Sziasztok!
Péntek van, ami azt jelenti, hogy Anne kalandozásra hív benneteket, hogy megismerjétek, mi történik vele.
Kellemes olvasást annak, aki belevág a kalandba!
8. Változás
Odasiettem Alexhez és próbáltam kikerülni az üvegszilánkokat – valami piros dolog volt. Alex nem mozdult csak nézett…
- Alex – szólongattam. – Alexander!
- Mióta tudod? – kérdezte suttogva. Megnyugodtam, végre megszólalt.
- Hat éve… De nem azért nem mondtam el, mert nem szeretlek, hanem mert nagyon is!
- Jaj, mia stella! És mennyi időd van még hátra? És nem az orvos véleménye érdekel!
- Egy… esetleg két hónap – mögöttem páran felszisszentek.
- Lehet, hogy neked az lett volna a végzeted, hogy más legyél? – mondta, majd nevetve felkapott és megpörgetett. Ha nem figyelek nem látom, ahogy kacsint Alice-nek. – Oh, mia stella, ha tudnád mennyire hiányoztál!
- Te is hiányoztál nekem Alex! – borultam a mellkasára. – Elárulod, hogy mit törtél össze?
- Egy üvegrózsa, amit neked hoztam.
Beharaptam a szám szélét és zavartan körülnéztem – Carlisle arca elkomorult. Hirtelen egy lelketlen bestiának éreztem magam, aki becsapta a szerelmét. Aztán Alex megcsókolt – én hirtelen azt se tudtam fiú vagyok-e vagy lány.
Edward elmosolyodott és lehajtotta a fejét – Alice ezzel szemben meg se próbálta elrejteni a vigyorát. Ez egy kicsit furcsa volt, mert Vaniát elhordta mindennek, hogy megzavart minket Carlisle-lal – Alexszel viszont úgy bánt, mintha puszipajtások lennének.
Carlisle persze nagyon idegesnek tűnt, és vadállatiasnak. Alex jól csókolt, bár két dolog tűnt fel nekem – az egyik, hogy nem csókol olyan jól, mint Carlisle; a másik, hogy úgy csókolt, mintha valami szokás lenne a családtagok között.
Egy idő után elköszöntünk és hazamentünk. Juliette már várt minket – a rossz híre az volt, hogy a kanapén kell osztoznunk. Ez persze minket nem zavart – még a történtek után sem.
Pár nap után kezdtem magam kényelmetlenül érezni – ha Cullenék közelébe voltunk Alex azonnal úgy tett, mintha a barátom lenne; tényleg. Néha elvonultak Alice-szel beszélni, ilyenkor mindig egyedül maradtam – ha nem a Black házba voltunk.
- A barátod már megint egyedül hagyott? – kérdezte Carlisle kedvtelenül.
- Hát… valami szupertitkos dologról beszélhetnek, gondolom – ráztam meg a vállam. – Hogy vagy?
- Megvagyok. És te? – célzott az állapotomra. Rámosolyogtam, ezzel jeleztem, hogy remekül vagyok.
Egy erős férfikar csúszott a derekamra, majd elengedett – Carlisle hirtelen elkomorult és ez megijeszthette Alexet. Aztán Carlisle keze ökölbeszorult és lendítette – csakhogy én Alex elé ugrottam, és így engem ért az ütés.
Hátratántorodtam és Alexnek kellett megfognia – Carlisle szeme elsötétült, és láttam, hogy elborzadt. Éreztem, ahogy végigfolyik a vér az orromból és az államról is csöpögött. Edward pillanatok alatt előttünk termett és elküldte Carlisle-t.
- Anne, érzed az arcod? – kérdezte Edward miközben végigtapogatta az arcom. Megnyomott egy pontot és fájdalmasan felszisszentem. – Megvan a válasz! Gyertek, kölcsönvesszük Carlisle szobáját.
