Epilógus - A két csoda
Nem így terveztem… tudtam, hogy az ikerterhességeknél gyakrabban fordulnak elő váratlanságok, de erre életembe nem gondoltam.
Altatásra már nem volt idő csak érzéstelenítőt kaptam, mert minden perc számított. Edan fogta a kezem és ott maradt velem egész végig. Nem szidott és nem is haragudott, hogy nem szóltam neki, Ő se hitte el, hogy velünk történik ez.
Sejtettem, hogy az egész család kint áll az ajtó előtt.
- Meg is van az első… kisfiú. – mondta boldogan Edward, s nekem örömkönnyek szánkáztak végig az arcomon, mikor a baba felsírt.
- Eidan… - mondtam elhaló hangon. Edan rám nézett, nem sokat beszéltünk a nevekről, de volt két név… Egy fiú és egy lány.
Pár perc múlva megszületett a másik baba is, de Ő nem sírt fel. Carlisle eltakarta előlem, míg Edward velem foglalkozott. Látni akartam a másik kisbabám, hallani akartam a hangját.
- Esther! Esther, nézz Rám!- fogta satuba a fejem Edward, miután végzett a hasammal. – Nem lesz semmi baj!
- Kérlek… - zokogtam, amikor Edward arca megkeményedett. – Kérlek!
- Carlisle?- fordult hátra apjához, mire Ő átadta nekem halott kisbabám.
- Sajnálom!- mondta megtörve Carlisle.
Az édes kisbaba arc, mintha egy pillanatra megrezdült volna… Szőke haj keretezte arcát.
Adtam a hideg babahomlokra egy puszit… Edward kezét a homlokomra tette és fellélegezve fújta ki a levegőt.
Tenyeremben hirtelen elkezdett egy pici szív dobogni. Nem akartam kiadni a kezemből, így Edwardéknak muszáj volt a kezemet lefeszegetni a kisbabáról.
- Kicsim, Edana-nak orvosi felügyeletre van szüksége. Majd ha erősebb lesz… - próbált nyugtatni Edan, nem sok sikerrel.
A kislányomat és a kisfiamat akartam. A kisbabáknak az anyjuknál a helyük… Edwardék valószínűleg elaltattak.
De Én még álmomban is a kisbabáimra gondoltam.
Három napig folyamatosan altattak és fájdalomcsillapítót is kaptam. De aztán hagyták, hogy kitisztuljon a szervezetemből a gyógyszer. Edan mellettem volt és aludt.
- Edan… Szeretlek!- csókoltam meg alvó kedvesem.
- Kicsim, aludj még egy kicsit. – nyomott vissza a párnára.
- Három napja mást se csinálok. És szeretném már látni Eidant és Edanat.
- Rendben, de előtte kaphatok egy csókot?- tolta fel magát ülőhelyzetbe, majd felém tornyosulva megcsókoltam. Szerettem volna messzebbre is elmenni, de a hasamban lévő varratok meggátoltak.
- Kaptál csókot. Most mehetünk… - toltam el magamtól Edant.
- Oké, de hadd segítsek. – pattant fel az ágyból Edan, s megkerülve azt kisegített engem is.
Azt hittem, hogy összeesek az első pár lépésnél. De miután elértük a gyerekeknek kialakított szobát kifújtam a levegőt. A két gyönyörű kisbabám ott feküdt egy-egy kiságyban.
Kisfiúnknak bronzos haja volt, s türkiz szeme. Nézte a húgát, akinek szőke haja és barna szemei voltak.
Felvettem a kisfiunkat, míg Edan a kislányunkat, egymásra néztünk, majd megcsókoltuk egymást.
Az egész család körénk gyűlt, s mindenki boldog volt.
| Előző fejezet |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.