Sziasztok!
Jane alig találkozik Carlisle-lal, ami feszélyezi – még akkor sincs ott, mikor Jane terhességében apróbb törés történik. A stressz kerülése lenne a cél, de megjelenik múltjából valaki. A bizonytalanságban kiderül ki az a Niko és miért annyira lényeges Jane életében.- Jane, be kell fejezned az aggódást és a különböző tervek szövögetését, mert Alice már nem bírja – szólt rám. Egészen eddig a pillanatig eszembe sem jutott, hogy Alice miket élhet át a hülye terveim miatt. Azt már megbeszéltük korábban, hogy halványan látja csak a jövőmet az alakváltó énem miatt, de pontosan tudtam, milyen idegesítő, mikor homályos képeket kell kergetned. – Carlisle jól van, csak kell neki egy kis idő.
- Nem láttam már lassan egy hete. Én ebbe belebolondulok, Edward. Jaj – egy erőteljes rúgást éreztem, majd reccsenő hangot. Edward amilyen óvatosan csak tudott felvitt az emeletre és lefektetett az ágyra a dolgozószobában. Áttapintotta a hasam, de számomra is egyértelmű volt, hogy a bordám tört el. Pont ahogy Isabella esetében. – Már nem is fáj. – Ez igaz is volt, és Edward is bólintott, mert áttapintotta a bordáim és mindegyik egyben volt.
- Ettől féltem. Alice szerint még hetekig nem fogsz szülni, viszont Carlisle és én arra jutottunk, hogy amint csontod törik…
- Nem! – kiáltottam fel. – Ha Alice azt mondta, hetek múlva fogok szülni, akkor úgy is lesz! Egy borda ide vagy oda, nem érdekes. Addig nem jön ki ez a baba, amíg készen nem áll rá.
Edward hátralépett kettőt és védekezőn felemelte a kezét. Észre se vettem, mikor kezdtem el remegni, de minden bizonnyal attól félt, hogy átváltozom. Vettem pár nagy levegőt és behunytam a szemem, így próbáltam lenyugtatni magam. Rettenetesen felbosszantott a tudat, hogy Edward és Carlisle azon ügyködött, hogy a babám előbb világra segítség – értelmet nyert az, hogy kerültek.
- Ahhoz, hogy biztonságban tudjunk, azt kell tenned, amit mondunk. – Úgy néztem rá, hogy tudta, eddig is ezt tettem. – Az lenne a legfontosabb, hogy kerüld a stresszt amennyire csak lehetséges.
- Ehhez elengedhetetlen, hogy lássam apádat – jelentettem ki és már fel is álltam, hogy ezzel is demonstráljam, mit akarok.
- Már elindult a kórházból. Megvárod itt, vagy lejössz velem a nappaliba? – Kinyújtotta felém a kezét, amit örömmel elfogadtam. Nem akartam bevallani senkinek, hogy mennyire megijedtem, hogy a baba annyira erős, hogy képes csontot törni.
A nappaliban a szokásos zsibongás fogadott és meg sem lepődtem azon, hogy mindenki beszélt valakihez, de az egész olyan érzést keltett egy kívülállóban, mintha senki se tudta volna, miről beszél – pedig mindenki pontosan tudta, kihez beszél és milyen témában beszél. Csak akkor kezdtem magam rosszul érezni, amikor meghallottam néhány hangot a tömegben és azok hazugságok voltak.
Eleazarral való gyakorlásnak megvolt a haszna, de ugyanúgy az árnyoldala is. Megtanította nekem, hogyan tudok koncentrálni egy hazugság igaz emlékébe, de arra már nem volt idő, hogy azt is átbeszéljük, mit tegyek, ha egyszerre több hazugságot is hallok. A képek a szemem előtt rendkívül gyorsan változtak és nem volt fontos, hogy egy kegyes hazugságról volt szó vagy éppen egy kifejezetten szükségszerűről – mindent láttam és ennek következtében Edward is.
Olyan volt, mintha mindenki egyszerre beszélt volna hozzám és az emlékképek olyan emberekhez kötődtek volna, akiket nem ismertem. Megpróbáltam befogni a fülem, hátha úgy majd nem hallom a beszélgetéseket, de ahogyan egy vámpír se volt képes teljesen kizárni a hangokat, úgy egy alakváltó sem.
