~Vég~
Elindultunk ki a Sugárból. El akartuk kísérni Emesét a buszhoz. Megláttam, hogy egy kislány a kereszteződés közepén áll, és nem mer megmozdulni. Az úton jött már a busz, és vélhetőleg nem látta a sötétben álló kislányt.
Gyorsan odafutottam és óvatosan arrébb löktem. Gyorsan átszaladt a járdára. Amikor visszanézett, láttam a szemében, hogy mennyire hálás, hogy megmentettem az életét. Viszont a következő pillanatban egy éles fényt láttam, amint nagyon gyorsan közeledik felém, és egy pillanattal később már csak a fájdalmat éreztem minden porcikámban. A kezeimet és lábaimat nem tudtam mozgatni. A medencémben egy éles nyilallást éreztem és sikítani akartam, de nem tudtam, és a szememet sem tudtam kinyitni. Hallottam, hogy Emese és Noémi beszélnek hozzám. Szívesen visszaválaszoltam volna nekik, hogy ,,hallak titeket, segítsetek”, de nem tudtam. Nehezen kaptam levegőt és valami éles dolgot éreztem a tüdőm egyik felében. Éreztem, hogy a felsőm nedves, biztosan a vért szívta magába. Utoljára, mielőtt elájultam volna, még hallottam a mentő szirénáját. Aztán minden elsötétült.
Kómába estem. Nem tudom mennyi idő telt el, de mindenesetre elég sok. A csapat minden nap meglátogatott. De a mai nap más volt. Bent voltak látogatni, amikor valami éles sípolás rázta meg a kórtermet.
A szívem leállt. A nővérek és az orvosok kiküldték a barátnőimet és megpróbáltak újjáéleszteni. Tíz perc múlva abbahagyták.
- A halál időpontja – az orvos ránézett az órára –, huszonegy óra harmincnégy perc.
Letakarták a testem. Az orvos kiment és közölte a rossz hírt a barátnőimmel, akikkel annyi mindent csináltunk az életben.
Még utoljára végig néztem a kórházon, és akkor megláttam a fényt. Kicsit közelebb mentem és akkor megláttam, hogy nem egy fény vár rám, hanem kettő. Az egyik csodálatos, fényes fehér színű volt. A másik is fehér színű volt, de volt benne egy kék csík is. A kék csíkosból előlépett egy fehér ruhás lány.
- Szia! A nevem Leila.
- Te egy angyal vagy?
- Mondjuk úgy, hogy én segítek azoknak, akik kapnak még egy esélyt az életre.
A fehér fény elhalványult.
- Gyere! Majd mindent elmesélek neked.
Kaptam még egy esélyt.
- Téged, hogy hívnak?- kérdezte tőlem a fekete hajú lány, Leila.
- Regina.
- Szép név. Akkor Regina, mire vagy kíváncsi?
- Hogy értetted, hogy még egy esélyt kaptam az életre?
- Újjászületsz majd, miután kiválasztottad a családot, amibe szeretnél születni.
- És bárhova születhetek?
- Hát… Van egy feltétel – mondta, és egy terembe vezetett és leült a kanapéra, majd maga mellé mutatott.
Leültem mellé.
- És mi lenne az?
- Nem születhetsz ugyanabba a családba és távol kell megszületned, de ha akarsz, majd utazgathatsz.
- Értem. És emlékezni fogok?
- Nem. De amíg itt fogsz ,,lakni” mindent gondolj át.
- És ha nem tudok dönteni?
- Majd kapsz egy kis segítséget, és mindig hallgass a szívedre. Most egy kicsit magadra hagylak, majd jövök.
- Rendben. Addig is, szia!
| Előző fejezet | Következő fejezet |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.