8. fejezet | Broken Angel - Összetört Angyal

8. Visszatérés


Az idő gyorsan telik, de ezt csak akkor veszed észre, amikor már közeledsz a harminchoz… Úgy döntesz, hogy elutazol, mert szingliként éled az életed és ezt már teljesen természetesnek veszed. Aztán belenézel a tükörbe és egy teljesen egészséges huszonöt körüli lány tekint vissza Rád. Rá mosolyogsz, és Ő visszamosolyog Rád. Kell egy kis idő mire felfogod a maradék eszeddel, hogy az a lány Te vagy a tükörben és, akkor elsápadsz. Mert az nem lehet.
Nem azért nézel magadra undorodva, mert nem tetszik, hogy fiatal maradtál, hanem, mert belenyugodtál a Sors fura fintorába. Beletörődtél, hogy az élet medre ugyanúgy folyik tovább…

Azt hittem, hogy egy elvarázsolt tükörbe néztem bele. Azt hittem, hogy késői átváltozásom nem befolyásolja majd az életem, de így lett. Teljesen megváltoztam, mind külsőleg, mind belsőleg. Aki Rám néz, az meg sem ismer. Az a kedves mentős fiú is meglepődött.
Komolyabb lettem. Megfontoltabb.

És egy komoly döntést hoztam, mint annak idején La Push-ban. Visszamegyek és megnézem, hogy mik történtek az évek múlásával.

A repülőgépen biztosították, hogy a legjobb helyen utazhatok és nem lesz semmi baj. Pedig Én nem féltem, tudtam, hogy nem lehet semmi baj. Nem lehet, mert az, aki azt okozta többé nem létezik.

A tenger még mindig kékben pompázott. Nagyon szép volt a táj. A repülőtéren a szokásos rohangálók között mentem el a csomagjaimért. Már éppen elővettem a telefonomat, hogy hívjak egy taxit, de amikor felpillantottam, hogy megkeressem a kijáratot egy aranyszempárral találtam szembe magam. Pontosan engem nézett. Nem jött be a reptér területére, azt várta, hogy Én menjek ki.

Lassú léptekkel indultam el az ajtóig. Edward arcáról csak a meglepetést lehetett leolvasni, semmi mást. Megálltam előtte, Rám emelte a tekintetét.

-         Honnan tudtad, hogy jövök?- kérdeztem és végignéztem Rajta.  Valószínűleg nem nekem öltözött ki. Akkor meg mi az alakalom? Lehet, hogy Edan talált magának egy párt… A szívem gyorsabb tempóra kapcsolt.

-         Edan nem keresett mást magának. Isis megy férjhez, és onnan tudom, hogy jössz, hogy Alice látta.

-         De Alice nem látja az alakváltókat. – mondtam hitetlenkedve.

-         Szóval átváltoztál… Gratulálok, vagy nem tudom, mit akarsz, mit mondjak.

-         Semmi sem akarok. – mondtam ugyanolyan hangnemmel, mint amilyennel Ő is ,,megtisztelt” engem.

Nem érdekeltek a szemrehányásai, tudtam jól, hogy bűnös vagyok. Miért hiszi minden vámpír azt, hogy Ő maga a tökély? Ők is csak egyszerű élőlények, akiket el lehet pusztítani. Könnyebben mint gondolnák.

-         Birkózz meg a lelkiismereteddel. – fogott meg a karomnál fogva Edward.

-         Mégis mit képzelsz? Hova viszel?- kérdeztem miközben beültetett az autójába.

-         Az esküvőre. Azt akarom, hogy mindenki lássa, hogy mi lett belőled. Nem vagy ugyanaz, aki voltál…

Edward gyorsan vezetett, így esélyem se volt kiugrani az autóból. Pedig megtettem volna, mert nem csak Én változtam meg…

Alice kitett magáért, mindenhol lampionok lógtak a fákról. Edward elvitt az erdőbe és megtiltotta, hogy a ház közelébe menjek. Csakhogy nekem tilthatta, mert egy félóra után közelebb lopództam. Az egyik fa mögül kikukucskáltam és néztem a szertartás utolsó mozzanatait. Az első hitvesi csókot egy csokoládébarna tekintet eltakarta. Pontosan engem nézett, hallottam, hogy valaki felszisszen, vélhetőleg Edward volt.  A következő pillanatban Edward a karomnál fogva húzott egyre hátrább.

