. Hosszan csókolóztunk.
- Szeretnéd, ha haza mennék veled? - kérdezte.
- Nem kell. Elleszek otthon.
- És Edwardéknak elmondod?
- Majd inkább együtt – mondtam és elszomorodtam, mert Rosalie annyira vágyott gyermekre és helyette én lettem terhes.
- Mi a baj?
- Rosalie – mondtam és sírtam. Sírtam? Az lehetetlen. – Carlisle, miért tudok sírni?
- Ez is a terhesség velejárója.
- És akkor mi lesz a mi kisbabánk?
- Nem tudom, de lehet, hogy a terhesség során még inkább emberi és a születésekor tudjuk meg, hogy mi.
- Rendben. Akkor ez azt jelenti, hogy ember kismama leszek?
- Valami olyasmi, kivéve a vért. És Rosalie meg fogja érteni. Hidd el.
- Rendben. Akkor este találkozunk.
- Igen, és majd elmondjuk a jó hírt.
- Igen. – A ruhája ujjával letörölte a könnycseppeket és adott egy búcsúcsókot.
- Szia!
- Szia!
Hazamenet két érzés kavargott bennem. Az egyik a boldogság, mert terhes vagyok. A másik a szomorúság, mert Rosalie nem lehet terhes.
Hazaértem. Emmett és Jasper elmentek vadászni. Rosalie, Alice és Bella pedig vásárolni. Egyedül Edward maradt itthon.
- Szia!
- Szia! Jól vagy? - kérdezte kicsit óvatosan, mert egésznap ezt kérdezgették.
- Igen.
- Olyan… Más vagy.
- Nem vagyok más, csak száztizenöt éves.
Edward halkan kuncogott.
- Edward – mosolyogtam. – Gyere ide. – Odejött hozzám és én megöleltem.
- Ezt most a szemtelenségemért kaptam?
- Nem. – Kicsit megszédültem.
- Tudom, hogy szédítő vagyok, de arra nem gondoltam, hogy a saját anyukámat is el tudom szédíteni.
- Pedig nagyon szédítő vagy.
- Gondoltam – kuncogott.
- Na, én megyek Jasperékhez. Vigyázz magadra, Anya.
Annyira jól esik, amikor azt mondja Anya.
Felmentem a szobámba és bezárkóztam a WC-be. Annyira rosszul voltam, hogy a nap hátralévő részét a WC mellett töltöttem. De annyira boldog voltam, hogy lesz egy kisbabám a szerelmemtől, a férjemtől.
Este kilenc óra körül hallottam, hogy az ajtó kinyitódott, aztán bezáródott. Biztos Carlisle az. Kinyitottam a WC ajtót.
Lentről lehetett hallani, hogy valaki megkérdezett valakit.
- Esme? - kérdezte Carlisle.
- Nem láttam – mondta Alice.
Ő ma még nem látott.
Halk, gyors léptek. Ajtónyikordulás. Valaki belépett a szobába. Én nem láttam, hogy ki, de jól tudtam.
- Esme? Itt vagy? - hallottam aggódó férjem hangját.
- Itt vagyok – mondtam a WC-ből.
Benyitott és meglátta, hogy a fürdőkád szélén ülök.
- Jól vagy?
- Igen. Csak ezek a rosszullétek…
- Majd elmúlik. Ettél ma már valamit?
- Nem.
- Miért? - szigorúan nézett rám.
Odajött és letérdelt elém.
- Mert amikor elindultam enni, rosszul lettem.
- Akkor most itt az ideje, hogy egyél valamit. – Felállt és megfogta a kezem.
- Rendben. És kik vannak itthon?
- Mindenki.
Felálltam, de túl gyorsan és elszédültem. Átölelt és úgy kapott el.
- Csak egy kicsit megszédültem.
- Szédültél ma már meg?
- Igen. Amikor haza jöttem.
- És ki kapott el? - kicsit megijedt.
- Edward.
Carlisle mosolyra húzta a száját.
Elindultunk le a konyhába. A többiek a nappaliban ültek és nézték a TV-t.
- Először eszem – suttogtam oda Carlisle-nak.
Átmentünk az étkezőn.
Két szendvicset csináltam magamnak, sajttal, sonkával, paprikával és paradicsommal tele rakva. Jóízűen megettem és ránéztem Carlisle-ra. És megint rám tört a tinédzser énem. Carlisle ezt észrevette.
- Majd később. És holnap egész nap itthon leszek. De most menjünk.
Egész nap. Ez volt minden vágyam: egy egész nap kettesben.
- Figyeljetek egy kicsit! – szólalt meg Carlisle, a gyerekek pedig figyeltek.
- Mondanunk kell valamit – kezdte el Carlisle és megfogta a kezem.

