11. fejezet | Farkasnyár

Sziasztok!

Ott tartottunk még tavaly, hogy kiderült a nagy titok és Benji megmentette Carlisle életét a rá jellemző humorizálással. Ebben a részben pedig a két főszereplőnek beszélnie kellene, hiszen egy gyerek nem nőhet fel család nélkül.

Fandom:
Spirit-Alkonyat Helyszín
La Push Korhatár:
+16 Terjedelem:
2036 szó

Éreztem, hogy a lábam majdnem teljesen összeforrt, ezért négykézláb odakúsztam a szőkehajú férfihoz. Látszólag semmi baja nem lett, mintha a támadás meg sem történt volna – én magamon még mindig éreztem Edward kezeinek nyomát és tudtam, hogy másnapra véraláfutásos lesz ott a bőröm. Egy pillanatra körülnéztem, de annyira sokan voltak a kis szobában, hogy inkább visszafordultam Carlisle felé – átfutott az agyamon, hogy mindent csak álmodtam, hiszen senki sem jött sem az én, sem Carlisle megmentésére. De nem álmodtam.

-       Annyira nagyon sajnálom! Kérlek, bocsáss meg! – kérleltem a férfit, aki ekkor eszmélt fel a sokkból. – Az én hibám volt, igaza van Edwardnak.

-       Nem, nincs igazam – suttogta megtörten az említett. – Isabella megmutatta, amikor beszéltetek, átváltozott. Ők itt voltak és megvédtek volna. Nem volt igazam.

-       És Carlisle? Neki ki segített volna? – kérdeztem, s több erőm nem volt visszatartani a sírást. – Miért nem védtétek meg? Ti vagytok a családja!

-       Joshuának minden joga megvolt hozzá, hogy végezzen egy vámpírral, aki bántotta a lányát – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Jonathan. Úgy éreztem, hogy ez az ügy csak úgy érhet véget, ha Carlisle megbűnhődik.

-       Ne már, hogy egyikőtök sem veszi észre. – Benji értetlenkedve nézett körül a tengernyi emberen, akik összegyűltek. – A kisfarkas bevésődött a dokiba. Na, Josh, most felkötheted a gatyád, pont a te lányod vésődik bele egy vámpírba – röhögött fel. Senki sem nevetett vele, mindenki teljesen ledöbbent arccal nézett minket.

Joshuát nagyon nehezen sikerült csak rávenni, hogy nyugodtan magamra hagyhat Carlisle-lal. Jonathan kezdte elveszíteni minden információját, mert a nagy kavarodásban már abban sem volt biztos, hogy érti, amit látott. Az ég hangos morgással jelezte, hogy az itt nagyon jellemző eső újra meglátogat minket.

Carlisle szótlanul ült és nem tudtam, hogy mit mondhatnék neki, hiszen elfogytak a szavak. Isabella, mielőtt kiment volna a szobából, biztosított arról, hogyha bármire szükségem lenne, őt megtalálom. Nem szólt a férjéhez és volt egy olyan érzésem, hogy Edward sokáig fog még szenvedni. De a kiürült szobában olyan nagy volt a csend, hogy még csukott ablakon keresztül is hallottam az esőcseppek találkozását a földdel.

-       Az is egy ilyen este volt – suttogta maga elé Carlisle. – Egy ilyen átkozott esős este.

-       Ilyen volt. De annak vége.

-       Hogy mondhatod, hogy vége? Amikor megéreztem, hogy mi vagy az volt az első gondolatom, hogy megöllek. Amikor közelebb mentem hozzád és megláttam, hogy az a pulcsi van rajtad, akkor az jutott eszembe, hogy veled szexelhetek úgy, ahogy egy emberrel nem – nézett végre a szemembe. Kezét lassan a hasamra helyezte. – Ennek már sosem lesz vége. Azt se tudom, hogyan maradtál életben.

-       Carlisle, az anyám beadott nekem valamit, amikor kicsi voltam. Szerintem amiatt nem haltam meg akkor éjjel.

-       Ez a bevésődés… Nem lehet, hogy tévedés? – A reménykedő arckifejezése nagyon rosszul érintett. Felálltam és elfordultam tőle.

-       Nem, ez egészen biztos. Akkor éjjel… úgy éreztem, hogy helyes az, amit csinálunk. Amikor belenéztem a szemedbe megszűnt minden más. Igaza van Edwardnak. A végén már én is akartam. Az egyedüli dolog, amiben biztos vagyok, hogy sokkal jobban féltem attól, hogy felfedezed, miféle vagyok és az életemre törsz.

