• "Nagyon figyelj, mert a világot
    teszed is azzá, aminek látod."
    Fodor Ákos: Hasadó anyag
  • Kint feljönnek a csillagok, bent bekuckózva olvasol.
    Az én életem a regények, novellák, olvasmányok és személyes történetek által lesz teljes – és ezeket megosztom veled is. Térj vissza bármikor, én itt leszek.
    Stella L. Brandy

14. fejezet | White Lily - Fehér Liliom


14. fejezet
Vége

Mindenki átvonult az étkezőbe. Carlisle az asztalfőn ült, mellette a jobb oldalán Esme foglalt helyet, a másik oldalánál, pedig Edward ült. Edward mellett Bella ült, mellette Nessi, majd Nikki – akit Nate ültetett le oda -, Nate leült Nikki mellé, majd lehúzott engem is. Mellettem Emmett ült, aztán Rosalie és végül Alice meg Jasper. Arra vártam, hogy valaki megszólaljon.
Carlisle felállt, majd körbenézett. Az asztal alatt megszorítottam Nate kezét, persze Emmett észrevette és nem bírta megállni, hogy ne bökjön oldalba és tátogjon el nekem valami viccet.
-          Azt hiszem, most végre át tudjuk beszélni azt a tragédiát, ami a Johnson Cégnél történt. Nyílván mindenki tudja, hogy ez nem lehetett egy ember műve. Ezért is jó, hogy Jonathan itt van. – nézett az említett felé. – Jonathan a legrégebbi quileute farkas most, itt. A tragédia igen fura helyzetet állított elénk, ugyanis előtte utcai ,,zavargások” zavarták Seattle lakosságát. Aztán a bírósági eset után ezek az esetek elcsendesedtek, nem tudni miért. Mivel Liliána is jelen van és Ő ott volt a helyszínen talán meg tudja mondani, hogy mi történt.
-          Tudomásom szerint a Volturi intézkedett az ügyben. – mondtam el, az utolsó információt, amit tudtam.
-          Oh. – lepődött meg ezen. – Akkor folytassuk. Szóval Liliána, mesélnél egy kicsit magadról?
Az összes eddigi bátorságom egy pillanat alatt tűnt el. Elszivárgott, felszívódott vagy tudom is én.  Nate-et néztem és csak néztem. A pánik kiült az arcomra. Valószínűleg ebben a pillanatban csak dadogtam volna, ha egyáltalán egy hang kijött volna a számon.
-          Nyugodtan, Anyu! A pánikroham nem szégyellni való. – mondta Nikki.
-          Nicole!- figyelmeztette az apja. – Lil, nyugi. Mi lehet a legrosszabb, ami történhet veled?
Nagy levegőt vettem és elhatároztam, hogy Nate és Nikki is büntetésben lesz, elég sokáig.
Szép lassan felálltam, majd félve körbepillantottam, hogy megnézzem az arcokat. Edward-é csöppet sem volt barátságos, ezen változtatni kell…
-          Apu!- hallottam a suttogást mellőlem.
-          Liliána, meg ne próbáld!- szólt rám Nate, mire kapott egy szúrós pillantást.
-          Mit meséljek magamról?- tettem fel a kérdést, az ,,akcióm” helyett.
-          Mondjuk, mesélhetnél egy kicsit arról a bírósági balhéról. - mondta Emmett. – Tudod, nem hittem volna, hogy egy csaj is tud ilyen kemény lenni, egy embercsaj.