Aztán végeszakadt. A beszélgető párosok és csoportok egyszerre néztek az ajtó felé, ahol Carlisle állt, mellette Edan és… Azt hittem rosszul látok, mert lehetetlennek tűnt, hogy valóban az a személy állt Edan mellett, akit láttam. De minden kétséget kizáróan ő volt és én abban a pillanatban ösztönösen kezdtem elrejteni a gondolataimat, ami Edwardnak is feltűnt, de nem tette szóvá.
Carlisle és Edan társalogtak, míg a vendég őket figyelte – mintha észre sem vette volna, hogy mások is vannak a szobában. Fogta Edan kezét és mosolyogott a szerelmemre, ami indokolatlan féltékenységet szült bennem. Edan képes volt az átváltozásra, tehát megtörténhetett a bevésődés – mégis, rossz érzés volt látni, hogy nem a megfelelő emberrel került összes.
Cullenék és a farkasok úgy gondoltak az anyámra, mintha maga a megtestesült gonoszság lett volna. Az Edan mellett álló nő viszont valóban az volt, még ha csak az én szememben is. Ösztönösen a hasamra tettem a kezem és kihúztam magam, mintha jelentett volna valamit – Edward ekkor közelebb hajolt a fülemhez és belesúgta azon nyugtató szavakat, miszerint a család megvédi minden tagját. Ez nagyon kedves volt tőle, ugyanakkor tudtam, hogy képtelen lenne a saját fia ellen beszélni, még akkor is, ha szerinte se jó emberrel került össze.
Carlisle előre engedte a fiatalokat, akik gondtalanul mosolyogva lépdeltek a tömeg elé. Míg ő hátra maradva rám nézett, majd kicsit feljebb – Edwardra, megerősítést várva valamire. Megforgattam a szemem, mert tudtam, hogy Carlisle csak azért jött haza előbb a munkából, mert Edward tájékoztatta az aprócska bordatörésről. Teljesen elkerülte a figyelmemet, hogy Edanék már Edward és ezáltal felém tartanak.
Jövendőbeli menyét megnyugtató hangon, kedvesen köszöntötte és még érdeklődött is pár szóban a hogyléte felől. Edan engem figyelt és kihívóan felhúzta a szemöldökét. Értelmet nyert hát az utálata irányomba, csak azt nem tudtam volna sehogy se megmondani, miért nem adott lehetőséget magyarázatra.
- Ő pedig itt a nagyapám barátnője – mondta ezt úgy, hogy az utolsó szavakat már szinte köpte. Isabella fel is szisszent, míg Edward megköszörülte a torkát egyet nem értése jeleként. – Jane, ő itt Eileen. Port Renfrew-ból.
- Jane. – Ez volt az első pillanat, hogy végre szemtől szembe álltunk annyi év után. Megvetés sugárzott szeméből.
- Eileen. – Az én hangom sokkal erőtlenebb volt és nem tükrözött semmiféle érzelmet. Egyszerűen próbáltam úgy viseltetni irányába, ahogyan azt a mindig diplomatikus Carlisle-tól láttam.
Nyilvánvaló, hogy az ember nem tudja nem észrevenni azt, hogy mikor bámulják meg. Esetemben Edan kedves kihangsúlyozása tette meg mindezt, amivel felhívta minden jelenlévő figyelmét arra, hogy a párja és én egy helyről jöttünk. Tehát ismernünk kellett egymást, hiszen hasonló korúak voltunk. Csodálkoztam azon, hogy Edward még mindig mellettem állt, mert Edant ez láthatóan nagyon dühítette. Abban is biztos voltam, hogy Eileen tud Edward képességéről és nem rest különböző emlékeket felidézni.
- Hány életet fogsz még tönkretenni? – Eileen kérdése olyan élesnek hatott a síri csendben, hogy még azt is hallani lehetett, ahogy többek lélegzete elállt. Egyenesen a hasamat nézte.
