"Nagyon figyelj, mert a világot
teszed is azzá, aminek látod."

Fodor Ákos: Hasadó anyag
metaoptika
Kint feljönnek a csillagok,
bent bekuckózva olvasol.

Az én életem a regények, novellák, olvasmányok és a személyes történetek által lesz teljes – és ezeket megosztom veled is. Térj vissza bármikor, én itt leszek.
Stella L. Brandy

101 dolog 1001 napon belül | 2. felvonás

Sziasztok!

Korábban egyértelműen nem voltam képes felmérni a 2,5 év hosszát, és azt, hogy mégis mi fér bele ennyi időbe. Ezért is történhetett az, hogy az előző 101-es listámon olyanok is szerepeltek, amik megvalósulása igencsak gyenge lábakon állt. Azoknak például semmi értelme sem volt, amik jóval a kihívás ideje után voltak aktuálisak (mit is gondoltam?!). De ebből is tanultam valamit.

 
Kezdés: 2026. február 1. Befejezés: 2028. október 28. Teljesített:6/101 Módosítva: 2026. március 1.

Ebben az új listában kicsit átgondoltabban indulok neki, bár van néhány pont, ami talán az előzőben jobb volt – és sikeresebb is, ami azt illeti. Most nem fogok szószámos célt kitűzni, mert habár 2025-ben szárnyaltam, fogalmam sincs, hogyan alakul írás terén majd a jövő. Viszont vannak olyan pontok is, amik habár eddig nem sikerültek, most biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog.

Az előző kategorizálásomat (mert én ezt se tudtam csakúgy összeírni) kicsit átalakítottam, de gyökeres változások nem történtek benne. Habár szeretek olvasni, ezen a listán most nem kapott hangsúlyt (konkrétan 3 pontot kapott). Rámentem inkább arra, hogy élményeket szerezzek, és nem feltétlenül olvasós/filmezős értelemben.

Remélem, ez lista teljesíthetőbbre sikerült és 2028. október végén egy teljesen kipipált listát láttok majd itt, velem együtt.

 
Én & fejlődés
Tudatos énidőzés; fejlődni, hogy jobban érezzem magam a bőrömben.
1. A fölösleges dolgokra való költekezést végre megfékezni.
2. A munkahelyi maximalizmust elengedni. (Mert ha mások sem törekednek, akkor én miért idegeskedjek?)
3. Bátrabbá válni a lehető legtöbb téren.
4. Rendszerezettebbé válni, hogy mindenre legyen időm.
5. Újra készíteni egy pozitív élmény bödönt.
6. Kipróbálni többféle öltözködési stílust (pl. ruhák, szoknyák, sportos).
7. Rosé színt rakatni a hajamba.
8. Egyedül kirakni két szett LEGO-t. [2026. február 7.]
– Oracle Red Bull Racing RB20 F1® Race Car [2026. február 6.] || A ló éve [2026. február 7.]
– Igazából ez meglepően gyorsan sikerült, mert szülinapomra kaptam néhány szettet és még csakúgy is a férjemtől. Szóval feljebb majd azért felvezetem a többit is, hogy miket raktam ki egyedül. – Ezeket raktam még ki egyedül: Mosolygós növények [2026. február 19.] || Üst: Titkos bájitaltanóra-terem [2026. február 22.] || Mini orchidea [2026. február 24.]
9. Legalább 3 alkalommal elmenni egyedül moziba. (2/3)
– Üvöltő szelek (2026) [2026. február 16.] || Iram (2025) [2026. február 16.]
– Ki kellett vennem egy nap szabit, szóval kitaláltam, hogy minél több mozit beiktatok. Végül 3 sikerült aznap, de ebből csak a fenti első kettő volt, amit egyedül néztem meg.
10. Új hobbit találni.
11. Bejelentkezni kozmetikushoz arckezelésre legalább 3 alkalomra. (0/3)
12. Elmenni egynél többször masszázsra (leginkább fej-nyak-hát területen).
13. Felfrissíteni az angol nyelvtudásom.
14. Önszántamból elvégezni egy tanfolyamot.
15. Újra elkezdeni olaszul tanulni.
16. Legalább egy hónapon keresztül tartani az időszakos böjtöt (10-21 között étkezem).
17. Használni az elliptikus trénert legalább egy hónapon keresztül (hátha akkor berögzül tartósan).
18. Kipróbálni a Global Fitness RSR-t.
19. Kipróbálni a reformer pilatest.
20. Főzni 3 új levest, 3 új főételt és 3 új desszertet. (0/3; 0/3; 0/3)