-         Mit mondtam neked?- sziszegte. Egyáltalán nem tetszett ez a stílus.

-         Szabad országban élünk.

Miután elengedte a karom kicsit megdörzsöltem, mert megint elkezdett fájni.

-         Esther?- nagyon halk hang volt, én mégis felismertem. Már hogyne ismertem volna fel a szívemnek legkellemesebb dallamát? – Te mit keresel itt?

Hát, Esther gratulálok. Ezt megint jól megcsináltad.

-         Ne tegyünk tönkre a húgod nagynapját. – mondtam.

-         Ezzel egy véleményen vagyunk. – mondta csalódottan Edan. Edward fura elégedettséggel nézett a fiára.

Mi történt itt pár év alatt? Vagy tényleg Én változtam meg ennyire?  Még csak egy órája vagyok itt, és már megint el akarok tűnni. Lehet, hogy Frednek igaza volt. Mennyit nevettünk együtt, pedig Ő csak új volt. És a gyerekek… Aztán átváltoztam, de nem történt semmi…
Edanre néztem. Meleg csoki barna szemei fogva tartottak. Éreztem, hogy elönt a forróság. De ez akkor sem volt helyes… Visszajöttem megnézni, hogy Edan, hogy boldogul és közben…

Összeszorítottam a fogaim. Nem kellett volna eljönnöm, hiba volt. De az ember követ el hibákat.
Mire újra felnéztem már Carlisle is Edan mellett állt. Semmit sem változott, méz szőke haja tökéletesen állt, szmokingja rendezett volt… Vajon miattam hagyta ott az újdonsült feleségét? Vagy csak Edant és Edwardot kereste?

Én gyenge voltam. Nem tudtam magam távol tartani Edantől. Nem ezt érdemelte és Én mindent elszúrtam. Mindent. Egy esküvő kellős közepébe pofátlankottam be.
Itt nem látnak szívesen… Miért is hittem mást?

Lemondóan kezdtem el hátrálni. Egy könnycsepp végigcsordult az arcomon. Az ismerős reszketés végigjárta a testem és már farkas alakban futottam a hegy felé.
Menekülni már megtanultam, szembeszállni valakivel nem akartam. Főleg nem egy esküvő kellős közepén.

A hegytetőn éjszakázni nem volt a legkellemesebb. Hideg szél fújt és a föld kemény volt. Megszoktam, hogy ágyban alszok. Mancsaimmal letakartam a szemem és halkan nyüszítettem. Hiányzott Edan és Cullenék is.

Reggel nem akartam felkelni. Nem akartam innen elmenni. Egy sötétbarna farkas aludt mellettem. Már láttam valahol, nagyon ismerős volt.
Felálltam és közelebb mentem Hozzá. Megböktem az orrommal a pofáját. Lassan nyitotta ki a szemét, és akkor felismertem. Mintha nem aludt volna már jó régen.  Amint meglátott, mintha felvidult volna.
Elfogadtam Alfának, mert Ő igazán megérdemelte.

Jó újra látni!- hallottam meg a fejembe a hangját.

Honnan tudtad, hogy Én vagyok? Nem láttál még átváltozva. – kérdeztem.

Lélegzete elállító vagy. Még nem láttam Nálad szebb női farkast. Isabella is csodálatos, de Te még Rajta is túl teszel. Vakítóan fehér bundád van. – mondta Nate. Én még sose láttam magam farkasként, de Nate elmondása szerint nagyon szép lehetek.

Mond csak, Nate. Miért jöttél utánam?- kérdeztem. Nate felállt és orrával La Push felé bökött. – Nem hiszem, Nate. Nem látnak szívesen és a gyógyítással is leálltam.