Legszívesebben behúztam volna neki egyet, de nem tehettem meg, mert nem akartam egy konfliktust kirobbantani. Felszegett fejjel ugyan, de könnyektől csillogó szemmel fordítottam hátat mindenkinek és indultam az egyetlen menekülési lehetőségem felé – az apám házához. Nem jutottam el az ajtóig, mert Carlisle megállított mielőtt még elindulhattam volna a lépcsőn. Egészen eddig nem szólt hozzám és ahelyett, hogy magyarázatot adott volna az eltűnésére, karon ragadott és elindultunk az erdőben.
Csak akkor álltunk meg, amikor elértünk egy fehér kő elé. Mikor közelebb értünk láttam meg, hogy márvány sír előtt állunk.
- Esme Cullen. A legcsodálatosabb feleség és anya. A Szeretet, ami örökre összetartja a családunkat – olvastam fel a feliratot. Összeszorult a szívem a tudattól, hogy Esme igazából nem nyugodhat itt, és Carlisle csak állított egy emlékhelyet neki, hogy örökké emlékezhessen rá, egy eldugott helyen. – Itt voltál, mikor nem velem voltál?
- Beszéltünk arról, hogy még nem akarlak elvenni, pedig ez lenne az észszerű lépés tőlem. – Felé néztem, látni akartam az arcát. – De nem megy, nem tudom megtenni – mutatott a gyűrűre, ami gyűrűsujját díszítette régóta.
- De én… én nem szeretném, ha csak ezért megválnál a gyűrűdtől – mondtam neki halkan, miközben az álla alá nyúltam. – Ő volt a feleséged, a társad annyi éven keresztül, és én nem várom el, hogy eldobd az emlékét miattam. – Csókot leheltem szájára, de éppen csak összeértek ajkaink, mikor eltávolodott tőlem.
- Le akarom venni, el akarom tenni az ő gyűrűje mellé, az egyetlen dolog mellé, ami megmaradt belőle. – Elfordult tőlem és járkálni kezdett, majd kicsit távolabbról visszanézett rám. – Nem élhetek a múltban! Nem lehet. A bevésődés rám jó hatással volt, hiszen végre újra elkezdtem romantikus érzelmeket táplálni valaki iránt. Hát nem érted, Kisfarkas?
A megszólításra még mindig ismerősen rándult össze a gyomrom, de legkevésbé a félelemtől – csak ritkán hívott így, mégis ez volt a kedvencem tőle. Egyszerűen nem tudtam megszólalni, csak bólogattam. Hogy ne értettem volna, hogy annyi év után végre újra képes szeretni? Hogy ne értettem volna, hogy el akar majd venni, de egy új és tiszta lappal indítva?
Lassan elé sétáltam és ahelyett, hogy újfent csókkal próbáltam volna biztosítani arról, hogy megértem és nem akarok semmit siettetni a részéről, a hasamra tettem a kezét. A babánk boldogan rúgott arrafelé, amerre az apukája keze volt – igyekeztem nem felszisszenni a nagyfokú erőkifejtéstől, ami legalábbis olyan érzés volt, mintha konkrétan képes lett volna a hasamból kikungfuzni magát.
- Milyen a hangulat otthon? – kérdeztem, és reméltem, nem kell kimondanom, konkrétan mire gondolok.
- Mindenkit megleptek a fejlemények. Edan és Eileen maradnak egy kis időre, de aztán elmennek. – Megvonta a vállát, mintha nem érdekelte volna különösképpen, hogy az unokája merre megy. – Isabella nem örül neki. – Felnevettem, mikor elképzeltem, hogy Isabella mennyire kiakadhatott a hír hallatán.
- Nikoról beszélt, hogy tönkretettem. – Hosszan hallgattunk, míg megszólaltam, de tudtam, hogy Carlisle kíváncsi. – Szerinte miattam halt meg. – Láttam, hogy szétnyílnak ajkai és a döbbenet, ami kiült az arcára levakarhatatlannak tűnt. – Igazság szerint még én is azt mondanám, hogy miattam történt.
Elmeséltem, hogy mi történt anno köztem és Niko között és miért gondolom, hogy miattam halt meg. Hosszan meséltem neki arról, hogy Eileen, Niko és én mennyire jóban voltunk és ez milyen gyorsan megromlott, mikor történt a sajnálatos esemény. A szívem szakadt bele, ha csak arra gondoltam, miket vágtunk egymás fejéhez.