Kapcsolatok
Kapcsolataim fejlesztése; férjemmel és családommal történő élmények.
21. Elmenni Húgicával, a barátjával és Férjjel moziba.
22. Húgicával is csinálni valami programot.
23. Kézműveskedni Apával.
24. Kipróbálni valami újat Anyával (egyfajta csajos napot tartani).
25. Moziba menni Anyával.
26. Részt venni családi íriszfotózáson.
27. 5. házassági évforduló megtervezése és megünneplése.
28. 10. kapcsolati évforduló megtervezése és megünneplése.
29. Egy héten keresztül minden nap társasjátékozni.
30. Íriszfotózásra menni Férjjel.
31. Kipróbálni a teniszt Férjjel.
32. Pingpongozni Férjjel.
33. Squasholni legalább Férjjel, de lehetőség szerint Anyával és Apával is.
34. Elmenni a Magyar Nagydíjra Livvel és Férjjel.
35. Elmenni Head Spaba K.-val. [2026. február 21.]

Még tavaly októberben kapta K. szülinapjára az utalványt, mert szerettem volna, ha kicsit ki tud kapcsolódni. Végül február vége lett a megvalósulás napja.

36. Elmenni moziba valamelyik kolleginával legalább 2 alkalommal. (1/2)
– Segítség! [2026. február 1.] - Évivel
37. Igyekezni, hogy rendszeresen találkozni tudjak Anikóval.
38. Legalább két koncerten részt venni Livvel. (0/2)
39. Megtanítani közlekedni V.-t.
40. Színházba menni barátokkal. [2026. február 14.]

Egyfajta hagyományunk lesz lassan, hogy a valentájn-déjt K.-val és P.-vel töltjük. Most úgy alakult, hogy a Hogyan tudnék élni nélküled? című színdarabot ezen a napon, együtt néztük meg.


Alkotás & önkifejezés
Alkotások, amiket élvezek; megtalálni végre a hangom minden téren.
41. Megtervezni végre Húgicának a tetoválást.
42. Tervezni magamnak egy tetoválást (később egy jeles alkalommal felvarratásra).
43. Felfedezni újra a felnőtt színezők rejtette nyugalmat.
44. Rajzolgatni kedvtelésből.
45. Írni (legalább) 10 novellát. (0/10)
46. Befejezni (legalább) 2 original regényt. (0/2)
47. Befejezni (legalább) 2 fanfiction regényt. (0/2)
48. Lefordítani néhány 300 szavasomat.
49. Wattpadra feltenni az eddigi novelláimat és az újakat frissiben megosztani.
50. Merengőre is megpróbálni feltölteni az írásaimat.
51. Befejezni a blogos aloldalakat.
52. Blogon a Műhely menüpont (a sok iromány miatt) átalakítása kissé.
53. Blogra kitalálni/visszahozni (legalább) 2 rovatot. (0/2)
54. Rendszerességet vinni a blogba.
55. Spontán bejegyzéseket írni a blogra.
56. Befejezni végre Apa oldalát a gyűjteményével.
57. Csinálni valami közösségépítőt az Instára.
58. Kirakni legalább egy videót az Instára.
59. Rendszerességet vinni az Instába.
60. Frissítgetni a Tumblrt is.
61. Részt venni a munkahelyi farsangon beöltözve. [2026. február 17.]

Astoria Greengrass-nak öltöztem be, de a jelemzversenyen nem vettem részt, mert a bemutatkozásig nem bírtam kitalálni, miként is mutassam be magam. Próbálgattam a nap folyamán egy-kettőt, de mindenki furán nézett rám azokat hallván. De a lényeg, hogy beöltöztem.


