5. fejezet | Love is forever?

5. fejezet



Reggel boldogan keltem fel. Szinte táncoltam. Lementem megreggelizni. Kicsit korán keltem fel és volt másfél órám a suliig. A hűtőn egy levél állt:
,,Jó reggelt, Cherry!
Azért írok, hogy délután nem lesz időd hazajönni, tehát abban a ruhában kell jönnöd suliba, amiben majd elmész a randira a bátyámmal. A nappaliban van egy letakart valami… Azt vedd fel! Remélem tetszik.
Puszi: Alice!”
Amikor elolvastam a levelet, először azon gondolkoztam, hogy hogyan került ide ez a levél, de aztán a nappaliba siettem. És valóban. A kanapén egy letakart dolog volt. Gyorsan megnéztem. Egy fekete ruha volt benne. Egy cipő is volt a kanapé alatt. És még egy karkötő is volt mellékelve. Nagyon hálás voltam Alice-nek. Felvittem magammal a szobámba. Letusoltam. A víz jól esett.
Miután végeztem felvettem a ruhát és elindultam a suliba.

A sulinál már várt rám Emmett. Amint meglátott odasietett hozzám és kinyitotta az ajtót.
- Szia! - köszöntem és kiszálltam.
- Szép ruci – mondta és megölelt. Alice integetett. Én odatátogtam neki, hogy köszönöm.
- Köszi – mondtam és kézen fogva elindultunk az iskola épületébe.
Mindenki irigykedve nézte kettősünk. A lányok sugdolóztak. Emmett elkísért a tanteremig, aztán ment a saját órájára.
Az órán hallottam olyanokat is, amiket nem kellett volna. És ezeket az összes többi órán is hallottam.
Egy Vivien nevű lány mellém ült bioszon.
- Szia! Vivien vagyok –nyújtott kezet.
- Cherry! - kezet fogtunk.
- Mindenki ribancnak tart. Én nem, hisz ez csak egy papír volt. Azt mondják, úgysem lesztek együtt. Ahhoz Emmett túl jó pasi és te meg túl…
- Kedves, hogy te nem tartasz ribancnak – mosolyogtam rá.
- Szerintem te egy jófej csaj vagy. És ne hallgass rájuk.
Elkezdődött a tanítás.

Az utolsó óra tesi lett volna, de elmaradt. Emmett jött és elvitt egy étterembe.
Nagyon hangulatos volt. A vörös színek domináltak. Az asztalon egy gyertya állt.
- Szép hely – mondtam és őt néztem.
- Igen. Romantikus – megfogta a kezem. A pincér jött és felvette a rendelésünket.
- Te nem eszel?- kérdeztem mire elhúzta a kezét.
- Nem vagyok éhes, de lehet, hogy eszek egy falatot a tiedből.
- Oké. – Nem evett ma még semmit. Nekem már kilyukad a hasam az éhségtől…
A pincér elém rakta a még füstölgő ételt. Rántott hús sajttal megszórva, sültkrumplival.
Elkezdtem enni.
- Jó étvágyat!
- Köszi. De te tényleg nem eszel? - kérdeztem. Elvett egy kisebb krumplit és megette.
- Ettem – mondta és rám mosolygott.
Megettem egyedül, kivétel azt a kis krumplit. Miután kifizette a számlát, kimentünk.
Sétáltunk, mert az autóval kicsit messzebb álltunk meg.
Kézen fogva sétálunk. Boldog voltam. Néha felnéztem, hogy mit néz. Most engem nézett.
Már minden be volt zárva, de a parkban a hangulatvilágítás megvilágította hamiskásan a tájat.
Megállt. Szembe fordultam vele.
Keze az arcomat végig simította. Megfogtam a kezét és az arcomon tartottam. Közelebb hajolt. Már éreztem a hűvös leheletét. Aztán finoman mégis tele szenvedéllyel megcsókolt. Az egész testemben, minden porcikámban éreztem, hogy mi innentől örökre együtt leszünk. A szám jólesően bizsergett.
Átkaroltam a nyakát, de eltolt magától.
- Cher…
- Semmi baj.
- Szeretlek, de még nem vagyok elég erős…
- Várok – tettem az ujjam a szájára.
- Milyen volt? - kérdezte miután elvettem az ujjam és folytattuk a utunkat a kocsihoz.
- Jó. Nem, inkább nagyon jó.
- Jobb, mint az előzőek?
- Emm, nekem nem volt előzőm – mondtam és elértük az autót.
- Én voltam az első? - kérdezte és beszállt a vezető ülésre.
- Igen és csodálatos volt. – Beszálltam az anyós ülésre. - És neked?
- Nekem a csodálatosnál is jobb volt.
- Jobb volt, mint Rosalie-é?
- Sokkal. Veled megvolt az a bizsergés.
Ennek a napnak most jön a neheze, úgy érzem. Hivatalosan bemutat a szüleinek, mint a barátnőjét. Gyorsan a háznál voltunk. Kinyitotta az ajtót aztán bementünk.
- Sziasztok! - köszönt Emmett Esme-nek és Carlisle-nak, akik a nappaliba voltak.
- Szia! Szia Cherry! - köszönt Esme, odajött és átölelt.
- Sziasztok! - köszönt Carlisle.
- Szeretném nektek bemutatni a barátnőmet – mondta Emmett és átölelt.
- A barátnőd? - Esme nagyon örült a fia boldogságának.
- Gratulálok, fiam. Cherry hozzád való – mondta Carlisle és átölelt.
Alighogy elkezdtünk beszélgetni, Alice jött le egy Alice-féle ezer wattos mosoly keretében.
- Én megmondtam Emmett.
- Igen, te mást is mondtál – célzott valamire kedvesem.
- De bejött – mondta Alice és leült mellém. – Szia!
- Köszönöm a ruhát – súgtam neki.
- Nincs mit. Milyen volt az este? - kérdezte kíváncsian.
- Aki kíváncsi hamar megöregszik – mondtam neki.
- Nem baj.
- Jó volt – mondtam és ezzel lezártam a témát.
Még beszélgettünk egy ideig aztán elbúcsúztam és hazamentem.

