• "Nagyon figyelj, mert a világot
    teszed is azzá, aminek látod."
    Fodor Ákos: Hasadó anyag
  • Kint feljönnek a csillagok, bent bekuckózva olvasol.
    Az én életem a regények, novellák, olvasmányok és személyes történetek által lesz teljes – és ezeket megosztom veled is. Térj vissza bármikor, én itt leszek.
    Stella L. Brandy

4. fejezet | Broken Angel - Összetört Angyal


4. Bevésődés

Reggel éppen, hogy tízkor sikerült felkelnem.
Ránéztem az órára és rögtön ki is ugrottam az ágyból. Rögtön az első munkanapomon el is kések. Gratulálok!
Bosszúsan mentem le a konyhába, ahol Vania már javában sütötte a tojásokat.

-         Jó sokáig aludtál. Éppen most készült el a reggeli.

-         Nagyon megharagudnál rám, ha azt mondanám, hogy el kell mennem La Push-ba?

-         Gondolom azért, hogy kiderítsétek a nem-átváltozásod okát.

-         Igen, és, hogy munkába álljak. Kaptam egy állás lehetőséget.

-         Az szuper. De nem kéne már ott lenned? Gyorsan egyél, aztán menj!- parancsolt rám, mintha az anyám lenne. Fintorogtam egyet, majd befaltam egy tányér tojásrántottát.

Felszaladtam, de hirtelen azt se tudtam, hogy jó lesz-e a ruha, amit tegnap bepakoltam mára. Egy rózsaszín, térdfölé érő, enyhén fodros, pánt nélküli ruhát tettem el. Néha szerettem magam elkényeztetni különféle ruhakölteményekkel. Azért, hogy ne legyen túl kihívó, kölcsönvettem Vaniától egy sötétbordó bolerót.
A tükör előtt álltam és hol összefogtam, hol kiengedtem a hajam. Végül a kiengedetnél döntöttem.

Most nem botlottam bele semmilyen farkasba. Követtem az utat, hogy odataláljak a kórházhoz.

-         Dr. Cullen! Miért akar maga felvenni egy alkalmazottat?

-         Jonathan, én megértem az ellenérveid, de Esther nagyon rendes.

-         Jó napot!- a két szempár rám szegeződött. Sikeresen megtaláltam a kórházat, de úgy látszik nem vártak kitörő örömmel.  – Akkor én nem is zavarok, majd valahol találok munkát.

-         Te vagy Esther?- kerekedtek el Jonathan szemei. – Doki, én azt hittem, hogy ő is…

-         Nem, én nem vagyok vámpír. – nevettem fel. – Esther Evenson. – mutatkoztam be. Itt vétettem egy hibát. Ránéztem Carlislera, akiben mintha megfagyott volna a vér. – Carlisle?

-         Semmi baj. Azt hiszem, meg tudom szokni. Dr. Evenson.

-         És miért pont ide akarsz jönni?- vont kérdőre Jonathan.

-         Hát… Én… Quileute vagyok és gondoltam jobb itt ahol a dédszüleim és lehet, hogy a nagyszüleim is éltek.

-         Esther Evenson? Nem hallottunk rólad még sosem. De ez nem jelenti azt, hogy nem látunk szívesen. Akkor én most megyek…

-         Körülnézni? Tegnap találkoztam két farkassal. Nagyon kedvesek voltak, megmutatták az utat.

-         Doki, maga beszélt Rólunk Neki?- nézett szigorúan Jonathan Carlislera.

-         Nem mesélt semmit. Én mentem oda, mert…

-         Esther nem képes átváltozni. Elgondolkoztam azon, hogy azért, mert nő, de ezt rögtön ki is zártam, mert…

-         Mert?- kérdeztük egyszerre Jonathannel.

-         Először is a testvére átváltozott. – mondta ezt inkább Nate-nek. – Aztán… ebben még nem vagyok biztos, de a bevésődés. Az csak akkor jöhet létre, ha egyszer már átváltozott farkassá, vagy…

-         Doki! Ez az egész bevésődéses dolog, hogy jön ide?

-         Nate… - néztem rá sokatmondóan. Ha Nate és én… Ha a bevésődés…

-         Nem azt mondom, csinos vagy, de én már lemondtam a bevésődésről. Az lehetetlen, hogy most történt meg. – mondta kedvesen Nate.