- Nemfogharagudni? – motyogtam érthetetlenül, mert alig tudtam kinyitni a számat. – Áu!
- Miért haragudna? Szerelmes beléd és mindent megadna neked, emellett veszélyesen féltékeny is – nevetett fel Edward. Edy ment el mellettünk és egy bátorító mosolyt küldött felém.
- Mázlista vagy, mia stella – nevetett fel Alex. – Ha egy ilyen barátom lenne…
- Matt is kedves! – pirítottam rá, de rögtön meg is bántam, mert az arcom elkezdett fájni.
- Persze, de az más! Matt egy kicsit szabadszellemű, szerintem összeillenétek. – Alex felnevetett az arckifejezésemet látva. Edward felültetett a mahagóni asztalra és előkereste Carlisle táskáját.
Többször meglendítettem a lábam, amikor egy olyan pontra tapintott Edward, ahol fájt – aztán Edward összefogta a lábam és a sajátjával összeszorította.
- Az állkapcsod vissza kell rántani a helyére, ez csak pár percig fáj. De az orrod eltört, azt be tudom kötni, ha szeretnéd – pillantott fel rám, majd elmosolyodott. – Carlisle el akart látni, csak… Alex fogd le a vállát! Háromig számolok aztán… három.
Felsikítottam, és kiszabadítottam a lábam, hogy jól belerúgjak Edwardba. Persze tudhattam volna, hogy nekem fog fájni és nem Edwardnak – és az is érdekelt volna, hogy miért nem állított meg.
- Áu! – fogtam meg a lábam. – Ez meg mire volt jó?
- Így nem az állkapcsodra koncentráltál – vigyorgott rám. – Mosdd meg az orrod!
Titkon reménykedtem benne, hogy találkozom Carlisle-lal a fürdőszobába menet – de nem így történt. Miután megmostam az arcom – jól le is dermedtem, amikor megláttam a felrepedt ajkam és a kék duzzanatot – visszatértem Edwardhoz és Alexhez. Valamiről nagyon elmélyülten beszélgettek én csak egy szót hallottam: énekes.
- Mi az, az énekes? Tudom, hogy valami mással kapcsolatos és nem a zenebeli jelentéséről beszélgetettek.
- Minden másnak van egy énekese, egy ember, akinek sokkal finomabb a vére, mint a többié. Olyan, mintha egy ember rálel a számára legfinomabb ételkülönlegességre, amit ő maga készített – próbálta elmagyarázni Edward és én meglepő módon meg is értettem. – Vagy mint a drog.
- Szóval, nem fog a közelembe jönni? Már értem miért tolt el magától… - gondolkoztam el. Elöntött a szomorúság.
Alex és én még játszottuk egy ideig a szerelmespárt, aztán egyik nap megláttam Carlisle-t elmenni – a tekintetében ott volt minden fájdalom. Fájt így látnom és Alexnek kellett hazavinnie – nem bírtam tovább. Alex áthívta Alice-t és kiderítette, hogy hogy van Carlisle és, hogy este otthon lesz.
- Mi van? – kérdeztem Alexet, aki csak mosolygott. – Alexander!
- Te annyira szerelmes vagy! Nem bírod elviselni, ha Carlisle féltékeny, és alig vártad, hogy Alice róla beszéljen.
- Nem ismered a hátteret! Ha tudnád, hogy Carlisle miken ment keresztül… Alex!
- Fogadd meg a tanácsom mielőtt elmegyek, mia stella! Itt egy pasi, aki szeret, nem akar neked parancsolgatni és te is viszont szereted, ne merészeld elhalasztani!
- Beszélek vele! Vigyázz magadra!
Alexet Dan vitte ki a reptérre – Alice a magánrepülőt megint kölcsönadta. Én meg ott maradtam egy házban Juliette-el és nem tudtam mit mondani neki.
- Anne, mire vársz még? Menj oda és beszéljetek!