Előző fejezet

5. fejezet | Rebirth


~ Ünnep ~

A ház olyan csodálatos volt. És én itt fogok élni. Itt biztos boldog leszek, olyan családias a légkör. De volt egy csomó furcsaság, de majd biztos megoldódik ez a rejtély is.
Esme nagyon boldog volt, de a tortát nem láttam sehol, csak a ház volt feldíszítve. Most volt még két idegen ember is a házban, biztosan ők Nessie és Jake.
- Esme, boldog születésnapot! - mondta egyszerre az összes Cullen.
- Köszönöm – hálálkodott Esme.
Carlisletól kapott egy csókot, pedig ők a szülők és visszafogottabbak, mint a többiek. A szülinap csöndben telt el többnyire, Nessiék elmesélték, hogy hol jártak már.
Végignéztem leendő családomon. Boldogság vett körül. Én nekik egy csoda, áldás leszek.
Aztán beesteledett és leendő szüleim felmentek a szobájukba. Az egész újjászületésből ezt nem akartam látni.
Aztán egy éles fény vette körül az egész szobát, de Carlisle és Esme volt a fény forrása, és Én.
Szóval erről beszélt Leila. Tényleg nagyon csodálatos volt. De még egy hétig Leilával ütöm el az időt. Aztán pedig kilenc hónapig édesanyám hasában leszek.
Féltem a reakcióktól.
- Szia!
- Szia!
- Na mi volt? – kérdezte, és száját mosolyra húzta.
- Nagyon szép volt. Amúgy, amikor azt mondtad, hogy kapok segítséget, hogy értetted?
- A szívedre hallgattál és úgy döntöttél.
A szívem El is feledkeztem róla, pedig ő segített mindvégig.

Egy hét elteltével

Végigkövettem az életet a Cullen családban. Esme az elején nem akarta elhinni. Aztán végülis kiderült, hogy terhes. És utána a szomorú búcsúzás következett.
- Drága, Leila- egy könnycsepp folyt végig az arcomon. – Annyira fogsz hiányozni.
- Nekem is, de te kapsz emlékezet kitörlést.
- Te nem – mondtam és lenéztem.
- Kibírom, de te más voltál.
- Sajnálom.
- Ne sajnáld.
- Jó, de ígérd meg nekem, hogy emlékezni fogsz a létemre.
- Ígérem. Te pedig élj boldogan.
Megöleltük egymást. Aztán egy olyan fény jelent meg, mint amikor megfogantam.
- Szia!
- Szia! Élj boldogan - halkan hozzá tette -, mindörökké.
Beléptem a fénybe és mindent elfelejtettem.