Egy lehetetlen helyzetbe kerültünk és úgy állt a dolog, hogy két különböző utat választottunk volna magunknak. De rájöttem, hogy talán az is elég lesz, ha csak segít ebben a terhességben, aztán… Nem akartam etiltani a gyerekünktől és nem is akartam, hogy kényszerből akarjon engem.

Carlisle időközben felállt és megérintette a könyökömet, hogy megforduljak. Láttam, hogy az érett és tapasztalt férfi helyét egy meggyötört fiatalember veszi át. Nem éreztem iránta undort és nem akartam a halálát. Más esetben – ha a bevésődés nem létezett volna – egészen biztosan ki akartam volna kaparni a szemét, hogy érezze, mennyire fáj, amit velem tett – ráadásul egyre inkább arra jöttem rá, hogy a teherbeesés fájt, nem maga az alkalom, mert azt a végére már én is akartam. De Carlisle egyszerűen megbánta a dolgot.

-       Egyikünk sem tehetett róla. Rosszkor voltam rossz helyen. Elég lenge öltözetben és ráadásul, mint kiderült olyan volt az illatom, mint az elhunyt feleségedé. Nem hibáztathatlak, habár nagyon szerettelek volna. De én ugyanannyira hibás vagyok, erre akkor jöttem rá, mikor Edward elmesélte, hogy bűntudatod van, mert véletlenül megöltél egy farkast.

-       Ha előbb elmondod, változott volna valami? Jane – megemelte az állam, hogy ne a földet bámuljam. – Azt kívánom, bárcsak visszacsinálhatnánk mindent, hogy ne is találkozzunk. Hogy legyen lehetőséged egy kedves, okos és hozzád illő férfival találkozni. Én mit adhatnék neked?

-       A bevésődésről nem sokat tudok, de szerintem ez nem választás kérdése. Carlisle, én nem kérlek, hogy vegyél el és élj velem úgy, mintha előttem sivár és semmitmondó lett volna az életed – mondtam, s közben végigsimítottam az arcán. – Arra kérlek, hogy segíts ezzel a… várandóssággal, hogy megértsem, mennyi időm van hátra ebben az állapotban.

-       Nem élhetsz le úgy egy életet, hogy nem tapasztalod meg a szerelmet. Ebben én csak akadályoználak.

Kiszabadítottam magam a kezei közül, majd az ablakhoz sétáltam, amit aztán egy kis résnyire kinyitottam. Finom, friss esőillat kúszott az orromba és örültem neki, hogy a levegőtlen percek után ilyen tiszta léggel szívhatom tele a tüdőmet. Nehezen tudtam gondolkozni Carlisle közvetlen közelében, mert amit leginkább mondani vagy tenni szerettem volna, azt több szempontól sem lett volna helyes megtennem.

-       Ha nem úgy találkoztunk volna elsőre, hanem mondjuk itt a faluban, akkor mit gondolnál rólunk?

-       A helyzetemen akkor sem változtatna semmi. Özvegy vagyok…

-       Már huszonkét éve – vágtam közbe, de még mindig nem fordultam meg. – Sajnálom. Nem kérek ígéretet, hogy olyat érezz irántam, amit talán csak a kényszer hatására fogsz érezni. Még abban sem vagyok biztos, hogyha nem vésődtem volna beléd, meg tudtalak volna ölni. Nem vagyok ura az érzéseimnek, amik hozzád kötődnek.

-       Jane, hogyan próbáljuk meg? Mesélsz valamit magadról és úgy teszünk, mintha egy normális pár lennénk? – Carlisle széttárta a karját és úgy járkált, de ő nem láthatta, hogy megfordultam, mert végig maga elé bámult. A gesztusai elárulták, hogy ő is érzi azt a vonzást, ami összeköt bennünket.

-       Egy vérfarkas, akiben nem tesz kárt a vámpírméreg és egy vámpír, aki huszonkét éve elvesztette a párját sosem lesz normális pár. De esetleg adhatnánk egy esélyt ennek a dolognak. Lassan, megismerve a másikat, már ha ez lehetséges ebben a helyzetben – érintettem meg a hasamat.

Talán először fogtam meg úgy a hasamat, hogy nem volt bennem rossz érzés ezzel kapcsolatban. Mintha egy pillangó szárnya verdesett volna ahol hozzáért a kezem. Nagyon furcsa érzés volt, főleg mivel egyáltalán nem volt lehetőségem hozzászokni a gondolathoz, hogy édesanya leszek – túlságosan gyorsan történt minden, s egyszerűen nem tudtam, hogy képes leszek-e tartani az iramot a bennem növekvő magzattal.