Óvatosan lépkedtem a Black házhoz, aztán az ajtóban megtorpantam. Össze kellett szednem a gondolataimat – azonban erre kevés időm volt. Az ajtó kitárult és Carlisle-lal találtam szemben magam. Annyira megörültem, hogy a nyakába ugortam.
- Annyira, annyira bolond vagy! – suttogtam a nyakába és közben már zokogtam.
- Anne – suttogta, majd szorosan tartva becsukta az ajtót és elindult az emelet felé. – Azt hittem soha többé nem látlak.
- Szeretlek Carlisle, annyira szeretlek! – csókoltam meg és nem engedtem, hogy eltoljon, csak amikor nekem kellett levegőhöz jutnom.
- Én is szeretlek, Anne! – mondta, majd végigdöntött a kanapén.
Hirtelen felkuncogtam – Carlisle közben mindenhol puszikkal illette a testem. Azt se tudtam hogy került ide a kanapé, aztán Carlisle puszijai…
- Carlisle… - figyelmeztettem, a gyomrom kellemetlenül összehúzódott. – Carlisle…
- Nyugalom! – suttogta a fülembe, majd az állam kezdte puszilgatni. Rájöttem, hogy azokat a részeket hinti be puszival, amit „bántott”.
Miután minden sérült területet megtalált eldőlt mellettem – mintha csak elfáradt volna. Feltámaszkodtam félig és a szívéhez hajoltam – majd egy lehelet puhaságú puszit nyomtam rá. Aztán ráhajtottam a fejem és elkezdtem dobolni a hasán a saját szívritmusom.
- Szeretnéd, ha én is más lennék? – kérdeztem, de nem néztem rá.
- Te nem szeretnél az lenni… - sóhajtott fel.
- Veled szeretnék maradni, míg világ a világ. De arra még nem vagyok kész – csókoltam meg a kezét, amivel végigsimított a hátamon és most a derekamon pihent.
- Akkor miért nem választottad azt a másikat?
- Alex csak egy barát, olyan, mintha a bátyám lenne – mondtam neki és felé fordulok. – És Alex amúgy is inkább téged szemelt ki magának.
- Szóval egész eddig féltékennyé tettetek egy olyan férfival, aki igazából nem is a nőket szereti? Akit te a bátyádként szeretsz…
- Alice az ötlet gazda. Én véletlenül tudtam meg, hogy mire készülnek.
Visszafordítottam a fejem és hallgattam a csendet – aztán Carlisle keze a derekamról a szívemig csúszott; most ő verte az ütemet. Nagyon fáradt voltam, és elaludtam – miközben Carlisle dúdolt.
Arra keltem, hogy Carlisle végigsimított a hátamon – még szorosabban hozzá húzódtam és magamba szippantottam az illatát. Carlisle hideg teste hideg volt és kemény, de én mégse akartam a párnán aludni – jó volt a közelsége.
- Jó reggelt! – suttogtam csukott szemmel. – Annyira szépet álmodtam, csak már kezd elhalványulni.
- Neked is jó reggelt! – ült fel a kanapén, majd szembefordított magával és megcsókolt. – Pedig azt hittem te minden álmodra emlékszel.
- Nem emlékszem mindegyikre, csak azokra, amik valamilyen jelentőséggel bírnak. Na meg azokra, amik valakinek az emlékei vagy jövője. – Felhúzta a szemöldökét, majd felállt és a komódhoz lépett.
- Azon gondolkoztam, hogy esetleg kialakíthatnánk egy kapcsolatot. Aztán, ha úgy érzed, készen állsz… - mondta Carlisle, majd felpillantott rám.
- Félek, hogy megint magad alá kerülsz – mondtam és elfordítottam a tekintetem róla.