-          Akkor visszafelé haladunk az időben. – tisztáztam le magammal. – Hosszas tervezgetés előzte meg az egészet. Tulajdonképpen egy valaki nélkül nem sikerült volna az egész. – szomorúan gondoltam Lizzi-re. – A bíróságnál viszont nem minden úgy alakult, ahogy mi azt elterveztük. – Nate tüdejéből morgás tört fel. – Joe meglepően kedves volt, ezt egy ideig nem értettem, majd később megtudtam, hogy minek köszönhettem az egészet. Persze azoknak a kigyúrt alakoknak kinézetének már kellett volna sejtetniük valami rosszat, legalábbis számomra, ám ez nem történt meg. Szerencsére izomfejek nem jöttek be a tárgyalásra. – itt kénytelen voltam megállni, mert nem bírtam elfojtani egy mosolyt. – A tárgyalások eleje még jól sikerült, mert sikerült elérnünk, hogy a gyermek-elhelyezést vitassuk meg előbb. Nem volt kérdéses, hogy Nikki-nek ki lesz a hivatalos gyámja, hiszen Joe-hoz semmi köze sem volt. Aztán mikor mindketten aláírtuk a válási papírokat, na, akkor kezdődött a verseny. – igazából el kellett mennem J. J. -hez, mert a nyolcvan évvel ezelőtti házassági okmányok már nem éppen voltak aktuálisak. – A gázszivárgás az Én ötletem volt, mert így ki tudtak menekülni az épületből. Én nem mehettem ki, mert Joe akkor élve kijut, ezért bennmaradtam. Amire nem számítottam, hogy Joe is tervezett valamit. Míg mi csak egy kis tüzet akartunk, addig Joe elhelyezett egy bombát és a gázszivárgás neki is egy jel volt. Arra viszont nem számított, hogy Lizzie bejön és meggátolja, hogy az egész épület összedőljön. Joe ellökte Lizzi-et és velem kezdett el harcolni. Vesztésre álltam, amikor Nate az életét kockáztatva bejött. Joe nem bánt vele kesztyűs kézzel… Beütöttem a fejem, aztán már csak annyira emlékszem, hogy kint fekszek a vészkijárat előtt, mellettem pedig Nate feküdt. Az oldala vérzett és  nem tudott talpra állni. Ennyi lenne. – mondtam és Emmett-re néztem, hogy megtudjam elégedett-e.
-          Előre kitervelt gyilkosság? Ezt a törvény bünteti és mivel Joe már halott, Őt nem fogják lecsukni… - mondta Emmett.
-          Engem se. – rántottam meg a vállam. – Én csak védekeztem. Joe viszont megölte a saját testvérét.
-          És mi van azzal a Valeriával?- kérdezte Carlisle.
-          Valeria… A férjem szeretője volt és megölte az első gyerekem. Na meg a szobalányom is volt, csak éppen a férjem jobban tetszett neki.
-          És most minden rendben? Senki sem kerget, nem akar megölni… - kérdezte gúnyosan Edward. Ezzel kiverte a biztosítékot.
-          Edward, fogd be!- mondtam neki.
Leültem a székre és végig Edwardot figyeltem.
-          Egyet kérdezek én. Mi van, ha az a valami, ami Liliána hasában van, veszélyes ránk nézve? – kérdezte, valószínűleg a többiek gondolatainak kihallgatása után.
-          Nem valami Edward. Ne merészelj így beszélni a gyerekemről!- álltam fel én is, ahogy Edward.
-          Csak egy gyenge kislány vagy, aki még egy gyereket sem tud felnevelni.
-          Elég legyen!
Nate fogott le még mielőtt az asztalon keresztül ,,megfojtottam” volna Edwardot.
-          Carlisle, valami nincs rendben!- mondta Nate, de nem láttam az arcát, mert végig Edwardot figyeltem.
Carlisle másodperceken belül mellettem termett és ültetett le a székre.
-          Ez lehetetlen… - mondta Carlisle, valószínűleg nem nekem. – Edward, hagyd abba! Inkább segíts!
Carlisle felkapott a karjába, majd felvitt az irodájába. Csak most tűnt fel, hogy mennyire melegem lett, de csak a hasamnál.
Carlisle beadott valamit, amitől elálmosodtam, majd el is aludtam. Éreztem, hogy elvisznek valahová, aztán valami hideg ölelt magához és nagyon jól esett.