Carlisle felnézett és értetlenül nézett rám, mivel olyan gyorsan elharaptam a mondat végét, hogy akár azt is hihette volna, hogy valami gond van. Az egész viszont egészen szürreális volt inkább. Az apa, aki sem a nőt, sem a gyereket nem szeretné és az anya, aki a terhessége minden pillanatát majdnem úgy élte meg, hogy azt sem tudta, terhes. Már tudtam, hogy anyám mit érezhetett, mikor megtudta, hogy engem vár és az apám talán sosem tudja meg, hogy én egyáltalán létezem. Egyedül felnevelni egy gyereket nem lehetetlen vállalkozás, ezt én is tudtam – a bevésődés viszont mindig is kétemberes próbatétel maradt.

-       Nem foglak magamhoz kötni – mondtam ki felnézve a kezemről. – Arra viszont határozottan kérlek, hogy ne várd el tőlem, hogy túlságosan távol legyek tőled. A gyerekről sem kell tudomást venned, de, mint orvos, kérlek, hogy segíts.

-       Jane, én nem tudom, hogy mit akarok. Egy gyermek, az csodálatos, soha sem hittem volna, hogy részem lesz ilyen kegyben létezésem során. De hogyan tudnám túltenni magam azon, hogy ez egy erőszakból fogant élőlény? Miként kéne ezt elfogadnom, Jane? – Carlisle nagyon közel állt meg hozzám, éreztem a hűvös lélegzetét az arcomon. – Büszke voltam magamra, arra, hogy milyen sokat kibírtam. Átkozottul boldog voltam, hogy azt mondhattam, soha nem vettem el ember életét. A létezésemet az emberek megsegítésének szenteltem, s most lett egy bizonyítéka annak, hogy milyen szörnyeteg vagyok.

-       Ez egy elcseszett helyzet – káromkodtam el magam. – Én sem ilyen életet képzeltem el magamnak. Nem úgy terveztem, hogy anyám elhagy, hogy egy őrült vámpírt üldözzön és engem lepasszoljon a sosem látott apámnak. Azt sem terveztem, hogy egy addig ismeretlen valami hozzá kössön egy emberhez, akinek már volt egy élete párja. És nem így akartam családot. – Elsétáltam előle és én kezdtem róni a köröket. – Ha nem alkalmazkodom a helyzethez, az csak rosszabbá teszi… Ő már létezik, ez ellen nem tudunk semmit tenni. Megérdemli, hogy a szülei szeressék, hogy ne bűn legyen a létezése.

Carlisle többet nem beszélt arról, hogy mekkora bűnnek érzi magát a terhességemet – inkább elkezdtünk a nehezebben megfogható témákról beszélni. Kitárgyaltuk, hogy a magzat fejlődése milyen ütemű lehet és mikorra várható a megszületése. Rémisztő volt látni a papíron azt az egészen közeli dátumot. A földön ültünk és úgy jegyzeteltünk, hogy mindketten egy-egy könyvet tettünk a lap alá.

 

Másnap reggel egyáltalán nem ülő helyzetben találtam magam, mikor felkeltem. Szentül meg voltam győződve arról, hogy Carlisle mellett, a földön ülve aludtam el. Még arra is emlékeztem, hogy a férfi kemény vállára hajtottam a fejem és az illatát közvetlenül közelről szívtam be.

-       Cullen, megmondtam, hogy nem mehetsz a lányom közelébe. – Az apám hangja akkor is áthallatszódott volna a vékony falakon, ha nem ordított volna, így viszont tisztán hallottam még a morgást is.

-       Én csak elnézést szeretnék kérni tőle a történtek miatt. – Ahogy meghallottam a hangját, lenéztem a csuklómra és végig követtem a véraláfutás vonalát. Nem akartam Edwarddal találkozni.

-       Nem akarlak a lányom közelében látni. Soha nem akarnálak, de köszönhetően ennek a helyzetnek, nem tehetek mást, mint addig is megkérni, hogy kerüld el őt. Messzire.

Úgy döntöttem, hogy ideje lesz hangot adnom arról, hogy felébredtem. Kisétáltam a szobámból és a fürdő felé vettem az irányt. Hagytam, hogy a víz percekig áztassa a testem, miközben behunyt szemmel igyekeztem kizárni a külvilágot a tudatomból. Amikor még mindig vakon kezdtem magam beszappanozni, csak akkor terelődtek el a gondolataim, amikor a hasam szappanozásához értem. Egészen nagy pocakot sikerült alig pár nap alatt növesztenem, ami meglátszott a testemen több helyen is. Olyan ütemben növekedett a magzat, hogy nem is próbálkoztam mindenféle krémekkel, hogy meggátoljam a striák kialakulását.

