Sziasztok!
Emlékszem, hogy ez a fejezet volt az – főleg egy jelenet benne –, ami először megfogant a fejemben, amiből lett ez a történet. Jane és az apja közötti kapcsolat, valamint Jane és a Cullen család közötti feszültség végül kicsúcsosodik és döntésre kell jutnia a lánynak minden tekintetben.
10. fejezet
Arra keltem, hogy valaki becsapja az ajtót, de a fejem annyira nehéznek tűnt, hogy meg sem próbáltam azonnal felpattanni. Olyan érzés volt, mintha ezernyi gombostű feküdtem volna egész éjjel – mikor a fejem alá nyúltam és megéreztem valami kemény tárgyat, rájöttem, hogy nem is biztos, hogy álmodtam mindent.
Kihúztam a tollat a fejem alól és lassan felültem az ágyon – nem lettem rosszul és szédülni is jól behatárolhatóan a toll okozta nyomásból kiindulva szédültem. De készen éreztem magam rá, hogy kimenjek emberek közé. Az a pár nap, amit azzal töltöttem, hogy lustálkodjak és a teóriáim jegyzeteljem, igazán hasznosan telt. Nem kellett félnem, hogy Edward vagy valamelyik másik Cullen esetleg rossz néven veszi azt is, hogy levegőt veszek.
Szerencsére találtam más társaságot is, mint a vámpíroké – mivel Edwardot többet nem is akartam látni, így nagyon örültem, hogy Juliette meginvitált magukhoz. Megismerkedhettem közelebbről a falka legfiatalabb tagjával, Dianával. Csak egy kis idő után kezdett gyanússá válni a fiatal édesanya hirtelen közeledése és barátkozása.
- Nem akarok beleszólni, de a fiúk eléggé ki vannak akadva, hogy nem mondtad el nekik, hogy babád lesz. Tudod, még akkor is, ha Jade lánya vagy… – Anyám nevét enyhe tartózkodással és félelemmel mondta ki. – Szóval, a falka még akkor is vigyáz egy kismamára.
- Oh, gondolhattam volna, hogy Jonathan rögtön elmondja mindenkinek – húztam el a szám. – Gondolom, te sem hinnéd el, ha azt mondanám, erről az egészről én nem is tudtam.
- Nate nem tudta volna eltitkolni, hiszen mikor farkasalakban vagytok, akkor hát, halljátok egymást. Mesélt neked arról, hogy Saore és én miért vagyunk még életben?
Juliette elmesélte, hogy évekkel ezelőtt volt egy autóbalesetük és Carlisle éppen akkor kezdett el újra dolgozni. Elmesélte azt is, hogy egy nagyon aranyos pár voltak a feleségével és igazán sajnálatos, hogy az asszony meghalt. De ennek a traumának köszönhető az is, hogy ők felépültek. A doki ugyanis, amikor meglátta a két lányt mindenképpen meg akarta menteni az életüket ezért figyelmetlen volt és nem emberi vért adott be nekik, hanem Isabelláét. Ennek köszönhetően nem csak, hogy felépültek teljesen a balesetből – rekord idő alatt – de még Isabella adottságait is sikerült átörökíteni, mint például a halhatatlanság.
- Ő kért meg, hogy találkozz velem? – Juliette lesütötte a szemét, ebből egyértelműen következett a megérzésem. – Nem tudom, mennyit tudsz te, vagy akár Isabella ebből az egészből. A lényeg, hogy most egy ideig jobb, ha elkerülöm a Cullen családot.
- Jaj, drágám, majd meglátod, hogy milyen jól elszórakozunk. Még a gyereknevelésbe is beletanulsz egykettőre.
Amikor sem a falkatagok, sem Juliette nem tudtak szórakoztatni, akkor sem unatkoztam – elvégre pár nap kiesés után újra visszatértem a munkahelyemre. Igazán felszabadító érzés volt végre valami olyat csinálni, aminek semmi köze sem volt a természetfelettihez – főleg nem a rejtélyes terhességemhez.
