20. fejezet | Love is forever?

20. fejezet

Reggel leszaladtam a konyhába és gyorsan megettem egy müzli szeletet.
A hajamat kivasaltam és a bordó ruhát nézegettem. Bementem a fürdőszobába és egy szolidabb sminket tettem fel magamnak. A tükörbe nézve egy lány nézett vissza rám. Más volt, mint én. Szemei szépen íveltek voltak.
Emmett nem csak a külsőmet szereti, vagyis remélem, hogy nem csak azt nézi.
Kimentem a fürdőből és felvettem a bordó ruhát. A sárga köpeny a széken várakozott, hogy felvegyem. Hallottam, hogy valaki felfut a lépcsőn. Megfordultam, és Alice-szel találtam szemben magam.
- Szia! - köszöntem neki.
- Szia! - köszönt vissza.
Alice-szen már rajta volt a sárga köpeny és a hozzávaló sapka. Segített felvenni a köpenyt és a helyére tette a sapkát.
- Carlisle elvisz minket, a fiúk Edward Volvójával mennek – magyarázta Alice.
Becsuktam az ajtót és beültem a fekete Mercedesbe. A suli parkolója tömve volt.
Felismertem a fekete Mercedes Angelt és a szürke Volvót. Egy Audi R8-asra lettem figyelmes. Hófehér volt. Kiszállt belőle egy férfi és két nő. Körülnéztek. Felismertem az egyik nőt. Vivien volt az. Akkor a másik…
- Cherry? - jött oda hozzám Vivien.
- Vivien? - megöleltük egymást.
Közben a másik ,,nő” is csatlakozott hozzánk. Közelebbről már látszott, hogy még nagyon fiatal.
- Zara Thompson – mutatkozott be.
- Zara? - kerekedett el a szemem.
- A gyerekek gyorsan nőnek. Zara túl gyorsan – húzta el a száját Vivien.
Átfutott az agyamon, hogy Zara nem is olyan rég még csak két-három évesnek nézett ki, most meg tizenhétnek
Közben a férfi is odajött hozzánk.
- Max Thompson – mutatkozott be. – Sharonának született tényleg a legszebb lánya. Mondjuk Sharona sem volt csúnya.
Vivien és Zara nem szóltak, inkább helyeseltek. Emmették is megtaláltak. Aztán Victorék.
- Max. Jó látni – üdvözölte testvérét Victor.
- Téged is, Victor – biccentett Max.
A színpadon az igazgató hívta a végzősöket, hogy üljenek le a helyükre.
Emmett és én egymás mellett foglaltunk helyet. Jobbomon Alice ült és a legszélén a sornak Jasper.
Miután mindenki helyet foglalt, elkezdődött az ,,ünnepség”. Egyesével mindenkit felhívtak és átadták azt a papírtekercset, ami ezentúl megváltoztatja az életünk. Én voltam az, akinek mondania kellett valamiféle beszédet.
- Itt állunk a jövőnk kapujában. Mindenki izgatottan várja, hogy mit hoz a jövő. A jövő kifürkészhetetlen. Az életet a sors alakítja. A sors kiszámíthatatlan. Az itt töltött idő alatt volt részünk jó és rossz dolgokban. Voltunk szerelmesek – nem is egyszer-; ért minket csalódás. Szereztünk barátokat, de ugyanakkor ellenségeket is. Sokáig nem tudtuk mit, vagy gyermekkori álmunkat akartuk hivatásunknak választani. Most mégis másfelé vesszük az irányt. Kívánok sikerekben gazdag elkövetkező éveket! – fejezetem be a beszédet.
Hatalmas tapsvihar tört ki. Aztán mindenki egyszerre feldobta a sapkáját. A levegőben ezer sapka volt, majd mind leesett.
Lementem az ünneplők közé. Emmett átölelt és megcsókolt. Alice körbeszaladt, hogy mindenkit értesítsen a Cullen-villában rendezett buliról.
Mindenki gratulált és megdicsérte a beszédet. A ma estére tervezgettem valamit.
Max és Carlisle elbeszélgettek, valószínűleg Zaráról. Csodáltam Maxot, hogy nem ejti ki azt, hogy hymon. Plumy és Curranty megöleltek.
- A különleges barátnők – mondtuk ki egyszerre.