-         Igen az. – próbáltam én is meggyőzni maga. Még a bevésődés sem megy. Nem leszek én ezek után soha se farkas. Azt hiszem erről le kell mondanom.  – Szóval, akkor most munkába állhatok?

-         Igen, bár már tíz is elmúlt. – mondta Nate, köszönt, majd elment.

Követtem Carlislet az irodájába. Leültem az asztallal szembe.
Egy ideig feszült csend volt, majd mindenki feloldódott. Carlisle levett egy kis vért.

-         Megvárhatsz kint. – mondta.

-         De nem kéne dolgoznom?

-         Ma még nem. Majd holnap. Amint készen vagyok szólok.

-         Rendben, akkor kint leszek.

Kint ténferegtem. Idegesen vártam az eredményeket. Még egy kicsit fáradt voltam és már kezdtem szédülni is a sok körbe-körbejárkálástól.

-         Esther, így el fogsz szédülni. – figyelmeztetett valaki.

Megálltam és hirtelen nagyon megszédültem.  Egy ideig fel sem fogtam, hogy ki áll előttem.

-         Esther, jól vagy?

-         Igen, csak egy kicsit elszédültem. – sütöttem le a szemeimet. – Mi járatban erre, Isabella?

-         Az öcsém belázasodott, és Edward elment vadászni, ezért behoztam Carlislehoz.

-         Megvizsgálhatom én is, elvégre holnaptól itt fogok dolgozni, vagy mi a szösz. – birizgáltam az egyik fodrot a szoknyámon.

-         Rendben.

Vérfarkas fülemnek köszönhetően rendkívül jól hallottam kicsi Edward szívhangját. Csak egy egyszerű influenza volt.  Isabella egy kicsit megijedt, hogy kicsi Edward át fog változni, de megnyugtattam, hogy erről szó sincs.

-         És, te mire vársz?

-         Vérelemzés… Kicsit félek.

-         Megértem. Miért akarsz átváltozni?- kérdezte, miközben Edwardot álomba ringatta.

-         Talán, hogy én is tartozzak valahova. Nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Olyan vagyok akár egy farkas, az ösztöneim - nem olyan erősek, de jelen vannak -, az érzékeim is felerősödtek, erősebb és gyorsabb is lettem, többet eszem. Mint egy farkas. Csak nem tudok átváltozni.

-         Szeretnél átváltozni. – bólintott egy aprót, majd elkezdett mesélni. - Nagyon nehéz volt. Edwardot annyira szerettem és el kellett hagynom egy időre, mert az ösztöneim erősebbek voltak nálam. Egy kis gyakorlás árán megtanultam kezelni a helyzeteket.  – mesélte el nagyvonalakban az életét. – Isis Cullen! Mit mondtam neked arról, hogy ne zavarj másokat?

-         De Anyu, én csak a nagypapit néztem meg. – nézett az anyjára egy vöröses hajú kislány. Tényleg gyönyörű volt, és fiatal…

Rám nézett és végigmért. Láttam, hogy kész megvédeni a bevésődése tárgyát és, hogy nem engedi, hogy elcsábítsam tőle.

-         Esther. – jött ki a szobából Carlisle.

-         Mi az?- szakítottam el a figyelmem Isisről.

-         A szervezeted kimutatta a vámpírmérget. Csak azon csodálkozom, hogy nem haltál meg.

-         Azért nem tudok átváltozni, mert egy vámpír megharapott miközben majdnem átváltoztam?- Carlisle bólintott egy aprót. – Örüljek annak, hogy élek…- motyogtam magam elé, mire Carlisle felsóhajtott.

-         Nem hiszem, hogy… - láttam az arcán, hogy nehezére esik kimondani azt, hogy nem fogok tudni átváltozni. – Talán idővel…

-         Nyugi, Carlisle! Azt hiszem meg tudok birkózni vele. Akkor én maradok a különc.

-         Nagyon szép különc vagy. – szólalt meg Isabella mellett egy bronzos hajú kisfiú. Eddig észre se vettem, viszont most… Zavarában kipirult arcát elrejtette előlem. Éreztem, hogy az én arcomat is elönti a pír.