Ahogy körülnéztem az aprócska üzletben elfogott a vágy, hogy örökre ide beköltözzek. Amikor ismerős szőke fej bukkant fel az ajtóban én hátra kéredzkedtem és inkább a raktár átpakolásával foglalatoskodtam. Éreztem a bőrömön a bizsergést, amióta csak megtörtént az a csók – nem a vámpírságát vagy az émelyítően édes szagát éreztem, hanem őt magát. A főnököm a nap végéig hagyta, hogy dolgozzak a raktárban, még akkor is, amikor a férfi már rég elment.
Lassan vettem hazafelé az irányt, mert nem akartam Joshuával találkozni – azóta, hogy megtudta, terhes vagyok, egészen másképpen viselkedett velem. Folyton olyan érzésem volt, mintha csalódott volna bennem, és még elmagyarázni sem tudtam neki, hogy teljesen félreérti a helyzetet. Elvégre mégse állhattam elé azzal, hogy „Ugyan már Joshua, elég nagykislány vagyok ahhoz, hogy megerőszakoljanak és felcsináljanak, nem?”, eléggé furcsa helyzetet teremtett volna.
- Te nem járőrőzöl ma? – bukott ki a kérdés a számon, mikor megláttam a nappaliban, egymagában ülő Joshuát.
- Neked is, szia, Jane. Nem, ma Daniel ment, mert a mai sétám alkalmával megtudtam egy fontos dolgot. – Tudtam, hogy a sétapartnere volt az, aki valamit mondott, tehát a Cullen család előtt nem volt titok, hogy mi történt. Legalábbis, ha Rosalie és Isabella tudta, akkor mindenki más is. – Gyere, ülj le ide mellém.
- Nem tudom, hogy mit mesélt a sétapartnered, de nincs szükségem atyai fejmosásra. – Tüntetőleg nem is ültem le mellé, csak a kisasztalra, így vele szemben lehettem.
- Nem akarok semmi olyasmit. Viszont Rose felnyitotta a szemem valamire, amit neked szerintem senki sem magyarázott el. – Kezdett érdekessé válni a mondandója, hiszen ebből biztosra vettem, hogy nem egy szexuális felvilágosítást akar velem megtárgyalni. – Hallottál már a bevésődésről?
- Nem, ezt a szót még sosem hallottam. Ez valamilyen farkasos dolog?
- Igen, ez ilyen alakváltós dolog. Azért mondom el neked ezeket, mert egyszer remélem, te is megtapasztalod ezt az érzést. Mondjuk a gyermeked apjával lett volna a legjobb, de ez már más kérdés. – Joshua kezdett eltérni a tárgytól és megint kezdtünk az eltitkolt terhességem felé evezni, amit egyáltalán nem akartam.
- Jó, elég lesz. Szóval van ez a bevésődés, ami ezek szerint veled megtörtént, de velem még nem.
- A bevésődés azt jelenti, hogy megtalálod az igaz szerelmed – mondta ő, mire én elnevettem magam. Első látásra szerelem nem létezik, akkor sem, ha vámpírok és vérfarkasok igen. – Nekem anyád volt az, legalábbis úgy érzem. Ez egy megfoghatatlan dolog, ami ugyanakkor csodálatos, mert így tudod, hogy ki az, akihez szorosan hozzátartozol. Aki a szerelmed.
Joshua szavai akaratlanul is egy emlékképet juttattak eszembe, s rájöttem, hogy én már tudtam erről a dologról csak sosem mondták ki előttem ezt a szót. Viszont amit Joshua mondott, abban szerepelt az, ahogy anyámék mindig is hivatkoztak rá.
Az ajtó félig nyitva volt, azonban a bentről kiszűrődő hangok arról árulkodtak, hogy valami fontos megbeszélnivalójuk volt a felnőtteknek. Mivel nem akartam lemaradni semmi fontos dologról – hátha az apámról van szó –, ezért az ajtófélfának támaszkodtam és úgy hallgatóztam.
- Ha megtörténik…, ha a szoros kötelék kialakul kettejük között, akkor itt kell maradnotok.
- De nem fog megtörténni. Jane és Niko is már átváltoztak és nem mutattak jeleket. – Anyám hangjában a türelmetlenséget felismertem, de volt még benne valami meghatározhatatlan érzelem is. – Ha most nem megyünk el, akkor egyikük vagy mindkettejük sérülni fog. Te sem ezt akarod.