Előző fejezet Következő fejezet

4. fejezet | Rebirth


~ Döntés és Leila~

- Én Esmeéket választottam.
- Mi aggaszt?
- Lehet, hogy hozzájuk szülessek? - reménykedtem, mert ha oda születek akkor boldog lehetek.
- Tényleg egy nagy csoda leszel.
- Akkor ez azt jelenti, hogy igen?
- A főnökeim nagyon biztosak benne, hogy te mindent megérdemelsz.
- Miért?
- Mert te abban haltál meg, hogy megmentetted egy másik embertársad.
Megmentettem azt a kislányt és az életemmel fizettem érte.
- Akkor most fel kell tennem néhány ,,hivatalos” kérdést.
- Rendben.
- Koch Regina. Készen állsz új életet kezdeni?
- Igen.
- Amit tudnod kell: a fogantatásod után egy hétig még itt leszel és megfigyelheted a reakciókat, utána emlékezet kitörlést kapsz és… A többit már tudod.
- Rendben.
- Mondd el a családod nevét, akiket választottál.
- A Cullen családba szeretnék születni. Esme Cullen és Carlisle Cullen gyermekeként.
- Rendben. Akkor a fogantatásod ma késő este lesz.
- Ma?
- Igen. Van ellene valami kifogásod?
- Nem, csak az olyan közel van.
- A fogantatásod közben neked is ott kell lenned.
- Miért? - Nem akartam látni, ahogyan a leendő szüleim szeretkeznek.
- Majd meglátod. De mindenképpen ott kell lenned, mert csak így foganhatsz meg.
- Na szuper. Tudtad, hogy még nem töltöttem be a tizennyolcat?
- Igen – húzta el a száját.
- Kérdezhetek valami személyeset?
- Igen, úgyis el fogod felejteni.
- Mióta vagy itt?
- Régóta – elnézett és egy kicsit szomorú lett az arca. – Száz-száztíz éve. Én abban hittem, hogy van az élet és az újjászületés között is valami, és ki akartam deríteni, hogy mi. Elkezdtem könyvekben és az interneten keresgélni. Találtam valamit, és az lett a végzetem. Éppen a könyvet olvastam, amikor megbotlottam egy küszöbben és hasra estem.
- Hasra estél és meghaltál?
- Hát, hasra estem és kiállt egy szög a földből. És olyan szerencsétlenül estem, hogy a szög először a szívembe aztán, miután fel akartam állni, és visszaestem a tüdőmbe szúródott.
- Sajnálom. És a hited miatt kerültél ide?
- Igen.
Végignéztem Leilán.
- Voltál már szerelmes? – kérdezte.
- Nem.
- Én igen. Volt egy barátom és egy kisbabám.
- Kisbabád?
- A barátom nem bírta tovább és megerőszakolt.
Egy babát és a barátját kellett ott hagynia. Milyen szomorú.
Pár perc hallgatás után megtörtem a csendet.
- Mesélsz nekem valamit a leendő anyukámról?
- Csak amennyit lehet.
- Jó.
- Volt egy férje, de állandóan verte és csak akkor hagyta abba, amikor megtudta, hogy Esme terhes.
- Akkor van még egy baba?
- Nem, mert a kis Charles meghalt a születése után.
- Akkor nem lehetett már utána gyermeke.
- Igen. Viszont örökbe fogadta új férjével, akit igazán szeretett: Edwardot, Rosaliet, Emmettet. Alicet, Jaspert és tulajdonképpen Bellát is, Edward feleségét.
- Mesélsz nekem róluk?
- Igen. Rosalie és Emmett egy pár. Alice és Jasper egy pár. Edward és Bella egy pár, nekik született egy gyermekük Nessie, aki Jacobbal elköltözött.
- De ők nem testvérek?
- Nem vérszerinti testvérek.
- És házasok is?
- Igen.
- És mi van Nessie-vel?
- Néha meglátogatja a családját Jacobbal, de Jake szeret utazni.
- Akkor én ki leszek? - kérdeztem aggódva.
- Edward, Emmett, Rosalie, Jasper, Alice, Bella és úgy van beírva, hogy Nessie is a testvéred. Igazából Bella és Nessie nem a testvéred. A többiek pedig örökbefogadottak.
- Értem, majd biztos elmagyarázzák.
- Igen. De tudod, hogy milyen nap van ma?
- Nem.
- A leendő anyukád ma ünnepli a szülinapját.
- Akkor a szülinapján foganok meg és egy csoda is leszek? - nagyon örültem ennek a hírnek.
- Igen.
- És mikor kell mennem?
- Ha az ünnepséget is látni akarod, akkor most.
- Akkor megyek. Szia!
- Szia!

Előző fejezet Következő fejezet

3. fejezet | Rebirth


~Keresés~

Ledőltem a kanapéra és végiggondoltam az életem tizenöt évét.
Biztosan nagyon elmerültem a gondolkodásban, mert Leila lépett be az ajtón.
- Szia!
- Szia! Bocsi, hogy megzavartalak, de megkaptam azt az információt, hogy meddig van időd.
- És meddig van időm?
- Attól félek, nincs sok időd.
- És hogyan lehet családot keresni?
- Csak menj, mondjuk Forksba. Ott úgyis kevesen vannak, és egy babának biztos örülnének. Aztán nézz be a családokba és kutakodj egy kicsit, hogy szeretnének-e gyermeket.
- Rendben. Akkor majd jövök.
Elmentem Forksba és elkezdtem keresgélni.
Volt egy szimpatikus család, de az apuka sosincs otthon. Keresgéltem, de még egy ilyen kis városban is nehéz családot találni.
- Na?
- Semmi. Volt néhány szimpatikus család, de nem volt családi légkör.
Egy hétig csak a gondolataimat ürítettem ki, majd elindultam megint keresgélni.
Aki keres, az talál. Állítja a közmondás és így is lett. Sőt, két párt is találtam. Mindkettő pár egy családba tartozott. Az egyik pár tagjai: Rosalie Lilian Hale és Emmett Cullen volt. A másik pár tagjai: Esme Anne Platt Evenson Cullen és Dr. Carlisle Cullen volt.
Nem tudtam e két pár között dönteni. És tudtam, hogy összesen egy hónap áll a rendelkezésemre. Még mindig nem ürítettem ki teljesen a gondolataimat és most még két pár között is kell döntenem.