-         Köszönöm. Igazán… kedves vagy, öhm. – nem tudtam a nevét, pedig úgy éreztem, hogy csak úgy teljes a köszönetem.

-         Edan. Edannak hívnak. – segített ki Edan.

Csak Őt láttam. Mindenki más eltűnt és csak mi ketten léteztünk. Aztán pislogtam párat és mindenki ott volt. Isabella rémülttekintete nem nyugtatott meg. Nyelt egy nagyot és megával húzva Edant elindult. Valami rosszat tettem.

-         Gyere velem. Ezt jobb lenne mindenki előtt megbeszélni. – mondta Carlisle és elindult.
Egy másodpercig némán álltam, majd elindultam utána. Remegő lábakkal, torkokban dobogó szívvel mentem be a Cullen házba. Edward próbálta lenyugtatni Isabellát, de ő csak tovább magyarázott Edwardnak. Edan lesütött szemmel állt az anyja mellett.

-         Isabella, hiszen tudtad, hogy ez is elkövetkezik egyszer. – mondta mosolyogva Edward.

-         Egyszer. De nem ilyen korán. Még gyerek.

-         Bűntudatot ébresztettél Estherben. – mondta Jasper és együttérzően rám mosolygott.

-         Bocsánat, én nem akartam, csak… Anya vagyok. Az a dolgom, hogy aggódjak. – kért bocsánatot Isabella.

-         Semmi baj, megértem. – mondtam, de igazából fogalmam se volt, hogy miért akadt így ki. – Hiszen te csak véded a gyermeked. – egésztettem ki a mondanivalóm, persze rögtön rá is jöttem, hogy Tőlem vitte el Edant, ami azt jelenti, hogy valami köze van hozzám.

-         Ülj le. – kérte Edward, mire én rögtön leültem. Jobb elkerülni a bajt. – Nem lesz semmi baj. – mondta mosolyogva. Ez megnyugtató. – Arról lenne szó, hogy létrejött a bevésődés közted és Edan között. Isabella tényleg csak félti Edant.

A bevésődés? Az nem csak a farkasoknál van? De! Akkor meg…

-         Ki vésődött kibe?- tettem fel a kérdésemet.

-         Ezen nem is gondolkoztam. Talán Edan beléd, de az is lehet, hogy fordítva. – túrt bele a hajába. Még csak most gondolt bele, hogy két ember is lehet az, aki a másikat megbélyegezte.

-         Hát… Én nem ismerem Edant, de azt tudom, hogy én nem változtam át, tehát minimális az esélye, hogy én voltam.

-         Edan átváltozott, bár nem farkassá, de átváltozott. Nagyobb az esélye. Carlisle, szerinted?

-         Egyetértek. Már csak arra lennék kíváncsi, hogyha Esther is átváltozna, akkor megduplázódna-e bevésődés. – mondta Carlisle.

-         Érdekes felvetés. Edan most már menj aludni, késő van. – fordulta fia felé Edward. Edan biccentett egyet felém, majd engedelmesen felment. Isist nem láttam sehol. – Isis fent van a szobájában, azt hiszem, duzzog, és valami tervet szövöget.

-         Ellenem. – mondtam cseppet sem meglepve. – Valahogy erre már a kórházban is rájöttem. Úgy mért végig, mint egy ellenséget.

Edward lesütötte a szemeit. Ő már tudott arról, hogy Isis…

-         Tudtam róla, de nem hittem volna, hogy ilyen tényleg van. Mármint. Családtagokon belül. Ez még nekem is sok volt elsőre, de aztán rájöttem, hogy nem különbözök Carlisletól. Én, aki beleszeretett az első szerelmének az unokájába, inkább meg se szólalok.

-         Akkor most mi lesz? Itt fogok dolgozni és… – ránéztem Carlisle, aki rögtön tudta, hogy mit szeretnék, bólintott egy aprót, hogy rendben van.

-         Isis biztosan sokat fog féltékenykedni, de semmi okod az aggodalomra. – nyugtatott meg Jasper.

Elköszöntem és hazamentem. A táskámat csak ledobtam a kanapéra. Isis féltékeny, Edan bevésődött. Vania remélem nem fog megharagudni, hogy egy kicsit hanyagolom a társaságát. Carlislenak nagy szüksége lesz mindenféle támaszra. Lehet, hogy meg kéne kérni Jaspert, hogy legyen a közelben.