- Nem, de még ne most menjetek. Még egy kicsit hagyjuk őket, a gyerekkoruk nem mehet tönkre egy ilyen dolog miatt.
Csak ültem és próbáltam megfejteni, hogy vajon emiatt, a kötelék miatt ment-e tönkre minden az életemben. A válasz egy egyértelmű és határozott igen volt. Felálltam és szokásomhoz híven elkezdtem körbe-körbe mászkálni. A fejem tele volt kérdésekkel, ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy ez a bevésődés dolog velem megtörtént – csak éppen valami nagyon rosszul sült el, mert a partnerem, akivel lángoló szerelmet kellett volna éreznem, nos, ő nem akart szerelmet.
- Bocsánat, de ez nekem… Ez olyan megfoghatatlan. Most kicsit egyedül kell lennem.
Az apám nem jött utánam, mivel tisztában volt azzal, hogyha magányra van szükségem az nem véletlen. Nem volt örömteli a felismerés, hiszen tudtam, hogy mivel járhat, ha valaki elszakad a szoros kötelékétől – ismertem olyan embert, aki nem élte túl. Ugyanakkor kezdett minden túlságosan sok lenni, ahhoz képest, hogy nekem csak egy levelet kellett volna eljuttatnom a falkához. Illetve védelmezni őket, de ez meghiúsulni látszott, hiszen az állapotom szó szerint napról-napra egyre látványosabb volt.
A másnap reggel ugyanúgy indult. Lemértem a centivel a hasam körfogatát és feljegyeztem a kis jegyzetfüzetbe, amit arra használtam, hogy minden a terhességemmel kapcsolatos dolgot feljegyezzek benne – visszamenőlegesen is leírtam a furcsa tapasztalataim. Az aprócska dudor lehetetlenül gyorsan nőtt és kezdtem komolyan elgondolkozni, hogy mégiscsak felkeresem a dokit, mert egyedül ő tudott volna a segítségemre lenni.
A munkahelyem előtt állva hirtelen elfogott az érzés, hogy mindenképpen fel kell, hogy mondjak – még, ha normális lett volna a terhességem maradhattam volna, de a hirtelen jött tizennegyedik hetet már nehezen magyaráztam volna ki. Ahogy utána olvastam a dolognak – hála Joshuának, aki a várandósságról is vett könyvet, hogy azzal még jobban megismerjen engem, vagy inkább az apaság érzését – rá kellett jönnöm, hogy inkább a tizenhatodik hét felé tartottam már. A főnököm tudomásul vette, hogy az volt az utolsó munkanapom – nem kérdezett, de nagyon nézegette a hasam, amit szerencsére egy kötény takart.
Előbb végeztem, így arra gondoltam, hogy kicsit körülnézek a faluban, mert a fiúk voltak olyan kedvesek, hogy körbe vezettek, de az számomra túl gyors volt. Nézelődtem a házak között, amik mind nagyon hasonlóak voltak, talán csak a Cullen család háza volt egészen formabontó. A part felé vettem az irányt, mert kedvem támadt, hogy megnézzem a vizet.
A parttól nem messze észrevettem, hogy nem csak engem vonzott a víz halk hangja, hanem Carlisle-t is. Megörültem, hogy látom, mert így biztosra vehettem, hogy nem döntött az életének elvétele mellett. Másrészt azért is örültem neki, mert bátor akartam lenni és megkérni, hogy segítsen ezzel az egész terhesség üggyel. Ahogy felém pillantott újból éreztem a karom bizsergését, mintha egy finom selyem csiklandozta volna.
- Oh, Dr. Cullen, örülök, hogy látom – szólítottam meg a férfit, aki úgy tett, mintha nem észlelte volna a közeledésem. – Sétálna velem itt a parton? Még nem jártam itt, de gondoltam körülnézek, és ha már így összefutottunk esetleg velem tarthatna.
- Jane, kérlek, azok után, hogy… ami történt, nem lehetne, hogy tegeződjünk? – Felém fordult, s mikor bólintottam beleegyezésül, felajánlotta a karját.