Reggel éreztem magam alatt valami hideget, mikor kinyitottam a szemem eléggé megdöbbentem. Edwardon feküdtem és a legrosszabb az egészben az volt, hogy nem tudtam, hogy, hogy került alám. Viszont semmi erőm nem volt legördülni róla.
-          Beszéltél álmodban. – mondta meglepően szelíden.
Hoppá! Vajon mit mondhattam?
-          Mondd, miért nem kerestél?
-          Edward… - felültem és kerestem valamit, ami elvonhatja a figyelmemet.
-          Kérlek! Tudod, te, hogy mennyi szenvedést okoztál? Felfogtad?- ült fel ő is az ágyon.
-          Mintha Ti annyira kerestetek volna. Joe azt mondta, hogy nem kerestek… Edward. – bújtam a karjai közé, hogy eláztassam a rajta levő inget a könnyeimmel.
-          Most már itt vagyunk, de ezt nem tarthatod titokban. Mindent el kell mesélned.

Még aznap elmeséltem mindent. A Maria-val való találkozásom, az életem… Legfájdalmasabb emlékem az volt, amikor Nikki-t hároméves korában elrabolták. Azóta, mióta visszakaptam viselkedek úgy vele, mintha még mindig hároméves lenne.
Esme rögtön megölelt, aztán persze Carlisle is átölelt bennünket. Voltak azonban olyanok, akik nem tudták, hogy ki vagyok.
-          A teljes nevem Kramisha Liliána Witte Cullen. Egy kis keresgélés után megtaláltam az eredeti nevem és azt használtam. Én vagyok az első Cullen-lány gyermek.
-          Az nem lehet, hiszen az Én vagyok. – állt fel Rosalie.
-          1923-ban születtem és 1928-ban csatlakoztam a Cullen családhoz, Edwardnak hála. És nyolcvan éve hozzámentem egy férfihoz, bizonyos Joe Johnsonhoz. Alig egy évig éltünk együtt, majd elköltöztem. Három hónapja vagyok együtt Nate-tel.
-          Lehetnénk együtt nyolcvan éve is, ha nem mentél volna hozzá Joe-hoz. – mondta Nate.
-          Ezt mindig megkapom… - dőltem Nate mellkasának. – Szóval… Most mi lesz?- fordultam a szüleim felé.
-          Természetesen itt maradhattok, sőt meg szeretnélek kérni Titeket, hogy maradjatok. Először is, mert a lányom vagy és szeretlek, másodszor pedig… azt hiszem, hogy miután vámpírméreg jutott a szervezetedbe a baba… - mondta Carlisle.
-          Szuper… A kisbabám rákapcsolt… - mormogtam nem túl lelkesen.

Hihetetlen érzés volt újra szeretni Nate-et – mióta megszületettek az ikrek minden energiámat ők szívták el. Edward Matthew és Jonathan Carlisle igazán jó babák voltak, csak Nicole volt féltékeny. Az apjával töltött minden időt, amikor én az ikrekkel voltam – nagyon féltem, hogy soha nem akarja majd megnézni a babákat.
Amint az ikrek elkezdtek rohamosan nőni és már nem kellett rájuk annyira figyelni, elvittem Nicole-t vásárolni – jól éreztük magunkat.
Boldogan éltünk!

Előző fejezet

13. fejezet | White Lily - Fehér Liliom


13. fejezet:
Ne hazudj!
(Liliána szemszöge)

Nagyon fájt mindenem. A hideg kéz, ami végig tapogatott egy kicsit lehűtött, de nem igazán segített. Aztán minden olyan békés lett. A sötétség most nem félelmetes volt, hanem barátságos.
Az emlékek elárasztottak.
A széken ültem és Anyu a hajamat fésülgette. Mindig szeretett engem elkényeztetni.
-          Majd, ha lesz gyerekem neki is fésülgeted a haját?
-          Persze, kicsim. Amit csak szeretnél.

Edward sose hagyta, hogy még egyszer lógjak az iskolából. Ezért egy kicsit haragudtam rá, de végül rájöttem, hogy neki van igaza.

Mindig Edwardért aggódtam. Vajon megtalálja a szerelmét? Mindig imádkoztam érte. Szerettem volna az esküvőjén koszorúslány lenni.