Az igazat megvallva a házadat Cullenék bosszúból lerombolták. Nem úgy ismertem Őket, mint akiknek számít valamit is, hogy mit gondolnak Róluk, de Edant nagyon rosszul érintette, hogy itt hagytad. Megértem, sosem egyszerű elfogadni, ha a bevésődésed elhagy. Edward ,,meglepő” módón rögtön teljesítette a fia kérését. – mondta Nate, mire megint csak azt tudtam Neki mondani, hogy nem tudok itt maradni. – De lakhatsz Nálam. Nem bánnám, persze elfogadom, hogy valaki másnak vagy a bevésődése, de akkor nem kéne elköltöznöd. És a falka oszlopos tagja vagy, ezért nem engedhetlek el.

Ez nem úgy hangzik, mintha mondhatnék rá nemet. Fogadok, hogy ez valami Alfai parancs, csak megpróbálod elrejteni. – nyújtottam ki Rá a nyelvem. – Nate, én nem karok zavarni. És főleg nem belekotnyeleskedni a falkába, vagy az életedbe. Az a Te házad és, ha oda költöznék nagyon megutálnál.

Már korábban is elgondolkoztam azon, hogy kell otthonra valaki, aki tud főzni. Jelenleg a rántottánál többet nem tudok. Na, jó kávét tudok főzni és teát is. De nem mindig sikerül. Valamikor pocsék lesz az íze. – magyarázkodott. Ahogy hallgattam kezdtem rájönni, hogy tényleg szüksége van valakire, aki tud főzni. – Persze ott van Juliette, de Őt sem szeretném terhelni azzal, hogy minden nap főzzön Ránk. Mostanában többször kell magunknak elkészíteni az ebédet. Szóval? Mit mondasz? Ha kell megmondom Cullenéknek, hogy hagyjanak békén.

Ne! Cullenék a lehető legkevesebbet tudjanak Rólam. Bár, Edward elől semmit sem lehet eltitkolni, de nem szeretném, ha nagy felhajtás lenne körülöttem. Vannak feltételeim, a költözéssel kapcsolatban. – mondtam.

Hallgatlak!- mondta lelkesedve. Az elmúlt évek után már megszoktam, ha körbe ugrálnak, de nagyon zavart, még mindig.

Először is főzők Rád, ha elmondod, hogy mit akarsz enni és Én is megeszem azt. Mivel nem leszek a szolgád, ezért nekem is lehet szabad akaratom. Ha egy nap nem akarok főzni, akkor nem főzök, nem vagyok robot, aki éjjel-nappal dolgozik. A szobámba, már ha lesz nekem olyanom, csak úgy jöhetsz be, ha megkérdezel, vagy, ha bent vagyok, akkor miután kopogtál, és Én beengedtelek. Természetesen Én sem rontok be hozzád. – emlékeztem vissza, arra az éjszakára… - Alfai parancsaidat természetesen elfogadom és teljesítem, de otthon magánéletre is szükségem van. Így is szeretnéd, ha oda költöznéd?

Érthetőek a kéréseid. Természetesen nem nyitnék be hozzád, az nagyfokú illetlenség lenne részemről. Persze, hogy így is azt szeretném, hogy hozzám költözz.

Beleegyezően bólogattam. Mikor elindultunk csak akkor jutott eszembe, hogy a bőröndöm Edward autójában maradt és, hogy a ruhám, amiben jöttem már nincsen használható állapotban.

A ház előtt Nate megállt, majd elfutott az erdőbe és már emberré visszaváltozva jött vissza. Rám nézett és leolvashatta az arcomról a tehetetlenséget. Beszaladt a házba, kezében egy rövidnadrággal és egy férfiinggel tért vissza. Az ing piros volt és ezáltal nem látszott át, annyira.

Elfutottam Én is az erdőbe is visszaváltoztam emberré. Az ing nagy volt rám, így majdnem teljesen eltakarta a rövidnadrágot, ami egy ,,kicsit” nagy volt rám.

-         Bocsánat, de nem tartok itthon női ruhaneműket. – szabadkozott, de Én leintettem. Mégis miért lenne nála női ruha? Ha bevésődött volna, akkor biztosan nem töltötte volna velem az éjszakát a hegyen.