Eltelt két hét, hat nap, szóval az utolsó nap a döntésemig. Végre kiürítettem a gondolataimat és hoztam egy nehéz döntést. Választottam a két pár között.
Leila lépett be a terembe.
- Jó reggelt!
- Neked is.
Kicsit szomorú voltam és bűntudatott éreztem, hogy a két pár közül csak az egyiket választhattam.
- Sikerült választanod?
- Igen.
- Nehéz volt?
- Igen.
- És melyik párt választottad?

Előző fejezet Következő fejezet

2. fejezet | Rebirth


~Vég~

Elindultunk ki a Sugárból. El akartuk kísérni Emesét a buszhoz. Megláttam, hogy egy kislány a kereszteződés közepén áll, és nem mer megmozdulni. Az úton jött már a busz, és vélhetőleg nem látta a sötétben álló kislányt.
Gyorsan odafutottam és óvatosan arrébb löktem. Gyorsan átszaladt a járdára. Amikor visszanézett, láttam a szemében, hogy mennyire hálás, hogy megmentettem az életét. Viszont a következő pillanatban egy éles fényt láttam, amint nagyon gyorsan közeledik felém, és egy pillanattal később már csak a fájdalmat éreztem minden porcikámban. A kezeimet és lábaimat nem tudtam mozgatni. A medencémben egy éles nyilallást éreztem és sikítani akartam, de nem tudtam, és a szememet sem tudtam kinyitni. Hallottam, hogy Emese és Noémi beszélnek hozzám. Szívesen visszaválaszoltam volna nekik, hogy ,,hallak titeket, segítsetek”, de nem tudtam. Nehezen kaptam levegőt és valami éles dolgot éreztem a tüdőm egyik felében. Éreztem, hogy a felsőm nedves, biztosan a vért szívta magába. Utoljára, mielőtt elájultam volna, még hallottam a mentő szirénáját. Aztán minden elsötétült.

Kómába estem. Nem tudom mennyi idő telt el, de mindenesetre elég sok. A csapat minden nap meglátogatott. De a mai nap más volt. Bent voltak látogatni, amikor valami éles sípolás rázta meg a kórtermet.
A szívem leállt. A nővérek és az orvosok kiküldték a barátnőimet és megpróbáltak újjáéleszteni. Tíz perc múlva abbahagyták.
- A halál időpontja – az orvos ránézett az órára –, huszonegy óra harmincnégy perc.
Letakarták a testem. Az orvos kiment és közölte a rossz hírt a barátnőimmel, akikkel annyi mindent csináltunk az életben.
Még utoljára végig néztem a kórházon, és akkor megláttam a fényt. Kicsit közelebb mentem és akkor megláttam, hogy nem egy fény vár rám, hanem kettő. Az egyik csodálatos, fényes fehér színű volt. A másik is fehér színű volt, de volt benne egy kék csík is. A kék csíkosból előlépett egy fehér ruhás lány.
- Szia! A nevem Leila.
- Te egy angyal vagy?
- Mondjuk úgy, hogy én segítek azoknak, akik kapnak még egy esélyt az életre.
A fehér fény elhalványult.
- Gyere! Majd mindent elmesélek neked.
Kaptam még egy esélyt.
- Téged, hogy hívnak?- kérdezte tőlem a fekete hajú lány, Leila.
- Regina.
- Szép név. Akkor Regina, mire vagy kíváncsi?
- Hogy értetted, hogy még egy esélyt kaptam az életre?
- Újjászületsz majd, miután kiválasztottad a családot, amibe szeretnél születni.
- És bárhova születhetek?
- Hát… Van egy feltétel – mondta, és egy terembe vezetett és leült a kanapéra, majd maga mellé mutatott.
Leültem mellé.
- És mi lenne az?
- Nem születhetsz ugyanabba a családba és távol kell megszületned, de ha akarsz, majd utazgathatsz.
- Értem. És emlékezni fogok?
- Nem. De amíg itt fogsz ,,lakni” mindent gondolj át.
- És ha nem tudok dönteni?
- Majd kapsz egy kis segítséget, és mindig hallgass a szívedre. Most egy kicsit magadra hagylak, majd jövök.
- Rendben. Addig is, szia!