Carlisle jobb ötlet híján csak azt tudta tanácsolni, hogy én magam mondjam el a történteket, mielőtt még Eileen a saját verziójával megalapozná mindenki véleményét. Nem tudtam volna elképzelni, hogy a család képes mindkét fél meghallgatása nélkül dönteni, de mivel Edan kezeskedett a barátnőjéért, így egy kicsit kiegyensúlyozatlan volt a mérleg.
Akkor is ezt éreztem, amikor Carlisle visszakísért a házhoz és leültetett az asztalfőre – ezzel akarta üzenni családjának, hogy én a párja vagyok és az én szavam, mint a családfő párjáé, nagyobb súllyal bír. Kezdetét vette a tanácskozás és én már előre rettegtem, hogy fel kell tárnom a régmúlt sebeit – nagy meglepetésemre azonban erre nem került sor, mert Eileen kihívó nézéssel rám nézett, majd belekezdett a meséjébe.
- Port Renfrew-ban, ahol születtem, élt Jane is. Illetve Nikolas, akibe Jane szerelmes volt. Mindenki azt várta, hogy ez a kapcsolat majd a sírig tart, de nem így alakult. Nem igaz, Jane? – Költői kérdésnek szánta, így nem is válaszoltam. Lehunyt szemmel hallgattam tovább a meséjét. – Mikor mi tizenhat évesek lettünk, Niko pedig tizennyolc éves lett, a nyáron jött egy család a rezervátumba. Egy apa, egy anya és a lányuk. Igazából nem gondolta volna senki, hogy bármi probléma is történhetne, hiszen számtalan alkalommal jöttek turisták a területünkre. Egészen addig minden rendben is volt, amíg Niko és a lány, Mia nem találkoztak. – Áruló könnycsepp csordult le az arcomon, de nem vettem róla tudomást. Eddig minden igaz volt, amit mondott. – Niko és Jane furcsán viselkedtek már egy ideje, de azt hittem, ez csak a szerelem miatt van. Később kiderült számomra, hogy végig volt egy titkuk, hogy alakváltók.
- Nem mondhattuk el, ezt te is tudod. – Egyenesen a szemébe néztem és vártam, hogy megerősítésként bólintson vagy mondjon valamit. Neki is kellett tudnia, hiszen miután átváltozott, neki is be kellett tartania a szabályokat.
- Az mindegy – köpte a szavakat. Azon gondolkoztam, hogyan lehetett ez a lány a legjobb barátnőm. Carlisle vállamon pihenő keze enyhén megszorított, ami nyugtatólag hatott rám. – Azon a nyáron viszont Jane jóban lett Miával és engem teljesen elhanyagolt. Nem is értettem, miért lettél olyan jóban vele, mikor elszerette a szerelmed – mondta egyenesen nekem.
- Veled is megtörtént a bevésődés, pontosan tudod, hogy nem ez történt! – Eileen tudomást se vett rólam, úgy folytatta.
- Jane megtudta, hogy Mia és Niko lefeküdtek egymással és Mia terhes lett. Ezt elmondta Mia szüleinek, akik elvitték a lányukat. És a bevésődés miatt Niko képtelen volt elviselni a szerelme elvesztését, ezért öngyilkos lett. – Amint kimondta az utolsó szót is, úgy jöttek a képek, amikben magamat láttam kívülállóként és az igazságot.
Fiatal lány sétált a házak között és láthatóan kétségek gyötörték. Nem tudott dönteni, merre menjen – egyszer egyik irányba, másszor másik irányba indultak meg lábai. Végül egy felnőtt nőnél kötött ki, akitől kérdezett. Kérdezett a szoros kötelékről és a terhességről. A felnőtt nő mondott neki valamit, majd eltűnt a házból. Másnap egy barna hajú lány elment a szüleivel autóval és egy fiú halálhíréről szóltak a beszélgetések. Egy harmadik lány beszélgetett egy fiúval.
Eileen nem tudhatta, hogy különleges képességem van, hiszen arról nagyon keveset beszéltem fiatalabb koromban. Többen várták, hogy Edward elmondja, mit láttam – várakozó tekintetüket elnézve tudtam, hogy minden azon múlik, mit mond, mit olvasott ki a fejemből. Rám nézett és azt tátogta „Értelek”.