Felmentem a szobámba és kinyitottam az ablakot. Kellett egy kis szellő. Egy hideg széltől azonban összeborzongtam, ezért elmentem tusolni. Nem lehettem többet bent, mint fél óra, és mégis egy váratlan ajándék ,,lepett meg”.
Törülközőbe csavartam magam és úgy mentem az ágyhoz. A címkét látva elborzadtam.

,,Remélem, tetszik.
                              P. Q.”

A hányinger kerülgetett, amikor kinyitottam a dobozt. Egy kés, egy véres kés. Ezzel akarta a tudtomra hozni, hogy rám talált. Amilyen gyorsan csak tudtam felöltöztem és összepakoltam.  El kellett tűnnöm innen olyan gyorsan amilyen gyorsan csak lehetett.

Lábaim ösztönösen tették meg az utat La Push-ig. Vaniához nem mehettem, mert féltem, hogy Paul ott megtalál, és akkor nem csak velem akar végezni.
Mintha tudtam volna, hogy hol lakik Jonathan. Bekopogtam és vártam, hogy Nate kijöjjön.
Egy szál alsóban lépett ki a verandára én, pedig azonnal rákvörös lettem.
-         Esther!- kerekedett ki a szeme.
Lehajtott fejjel bólintottam. – Bocsánat, nem akartalak felébreszteni.

Előző fejezet Következő fejezet

3. fejezet | Broken Angel - Összetört Angyal


3. Vizsgák

Mereven néztem ki az ablakon. Nem akartam megbántani Carlislet, de a sebhelyem bizonytalanná tett. Nem voltam én olyan erős, mint amilyennek mutattam magam. Ha lelki-sérültekkel találkoztam, már pedig ez előfordult párszor, erősebbnek kellett mutatkoznom.
Rosalie a sorstársam volt és Carlisle is.

-         Bármit kérhetsz és kérdezhetsz, de a vizsgálatba nem fogok beleegyezni. Ez nem ellened szól, inkább az én lelki épségemet akarom megóvni.

-         Nem akarok rád erőltetni semmit. Én csak segíteni szeretnék neked. Bármit kérdezhetek?- bólintottam, és az arcát fürkésztem. – Segítesz nekem? Isis sokat segít, de…

-         Tudom, hogy ez neked új és rémisztő. Szívesen segítek, de ahhoz meg kell nyílnod előttem. – a kezén átfutott egy apró remegés. - Addig ne kérd, ameddig nem állsz rá készen. Én, megértelek, de tudnod kell, hogy ez fájdalmas. Biztos szeretnéd?

-         Ha nem szánom el magamat, akkor örökre bánni fogom. Majd hívlak. – ez ígéretesnek hangzott, tudtam, hogy egyszer biztosan fel fog hívni. – Miért nem akarod, hogy megvizsgáljak? Akkor csak vért hagy vegyek. Már az is segítség lenne.

-         Vért akarsz venni? A kromoszóma számom miatt, ugye?

-         Igen, azon már elindulhatnánk.

-         Huszonöt. A kromoszómaszámom. Mint egy farkasnak. Az átváltozás elkezdődött, csak…

-         Megrekedt és nem tudjuk miért. – fújta ki a levegőt feszülten. – Itt vámpírok is tanítanak?

-         Igen, és mint láthatod még mindig nem változtam át. – ránéztem a kezemre, ami megremegett. – Mrs. Muckfi?- néztem ki az ablakon. Nem akartam hinni a szememnek. A régi tanárnőm és mentorom most az egyetem előtt állt és várt.

-         Mrs. Muckfi?- nézett rám Carlisle, miközben leállította a motort.

-         A mentorom volt. Ő segített nekem a nehéz időszakokban. De fura itt látnom, mármint örülök, de… Mrs. Muckfi nagyon makacs, biztos, hogy a férje nem tudja, hogy idejött.

-         Hát, én sem helyeslem, hogy ilyen helyzetben stresszes helyzetbe kerüljön, de itt van egy csomó orvos és orvos tanonc. Nagy baj nem lehet.

Kiszálltam az autóból. Megigazítottam a ruhám, hogy rendes álljon rajtam.

-         Megvárlak, aztán odaviszlek Vaniához.

-         Köszönöm.

