metaoptika: Julie Kagawa: Vashercegnő

Julie Kagawa – The Iron Daughter: Vashercegnő

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: The Iron Daughter

„Egy ideje már a Téli Udvarban élek. Hogy mióta is? Nem tudom. Az idő itt nem úgy telik, ahogy kellene. Ha valaha is kijutok innen, meglehet, azt fogom látni, hogy eltelt száz év, és a családom minden tagja és minden barátom rég halott.

Igyekszem nem túl sokat gondolni erre, de néha képtelen vagyok kiverni a fejemből.

A nevem Meghan Chase”.

Félig ember, félig a Nyártündér-király leánya; Meghan sosem találta a helyét a világban. Azt hitte, a Téli Udvar hercege szereti, ám ő elhagyta, és Meghan most a Téltündér-királynő foglya. A Nyár és a Tél háborújának közepette Meghan tudja, hogy a valódi veszélyt a Vastündérek jelentik – azok a vasból született tündérek, akiket csak ő és a távol lévő herceg látott. Azonban senki sem hisz neki.

*~*

Ami még rosszabb, Meghan tündérereje eltűnt. Csak a saját eszére hagyatkozva kell boldogulnia Tündérföldön, ahol megbízni bárkiben is ostobaság, egy árulóban halálos hiba. De hiába válik végül Meghan maga is vaskeménnyé, mégsem szűnik emberszívében a vágyakozó suttogás.

Véleményem

Hát, új a fordító, új egy kicsit a szöveghatás – persze nem zavaró, csak más.

Szóval, Meghan elhagyta a családját, mer ígéretet tett, hogy miután az öccsét kiszabadították – Ash és ő – elmegy a Jégherceggel a Téli Udvarba, hogy ott aztán Mab kedvére szórakozhasson rajta.

Előjött a tipikusan nyavalygós jelenet – bár a könyv pozitívuma, hogy ez nem tartott olyan sokáig. Az elején még akár én is felmordultam volna, ha nem lett volna ott az emlék – miszerint Ash megmondta Meghannek, hogy az Udvarban nem fog vele úgy viselkedni.

A könyv első felében már megtörténik az újabb kaland – ugyanis ellopják az Évszakok Jogarát, aminek következtében Mab háborút indít a Nyár ellen, szegény Oberon. Ash mellett még Sage-t kedveltem meg – szegény keveset szerepelt, mert jöttek a vasak és megölték…

Ez a kötet inkább arról szólt, hogy Meghan meg akarja szerezni a jogart, hogy aztán valahogy megoldást találjon a problémára. Ash-el akar lenni, még akkor is, ha ez lehetetlen – tehát itt a lehetetlen-szerelem szál. Viszont nagyobb szerepet kap Puck, aki viszont azt szeretné, ha Meghan őt választaná és vele maradna Sohaföldön.

Pozitív szereplő lett Vasparipa – szerintem nagyon jó, hogy ő visszatért, habár egy kicsit szomorúan ért véget neki ez a sorozat. Ő volt az a karakter, aki Meghan kilétét mindvégig tudta, csak sajnos nem mindent sikerült neki elmondania.

Az egész könyvben ott volt a szerelem és a szerelmi háromszög gondolata is, azonban Meghan nem viszonozza úgy Puck érzésit, mint ahogy azt a fiú szerette volna. Azért kíváncsi leszek, hogy mi lesz Puck sorsa.

A fordításnál egy kicsit elszomorodtam, mert például az első könyvben megszokott Kaci megszólítás – amit mindig Meghan mondott Kacornak – mostanra eltűnt. Csak úgy, mint az emberlény – ehelyett csak embervolt. Tehát, a megszokott dolgok közül néhány eltűnt és ez elszomorított.

A borító viszont nagyon szép, imádom!

Amik feltűntek:

· Mab pecsétje – Meghan varázserő nélkül

· Ne má’, ebben nem Kaci, hanem Kacor – pedig annyira megszoktam, hogy Meghan Kacinak szólítja

· Akkor most Masina vagy Machina? (161. oldal)

· Hiányzik, amikor Kacor azt mondja, hogy emberlény – itt csak simán ember.

· Vasparipa szolgálata

· Ash bogárfejben – szegény, megsérült – aggódás

· Harc – Vasparipa halála „királynőm”-nek szólította

· Meghan és Ash nem akarnak Sohaföldön lenni, inkább a szerelem

· A következő része: Vaskirálynő – tehát van egy olyan érzésem, hogy Meghan és Ash megfékezi a Vasbirodalmat.

