3. fejezet | Decision. Change. Love.

(három és fél hónap elteltével)

Reggel az ágyban feküdtem és lustálkodtam. A kezem a hasamon pihent. Simogattam és beszéltem a pocakomhoz.
- Jó reggelt!- jött be az ajtón Alex egy tálcával a kezében.
- Szia!- letette elém a tálcát és én azonnal elkezdtem enni.
- Nem aludtál sokat. – ez inkább volt kijelentés, mint kérdés.
- Nem. – mondtam és magam elé néztem.
- Az nem jó. – csóválta a fejét Alex. – Most megyek. – nyomott egy puszit a homlokomra.
- Hova?
- La Push.
- Oké. Lehet, hogy én is kimozdulok.
Alex kiment az ajtón, aztán elhagyta a házat.
Felkeltem az ágyból és előkerestem egy kismama ruhát, amiben nem úgy nézek ki, mint egy bálna. Lefelé menet meghallottam, hogy a TV-ben Zséda- És megindul a föld számát játsszák. Ez a szám nagyon illett hozzám, nem is csoda, hisz a szövegét én írtam. A következő pillanatban már a FNH ment.
,, Cullenék…” Eddig jutott, mert kikapcsoltam a TV-t. Nem voltam kíváncsi arra, hogy mi van Cullenékkel. Napokon keresztül volt a mai nappal kapcsolatban egy rossz érzésem, ami nem akart szűni.
Zara már suliban volt. Utána meg megy, La Push-ba.
Készítettem két szendvicset, majd betettem őket a táskámba. Tettem be még egy vizet és füzetet, tollat.
Füzetet és tollat csak a név-kérdés miatt.
A parkban sétálgattam. Leültem egy padra.
Elővettem az egyik szendvicsem és elkezdtem falatozni, bár nem rég reggeliztem.
A füzetet és tollat a kezembe vettem és elkezdtem írni:
,,Esme=??? Emola Emese
Mary
Emmett
Emily
Maxim
Adriana”
A vége felé már egész neveket találtam ki, mint például: Emese Mary, Emily Adriana és Maxim Emmett, de a családnév mindig Cullen lenne.
Sorjában jöttek a nevek. Elálmosodtam, de tudtam, hogy nem tudnék aludni, amiatt a rossz érzés miatt.
Felkeltem a padról. Szélseben jött felém Zara.
Visszaültem a padra. Zara leült mellém. Végig néztem rajta. Gyönyörű, hullámos haja most kócos volt. Arca a boldogságtól csillogót.
- Azt hiszem nagyon-nagyon haragudni, vagy ha azt nem is, de jól meg fogsz szídni.
- Zara, nem vagyok az anyád. – mosolyogtam rá.
Zara idegesen nézett ide-oda. Nagyokat sóhajtott.
- Szóval, az van, hogy én és Ő… Szóval mi lefeküdtünk. – az arcát elöntötte a pír.
Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Tudom, hogy Zara úgy néz rám, mintha az anyja lennék, hisz öt és fél hónapja nálam lakik, így azt sem kellett megkérdeznem, hogy ki az, az Ő.
- És megbántad?- elfogadtam azt a tényt, hogy Zara szerelmes…
- Nem! Nagyon jó volt vele. – ábrándozott Zara.
- Akkor nem állok az utatokba. – mondtam boldogan.
Zara boldogan borult a nyakamba. Aztán elengedett. Arca boldogságból hirtelen vált komorrá és rémülté.
Arra akartam nézni amerre ő nézett, de megfogta a fejem és nem engedte.
- Cher, kérlek ne… - nézett rám könyörgőn.
- Mi a baj?
- Nem tudom, hogy, hogy fogsz reagálni, érezni. – mondta és elengedte a fejem.
A bokor mögül jól láttam, hogy kiket nézett. Ők valószínűleg nem láttak.
Szomorúan és lassan sétáltak, közben beszélgettek.
Emmett a bokron keresztül engem nézett még, ha nem is látott.
Zara felállt és lehajtott fejjel elment Cullenék mellett. Mindenki arra nézett, kivéve Emmett-et.
Emmett gyorsabb léptekre váltott és megállt a bokor előtt. Most már kizárt volt, hogy nem lát.
Kezével egy kicsit előremutatott, mintha meg akarna bizonyosodni arról, hogy tényleg ott vagyok.
A bokron át jött elém.
Előttem állt. Kezeivel megfogta az arcom és láttam könnyek nélkül sírni, míg én könnyekkel sírtam. Emmett lágyan megcsókolt.
- Cher… Én annyira sajnálom. – mondta halkan. – Sosem fogom magamnak megbocsátani.
- Emm. Nem a te hibád.
Alice a nyakamba ugrott, az volt a szerencsém, hogy ültem. Viszont így könnyen megérezte a hasam. Elképedve lépett vissza Jasper mellé, aki kicsit nyúzottnak tűnt.
Felálltam és átöleltem. Nem akart elengedni.
- Tudod Jasper Emm-et most kaptam vissza…
- Bocsi, de ez jól esett. – arcán kérdő vonások keletkeztek.
Ezen elmosolyodtam.
Emmett hátulról átölelt. Kezei a hasamon megálltak.
- Emm… - kezdtem, de Emmett undorral eltolt magától.
- Ezt nem hiszem el. – ordította.
- Emmett, te ezt nem értheted. De nem is várom el, hogy megértsd.
- Te megcsaltál. – amikor ezt mondta már elindultam hazafelé.
- Megvádolsz?- kérdeztem könnyes szemmel, visszafordulva.
- Meg!- hangja gyűlölettel volt teli.
- Akkor nem dicsekedtél el azzal, hogy lefeküdtél vele, egy hymonnal.
Mindenki döbbenten nézett hol rám, hol Emmettre.
- És nem csaltalak meg. – mondtam és elindultam, hogy otthon a melegágyban kisírhassam a szemeim, úgy, mint mikor itt hagyott.
Már nagyon fáradt voltam. A hasam elkezdett fájni.
Szembe velem Alex jött.
- Zara?- kérdezte.
- Haza ment. – Alex a válasz után elindult haza, de nagyon gyorsan.
A lábam összecsuklott alattam. A hasam nagyon fájt. Zokogtam. Orvos voltam és tudtam, hogy ez rendellenes. Féltettem a babám, a magzatom…
Carlisle gyengéden átfogta a vállam.
- Carlisle, nagyon fáj. – zokogtam a hasamat fogva, majd elájultam.
Emmett karjaiban ébredtem fel.
,,- Ha nem csalt meg, akkor ez a baba az enyém…”- hallottam meg Emmett gondolatait.
Emmett engem nézett és láttam, hogy magát vádolja. Megint elájultam, de most tovább aludtam.