Valami kirángatott a sötétségből. Az éles fények zavarták a szemem.
-          Lil, istenem!- szorította meg a kezem Nate.
-          Mi történt?
-          Elmagyarázom. – mondta valaki. – Meg kellett, hogy harapjalak, de nem változtál át, csak meggyógyultál.
Még túl kótyagos voltam ahhoz, hogy felfogjam mit mondott az előbb Carlisle.
Megharapott? Jaj, ne!
-          Hogy micsoda? Megharapni?- ültem fel. Nem azért féltem, hogy átváltozok, hanem, hogy mit fognak szólni ahhoz, hogy nem változok át.
-          Nem volt más választásom. Viszont, Te nem változtál át. Érdekelne, hogy miért…
-          Erre nagyon egyszerű a válasz. – mondtam nagyon kihangsúlyozva minden egyes szót, hogy addig is kitaláljam az álindokot.  – Öhm, ez úgy lehet, hogy… Immunis vagyok mindenféle méregre és…
-          Ó, ez érdekes. Azért örülünk, hogy nem lett nagyobb bajod.
-          Hát, én is. Most már haza mehetek… illetve kereshetek egy házat?
-          Jobban örülnék, ha pár napig még pihennél egy kicsit. – mondta és nem bírtam nem észrevenni, hogy a hasamat nézi.
-          Nikki elmondta, igaz? – kérdeztem, mire alig láthatóan összerezzent. – Jól vagyok, jól vagyunk. Tényleg! – bár azt nem tudtam, hogy mi történik akkor, ha egy harmad-alakváltónak a szervezetébe kerül még egy kis vámpírméreg. Ettől egy kicsit féltem. Nem saját magamat féltettem, hanem a kisbabám. – Carlisle!- szóltam utána.
-          Igen?- fordult vissza az ajtóból.
-          A kisbabámnak lehet valami baja a vámpírméregtől?
-          Nem hiszem.
Vártam, hogy Nate mikor jön meglátogatni. Hogy jól lecsesszem, amiért biztosan eltitkolta a ,,harci sérüléseit”.
-          Félek bejönni. – dugta be a fejét a résen Szerelmem.
-          Félhetsz is! Ha nem mutattad meg az oldalad. – ültem fel az ágyban.
-          Nekem csak Te számítasz. – ült le az ágy szélére.
Megfogtam a kezét, s kézfején apró köröket írtam le mutatóujjammal. Selymes, meleg bőre jól esett a most nagyon hidegnek érződő bőrömnek.
-          Azért Nikki is számít, igaz?- kérdeztem.
-          Persze! Ti vagytok a családom.
-          Mondanom kell valamit.
Amikor azt mondom, hogy ,,mondanom kell valamit”, akkor Nate általában elsápad. Még időben elkezdett levegőt venni, már rá akartam szólni. Ilyenkor olyan volt, mint egy asztmás.
-          Ígérd meg, hogy nem akadsz ki annyira!
-          Mi történt?- pattant fel, és elkezdett idegesen járkálni körbe-körbe.
-          Állj már meg! Kezdek szédülni. – mondtam mire hirtelen megtorpant és rám nézett.
-          Mondd!
-          Nate, én három hónapos terhes vagyok.
Jól tudtam, hogy Nate dühös lesz. Nem azért volt dühös, mert terhes vagyok, hanem azért, amit terhesen csináltam. Tudtam, hogy most mi fog következni. Tudtam, hogy miket fog felhasználni ellenem, és azt is tudtam, hogy most nagyon nagyot fogunk veszekedni.
-          Nagyon dühös vagy?- kérdeztem félve.
-          Szerinted?! Végülis örülni kéne most. Hiszen gyerekünk lesz. Szuper! Mondd, te felfogtad, hogy mit csináltál? Meg is ölhetett volna Valeria. Nem vagy normális! Oké, azt eddig is tudtam, hogy szereted a kalandokat és a kihívásokat, de mások életét miért veszélyezetted?- az utolsó kérdésre viszont nem voltam felkészülve.
Számtalanszor hallottam már, amikor azt mondja, hogy hat éve nem látta a lányát és, hogy az én hibám, de azt még sose mondta, hogy veszélyeztetem mások életét. De igaza volt – egy gonosz könnycsepp utat tört magának és saját útját járva lefolyt az arcomon – miattam halt meg Lizzie is.
Nem bírtam tovább. Csak felhúztam a térdeim és ráhajtottam a fejem, majd keserves zokogásba törtem ki.
-          Én nem úgy értettem. – ölelt át hátulról Nate. Minden veszekedés után vagy ezerszer bocsánatot kértünk a másiktól.
-          De igazad van. – mondtam még mindig elakadozva a sírástól.
-          Dehogyis van. Hiszen Te csak meg akartad menteni a lányunk.
-          Én nem arról beszélek, hanem Lizzie-ről.
Megfogta az állam és szembe fordított magával.
-          Lizzie haláláról nem te tehetsz.
-          Én kértem, hogy használja a képességét. Én…
Nem csináltunk egész este semmi mást csak ölelkeztünk. Jó volt ilyen nyugiban lenni. Nikki iskolába ment, mert Edward vele nem volt olyan.
Sejtettem, hogy majd lesz egy nagy családi kupaktanács, meg persze mi is ott leszünk, hogy meséljünk magunkról, vagyis csak én és Nikki. Már előre láttam a lelki szemeim előtt, hogy micsoda botrányba fullad, ha bejelentem, hogy ki vagyok. Bár ezt csak később akarom elmondani.