Előző fejezet Következő fejezet

1. fejezet | Rebirth


~Könyv~

Regina a nevem és 15 éves vagyok.
Egy este a barátnőimmel moziba mentünk. Valami olyan filmet néztünk meg, amiben arról volt szó, hogy egy ember hitt az újjászületésben és kapott egy másik esélyt, és az előző életére is emlékezett. Viszont ez megkeserítette az életét.
Amikor kimentünk a moziból, rögtön arról kezdtünk beszélni, hogy ki hisz az újjászületésben.
- Én egy kicsit – mondta Noémi.
- Én is – mondta Noémi után Fanny.
- Én nem – jelentette ki Lili.
- És ti? - kérdezte tőlünk.
- Én nem tudom – mondta gyorsan Emese.
- Én - Viki kicsit elgondolkozott. - Lehet, hogy van ilyen jelenség, de ha van is, akkor nagyon ritkán.
- Én hiszek benne, és remélem, hogy egyszer Én is újjászületek – mondtam.
Amint ezt megbeszéltük, jött egy újabb kérdés:
- Hova menjünk? - kérdezte Lili.
- Menjünk a Libribe – mondta Emese, és mi tudtuk, hogy olvasni fogunk.
Így hát elindult a mi kis hatfős csapatunk a Libribe. Az üzlet kirakatában egy csomó új könyv volt kirakva. Bementünk és kettéosztódtunk. Volt egy ”Emese” csoport és egy ”Viki” csoport. A ”Viki” csoportba beletartozott: Noémi, Fanny, Viki és Lili. Az ”Emese” csoportba beletartozott: Emese és Én.
Lili a Hannah Montana és barátai könyvekhez mentek. Míg Emese és Én a misztikus sorozatokhoz és a misztikus lényekről szóló könyvekhez mentünk. Középúton összefutottunk Szandival és Roboz Nikivel.
- Hello! - köszönt Szandi.
- Hali! - köszönt Niki is.
- Sziasztok! - mondtuk egyszerre Emesével, majd összenéztünk és elnevettük magunkat.
Megbeszéltük, hogy mit csinálnak, és hogy látták-e már azt a filmet, amit mi az elöbb néztünk meg. Majd elbúcsúztunk és folytattuk az utunkat a könyvek felé.
- Te mit fogsz olvasni? - kérdeztem és elindultam a misztikus lényekről szóló könyvsorhoz.
- Van ez a boszis könyv - mutatott a sorozat első kötetére. - Ennek az első kötetét és lehet, hogy a második kötetét is elolvasom.
- Hajrá – mondtam, és elkezdtem olvasni a könyvborítókat.
Szellemek, vérfarkasok, alakváltók, … vámpírok.
Megvan. A vámpírokról fogok olvasni. A vérfarkasokat és az alakváltókat már kiolvastam. A szellemek nem érdekelnek, mert azok nem is mítikus lények.
- Na? Mit olvasol?
- Vámpírok.
- Hogy lehet egy nem létező lényről információkat leírni?
- Nem tudom, de ez a könyvsorozat jó – mutattam a többi könyvre.
- Hát, akkor jó olvasást.
- Neked is.
Letettem a könyvet és elkezdtem olvasni.
„ A vámpíroknak fehér bőrük van és jéghideg, mint a márvány… Halhatatlanok és a megölésük sem egyszerű. A vámpírok megölése:
1. Fel kell darabolni, majd
2. Elégetni őket.
Az utánuk maradt hamu elég érdekes szagú… A vámpírok emberi vért fogyasztanak.”
- Na? Mi érdekeset tudtál meg a vámpírokról? - kérdezte Emese a vámpír szót jól kihangsúlyozva.
- Azt, hogy milyen a bőrük, hogyan kell őket megölni és azt, hogy vért, méghozzá emberi vért fogyasztanak.
Emese bólintott egyet.
Ránéztem az órámra, fél kilenc.
- Nem kéne mennünk?
- De. Keressük meg a többieket.
Elindultunk megkeresni őket. Egy kevés keresgélés után meg is találtuk.
- Menjük – mondtam, mire felkeltek az olvasásból.
- Ti mit olvastatok?- kérdezte Viki, és a többiek is ránk néztek.
- Én egy boszis könyvet olvastam.
- Én pedig egy vámpírokról szóló könyvet olvastam.
Megbeszéltük, hogy ki mit olvasott.
Aztán elindultunk haza.

Következő fejezet