Percekig csak sétáltunk egymásba karolva – egészen meghitt volt és biztos voltam benne, hogy ő is érezte azt, hogy ez egy nagyobb horderejű beszélgetés lesz. Nem tudtam, hogyan kezdjek bele a beszédbe, mert ebben a meghitt légkörben csak arra tudtam gondolni, hogy milyen tökéletesen átlagosnak tűnhetünk. A csöndet végül nem én törtem meg.
- Jane, én nagyon sajnálom, hogy akkor úgy elrohantam.
- Én sajnálom, hogy megcsókoltalak. Nem akartam, hogy esetleg rosszul érezd magad amiatt. – Mikor felnéztem rá láttam a felismerést, hogy tudom mire gondolt akkor. – Nem tudom, mi ütött belém akkor.
- Jane. – Megállított és maga felé fordított. – Ha te nem teszed meg, akkor én tettem volna. Az én esetemben viszont nincs mentség, hiszen te sokkos állapotban voltál és ráadásul a terhességi hormonok is működtek benned. Én azért rohantam el, mert akkor és ott, ahogy egyre közelebb értél hozzám én hagytam, hogy megtörténjen a dolog. És ezért éreztem bűntudatot magamban.
- Oh. – A hirtelen jött vallomásra nem voltam felkészülve, viszont a mondandójából kiderült, hogy nem tud arról, amit Edwardnak említettem. – Az egy zavaros helyzet volt. Viszont én erről a terhességről szerettem volna beszélni veled.
Carlisle azt javasolta, hogy menjünk hozzájuk – mikor tiltakozásra nyitottam a számat megnyugtatott Edward nincs otthon. Odafele úton kiderült, hogy Edward egészen furcsán kezdett viselkedni és nem is teljesen érti, hogy mi történik a háttérben, de nem akart belefolyni az ügybe.
A ház valóban majdnem teljesen üres volt, csak Isabella dúdolását hallottuk fentről, de mikor elhaladtunk a szoba előtt észrevett minket és abba hagyta. Emberei reakciókat mutatott, ugyanis arca hirtelen lett paradicsomvörös.
- Nem tudtam, hogy hazajössz Carlisle. Azt meg, hogy Jane-t is hozod végképp nem gondoltam volna. Kölcsön vehetem őt egy pillanat erejéig?
- Persze, addig felmegyek és előkeresek pár jegyzetet, amt meg akartam vitatni Jane-nel. – A férfi már éppen indult volna még egy emelettel feljebb, amikor eszembe jutott, hogy én viszont otthon hagytam a feljegyzéseim.
- Carlisle, megkérhetlek esetleg, hogy… a jegyzeteim otthon hagytam. Egy kék notesz, az asztalon kell lennie.
- Természetesen, azonnal itt vagyok. – Mire felfogtam volna, hogy mi történik a férfi eltűnt én pedig Isabella erejének köszönhetően a szobájában találtam magam.
- Csak bólints, ha igaz, amire gondolok, ne szólalj meg, ne gondolj semmire, csak bólints. Rendben? – kérdezte sürgetve, amire bólintottam egy igenlőt amilyen gyorsan csak tudtam. – Carlisle a vámpír? – Egy újabb bólintást kapott, én meg egy együtt érző mosolyt és egy kézszorítást.
Isabella ezek után felkísért Carlisle irodájába, majd magunkra hagyott – hallottuk, hogy becsukja az szobájának ajtaját. Mi pedig végre belekezdhettünk a felmerülő kérdéseink megbeszélésébe. Carlisle kezdte, mivel elmagyarázta nekem, hogy szöget ütött a fejében a gondolat, hogyha én valóban annyi vagyok, amennyinek állítom magam, akkor sehogy sem jön ki időben a születésem.
- Anyám terhessége nem volt normális. Úgy tudom, hogy eléggé felgyorsult volt nála ez az állapot. Tessék, itt vannak azok, amikre emlékeztem, hogy említett – mutattam a noteszem megfelelő lapjára.
- Emiatt említetted mikor elmondtam a hírt, hogy nem lehetsz tizenkét hetes terhes?
- Ez igazság szerint akkor eszembe sem jutott. A saját születésem furcsaságával tisztában voltam, hiszen biológia órám nekem is volt, és a kilenc hónap nálam lényegesen rövidebb volt. – Felidéztem magamban azt a bizonyos órát, amikor kiderült számomra, hogy én nem a kilencedik hónapban jöttem a világra. – Viszont anyám egészen biztosan át tudott változni, mikor… amikor én benne voltam.
