13. fejezet:
Ne hazudj!
(Liliána szemszöge)
Nagyon fájt mindenem. A hideg kéz, ami végig tapogatott egy kicsit lehűtött, de nem igazán segített. Aztán minden olyan békés lett. A sötétség most nem félelmetes volt, hanem barátságos.
Az emlékek elárasztottak.
A széken ültem és Anyu a hajamat fésülgette. Mindig szeretett engem elkényeztetni.
- Majd, ha lesz gyerekem neki is fésülgeted a haját?
- Persze, kicsim. Amit csak szeretnél.
Edward sose hagyta, hogy még egyszer lógjak az iskolából. Ezért egy kicsit haragudtam rá, de végül rájöttem, hogy neki van igaza.
Mindig Edwardért aggódtam. Vajon megtalálja a szerelmét? Mindig imádkoztam érte. Szerettem volna az esküvőjén koszorúslány lenni.
Valami kirángatott a sötétségből. Az éles fények zavarták a szemem.
- Lil, istenem!- szorította meg a kezem Nate.
- Mi történt?
- Elmagyarázom. – mondta valaki. – Meg kellett, hogy harapjalak, de nem változtál át, csak meggyógyultál.
Még túl kótyagos voltam ahhoz, hogy felfogjam mit mondott az előbb Carlisle.
Megharapott? Jaj, ne!
- Hogy micsoda? Megharapni?- ültem fel. Nem azért féltem, hogy átváltozok, hanem, hogy mit fognak szólni ahhoz, hogy nem változok át.
- Nem volt más választásom. Viszont, Te nem változtál át. Érdekelne, hogy miért…
- Erre nagyon egyszerű a válasz. – mondtam nagyon kihangsúlyozva minden egyes szót, hogy addig is kitaláljam az álindokot. – Öhm, ez úgy lehet, hogy… Immunis vagyok mindenféle méregre és…
- Ó, ez érdekes. Azért örülünk, hogy nem lett nagyobb bajod.
- Hát, én is. Most már haza mehetek… illetve kereshetek egy házat?
- Jobban örülnék, ha pár napig még pihennél egy kicsit. – mondta és nem bírtam nem észrevenni, hogy a hasamat nézi.
- Nikki elmondta, igaz? – kérdeztem, mire alig láthatóan összerezzent. – Jól vagyok, jól vagyunk. Tényleg! – bár azt nem tudtam, hogy mi történik akkor, ha egy harmad-alakváltónak a szervezetébe kerül még egy kis vámpírméreg. Ettől egy kicsit féltem. Nem saját magamat féltettem, hanem a kisbabám. – Carlisle!- szóltam utána.
- Igen?- fordult vissza az ajtóból.
- A kisbabámnak lehet valami baja a vámpírméregtől?
- Nem hiszem.
Vártam, hogy Nate mikor jön meglátogatni. Hogy jól lecsesszem, amiért biztosan eltitkolta a ,,harci sérüléseit”.
- Félek bejönni. – dugta be a fejét a résen Szerelmem.
- Félhetsz is! Ha nem mutattad meg az oldalad. – ültem fel az ágyban.
- Nekem csak Te számítasz. – ült le az ágy szélére.
Megfogtam a kezét, s kézfején apró köröket írtam le mutatóujjammal. Selymes, meleg bőre jól esett a most nagyon hidegnek érződő bőrömnek.
- Azért Nikki is számít, igaz?- kérdeztem.
- Persze! Ti vagytok a családom.
- Mondanom kell valamit.
Amikor azt mondom, hogy ,,mondanom kell valamit”, akkor Nate általában elsápad. Még időben elkezdett levegőt venni, már rá akartam szólni. Ilyenkor olyan volt, mint egy asztmás.
- Ígérd meg, hogy nem akadsz ki annyira!
- Mi történt?- pattant fel, és elkezdett idegesen járkálni körbe-körbe.
- Állj már meg! Kezdek szédülni. – mondtam mire hirtelen megtorpant és rám nézett.
- Mondd!
- Nate, én három hónapos terhes vagyok.
Jól tudtam, hogy Nate dühös lesz. Nem azért volt dühös, mert terhes vagyok, hanem azért, amit terhesen csináltam. Tudtam, hogy most mi fog következni. Tudtam, hogy miket fog felhasználni ellenem, és azt is tudtam, hogy most nagyon nagyot fogunk veszekedni.
- Nagyon dühös vagy?- kérdeztem félve.
- Szerinted?! Végülis örülni kéne most. Hiszen gyerekünk lesz. Szuper! Mondd, te felfogtad, hogy mit csináltál? Meg is ölhetett volna Valeria. Nem vagy normális! Oké, azt eddig is tudtam, hogy szereted a kalandokat és a kihívásokat, de mások életét miért veszélyezetted?- az utolsó kérdésre viszont nem voltam felkészülve.
Számtalanszor hallottam már, amikor azt mondja, hogy hat éve nem látta a lányát és, hogy az én hibám, de azt még sose mondta, hogy veszélyeztetem mások életét. De igaza volt – egy gonosz könnycsepp utat tört magának és saját útját járva lefolyt az arcomon – miattam halt meg Lizzie is.
Nem bírtam tovább. Csak felhúztam a térdeim és ráhajtottam a fejem, majd keserves zokogásba törtem ki.
- Én nem úgy értettem. – ölelt át hátulról Nate. Minden veszekedés után vagy ezerszer bocsánatot kértünk a másiktól.
- De igazad van. – mondtam még mindig elakadozva a sírástól.
- Dehogyis van. Hiszen Te csak meg akartad menteni a lányunk.
