Epilógus | Az utolsó év (A túlélő 2.)

Sziasztok!

Péntek van, ami azt jelenti, hogy Anne kalandozásra hív benneteket, hogy megismerjétek, mi történik vele. Elérkeztünk a végéhez. Őszintén mondom, hogy anno nagyon büszke voltam magamra, mert végigírtam A túlél mindkét részét - habár bizonyára Ti is észrevehettétek, hogy a második rész végére kicsit megcsappant a lelkesedésem. Más irányba terelődött az életem és kevésbé éreztem magam képesnek arra, hogy írjak. A következő történet még nem tudom, hogy mi lesz, amit megosztok veletek, de jövőhét pénteken kiderül majd.

Kellemes olvasást annak, aki belevág a kalandba!

Epilógus - Skyfall

Az életemet is feláldoztam volna egy új életért, de a Sors nem így akarta. Rengeteg történetet olvastam és filmet láttam, ami egy gyermek elvesztéséről szól – a saját bőrünkön megtapasztalni ez mindennél fájdalmasabb.

Sokszor elképzelem milyen lehetett volna, ha Emmelina megszületik és felnő. Ezek az ábrándképek sajnos nem múlnak el, ha örökéletűek vagyunk – csak emléké halványulnak.

Hoztam egy döntést, hiába. Ezt az életet nem én választottam és mégis… Carlisle próbálta elterelni a figyelmemet, de nem sikerült neki.

-      Gyönyörű vagy – suttogta bőrömbe, bármit megtett volna a boldogságomért.

-      Carlisle… fogadjunk örökbe egy gyereket. – Számtalanszor javasoltam az örökbefogadást, de Carlisle mindig nemet mondott. Félt, hogy ha azt a gyermeket is elveszíteném, akkor még jobban összetörnék.

-      Embert? Anne, kérlek!

-      Miért? Biztos megértené, hogy mik vagyunk. Ha nálunk él és nő fel, akkor választhat. Jó élete lenne nálunk, miért nem látod be?

-      Éppen attól félek, hogy választani akar majd. Rossz választás a vámpírság.

Carlisle sosem kísért el az árvaházba – meg tudtam érteni, hiszen ő is magát hibáztatta a saját lányunk elvesztését. Régebben sokat nevettünk, mostanra már csak a szomorúság van. Az esküvőnk és a temetés is egy olyan napon volt, amikor az égbolt fekete volt.

Esernyőt vettem magamhoz és úgy indultam el az árvaházba – előtte még egy-egy szál virágot vittem a sírhelyekre. Elmorzsoltam egy könnycseppet aztán már siettem is a gyerekekhez.

-      Oh, Mrs. Cullen! – üdvözölt borús arccal az egyik ott dolgozó. – Olyan jó, hogy itt van, kérem vigyen el a kórházba egy kislányt.

Egy két évesnél alig több kislány ült a sarokban és zokogott – messziről is láttam, hogy testét a hideg rázza. Óvatosan közelebb mentem hozzá és szőke haját kifésültem az arcából – a kislány gyönyörű volt.

Óvatosan a karomba vettem és már indultam is vele a kórházba – a teste forró volt, ami nagyon magas lázat jelzett. Elmosolyodott és mögém nézett – hátranéztem, hogy lássam mi történt. Halványan, de láttam Esme alakját – a kezembe tartott gyermek viszont nem csak halványan látta.

-      Mi történt Anne? – Carlisle azonnal átveszi tőlem a kislányt. Esme mosolyogva bólint, majd eltűnik. – Anne?!

-      Ez a kislány látja a halottakat – mondtam szinte suttogva. Carlisle lenézett a kislányra, aki már nem remegett. Nevetve néz ránk.

 

-      Lina! – szólok rá, amikor lányom még mindig a szobájában cicomázza magát.

Tizenkilenc éves lányom még mindig félt, hogy kiderülnek róla titkok – Carlisle-lal megnyugtattuk minden egyes alkalommal, hogy a quileute rezervátumban biztonságban vagyunk.

Hivatalosak voltunk egy ünnepségre – Daniel és Juliette fia most lett tizenhét éves. Carlisle nem nézte jó szemmel, hogy lányunk érdeklődik James iránt – pedig James bevésődött.

-      Elveszítjük őt! – suttogta Carlisle. Nevetve megfordultam és csókkal oszlattam el kételyit.

-      Tudod, amikor Edy vette el Saoréék lányát akkor én is így éreztem, de boldogok! – Carlisle rám mosolygott.

-      Az vigasztal, hogy a közelünkben lesznek.

Kislánykoromban sokszor rajzoltam le egy szőkehajú, kedves szemű férfit – túl tökéletes ábránd volt, hogy valóra váljon. Tudtam, ha meg is találnám már agg korban levő férfit találnék.

Amikor először találkoztunk és halál közeli élményben volt részem, már tudtam, hogy az életünk összefonódik. Hittem a mesékben – a mesék az életem részévé váltak és túléltem, én voltam a túlélő.

Előző fejezet