- Jane, kérlek, ülj le – foglalt hellyel, mivel megint annyira belelovaltam magam a dolgokba, hogy elkezdtem fel-le járkálni. – Azt hittem, hogy miután láttad a babádat, majd elfogadod az állapotod.
- Oh, én… – nyeltem nagyot. – Szóval az a helyzet, hogy nekem túlságosan gyors ez az egész. Az egyik pillanatban csak nem tudok átváltozni, a másikban meg már tizenkét hetes terhes vagyok. Lásd be, Carlisle, ezt nem olyan egyszerű feldolgozni, főleg, hogy emiatt a… baba miatt Jonathan majdnem megölt. – Igazából kezdtem elfogadni a kisbabám, főleg mivel minden reggel lemértem és olyankor a tükörben láttam a dudort.
- Hm, úgy vélem, akkor térjünk át erre. Édesanyád terhessége kicsit ráér, ahogy a te előre haladásod is. – Carlisle nekitámaszkodott a mahagóni íróasztalnak, s emberekhez hasonlóan ő is az ajkát csípte össze, miközben erőteljesen gondolkozott. – Esetleg megpróbáltál azóta átváltozni? Lehet, hogy az első trimeszterre jellemző kimerültség és rosszullétek akadályozták ezt.
Mielőtt válaszolhattam volna meghallottam a súlyos lépteket az ajtón túlról – valaki egészen biztosan hazaérkezett. A léptek olyanok voltak, mintha egy ember sétálna fel a lépcsőn és nem egy vámpír, de aztán valami súrlódásának a hangja szakította félbe a felfelé sétát, majd egy ajtó becsapódott.
Felálltam a székből, hogy közelebb menjek az ajtóhoz, mert habár a hallásom tökéltes volt arra, hogy halljam, amit egy szinttel lejjebb beszélnek, minél közelebb voltam a hang forrásához, annál érthetőbb volt a beszéd. Azonban a kezdetben halk szóváltás annyira hangos lett, hogy hátráltam – attól féltem, hogy Edward bármelyik pillanatban betörheti az ajtót. Egészen a székig hátráltam, s közben rátekintettem Carlisle arcára, aki egyre elkerekedőbb szemekkel hallgatta az alattunk folyó veszekedést. Nem tudtam, hogy hányan vannak a házban, de biztos voltam benne, hogy nem csak Edward érkezett haza.
- Isabella, kérlek! Hogyan engedhetted, hogy ez a lány idejöjjön? – A férfihang olyan undorral ejtette ki a lány szót, hogy kirázott a hideg.
- Edward, szüksége van arra, hogy beszéljenek. – Isabella hangja nyugodt volt és nem árult el semmit abból, hogy ő bizony teljes tudatában van a dolgoknak. Biztos voltam benne, hogy Edward elmesélte a csókot, de arról fogalmam sem volt, mennyit tárt fel a felesége előtt.
- Az a lány azt állítja, hogy Carlisle megerőszakolta. – Egy másodpercig olyan csönd lett, hogy azt hittem megsüketültem, pedig annyi történt, hogy mindenki visszafogta a lélegzetét, az is, akinek amúgy sem lett volna rá szüksége. Sokan voltunk a házban. – De én láttam a fejében, hogy milyen helyen volt és, megmondtam neki, hogy az ő hibája, hiszen csak egy istenverte pulóver volt rajta.
- Hogy érted azt, hogy azt mondtad neki, minden az ő hibája? – Isabella hangja olyan dühtől sugárzott, ami sosem akartam volna megismerni. – Edward, kérdeztem valamit!
- Isabella, az a lány egy hazug. Carlisle sosem tenne olyat! – Edward pedig ugyanolyan dühösen válaszolt.
Éreztem, hogy a térdeim lassan kocsonyává vállnak, s ha nincs mögöttem a szék, egészen biztosan összeestem volna. Biztos voltam benne, hogy az egész falu hallotta a házaspár nem túlságosan kedves és jó dolgokról szóló szóváltását – a farkasok legalábbis egészen biztosan hallották. Nem figyeltem, hogy mi történt ezután, mivel Carlisle felé fordultam, aki előbb rám, majd a hasamra és végül a farkasos csuklópántra nézett, ami a jobb kezemen takarta a nyomot.