A szinte maratoni hosszúra nyúlt zuhanyzásom után, a hasam korgásának útmutatására, a földszint felé vettem az irányt, hogy egy megfelelően táplálékdús reggelit elfogyasszak. Ebben az akasztott meg, hogy a nappaliban két férfit is találtam, akik között valamilyen feszült jelenet zajlott. Miután kivettem a hűtőből egy kígyóuborkát meg a polcról a mogyorókrémet, közelebb merészkedtem hozzájuk.

-       Mondd meg a fiadnak, hogy nem akarom itt látni. Jane majd eldönti, hogy akar-e vele találkozni. – Josh hangja eléggé keményen csattant a szőke hajú férfinak. – Legszívesebben téged is eltiltanálak a közeléből, de a bevésődés miatt nem tehetek ilyet.

-       Teljeséggel megértelek, Joshua. Edwardnak meg fogom mondani én is, hogy nem szívesen látott személy itt. – Carlisle hangja tejesen nyugodt volt és nem úgy tűnt, mint akit meglep Josh reakciója. – Azonban lenne itt valami… Szeretném engedélyedet kérni, hogy elvigyem a lányodat egy randevúra. Biztosíthatlak róla, hogy szándékaimban nem áll semmi olyat tenni, amit Jane nem akar.

-       Mert azt akarta, hogy megerőszakold? Carlisle Cullen, a mintaképe minden vérszívónak. A mindig tökéletesen viselkedő mintaférfi. Egy kérdésre mindenképpen választ akarok. Ha nem lett volna a bevésődés, le tudtál volna állni?

-       Nagyon sajnálom, hogy fájdalmat okoztam a lányodnak és neked is. A bűnöm mindvégig a létezésem legnagyobb sötétfoltja marad. A bevésődés nem teszi könnyebbé elfogadnom, amit tettem és azt se tudnám megmondani, hogy meg tudtam volna állni. De minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a helyzetből a legjobbat hozzam ki. Egy jobb jövőt akarok biztosítani a lányod számára. Illetve bízom abban, hogy a jövőben majd egyszer kiérdemlem a bocsánatát.

-       Igazán nem akarok közbe szólni – hangomra mindketten felém fordultak, miközben én nagy örömmel mártottam bele a kígyóuborkát a mogyorókrémbe. – Nagyon szórakoztató ez a jelenet, de úgy vélem, ebben nekem kéne döntenem.

-       Hallottad, doki. – Az apám szinte köpte a szavakat. – Áldásom arra, amit Jane dönt.

Mielőtt még megszólalhattam volna kiviharzott a házból és mielőtt az ajtó visszacsukódott volna láttam, hogy átváltozik. Carlisle ott állt, ahol eddig és türelmesen várt én pedig nyugodtan reggeliztem tovább. Én őt néztem, de ő a földet bámulta és így egy fiatal fiú képében tetszelgett, aki nagyon szégyelli magát. Sokszor megfigyeltem már az elmúlt időszakban és folyamatosan változott az, hogy hány évesnek láttam. Ránézésre huszonéves volt, de mikor az orvosi énjét láttam akkor egy sokkal öregebb és tapasztaltabb személyt ismertem meg. A csóknál egy fiatal ámde megtört férfit. A tegnapi este egy középkorú férfit. Most pedig egy fiatal fiút, egy huszonévest, aki felismerte, hogy adni akar egy esélyt a párkapcsolatnak.

-       Szóval, már szeretnél velem tölteni időt?

Kedves Olvasók!

Itt az új év és habár ismét kéthetente tervezek feltölteni fejezeteket, de most csak a Farkasnyár fog kikerülni – az, hogy mit hoz a jövő még én magam se tudom.

Mivel ez egy fikció és már kiderült a bevésődés is, így nem egy szokványos reakció kerítette hatalmába a két félt. Azonban a gyermek létezése nem olyan felhőtlen öröm mindkét félnek – Carlisle konkrétan haragszik magára. És felmerül a kérdés: a bevésődés minden esetben egy jó dolog? Hiszen legfőképp a szaporodás elősegítését támogatja, még akkor is, ha hozzá szükséges tevékenységet valamelyik fél nem akarja tiszta szívéből.

Kövessetek itt is:

Találkozunk legközelebb!

Stella