- Jane-nek csak annyi köze van az egészhez, hogy elmondta egy felnőttnek, amit meg tudott. Fiatal volt és azt tette, amit a legtöbben tettünk volna. – Mindenki bólogatott és többen rám is mosolyogtak. Eileen arcáról a teljes megdöbbenést lehetett leolvasni.
- Ezt nem hiszem el! – csattant fel Edan. – Apa, hogy hihetsz inkább neki, mint Eileennek?
- Fiam, Eileen hazudott. Ami azt illeti, többször is. – Edward nem hagyott lehetőséget fiának több kérdést feltenni vagy további vádaskodást a fejemhez vagy az övéhez vágni. – A lényeg, hogy egyértelműen kiderült, senki sem gyilkos. – Edan és Eileen lehajtott fejjel bólogattak.
- Sajnálom, Jane. – Eileen hangja egészen más volt és hinni akartam, visszatért az a személy, aki azelőtt volt. Igazából nem is értettem, mi vezetett odáig, hogy elfordult tőlem és mindenkinek azt terjesztette, hogy én tehetek mindenről.
- Én is sajnálom, ha úgy érezted, kevésbé voltál fontos. Azt kívántuk Nikóval, hogy bárcsak átváltoznál és akkor nem kellene titkolóznunk. – Nem bocsátottam meg neki az évek során felhalmozott szemétségeit, amit ellenem tett, de megértettem, hogy mennyire rosszul eshetett neki, hogy kihagytuk annyi mindenből.
Egykoron ő volt a legjobb barátnőm, bármire képes lettem volna érte. Dacoltam Nikóval is, mert a bevésődés után teljesen megváltozott és egyáltalán nem törődött Eileennel. Miával azért kerültem közelebbi kapcsolatba, mert ő keresett meg. Így, hogy velem is megtörtént a bevésődés el sem tudtam volna képzelni, hogy Carlisle nélkül éljek – egyszerűen önként mentem volna Aro elé, ha Carlisle elhagyott volna.
Akárhogy próbáltam végiggondolni a dolgokat, mindig oda lyukadtam ki, hogy mindannyian félreértések áldozatai vagyunk. Edan azért utált, mert a szerelme az általa vélt igazságot tálalta elé. Eileen azért utált, mert úgy hitte, én üldöztem el Miát és ezért lett öngyilkos Niko. Én pedig soha senkivel nem tisztáztam még a tetteim és a döntéseim. Egyszerűen a kommunikáció hiánya okozta a legtöbb problémám.
Felnéztem Carlisle-ra, aki kősziklaként állt mögöttem és végig szótlan maradt. Vele is ugyanaz volt a helyzet, ami mindenki mással – a beszédet olyan alulra helyezte el, hogy meglepődött, mikor nekem is volt véleményem. Huszonkét éven keresztül megszokta, hogy maga hoz döntéseket és végig ez volt a probléma, ezért mondta Edward is mindig azt, hogy beszéljünk már végre.
Korántsem éreztem úgy, hogy készen állok ennek a családnak a feje mellett lenni, de ránézve apámra és anyámra gondolva rá kellett jönnöm, nincs választásom. Edward volt a feje a családnak míg az apja nem volt erre a szerepre újra képes – és tökéletes vezetője volt, ez tisztán látszott. Ahogy néztem őt és ő engem, úgy lett egyre világosabb, hogy nem bánja az elmúlt éveket, de sokkal egyszerűbb volt, mikor még Carlisle állt az élen. Meg akartam adni neki adni a pihenésre a lehetőséget.
Csodálatosan vezetted a családot, de nézz Carlisle-ra! Már nem az az elveszett lélek, aki egykor volt. – Edward elmosolyodott és aprót bólintott, majd minden figyelmét az apjára irányította és várta, hogy mikor oszlatja fel a tanácskozást.
Eileen karaktere és ez a családi jelent, ami igazából elindított a történet megírásának útján. Ez volt amúgy az első háttérrel kidolgozott történetem, így a következő részekben is Jane olyan karakter marad, aki tud mit mesélni. A bordatöréssel szerettem volna érzékeltetni, hogy habár hasonlít Isabella és Jane terhessége, mégsem teljesen ugyanolyan. A stresszmentes életmód meg egy ilyen családban lehetetlen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.