Puha ágyban feküdtem. Még csukva volt a szemem, de éreztem, hogy valaki puszit nyom a homlokomra.
- Esme. – mondtam és kinyitottam a szemem.
- Meg sem kérdezem, hogy honnan tudtad, hogy én vagyok. – mondta mosolyogva és boldogan.
- Ha lányom lesz, akkor Emesének fogják hívni, mert az nagyon hasonlít az Esmere. – kezeim a hasamra tettem.
- Ez megtisztelő, bár én is itt hagytalak akkor…
- Nem hibáztatlak titeket. Tulajdonképpen az én hibám volt. – Esme a kezét a számra tette.
- Én kicsi lányom.
- Esme, olyan vagy nekem, mintha az anyám lennél.
Még egy kicsit beszélgettünk, arról, hogy miért jöttek vissza. Miattam…
- Emmett hol van?
- Magát hibáztatja, amiatt, hogy…
Carlisle lépett be az ajtón.
- Hogy érzed magad?- kérdezte.
- Jól. Mi történt? Ugye semmi bajuk?- többes számba beszéltem, ami Esmenek is feltűnt.
- Semmi bajuk. Viszont ezentúl nagyon kell vigyáznod. A méhszájad kinyílt. Nem vészesen, de jobb félni, mint…
- Megijedni. – fejeztem be Carlisle mondatát.
- Kerülnöd kell a váratlan helyzeteket. Nem szabad hirtelen és megerőltető mozdulatokat csinálnod. És, ha elfolyik a magzatvíz, akkor azonnal a kórházba indulás, mert ikreket vársz és veszélyeztetett terhes vagy. És lehet, hogy be kell feküdnöd ár a nyolcadik vagy az előtte lévő hónapok egyikében.
- Azért ott még nem tartunk, már, mint a magzatvíznél.
- Tudom. – mosolyogott rám.
Carlisle és Esme kimentek. Egy ideig egyedül voltam – leszámítva a kisbabáimat- és az ajtót figyeltem.
Láttam, ahogy a kilincs lejjebb megy, majd lassan kinyílik az ajtó. Emmett lépett be rajta. Becsukta maga mögött az ajtót és leült mellém. Tenyérrel felfelé az ágy szélére raktam a kezem. Emmett lassan ráhelyezte a saját kezét. Nem nézett a szemembe. Megszorítottam a kezét.
- Emmett, nem a te hibád. Akkor is ez történt volna, ha nem veszekszünk. Nem aludtam valami jól, az elmúlt napokban. Ez már a végkimerülés volt.
- De akkor is az én hibám. Itt hagytalak…- megszorította a kezem. – Hogyan tudnék segíteni, hogy jobban aludj?
- Már azzal segítesz, hogy itt vagy. De talán, ha teljesen elfáradnék…
- Nem lehet. – csóválta a fejét.
- Csak ennyit kérek tőled.
- Rendben. – egyezett bele. – De nagyon vigyáznunk kell.
Tudtam, hogy ő legalább annyira szeretné, mint én…
- Emm, segíts felkelni.
- Pihenj még egy kicsit.
- Nem! Mesélni akarok.
- Oké. – sóhajtotta.
Emm segített felállni, majd segített lemenni.
Az egész Cullen család a nappaliban ült vagy állt. Én leültem Esme mellé. A másik oldalamra Emmett ült.
Elkezdtem mesélni, aztán elérkezem arra a napra, amikor már tudtam egy napja, hogy babát várok és el kellett döntenem, hogy megtartom vagy elvetetem Őt.

(három és fél hónappal ezelőtt)

Reggel korán fent voltam és már azt tervezgettem, hogy mi lesz ma a munkahelyemen…

Előző fejezet

Következő fejezet