-         Egész csinos vagyok benne. – nevettem fel, mire Ő is elmosolyodott. A jobb karomat nézte. Szégyenlősen eldugtam a hátam mögé.

Nate rosszallóan nézett, aztán közelebb jött.

-         Mi történt Esmeraldával?- kérdeztem, elterelve a szót a kezemről.

-         Esmeralda boldogan éli tovább az életét Seattle-ben. Carlisle vett Neki egy házat.

-         Aha. Az szuper.

-         Menjünk be! Megmutatom a szobád, aztán visszaszerezzük a bőröndöd. – mosolygott Rám kedvesen.

Nem valami nagy a szoba, de otthonos. Minden van benne, ami kell. Szekrény, ágy, aszta, lámpák… Nate az ajtóból figyelt. Miután ráugrottam az ágyra, ezzel jelezve a tetszésemet Nate is leült az ágyra.

-         Mi történt a kezeddel? Van ott egy heg. – mondta és a jobb karomat óvatosan a kezébe vette.

-         Nem érdekes. A heg is azért látszik, mert még az átváltozásom előtt történt.

-         Hát, jó… Akkor most menjünk és szerezzük vissza a bőröndöd. Vagy inkább Én elmegyek érte.

Hálásan pillantottam Natere. Amíg Ő elment a cuccaimért, addig Én letusoltam. Jól esett az éjszakám után. A fürdőszobában találtam egy használatlan törülközőt, Nate gondolt rám.
Magam köré tekertem a törülközőt és úgy mentem ki a szobába. Megvártam, míg Nate visszajön, mert szerettem volna felvenni a saját holmimat.

-         Semmi közötök hozzá, hogy ki lakik nálam!- hallottam meg az ordibálást kintről, mire lesietem a nappaliba.

-         Nem hagyom, hogy Edannek fájdalmat okozzon. – rontott be az ajtón Edward.

Undorodva nézett végig rajtam. Nem érdekel mit hisz. Nate Edward háta mögött állt és bocsánatkérően nézett rám.

-         Carlisle és Isis nem mentek el nászútra. – mondta dühösen Edward.

-         És erről miért Én tehetek?- kérdeztem gúnyosan.

-         Mert attól félnek, hogy a Te kis barátod megint ránk támad, mint amikor eltűntél innen. – fenyegetően közel volt.

-         Nem kell félnetek. Paul soha többé nem jön se ide, se máshova. Szerinted Én idejöttem volna, ha még mindig üldöznének? Szerinted nekem nem fontos Edan? Szeretem Edward! És ezen te nem tudsz változtatni. – mondtam a végén már sírva.

Szükségem lett volna egy lelki támaszra, valakire, aki kiáll mellettem. Nate csak állt és végignézte a veszekedésünk. Nem vettem észre, hogy még egy ember csatlakozik a társasághoz.

Szemében csak megvetést és szánalmat láttam. Egy tizenhét éves, csokoládébarna szemű fiú. Csoki szemei elárulták, fájt neki. Fájt neki így látnia, a bevésődés még nagyon is élt, és már megduplázódva élt tovább.

Vártam, hogy történjen valami csoda, de az csak nem akart jönni. Edan ugyanolyan mozdulatlanul állt az apa mögött. Meg akartam érinteni, de mintha egy láthatatlan falba ütköztem volna.
Feladtam, felmentem a szobába és bezártam magam mögött az ajtót. Most mondhatnám azt, hogy nem ezt érdemeltem, de akkor magamat is becsapnám. Elveszítettem az egyetlen embert, akit szeretek, tiszta szívből és szerelemmel.

Azt még megértem, hogy Edward haragszik Rám, hiszen fájdalmat okoztam ezzel a fiának, de Edan… A reptéren a csoki barna szemek…
Paul vajon mit akarhatott itt? Lehet, hogy miatta nem jöttek utánam?

Álomba sírtam magam, egy olyan álomba, ahol minden boldog volt.

Előző fejezet

Következő fejezet