A Cullen-villában egy csomó ember összegyűlt. Mindenki táncolt. Victorral fogadtunk, hogy megiszok egy pohár pezsgőt. Victor és én is tudtuk, hogy nem vagyok egy nagy piás, de a fogadás kedvéért legyűrtem egy pohárral. Zarának nem engedték, hogy alkoholt igyon, amit félig meg is értettem.
Emmett felkért táncolni. Kifogtunk egy lassú számot. Végigtáncoltuk.
Rávettem, hogy egyen meg egy kis szendvicsfalatkát.
- Szeretlek és szeretni foglak örökké – suttogta, miután lenyelte a falatkát.
- Én is – súgtam vissza.
A buli vége felé mindenki hazament. Elköszöntem Cullenéktől, majd Emmett társaságában hazamentem.

Megkértem Emmettet, hogy jöjjön be. Nem kellett kétszer kérni.
Felmentem a szobába és a köpenyt betettem a szekrénybe. Emmett utánam jött.
Odamentem hozzá és szenvedélyesen megcsókoltam. A fenekemnél fogva közelebb húzott magához. Eszembe jutott, hogy elmondjam neki, hogy mi vagyok.
- Emmett, mondanom kell valamit – szakítottam meg a csókunk.
- Majd utána elmondod. – Megcsókolt és elkezdett vetkőztetni.
Mikor rajtam már csak fehérnemű volt, akkor elkezdtem Em-et vetkőztetni.
Finoman felemelt és lefektetett az ágyra. Egy szál bokszerben volt. Egy cseles mozdulattal én kerültem felülre és elkezdtem csókolgatni a nyakát…
Kőkemény férfiasságára ültem és úgy kínoztam. Emmett egy gyors mozdulattal megszabadított a melltartómtól és megmarkolta megfeszült melleim.
Közelebb húzott magához egy csókra, de nem ez volt a fő szándéka.
Fölém hajolt és nyelvemet kereste. Elszakadt ajkaimtól és egyre lejjebb haladt. Nőiességemnél megállt. Félre húzta a bugyim és behatolt egy, kettő, majd három ujjával.
Megszabadított a fölösleges ruhaneműtől. Kicsi terpeszt csináltam. Em ujjait a nyelve váltotta fel. Hideg nyelve bebarangolta nőiességem forró barlangját. Kéjes nyögések hagyták el a szám. Emmett letépte magáról a bokszert, majd kínzó lassúsággal belém hatolt.
Egy kis fájdalmat éreztem, de Emmett nem hagyta abba, és én sem akartam, hogy abbahagyja.
Egyre gyorsabb tempóra kapcsoltunk. Megremegtem a nem várt gyönyörtől. Szinte ugyanakkor ért el minket a gyönyör. Emmett kielégülten feküdt le mellém.
Rászántam magam, hogy elmondjam, neki mi vagyok.
- Emmett, én egy hymon vagyok – mondtam a szemébe nézve.
Emmett felpattant, magára kapta a ruháját, majd elindult ki. A küszöbön megállt.
- Ne gyere utánam és ne keress! - a szavakat csak köpte.
Kiviharzott a szobából.
Egy világ omlott össze bennem. Emmett elhagyott.
Zokogva ültem fel az ágyban és vettem az ölembe a kispárnám.
Emmettnek csak egy egyéjszakás kaland voltam. És a származásom miatt hagyott itt.
Egész este zokogtam. Álmomban a kislány csak annyit mondott, hogy:
,, Sikerült anyu!”És akkor rájöttem, hogy mi sikerült…

VÉGE

Előző fejezet