Becsuktam az ajtót, majd elindultam a bejárat felé. Mrs. Muckfi mellém szegődött út közben.

-         Jó napot, Mrs. Muckfi!- köszöntem neki boldogan.

-         Szia, Esther! Tudom, hogy nem helyesled, hogy itt vagyok így,de muszáj volt látnom, ahogy sikeresen levizsgázol.

-         Aztán én fogok bajba kerülni. Jobb lenne, ha hazamenne. Ne értse félre, én szeretném, ha itt maradna, de… - lenéztem a hasára.

-         Kérlek, annyira szeretném látni. - inkább nem vitatkoztam tovább.

Amikor Vania azt mondta, hogy élvezni fogom a feladatot, akkor azt elfelejtette mondani, hogy fertőtlenítés képen málnás spray-vel volt minden töményen befújva.
A málna volt az egyetlen, amitől elhánytam magam. A terembe már nem vettem levegőt. A békaboncoláson viszonylag hamar túlestem, aztán össze kellett varrni. Azt hittem, hogy majd ezzel vége, mert kezdett elfogyni a levegőm.
Nem volt ilyen szerencsém. A málna erős szaga lassan kúszott fel az orromba.
Túléltem a kérdéseket, de utána szédelegve mentem ki a teremből. A vizsgám százszázalékosan sikeredett. Volt még pár percem a következő vizsgámig, a friss levegőre jutva mélyeket szippantottam a levegőből. A számban még mindig éreztem a málna ízét. Aztán megéreztem a sósságot, amiből már tudtam, hogy nem kerülhetem el a hányást.
Az épület mellé sétáltam és vártam, hogy rám törjön az öklendezés. Utáltam hányni, de néha csak így tudtam elfelejteni a nem kívánt ízeket.
Éreztem a hátamon a figyelő tekintetet.

-         A málnától rosszul vagyok.

-         Nem irigyellek. Már jobban vagy?

-         Igen. Már csak a pszichológia vizsga van hátra. A sebészetin hibátlanul teljesítettem, ami azért nem rossz, hogy málnával tömített teremben ültem és beszéltem.

-         Gratulálok!- ütögette meg a vállam.

-         Mi történt?- néztem fel a szemébe, amiben aggodalom csillogott.

-         A tanárnőd nemsokára megszüli az első gyermekét. Tudom, hogy érzi, csak még nem tudja mire vélni.

-         Nem fog hazamenni. Én megpróbálhatom gyorsan elintézni a vizsgát, de nem rajtam múlik. Viszont, te, talán rá tudnád venni.

Kézen fogtam és magam után húztam. Ő még nem érthette, hogy mire készülök. Viszont Mrs. Muckfi rögtön tudta, hogy mit akarok.

-         Ne is próbálkozz!

-         Kérem! Jobb lenne, ha hazamenne. Mostmár biztos, hogy lesz állásom. – érveltem és meghúztam Carlisle ingujját.

-         Igen, asszonyom! La Push-ban fog dolgozni. – mondta Carlisle.

-         Olyan makacs vagy. – mondta mosolyogva. -  De legyen. – adta fel. – Hazamegyek, de amint kész vagy fel kell hívnod.

-         Rendben. Tessék magára vigyázni, tanárnő!

Mrs. Muckfi nagyot sóhajtva indult el. Néha hátranézett, majd beszállt a kocsijába és elhajtott.

Nézet Carlisle arcát, hogy vajon komolyan gondolta-e, hogy felvesz, de semmit se tudtam róla leolvasni.

-         Mikor tudsz munkába állni?- kérdezte.