Körülnéztem a szobába és rájöttem, hogy ez Carlisle szobája volt – igaz egy kicsit át volt rendezve. A kanapé az ajtótól jobbra helyezkedett el, mellette volt a könyvespolc, szemben pedig a komód kapott helyet. Az ajtótól balra a mahagóni asztal és a hozzátartozó fotel foglalt helyet.
Az asztalon egy kép volt és nem bírtam a kíváncsiságommal – kimásztam az ágyból és az asztalhoz sétáltam. A képen Carlisle átkarolta Esmét – mindketten boldogan mosolyogtak.
- Te is kitöltheted az űrt Carlisle szívében! – szólalt meg mellettem Esme. – Mellesleg köszönöm, hogy elüldözted Vanessát.
- Anne minden rendben? – Carlisle hangja szakított ki az álmodozásból. Visszatettem a képet és mosolyogva fordultam meg.
- Minden a legnagyobb rendben! Csak azt tudnám hova mész?
- Be kell mennem dolgozni, persze, ha szeretnéd kivehetek szabadságot, bár a quileute-ok vendégszeretete is véges lehet, főleg ha nem végzem a munkám – magyarázta Carlisle.
- Azt semmiképp sem akarom, hogy miattam… - Carlisle nem engedte, hogy befejezzem a mondatot, mert egy csókkal elköszönt.
Ábrándos mosollyal néztem, ahogy kilépett a szobából, aztán rendbe szedtem magam és lementem a nappaliba. Éppen egy vitatkozás kellős közepébe csöppentem – a résztvevők Alice, Edward, Emmett és Rose voltak.
- Alice nem irányíthatsz mindent! – csattant fel Edward.
- De ha ők nem cselekednek?! Biztos nem bánják… - próbálta meggyőzni fivérét Alice.
- Edwardnak igaza van! – szólt közbe Emmett.
- Ne veszekedjetek! – morrantam rájuk. – Nem tudom miről van szó, de biztos meg lehet oldani veszekedés nélkül is.
- Igenis anyu! – mondta Emmett, majd Rose-t magával húzva kimentek a kertbe.
Alice csatlakozott hozzájuk Edward viszont várt valakire. Aztán Edy jött le a lépcsőn és rám villantott egy mosolyt – amint leért megfogta a kezem és elkezdett magával húzni.
- Ma Anne-nel megyek, jó? – kérdezte, majd a választ meg se várva tovább húzott.
- Edward szokott elkísérni az iskolába? – kérdeztem kedvesen, mire Edy bólintott. – Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy nem megyek egyetemre és itt maradok?
- Az jó lenne. Tudod Isabella tényleg nagyon jó testvér és Rose is rettentő kedves, de ők nem… - elharapta a mondat végét és szégyenlősen lehajtotta a fejét. – Isabella azt mondta, hogy kiskoromban aludtam a karodban.
- Tényleg úgy volt – mosolyogtam az emlék hatására. – Nagyon aranyos kisbaba voltál, és úgy meglepődtem, amikor megláttalak az esküvőn, olyan nagyfiú lettél.
- Téged akarlak az anyukámnak – mondta, majd bement az iskolába.
Kissé meglepődtem és nem tudtam normálisan gondolkozni – Edy kijelentése teljesen megváltoztatta a véleményem. Olyan volt, mintha minden Cullen azt akarta volna a fejembe sulykolni, hogy elfogadnak.
A lábaim maguktól vittek a kórház felé - nem fordultam vissza, egyszerűen csak beszélni akartam vele. A quileute-ok biztos megértik, ha Carlisle egy kicsit pihen – még ha szüksége nem is volt rá.
Nokomis egy mosollyal köszöntött, majd rögtön útbaigazított – elmondta, hogy Dr. Cullen egy betegnél van, de aztán biztos az irodájába megy. Az irodában mosolyogva néztem körül, majd felültem az asztalra és vártam.
Carlisle amint belépett az ajtón szembetalálta magát velem – arcáról csodálkozást tudtam leolvasni.