Két nap múlva már kikellhettem az ágyból nagy örömömre. Egyszerűen utáltam ágyban lenni persze, ha másról lett volna szó…
-          Na, találtál valamit?- kérdeztem Nate-t, aki a számítógép fölött ült.
-          Nem igazán. Viszont mindjárt elalszom. – ásított egyet.
-          Ejnye- bejnye apuci, hát te nem tudod, hogy a fejlődő szervezetnek sok alvásra van szüksége?- ült le Nikki az apja ölébe, majd egy puszit nyomott az arcára.
-          A Te szervezeted még fejlődik, az enyém már kötve hiszem.
-          Jaj, el is felejtettem, hogy milyen öreg vagy.
Elindultam a konyha irányába, hogy meglessem Esme min ügyködik. Éppen palacsintát sütött, valószínűleg Nikki-nek. Ha megtudom, hogy Nikki nyaggatta Esme-t ezzel, akkor nagyon nagy bajban lesz a kisasszony.
-          Szia, Esme!- köszöntem neki.
-          Liliána? Azt hittem még alszol. Kérsz Te is palacsintát?- kérdezte, de látszott rajta, hogy zavarban van.
-          Önszántadból készítesz palacsintát?- ültem le a pulthoz.
-          Igen. Jó, hogy van valaki, akire főzhetek. Szeretem látni, ahogy jól laktok.
-          Szóval Nikki nem nyaggatott, hogy palacsintát akar enni. – mondtam és Esme-t néztem.
-          Örömmel teljesítem a kéréseiteket.
-          De Esme… Nikki örökké akaratos és ez nem jó. Túl sok időt töltött Joe-val.
-          Joe? A volt férjed, igaz? Micsoda szerencsétlenség, ami történt. Részvétem! – mondta Esme. Persze Ő nem tudhatta, hogy Joe halálát én ,,intéztem el”.
-          Köszönöm!- mondtam szűkszavúan és szomorúságot színlelve lehajtottam a fejem.
Egyet nem vettem figyelembe, mégpedig, hogy nagyon jól színleletem és Nate az ajtóban állt. Az ajtófélfának dőlt és farkasszemet nézett velem. Fogalmam se volt róla, hogy hogyan mondjam el neki az igazságot anélkül, hogy mindenki tudomást szerezzen róla.
-          Te szeretted?- tette fel a kérdést enyhe éllel a hangjában.
-          Nate, nem erről van szó. Tényleg! Félreérted, hiszen tudod, hogy csak Téged szeretlek. – mintha mást szerethetnék…
-          Ne fogd ezt az egészet a bevésődésre! Gratulálok, te vagy az egyetlen, aki a bevésődést semmibe tudja venni, mert Te máshoz mentél hozzá…
-          Nate… - kezdtem komolyan aggódni.
Ahogy a remegés végigfutott az egész testén… Pillanatokon belül előtte termettem és két kezem közé fogtam az arcát.
-          Csss, nyugodj meg! Nem szerette Joe-t, csak fiatal voltam. Csak Téged szeretlek! – simogattam meg az arcát.
-          Szeretlek!- csókolt meg.
Nikki is befurakodott az ölelkezésünkbe. Együtt voltunk, a család.
-          Szóval, te nem szeretted a férjedet?- kérdezte Esme.
-          Szerelmes voltam, csak azt nem tudtam, hogy kibe. Persze könnyű volt velem elhitetni bármit, mivel még fiatal voltam.
-          És a szüleid nem figyelmeztettek?
A szüleim… Akik még csak nem is kerestek, miután eltűntem. Nem is tudták, hogy mit csináltam… Így visszanézve talán az én hibám is, ha akkor nem titkolom el a kiruccanásaim okát a Plaza-ba, akkor talán eltiltottak volna Joe-tól, és akkor nem történt volna ennyi minden velem. Persze, akkor nem találkoztam volna Maria-val, aki kicsit később – miután elvégezte tanulmányait – visszament Volterrába, hogy ott éljen.
Talán így kellett történnie mindennek. El kellett veszítenem az első kisbabám, hogy megszülethessen Nikki.
-          Joe, okos volt. Semmit sem bízott a véletlenre. Amikor a bírósági tárgyalás elérkezett, ő ott volt… Érdekes páros voltunk. – mosolyodtam el az emlékeken, amikor Joe rám mosolygott és Én tudtam, most kezdődik a verseny. A verseny az életben maradásért.
Edward jött be a konyhába, majd szép lassan mindenki. Tudtam, hogy elérkezett a nagy beszélgetés, ami mindent megváltoztat. Az Én életem és a családom életét is gyökerestül felforgatja.
Nikki-t a karomba kaptam és a szabad kezemmel megfogtam Nate kezét. Aprót szorítottam rajta, hogy jelezzem, készen állok az igazságra, akármennyire is fájni fog.
Előző fejezet Következő fejezet
© Stella L. Brandy || 2012 -