Sziasztok!
2020-ban azt az olvasói taktikát választottam, hogy sorozatokba belekezdek, de csak az első részeket olvasom ki és így is színesítem a palettát. Hát, utólag belegondolva ez egyáltalán nem az én olvasási szokásaimnak megfelelő taktika. Én ugyanis szeretem egyszerre „kivégezni” a sorozatokat, ezért 2021-ben az volt a tervem, hogy a lehető legtöbb megkezdett sorozatomat befejezem – ennek sikerességéről egy másik bejegyzés szól.
Még csak néhány hét telt el azóta, hogy a sorozatunk első kötetéből megismert MacKayla Lane repülőgépe földet ért Dublinban, és az ír fővárosban máris fenekestül felfordult a világ. Mac erre alighanem csak annyit mondana: na és, az övé is felfordult, abban a pillanatban, amikor értesítették róla, hogy Írországban tanuló nővérének brutálisan megcsonkított holttestét megtalálták egy szeméttel borított sikátorban, Dublin északi részén.
Macet attól fogva a bosszú élteti. Pártfogója, a titokzatos Jericho Barrons segíti őt abban, hogy az ősi tündérvilágba vezető misztikus nyomokat követve, eljusson Alina gyilkosáig. A nyomozás során megismeri a város ódon falai között nyüzsgő ijesztő árnyfigurákat, szörnyeket, gengsztereket és gonosz tündéreket, megtanul káromkodni, lopni, hazudni és ölni. Egyetlen rövid hónap alatt sikerül a város minden mágikus erővel bíró lényének a tyúkszemére lépnie. Egyre több veszély leselkedik rá, de szerencséjére Barrons mindig kéznél van, hogy kimentse ellenségei karmaiból.
Csak egy kivétel van: V’lane, a halált hozó szextündér, aki olyan intenzív szexuális vágyat kelt Macben, hogy a puszta látására a lány vetkőzni kezd. És V’lane többnyire váratlanul tűnik fel Mac közelében. Ahogy most is. A lány elgyengült térddel rogyott le a homokba. El akarta fordítani a tekintetét, de a szeme nem engedelmeskedett. Karnyújtásnyi távolságra voltak tőle a tündérherceg tökéletes testrészei, amelyeket magában akart érezni, hogy csillapítsák szörnyű, embertelen vágyát. Ökölbe szorította a kezét, hogy könnyebb legyen ellenállnia. A tündérherceg ezen csak nevetett, mire ő lehunyta a szemét, és lefeküdt a puha, simogató fehér homokba. Nem kellett mást tennie, mint az előtte álló Maestróra bíznia a testét, aki úgy játszik rajta, ahogy senki más; simogatása elképzelhetetlen crescendo; olyan húrokat penget, amelyeket korábban még senki, és többé nem is fog.
Egy meztelen tündérherceg láttán minden más férfi örökre háttérbe szorul.
Vajon hol lehet most Barrons? Képes-e mégis legyőzni a veszedelmes szextündér vonzerejét és mesterkedését, s megmenteni a lányt a halálos ölelésből?
Kelly, 2008 Oldalszám:
302 Eredeti cím:
Bloodfever Olvass bele Moly-olvasás
A Tündérkrónikák főszereplőit én kedveltem és alig vártam, hogy újra visszatérjek hozzájuk, ez meg is történt, de akkor miért haladtam a könyvvel ilyen lassan?
„Jericho Barronsszel kapcsolatban csak az biztos, hogy vele kapcsolatban semmi sem biztos.”
Mac és Barrons újra jött, látott és győzött, bár kicsit már kezdem unni, hogy Barronsról semmit nem tudunk úgy igazán – vannak tippjeim, de mind olyan gyenge lábakon áll, talán mert egyikben sem vagyok annyira biztos és semelyik sem illik rá úgy igazán.
Habár nagyon olvastatta magát a kötet, egyszerűen azt vettem észre, hogy nem tudom olvasni este – nem sikerült átlendítenie a holtponton. (Megj.: szerintem ez a könyv kötésének köszönhető részben, mivel alig lehetett kinyitni és ezért kétkézzel kellett fogni, hogy kényelmes legyen.) Illetve nem igazán láttam a haladást, maximum az időbelit, mintha valamire vártunk volna, de végül annyira sokáig húzódott az egész, hogy nem volt meg az az örömteli érzés.
Mallucé neve annyiszor felmerült, hogy szinte biztos voltam benne, nem halt meg – ez pedig a végén egyszerűen előhozta belőlem a teljes meglepetés hiányát. Ellenben az utolsó pár oldalon olvasottak egészen nagy hatást váltottak a gyomromra és örültem, hogy nem ebéd után fejeztem be – jó tanács: NE evés után vagy előtt olvassátok ki a könyvet, mert garantáltan rosszul fogjátok magatokat érezni.
Barrons gyakorlatilag alig tűnik fel a lapokon, de akkor – egy esetet leszámítva – nagyon felhúzza az embert a semmit mondásával. Néhány érzelem átfut ugyan az arcán, talán az is egyértelmű az olvasónak, hogy egyáltalán nem közömbös neki Mac, de aztán minden ilyen apró jelet valami oltári nagy baromság megváltoztatja.
Mac fejlődik, egyre inkább nem az a szőke tinilányka és ez nagyon jól áll neki. Eleinte még kicsit sok volt a nyavalygás – és a végén is volt pár bekezdésnyi fejfogásom – de aztán ahogy haladt előre a sztori, látszott a javulás lehetősége. Benne nem érzem még azt, hogy valóban tudja, mit érez Barrons iránt, de talán ez nem is róható fel neki, hiszen a férfi nem teljesen komplett.
„A remény kulcsfontosságú tényező. Nélküle semmik vagyunk. A remény formálja az akaratot, az akarat pedig a világot.”
Nekem nagyon tetszik a borító színvilága. A könyvet olvasva egyszerűen azt látom, hogy illik is a kötethez, hiszen ez a sejtelmesség igencsak visszaköszön az egész sztori folytán.
Ez nálam az a sorozat, amit valamiért évekig húzok, hogy befejezzem, pedig amúgy izgalmas és ígéretes. Veletek már előfordult ilyen? Hogy belekezdtek egy sorozatba, ami tetszik is nektek és izgalmas is, de mégse folytatjátok évekig?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.