- Én nem arról beszélek, hanem Lizzie-ről.
Megfogta az állam és szembe fordított magával.
- Lizzie haláláról nem te tehetsz.
- Én kértem, hogy használja a képességét. Én…
Nem csináltunk egész este semmi mást csak ölelkeztünk. Jó volt ilyen nyugiban lenni. Nikki iskolába ment, mert Edward vele nem volt olyan.
Sejtettem, hogy majd lesz egy nagy családi kupaktanács, meg persze mi is ott leszünk, hogy meséljünk magunkról, vagyis csak én és Nikki. Már előre láttam a lelki szemeim előtt, hogy micsoda botrányba fullad, ha bejelentem, hogy ki vagyok. Bár ezt csak később akarom elmondani.
Két nap múlva már kikellhettem az ágyból nagy örömömre. Egyszerűen utáltam ágyban lenni persze, ha másról lett volna szó…
- Na, találtál valamit?- kérdeztem Nate-t, aki a számítógép fölött ült.
- Nem igazán. Viszont mindjárt elalszom. – ásított egyet.
- Ejnye- bejnye apuci, hát te nem tudod, hogy a fejlődő szervezetnek sok alvásra van szüksége?- ült le Nikki az apja ölébe, majd egy puszit nyomott az arcára.
- A Te szervezeted még fejlődik, az enyém már kötve hiszem.
- Jaj, el is felejtettem, hogy milyen öreg vagy.
Elindultam a konyha irányába, hogy meglessem Esme min ügyködik. Éppen palacsintát sütött, valószínűleg Nikki-nek. Ha megtudom, hogy Nikki nyaggatta Esme-t ezzel, akkor nagyon nagy bajban lesz a kisasszony.
- Szia, Esme!- köszöntem neki.
- Liliána? Azt hittem még alszol. Kérsz Te is palacsintát?- kérdezte, de látszott rajta, hogy zavarban van.
- Önszántadból készítesz palacsintát?- ültem le a pulthoz.
- Igen. Jó, hogy van valaki, akire főzhetek. Szeretem látni, ahogy jól laktok.
- Szóval Nikki nem nyaggatott, hogy palacsintát akar enni. – mondtam és Esme-t néztem.
- Örömmel teljesítem a kéréseiteket.
- De Esme… Nikki örökké akaratos és ez nem jó. Túl sok időt töltött Joe-val.
- Joe? A volt férjed, igaz? Micsoda szerencsétlenség, ami történt. Részvétem! – mondta Esme. Persze Ő nem tudhatta, hogy Joe halálát én ,,intéztem el”.
- Köszönöm!- mondtam szűkszavúan és szomorúságot színlelve lehajtottam a fejem.
Egyet nem vettem figyelembe, mégpedig, hogy nagyon jól színleletem és Nate az ajtóban állt. Az ajtófélfának dőlt és farkasszemet nézett velem. Fogalmam se volt róla, hogy hogyan mondjam el neki az igazságot anélkül, hogy mindenki tudomást szerezzen róla.
- Te szeretted?- tette fel a kérdést enyhe éllel a hangjában.
- Nate, nem erről van szó. Tényleg! Félreérted, hiszen tudod, hogy csak Téged szeretlek. – mintha mást szerethetnék…
- Ne fogd ezt az egészet a bevésődésre! Gratulálok, te vagy az egyetlen, aki a bevésődést semmibe tudja venni, mert Te máshoz mentél hozzá…
- Nate… - kezdtem komolyan aggódni.
Ahogy a remegés végigfutott az egész testén… Pillanatokon belül előtte termettem és két kezem közé fogtam az arcát.
- Csss, nyugodj meg! Nem szerette Joe-t, csak fiatal voltam. Csak Téged szeretlek! – simogattam meg az arcát.
- Szeretlek!- csókolt meg.
Nikki is befurakodott az ölelkezésünkbe. Együtt voltunk, a család.
- Szóval, te nem szeretted a férjedet?- kérdezte Esme.
- Szerelmes voltam, csak azt nem tudtam, hogy kibe. Persze könnyű volt velem elhitetni bármit, mivel még fiatal voltam.
- És a szüleid nem figyelmeztettek?
A szüleim… Akik még csak nem is kerestek, miután eltűntem. Nem is tudták, hogy mit csináltam… Így visszanézve talán az én hibám is, ha akkor nem titkolom el a kiruccanásaim okát a Plaza-ba, akkor talán eltiltottak volna Joe-tól, és akkor nem történt volna ennyi minden velem. Persze, akkor nem találkoztam volna Maria-val, aki kicsit később – miután elvégezte tanulmányait – visszament Volterrába, hogy ott éljen.
Talán így kellett történnie mindennek. El kellett veszítenem az első kisbabám, hogy megszülethessen Nikki.
- Joe, okos volt. Semmit sem bízott a véletlenre. Amikor a bírósági tárgyalás elérkezett, ő ott volt… Érdekes páros voltunk. – mosolyodtam el az emlékeken, amikor Joe rám mosolygott és Én tudtam, most kezdődik a verseny. A verseny az életben maradásért.
Edward jött be a konyhába, majd szép lassan mindenki. Tudtam, hogy elérkezett a nagy beszélgetés, ami mindent megváltoztat. Az Én életem és a családom életét is gyökerestül felforgatja.
Nikki-t a karomba kaptam és a szabad kezemmel megfogtam Nate kezét. Aprót szorítottam rajta, hogy jelezzem, készen állok az igazságra, akármennyire is fájni fog.
| Előző fejezet | Következő fejezet |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.