Laurell K. Hamilton: Borzongató fény

Sziasztok!

Ezennel befejeztem a Merry Gentry sorozatot, ami egyfelől szuper, másfelől viszont elszomorító, hiszen hivatalosan nem ért véget, mégis, ennyivel kell beérnie sokaknak, ki tudja, meddig. Ráadásul az sem tetszett teljes mértékben, ahogy véget ért, de erről bővebben majd lejjebb olvashattok.

„Meredith NicEssus Hercegnő vagyok. Hivatalosan Meredith Gentry, mert a „Hercegnő” annyira nagyképű lenne a jogosítványomban. Én voltam az első tündérhercegnő, aki az Amerikai Egyesült Államok földjén született, de már nem sokáig leszek én az egyetlen.”

Merry Gentry, ex-magánnyomozó, jelenleg teljes állású hercegnő tudta, hogy ősei között termékenység Istennők is voltak, de csak akkor kezdte megérteni, mit is jelent ez valójában, amikor kiderült, hogy hármas ikreket vár. A terméketlenség évszázadok óta sújtotta a faerie legfelsőbb köreinek tagjait. Most az udvartartások nemesei jönnek a Nyugati Tájak Los Angeles nevű városába Merry-nek és szeretőinek udvarolni, mert bármit megtennének azért, hogy utódjuk születhessen.

Taranis, a Fény és Illúzió Királya sokkal veszélyesebbnek bizonyult. Megpróbálta elcsábítani Merry-t, és miután kudarcot vallott, megerőszakolta. Ezt követően az emberek bíróságához fordult, megpróbált láthatást kikényszeríteni, arra hivatkozva, hogy a babák egyikének ő az apja. Bár Meredith tudja, már várandós volt, amikor a férfi magáévá tette, ezt bizonyítani jelenleg lehetetlenség.

Annak érdekében, hogy ő és a babák is megmeneküljenek Taranistől, a faerie legveszélyesebb fegyvereit fogja bevetni: a Sötétség néven ismert harcost, a Gyilkos Fagyot és a rémálmok egy királyát. Ők mind a szeretői, a legkedvesebb szerelmei, és szembe fognak szállni a faerie leghatalmasabb udvaraival, miközben arra is törekedniük kell, hogy megvédjék Los Angeles ártatlan polgárainak életét, nehogy járulékos veszteségként írják le őket.

„Andais azt mondta, az emberek szeretetből, tiszteletből vagy félelemből követnek. Én a szeretetet részesítettem előnyben, de a félelem is megteszi.”

Megjelenés:
Agave Könyvek, 2014 Oldalszám:
376 Eredeti cím:
A Shiver of Light Olvass bele Moly-olvasás

Véleményem

Merry terhessége vége felé jár olyan szinten, hogy az írónő nem húzza tovább az olvasókat és meg is születnek – ennyi spoiler szerintem belefér. A fülszöveg alapján vártam volna valamiféle harcot, ami mindent lezár és eldönt, de ez ebben a formában nem valósult meg, így a könyv 90%-a valami olyanról szólt, ami nem történt meg. Ettől eltekintve érdekes olvasmány volt és végig vártam, hogy megtörténjen az, amit olvasva gondoltam, hogy történni fog, de végül egy egészen más befejezést kaptam.

Meg kell, mondjam: nem vagyok elégedett a befejezéssel, hiszen egészen a könyv utolsó fejezetéig Andais hozta a formáját és így nem teljesen értettem, hogy miként jelenhetett meg a könyv végén – lehet, hogy Merry kézhatalmának volt hozzá valami köze, de számomra ez akkor is nagyon furcsa volt. A másik furcsaság az volt, hogy a fülszöveg alapján Merry harcra számított és még meg is vannak nevezve a fő harcosok, ezzel szemben a történetben mind Doyle, mind Fagy kicsit háttérbe szorult a maga módján. Természetesen őket nem lehetett kikerülni itt sem, de Galen és Rhys sokkal több szerepet kapott, ahogyan Kitto is.

Megint az történt, ami minden eddigi kötetnél, a történet az utolsó 40 oldalon besűrűsödött és emiatt az előtte lévő 200+ kérdései nem kerültek megválaszolásra, ami alapvetően nem lenne probléma, de azt figyelembe véve, hogy k tudja, mikor jön a következő rész, ha egyáltalán jön, már kicsit problémásabb. Itt tényleg a vége volt a probléma és nem csak a szomorú esemény végett, amit soha nem bocsátok meg Hamiltonnak – hacsak nem ír egy újabb részt, amiben ez a momentum kijavításra kerül. Az a helyzet, hogy ép ésszel felfoghatóan kapott egy zárást, tipikusan olyat, ami kicsit előre vetíti a jövőt, ami valamiért többnyire happy, pedig semmi sem indokolná – az előtte lévő 300+ oldal legalábbis biztosan nem.

Sajnos ez a rész már kevésbé szólt nyomozásról, mint inkább a kapcsolatokról a szeretőkkel és Taranis illetve Andais politikai szempontból valósi intrikákról.

Itt meg kell említenem valamit, ami 100% az én figyelmemet kerülte el, de ennyire nyíltan én egyik részben sem láttam leírva Doyle és Fagy kapcsolatát. Tény, hogy azt eddig is felfogtam, hogy barátok ráadásul elég közeliek, de valahogy számomra nem volt egyértelmű, hogy mit éreznek egymás iránt – ebben a világban, ahol mindenki mindenkivel ágyba bújik, semmi meglepő nincs. Biztos vagyok benne, hogy ezelőtt a rész előtt nem láttam még leírva azt ennyiszer, hogy Merryt arról kérdezgetik a riporterek, hogy Doyle és Fagy szeretők-e.

Soha nem szurkoltam kifejezetten egyik férfiúnak sem, mert mindegyikük adott egy bizonyos érzést mind Merrynek, mind nekem, mint olvasónak. Ebben a könyvben viszont kifejezetten szerettem Merry és Sholto pillanatit, főleg azért, mert Sholto volt az egyetlen, aki nem volt biztos az apaságában és mégis, ő reménykedett a legjobban. Az ő jeleneteik érintettek meg a legjobban ebben a részben.

A sorozat a hetedik résznél kapott egy lezárást, ami után a következő rész és ez csak egy sokadik fanok felé közvetített ajándék. Az biztos, hogy a nyolcadik rész után szükség volt a kilencedik részre. Az is biztos, hogy Hamilton ennél sokkal izgalmasabb lezárást is írhatott volna és én tényleg reménykedem, hogy egyszer ír még legalább egy részt, ami lezárja megfelelően ezt a sorozatot.

Egészen változatos volt amúgy egy olyan részt olvasni, amiben a szex másodlagos szerephez jutott. Kicsit több akciót vártam volna és más végkifejletet, nagyon mást. Kicsit hiányérzetem is van, mert maradtak függőben kérdések, amikre nem kaptunk választ. Meredith után nagyon kíváncsi leszek Anita karakterére, hiszen Hamilton másik sorozatába is bele fogok kezdeni.

A sorozat részei