· Borító: jobban tetszik mint az előző, tehát fantasztikus.

Kedvenc idézeteim:

„– Az ő világa elpusztít téged – mondta Mab. – Lassan, apránként. Nem élheted túl, ha elvágod magad Sohaföldtől. Egy halandó év, vagy ezer, a vége ugyanaz. Elfakulsz majd, és a végén megszűnsz létezni. – Mab közelebb lépett, megint felém döfött a jogarral. – Ő pedig meghal, Ash. Csak ember. Megöregszik, elfonnyad, meghal, a lelke pedig olyan helyre költözik, ahová te nem követheted. És aztán egyedül járod majd a halandók világát, mindaddig, amíg magad is csak emlék leszel. És aztán – a királynő kinyitotta üres öklét – semmi. Örökre semmi.”

~ 384. oldal

„– Ezer és ezer halandó lányt láttam már – mondta lágyan –, többet, hogysem össze tudnád számolni, a világ minden részéből. Számomra mind egyformák. – Az ujja az állam alá csúszott, és felemelte a fejemet. – Ők mind csak a külsőmet látják, nem azt, aki valójában vagyok. Te viszont igen. Te láttál a bűbáj és az illúziók nélkül, még azok nélkül is, amelyeket a családom előtt is fenntartok, ami csak komédia, hogy túléljem őket. Te láttad, ki vagyok valójában, és mégis itt vagy. – Hüvelykujjával végigsimított a bőrömön, jegesen forró érintésemléket hagyva maga mögött. – Itt vagy, és én nem vágyom más táncra, csak erre.”

~ 334. oldal

„A szemembe nézett, előrelépett, átölelt, és ajkát az ajkamhoz érintette.

Azt hiszem, az utolsó csókot gyorsnak, kapkodónak akarta, azonban amint az ajkunk összeért, tűz lobbant a testemben. Az ujjaim önálló életre keltek, szinte a húsába vájtak, ahogy magamhoz rántottam, az ő karja pedig olyan szorosan ölelt, mintha a bőre alá akarna húzni. A hajába markoltam, és beleharaptam az ajkába; felnyögött. Elnyílt a szája, és a nyelvünk táncba kezdett. Nem volt semmi édes vagy gyengéd az utolsó csókunkban, csak bánat, kétségbeesés, és az a keserű bizonyosság, hogy a miénk lehetett volna valami, ami tökéletes – de nem létezik.”

~ 107. oldal

„Odaléptem szorosan mellé, a kezemet a mellére fektettem. Éreztem,ahogy a szíve lüktet ruhája alatt.

- Megbízom benned. - Lábujjhegyre álltam, így az arcunkat már csak centiméterek választották el egymástól, és végigsimítottam a hasán. - Tudom, hogy megtalálod a módját.

A lélegzete elakadt,mohón pillantott rám.

– A tűzzel játszol, ugye tudod?

– Hát ez fura, hiszen te egy jégherce…- Nem mondhattam végig,mert Ash lehajolt és megcsókolt. A nyaka köré fontam a karjaimat,ő a derekamat ölelte, és néhány pillanatig nem éreztem a hideget.”

~ 18. oldal

„– Ne hagyj el! – suttogtam, és szorosabban öleltem. – Soha többé ne hagyj el! Maradj velem örökké!

A télherceg halványan, könnyedén elmosolyodott, és ajkát az enyémhez érintette.

– Ígérem.”

~ 389. oldal

„– Meghan! – Puck lépett elő. – Ne csináld ezt! Most nem követhetlek. Maradj itt! Velem.

– Nem lehet – suttogtam. – Sajnálom, Puck, szeretlek téged, de meg kell tennem.

Puck arcára felhőket vont a fájdalom, és a barátom elfordult tőlem. Bűntudat hasított belém. Csakhogy a választás sosem volt kérdéses.

(…)

– Biztos vagy ebben, Meghan Chase? – Oberon hangja hűvös, közömbös volt. – Ha most kilépsz Tündérföldről, sosem térhetsz vissza.

Furcsa módon az ultimátum csak könnyebbé tette.

– Hát akkor nem térek vissza – mondtam kedvesen, és átléptem az ösvényen, mindörökre magam mögött hagyva Tündérföldet.”