• "Nagyon figyelj, mert a világot
    teszed is azzá, aminek látod."
    Fodor Ákos: Hasadó anyag
  • Kint feljönnek a csillagok, bent bekuckózva olvasol.
    Az én életem a regények, novellák, olvasmányok és személyes történetek által lesz teljes – és ezeket megosztom veled is. Térj vissza bármikor, én itt leszek.
    Stella L. Brandy

3. rész || Agymenők sorozat 40+1 TAG

Sziasztok!

Most egy olyan kihívást hozok nektek, ami régen volt divatos egy-egy sorozat megnézése után, amiben általában 30 kérdésre kellett válaszolni az adott sorozat alapján. Nem, nem fogom elhúzni 41 napig (ahogyan az régen szokás volt), de az biztos, hogy nem egyben terhellek veletek. A [forrás] illetve [forrás] voltak azok, amikből kiindultam, én magam fordítottam le a kérdéseket és hoztam létre a mixelt verziót.

Tartsatok velem, ha Ti is szeretitek az Agyenők sorozatot, mert kíváncsi vagyok a válaszaitokra!

 

 

21. Legtúlértékeltebb karakter

Ez egyértelműen Raj. Volt egy időszak a sorozat történetében, amikor annyira hype-olták a készítők a karakterét, hogy még sok is lett belőle. Úgy állították be egy idő után, mintha a legmenőbb ember lenne a földön és mégse jutott előre a végén.

 

22. Egy alulértékelt karakter

Ha a főszereplőket nézzük, akkor Howard. Ő az, aki habár kockább a kockáknál, de mégis kirekesztik, mert nincs doktori fokozata és nem fizikus.

Mellékszereplők tekintetében Stuartot mondanám, aki a legtöbb évadban alig kapott szerepet, de mindig olyan hebehurgya szituációkba keveredik.

 

23. Hányszor nézted meg mindegyik részt?

Az biztos, hogy kétszer végignéztem az összes részt, de néhányat láttam még párszor. Biztosan újra fogom nézni még, mert ez egy jó kikapcsolódás nekem.

 

24. Nézed az ismétléseket?

Nem, vagyis nem rendszeresen. Néha leragadok a TV előtt, ha megy, de amúgy nem szoktam sokat rendes TV adásokat nézni. Viszont néhány időközönként az egész sosorzatot végignézem.

 

25.  Kedvenc barátság

Az első kedvencem Penny és Sheldon barátsága. Az ő kettősük egy olyan kapcsolat, ami nagyon sokat adott mindkettejüknek. Sheldon emberibb lett, míg Penny kapott egy kis betekintést, hogy milyen egy felnőtt férfinak a pótanyukájának lenni.

A második pedig Amy és Leonardé. Az övék egy kicsit háttérbe volt szorítva, de amikor kettesben voltak valahol, vagy össze kellett fogniuk akkor azok mindig nagyon jól sikerültek. Szerettem az ő párosukat nagyon.

 

26. A legjobb csók

Egyértelműen a vonatos Shamy csók! Dühös, kifigurázza a romantikát, de Sheldon első csókja, amit ad. És szerintem hihetetlenül jól sikerült az a jelenet. Azt a jelenetet vagy százszor megnéztem, mert annyira illet hozzájuk – két igencsak érdekes karakterről beszélünk, akiknek nem könnyű elviselniük egymást néha – és nem volt az a tipikus, klisés megoldás.

 

27. A legjobb „oh my” pillanat

Na, ez nehéz! Amikor az ember először nézi a sorozatot akkor akadnak ilyenek, amikor többedjére akkor már kicsit nehezebb – főleg, ha nem rögtön válaszolja meg valaki a kérdést. Talán Howard anyukájának halálát mondanám, mert az minden nézésnél meglep, hogy márt itt tartunk. Emlékszem, amikor először láttam ezt a részt fennakadtam rajta, hogy milyen bénán írták ki, hogy olyan semmilyenül, mert miért nem hallhattuk utoljára? De aztán megértettem. Nem hiába válaszoltam ezt a 11. kérdésnél is.

 

28. Kit szeretnél vendégszereplőként a sorozatban?

Akit szívesen láttam volna még a sorozatban az esetleg Billy Sparks (akit ugyan emlegettek, de megjelenni csak a spin-offban jelent meg). Illetve Az ifjú Sheldonból több szereplőt szívesen láttam volna (dr. Sturgis). És tudom, hogy a kérdés arra irányult, hogy melyik színészt látnám a sorozatban, de majdnem mindenkit a spin-offból.

 

29. A legrosszabb Agymenők pillanatod

Oké, lehet, hogy van jó pár ilyen pillanat, de számomra a legnagyobb törést és érzelmi felkavarást az a 9. évad 7. része jelentette. Sheldon majdnem megkéri Amy kezét és én annyira, de annyira rosszul éreztem magam, amikor csalódottan elballag.

Hozzátenném, hogy az egész szakítás megviselt, de ez a jelenet örökké a szívembe égett. Annyira meghatottak a Shamy pillanatok és a mosolyszünetek a többi párnál is kicsit szíven ütöttek – ez van, reménytelen romantikus vagyok.

 

30. A te mindig-csodálatos Agymenők pillanatod

Az összes lánykérés ilyen, főleg, mert Penny és Leonard lánykéréses huzavonája ihlette meg azt, hogy én minden nap megkérdeztem férjemtől, hogy hozzá mehetek-e. Számomra amúgy a Shamy pillanatok azok, amik mindig mosolyt csalnak az arcomra.

Ez lett volna a TAG harmadik része. Én nagyon élveztem a kitöltését és örülök, hogy végig csináltam, habár nagyon sok kérdésre kellett válaszolnom. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Ti néztétek-e a sorozatot és mi lenne a válaszotok a kérdésekre, ha igen.

 

Találkozunk legközelebb!

Stella

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.

© Stella L. Brandy || 2012 -