Másnap nem volt suli. Nem keltem ki az ágyból egy ideig. A nap besütött a szobámba és én élveztem a sugarak kellemes melegét. Tegnap Emmett Cher-nek szólított.
Egy szellőcske tévedt be a szobába, mikor elért, összerezzentem.
Még lustálkodtam egy ideig, de utána akaratlanul is fel kellett állnom a pihe-puha ágyból, mert valaki az ajtómat készülte szétütni. Magamra kaptam egy köntöst és úgy mentem ajtót nyitni.
Megpróbáltam kedvesen kinyitni az ajtót, de nem nagyon sikerült.
- Ki a fene az, aki a hétvégén zavar és kikerget az ágyból? - kérdeztem és közben szinte feltéptem az ajtót.
- Én – mondta Emmett mosolyogva.
- Gyere be! - hívtam beljebb. Kaptam egy csókot, amibe beleremegtem.
- Nem tudtam, hogy még alszol – mondta bűnbánón.
- Nem aludtam, csak lustálkodtam – mondtam és a konyha felé vettem az irányt. Csináltam magamnak egy jó erős kávét, s élvezettel kortyoltam.
- Akkor megnyugodtam. Azt hittem aludtál még.
Elbeszélgettük az időt.

Eltelt egy hét és még mindig együtt vagyunk Emmett-tel.
Minden tökéletes. Esti séták és romantikázás. A csókjaink hosszabbak és szenvedélyesebbek lettek. A lányok még mindig azt mondják, hogy nem leszünk örökre együtt, mert ez is csak egy tinédzser fellángolás. De én bízom benne, hogy nem csak az lesz. Szeretem Emmett-et az életemnél is jobban. És nem érdekel, hogy a többiek mit mondanak. Én örökre szeretni fogom és ő az egyetlen, akit szeretek. És lehet, hogy az örökre az sok idő, de nem baj.

Szombat volt. Mint egy héttel ezelőtt, most sem akaródzott kikelnem az ágyból. De most fájt a fejem és úgy éreztem szét tudna robbanni. Vártam, hogy Emmett meglátogasson. Várnom kellett egy ideig, mert nem jött olyan korán. Mire ő jött, engem elnyomott a lázálom.
Éreztem, hogy a homlokomról folyik a víz. Lehet, hogy elkaptam Vivientől a betegségét. Tegnap már nem jött suliba.
Hideg kezeket éreztem a homlokomon. Tudtam, hogy Emmett az, de kinyitni a szememet már nem akartam. Hallottam a telefon gombjainak hangját. Aztán Emmett elkezdett beszélni.
- Szia! Most értem ide Cherry-hez, de magas láza van. Oké. Értem. Akkor ott találkozunk.
Aztán éreztem, hogy megcsókol. Hűvös ajkát jobban faltam, mint eddig bármikor máskor. Jól esett a hideg.
- Öltözz fel – mondta kedvesem.
- Fáj a fejem – mondtam és kinyitottam a szemem.
- Azért öltözz fel – kérlelt, mire én lassan felálltam és felöltöztem egy egyszerű jogging gatyába és pólóba. – Gyere – mondta, de én az ájulás szélén voltam.
Felkapott és úgy vitt le a kocsimhoz. Mostanság az én autómat használja.
Betett az ülésre és becsatolt. Gyorsan hajtott. Én meg megint elaludtam. Arra ébredtem fel, hogy Emmett a karjába kap, és úgy visz. A kezemet a nyaka köré fontam. Ment egy ideig. Aztán megállt.
- Mi történt? - kérdezte egy nő.
- Lázas – mondta Emmett. Szóval a kórházba hozott.
- Értem, akkor… - kezdte el a nő, de nem fejezte be.
- Emmett, hozd és megvizsgálom – mondta kicsit idegesen Carlisle.
- Rendben.
Emmett letett egy ágyra. Kemény volt. Kinyitottam a szemem.
- Jó reggelt! - köszönt Carlisle.
- Azt – mondtam és körülnéztem.
- Fáj valamid? - kérdezte Carlisle.
- A fejem.
A vizsgálat után felültem.
- Vivien Scottly is volt itt? - kérdeztem Carlisle-tól.
- Igen, de már hazaengedtük. Neki csak láza volt, aztán tegnap elmúlt. Nálad viszont már előrébb tart – mondta Carlisle.
- Előrébb tart? Mégis mi Carlisle?
- A betegség. Valami újfajta vírus. Pár napon belül lezajlik.
Elfogott a rosszullét.
- Lezajlik, ha kezelve van – mondta és rám nézett. – Jól vagy?
- Nem – ráztam meg a fejem.
Emmett kisegített a mosdóhoz. Kiadtam magamból a tegnapi kajákat.
Aztán erőtlenül rogytam össze. Emmett jött be és vitt vissza.
- Carlisle, nagyon rosszul van. –Aggódott értem.
- Nagyon előrehaladt.
- Most mi lesz? - kérdezte kedvesem, aztán minden elsötétedett.

Előző fejezet

Következő fejezet