Élmények & kikapcsolódás
Boldog pillanatok gyűjtése; elmenekülés a való világból a való világban.
62. Az elkezdett könyvsorozatokat legalább felére csökkenteni (jelenleg 52 van).
63. Elolvasni legalább 3 könyvet angolul. (0/3)
64. Saját könyveim olvasottságát 60%-ra felvinni.
65. Befejezni a Disney mesék végignézését.
66. Elmenni művészmoziba.
67. Megnézni 100 sorozatot az elejétől a végéig. (0/100)
– A teljesítéseket [ITT] tudjátok követni.
– A még folyamatban lévő sorozatok esetében a 2028. augusztus végéig érkezett évadokig értendő a "végéig".
68. Megnézni 300 különböző filmet. (10/300)
– A teljesítéseket [ITT] tudjátok követni.
– Rövidfilmek is.
– Az első film a Segítség! (2026) lett, amit rögtön 2026. február 1-jén megnéztem. Egy jó kis thrillerrel indítottam a kihívást.
69. Elmenni 10 különböző színházba. (1/10)
– Erkel Színház [2026. február 14.]
70. Elmenni külföldön színházba.
71. Elmenni 5 kiállításra. (1/5)
– Harry Potter kiállítás Szentendrén [2026. február 7.]
72. Elmenni a Harry Potter Stúdióba.
73. Kirakni a másik, karácsonyra kapott puzzle-t is.
74. Elmenni a VR-vidámparkba.
75. Elmenni belföldön (legalább) öt kölünböző településre. (0/5)
76. Elmenni levendulamezőre.
77. Elmenni Skanzenba nem húsvétkor (régen mindig akkor mentünk).
78. Elmenni Tatára az összes évszakban. (0/4)
79. Elutazni külföldre (legalább) két különböző településre. (0/2)
80. Felülni a miskolci adventi vonatra.
81. Fürödni egy tengerben vagy óceánban.

Otthon & mindennapok
Az otthonom és a rendbetétele; mindenféle szokás és cél.
82. Megigényelni az ETA-t.
83. Útlevelet csináltatni. [2026. január 2.]

Nem kértünk gyorsítást, de ettől függetlenül remélem, hogy hamar megérkezik. A kép természetesen borzalmas lett. Az ügyintéző viszont kifejezetten kedves volt, még boldog szülinapot is kívánt.

84. Befejezni a csetreszes szobát a matchi tárolókkal.
85. Elpakolni mindent, ami dobozban vagy elől van.
86. Felrakni a fürdőszobába a polcot és az új zuhanyfejtartót.
87. Feltenni a falra néhány képet.
88. Függönyt rakni végre a konyhába.
89. Kialakítani az erkélyt.
90. Levágatni a függönyöket.
91. Hívni egy professzionális takarítót.
92. Kialakítani a takarítási rendet jobban.
93. Elrendezni a könyves gyertyákat.
94. Felrakni a karácsonyi égősorokat és ellenőrizni mindegyik jó-e.
95. Férj könyveit áthozni és felrendezni a polcra.
96. Kirakni a posztereket a falra.
97. Még egy dobozt találni az apróknak.
98. Mind a négy évszakra hagyományokat kitalálni és kipróbálni.
99. Rendet rakni a nappaliban a polcokon.
100. Venni egy puzzle szőnyeget.
101. Venni még egy dobozt a karácsonyi dolgoknak. [2026. február 19.]

Úgy alakult, hogy idén január végéig meg akartam tartani a karácsonyfát, ez amolyan szülinapi hülyeség volt. Aztán úgy alakult, hogy február végéig maradt, mert lettek tavaly karácsonykor újabb díszeink, amiknek kellett doboz.



Kedves Olvasók!

Ti belevágtatok már ebbe a listába? Láttam, hogy néhányan már a másodikat indították újra és már most nagyobb eséllyel lesz meg a végére az összes pont. Nekem is sokat segített, hogy az elsőért nagyon megszenvedtem, hogy legalább a felét teljesítsem – ez ezért is lett egy fokkal kevésbé nagyravágyó lista.

Jónéhány pontot már nagyon várok, mert tudom, hogy hamarosan teljesíteni fogom őket. Remélem, néha visszanéztek, és velem együtt tesztek azért, hogy nektek is élményekkel teli, boldog éveitek legyenek!

Kövessetek itt is:
Találkozunk legközelebb!
Stella
Képek forrása:

Megjegyzések

  1. Látom, te is tanultál az első felvonásból :D voltak érdekes pontjaid, amikre kíváncsi vagyok majd, pl.: közösségépítés Instán, vagy a VR vidámpark, és amúúúúúúúúúgy, mi idén a férjemmel kinn leszünk a Magyar Nagydíjon megint, úgyhogy ha netán ti is, akkor tök jó lenne összefutni egy kicsit :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon tanultam belőle :D
      A VR vidámpark nagyon régóta kívánságlistámon van, csak még nem tudom, kivel megyek. :D
      Mi sajnos csak jövőre megyünk ki a futamra. Tavaly lekéstük a jegyvásárlást idénre (a nyaralóban nem volt net lehetőségem, szóval nem is nagyon erőltettem a dolgot).

      Törlés

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.