Egy cuppanós puszit nyomtam az arcára, amit rögtön-nek vett. Boldogan mentem fel a következő vizsga helyszínére. Út közben összefutottam két kakaskodó fiúval.
Közéjük álltam és megkérdeztem, hogy mi a vita tárgya. Erre már nem tudtak válaszolni.
Kaptam az arcom két oldalára egy-egy puszit, majd még boldogabban mentem tovább.
A vizsga témám egy szeretett ember elvesztése volt. Nem a saját életemről beszéltem, hanem Carlisle-éról. Aztán meg kellett oldanom. Akkor döbbentem rá, hogy milyen nehéz dolgom lesz Carlisle-lal. Nem csak neki lesz nehéz, hanem nekem is. Csak úgy tudok segíteni neki, ha a saját emlékeimet is újraélem. Azt senkinek se kívánnám. Látni, hogy megölik a családom egy tragédia volt. Egy szörnyű nap, szörnyű emléke.
Aztán ott volt még a sebhelyem is. Amivel még mindig nem békéltem meg. Ebből a szempontból olyan voltam, mint Rosalie.
Szerettem volna visszapörgetni az időt, szerettem volna átváltozni, hogy megvédjem a családom.
Végeztem.
Egy új élet kapujában álltam és vártam. A szél hirtelen vált csípős, hideggé. Összébb húztam magamon a pulcsim és elindultam a fekete autóhoz. Carlisle nem volt sehol, viszont az idő egyre jobban lehűlt. Már vacogtak a fogaim, amikor egy hideg kéz helyezkedett a vállamra. Annak ellenére, hogy hideg volt jól esett. Megnyugodtam és felmelegedtem.
Soha nem fáztam még. Talán ebben az is közrejátszott, hogy valamennyire farkas vagyok. Most viszont fáztam.

-         Indulhatunk?- nyitotta ki az ajtót nekem Carlisle.

-         Persze. – ültem be az autóba.

-         Mi a baj? Gondterheltnek tűnsz.

-         Fáztam. Ez nem normális. Mi lesz velem?- néztem fel a padlóról.

-         Nem tudom. Majd a vérvétel után többet tudok mondani. – sóhajtott Carlisle.

Vania házánál kitett. Megkérdezte, hogy bekísérjen-e, de nemet mondtam. Nem akartam felzaklatni Vaniát, bár tudtam, hogy figyel az ablakból. A hátamra vettem a táskát és elindultam a bejárat felé. Nem tudtam, hogy bekopogjak-e vagy csak bemenjek. Végül a kopogás mellett döntöttem.
Vania morcosan nyitott ajtót.

-         Helló!

-         Carlisle hozott? Miért?

-         Elkéstem volna a vizsgákról és Carlisle felajánlotta, hogy elvisz, aztán elhoz ide. Én nem gondoltam volna, hogy ezért leharapod a fejem.

-         Tényleg csak ennyi? Elhozott…

-         Tényleg ennyi. – tettem a kezem a szívemre.

Vania végül beengedett.  Egy ideig csak szótlanul néztük egymást. Haragudott, pedig nem volt oka rá.

-         Ennek így semmi értelme. – álltam fel és elindultam az ajtóhoz.

-         Miért nem jött be?

-         Mer megkértem rá. Nem szeretném, ha bánatos lennél. Ezért megkönnyítettem a dolgotokat. Vania, tudod, hogy én melletted állok. Carlisle szeret téged, de sajnos, nem annyira, mint Isist. Hidd el, nem akar megbántani és valószínűleg fel sem tűnt neki, hogy Isis bevésődött.

-         Így már érthető. Nagyon rajongott Carlisle-ért. Semmi esélyem. Ez egy kicsit elszomorít, de túl tudom tenni magamat rajta. Tudom, hogy nem akartál megbántani azzal, hogy elhozott.

Felhívtam Mrs. Muckfi-t, hogy tájékoztassam minden rendben ment. Vania kikérdezett, hogy mit kérdeztek és, hogy kaptam-e választ arra, hogy mi a bajom, illetve, hogy ki vagyok-e tiltva La Push-ból. Elmondtam neki, hogy holnap meglátogatom megint Cullenékat, hogy Carlisle vért vegyen tőlem, hátha segít. Vania annyival elintézte a dolgot, hogy nem irigyel.
Leültünk a TV elé és elkezdtünk valami nagyon csöpögős, romantikus filmet nézni. Míg Vania elsírta magát, én alig vártam, hogy vége legyen. Talán azért nem fogott meg ez a film engem, mert nem voltam szerelmes. Nem értettem a lényegét.
Miután hajnali kettőkor lefeküdtünk aludni, már korántsem vártam olyan örömmel a reggelt. Semennyire nem vártam a holnapot magát, vagyis a mát, de ez már mellékes.
Amint eldőltem az ágyon a sötétség ólomsúlyként nehezedett a szempillámra.

Előző fejezet Következő fejezet
© Stella L. Brandy || 2012 -