- Tudja, doktorúr, azt hiszem meg kéne néznie a kezem. Tudom, hogy a kontrollra már rég sort kellett volna keríteni, de távol voltam és aztán… azt hiszem el is törtem – mondtam, majd figyeltem, ahogy közeledik hozzám.
- Ejnye, pedig a kontroll fontos lett volna – rótt meg, majd lágyan megcsókolt. – Minek köszönhetem a látogatásod? – kérdezte miközben a hátamat cirógatta.
- Szigorúan orvosi ügy – tettem a mutatóujjam az ajkára, hogy így megfékezzek még egy csókot. – Szükségem lenne arra a gyógyszerre… - hajtottam le a fejem, de Carlisle rögtön felemelte. – És elgondolkoztam.
- A szigorúan orvosi ügy és az, hogy elgondolkoztál hogyan függ össze? – kérdezte megzavarodva, de rögtön felírt egy receptet, de aztán nem adta oda. – Majd Alice kiváltja – magyarázta.
- Egyszerűen – pattantam le az asztalról és az ajtóhoz siettem, hogy becsukjam. – Reggel azt mondtad, hogy szeretnél kapcsolatot kialakítani velem és gondolkoztam. Persze lehet, hogy neked ez túl gyors lenne, mert… Carlisle nekem nincs annyi időm, hogy mindent gondosan megfontoljak… - néztem rá, majd az ölelésébe bújtam. – Mindennél jobban szeretlek, de ha lassúságra számítasz rossz ajtón kopogtattál.
- Oh, ha szeretnéd, itt helyben elveszlek – nevetett fel, mire én is elkezdtem kuncogni. – Szeretlek Anne Platt!
- Én is szeretlek téged Carlisle Cullen – mondtam mosolyogva. – Gondolod, hogy megoldható lenne, ha…
- Ahhoz képest, hogy az imént azt próbáltad nekem elmagyarázni, hogy rohanni akarsz, most igen akadozol – jegyezte meg, de szemeiben már a boldogság csillogása végelegesen visszatért.
- Szeretnék melletted aludni, az olyan megnyugtató – mondtam, s arcomat elöntötte a pír. – Mondjuk úgy az életem hátralévő részében.
- Szóval hozzám akarsz költözni? – nevetett fel, mire megütöttem a mellkasát. – Szerintem Alice már meg is beszélte Juliette-el – húzott magához egy csókra.
- Alice ezt tervezte? Hogy majd Ő elhív hozzátok lakni? Ez nem valami kecsegtető Rád nézve – nevettem most én fel.
Persze, amikor elindultam, hogy hagyjam egy kicsit dolgozni, visszarántott magához. Mélyen beszívta az illatom, majd lassan elengedett – ezzel felmérte, hogy meddig tud elmenni.
- Edward elmondta, hogy én vagyok az énekesed – suttogtam a fülébe, majd egy puszit is nyomtam az arcára. – Most viszont megyek és összepakolok, és el kell búcsúznom Juliette-től. Siess haza – nyomtam egy csókot még utoljára az ajkára aztán elmentem.
Juliette nem engedett el egy szó nélkül – mindent hosszasan el kellett mesélnem. Persze segített pakolni és elmondta, hogy Alice már reggel beszélgetett vele a költözés lehetőségéről. Aztán Isabella is szóba került – Juliette megtudta, hogy Isabella is azt akarja, hogy odaköltözzek.
Daniel segített elvinni a bőröndöt a Black házhoz – az új otthonomhoz. Kissé szorongva léptem be – valószínűleg, mert már egy kicsit késő volt – és féltem. Alice megkönnyebbülten sóhajtott fel, aztán Edwarddal elkezdtek beszélgetni – én pedig felment az emeletre.
Benyitottam a szobába és elszorult a szívem – Carlisle fejét az ablaküvegnek döntve állt és valószínűleg behunyta a szemét is.
| Előző fejezet | Következő fejezet |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.