Láttam a lassan jövő felismerést átsuhanni az arcán, ami összeszorította a szívemet, mert tudtam, hogy úgy fogja gondolni, hogy szándékosan eltitkoltam előle. De hát, szándékos is volt, miután rájöttem, hogy ő volt az. Azonban mielőtt bármit is mondhattam volna, már a falhoz voltam szegezve és egy nagyon dühös bronzhajú fiú torkomnál fogva tartott ott, miközben csuklóimat a fejem fölé fogta. Maga a helyzet rettenetesen ismerős volt, csak akkor kevesebb fájdalmat éreztem.
- Hogy mit mondtál Isabellának? – sziszegte a fülembe túlságosan közelről. – Hogy merészeled azt mondani a feleségemnek, hogy Carlisle valaha is bántott téged?
Szívesen válaszoltam volna, azonban kezdtem úgy érezni, hogy lassacskán az élethez is kevés levegőm maradt tartalékban – azt viszont addig akartam tartalékolni, ameddig csak tudtam a kisbabám érdekében. Mivel a kezeim satuba voltak fogva így csak rúgni tudtam, de Edward az első próbálkozás alkalmával úgy rúgott bele a lábamba, hogy az menten eltört. Ekkor kezdtem el igazán fuldokolni, mert az addig gondosan beosztott levegőm a fájdalom hatására az orromon keresztül távozott.
- Cullen, engedd el a lányom! – Az apám hangja keményen csattant és szemem sarkából láttam, hogy a többi falkatag lefogja.
- Tűnj innen korcs, ez a Te hibád! Felcsináltad a leglehetetlenebb és legszámítóbb nőt, aztán lett belőle egy ilyen tisztességtelen némber. – Edward keze még szorosabban fonódott a nyakam köré, s már csak sírni volt erőm.
- Edward. Fiam. – A bronzos hajú fiú mögött a meggyötört hangú Carlisle állt. Edward vállára tette a kezét, mire az elengedte a torkom, de a csuklóim nem. Nagy kortyokban nyeltem a levegőt, s igyekeztem a feltörő pánikrohamomat visszafogni. – Fiam, nézd a csuklóját!
Edward lehúzta a csuklópántot a kezemről és feltárult a vámpír-harapás nyoma – ezzel bizonyosságot nyert az igazam. Isabella közben Joshua előtt állt, aki nem az engem még mindig falhoz szegező fiút nézte, hanem a mögötte álló szőke férfit. Edward elengedte a kezem, aminek hatására a földre rogytam, mivel a lábam még nem forrt össze – az arca teljesen mást tükrözött, mint alig pár másodperccel azelőtt. Már nem volt más csak egy megtört és szörnyen nagy kétségek közt őrlődő fiú.
Joshua közben előre lendült és puszta kezével akarta megölni Carlise-t, aki annyira megdöbbent az emberi alakban való támadástól, hogy ideje sem volt feleszmélni – nekiestek az asztalnak, majd Carlisle egy félig ülő pozícióban találta magát. Láttam, ahogy a két erős kéz a vámpír torkára tapad majd azt feszegetni kezdi. A fájdalom, amit Carlisle már nem érezhetett, én éreztem és rettenetesen rossz volt, hogy mindenki tanácstalanul nézi a műveletet – engedték, és én nem értettem, hogy miért.
- Apa, ne! – sikítottam, mire a megszólított elengedte a vámpír torkát. Úgy nézett rám, mintha megőrültem volna, de lassan elhátrált a falhoz.
Köszönöm, hogy velem tartottatok. Lassan érkezik majd a következő fejezet. Addig is, meséljetek, mi a véleményetek? Carlisle megtörtsége talán az egyik legszomorúbb dolog, amit le kellett írnom, de ő egy nemes lélek és tudja, hogy rosszat tett. De Carlisle sosem tenne olyat, amit Jane állít, mégis, mi történhetett, hogy a vámpírférfi nem állt le? És Jane miért nem ellenkezett?
Találkozunk legközelebb!
Stella
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.