6. fejezet | Farkasnyár

Sziasztok!

Végre beindulnak a folyamatok, már amennyire ez ennél a történetnél megtörténhet. Kiderül, hogy mi történt Jane-nel, miután a boldog súlytalanságba veszett. Illetve kicsit megismerkedünk a Cullen családdal, valamint megjelenik egy régen várt szereplő is.

• Fandom: Twilight-Spirit Saga
• Korhatár: +14
• Figyelmeztetések: -
• Terjedelem: 2527 szó

 

6. fejezet

 

A NAP TÉNYLEG SOKKAL JOBBAN BEVILÁGÍTOTT ÉS TÉNYLEG EGÉSZEN MÁSMILYEN SZAGOK VOLTK A SZOBÁBAN – AZONBEN NEM AZÉRT, mert a fenti hálószobámnak kinevezett helyiségben ébredtem, hanem mert egyáltalán nem a házban voltam. Az a túl édes illat – ami már-már szagnak volt mondható – ugyanis a házban már egészen jól kiszellőzött, de itt olyan tömény volt, hogy azt hittem elhányom magam. Ami azt illeti, ha valaki nem tolt volna alám egy vödröt, akkor a padlónak mutatom meg a már tényleg nem létező gyomortartalmam.

Szóval ki tudja mennyi ideje, de az egészen biztos, hogy nem tíz perce feküdtem ott azon a kanapén – ezt a fejemről lehulló átforrósodott borogatásból gondoltam. Bár, a testhőm az átlagosnál magasabb volt, de azért egy szinte megszáradt papírdarab az bizony még nálam is időt kívánt. Nem mertem kinyitni a szemem, mert már csukott szemhéj mellett is éreztem, hogy annyira fáradt vagyok, hogy a szememet nem bírnám nyitva tartani. De azért sem nyitottam ki a szemem, mert hallottam, hogy valaki nagyon dühösen fújtat a testem közelében.

-     Mikor tér magához? – kérdezte ingerülten, kétségtelenül, Jonathan. Nem tudtam, kihez beszél, de ha tippelnem kellett volna egészen biztosan a bronzos hajú fiút mondtam volna.

-     Edward Cullen a nevem, de biztosan hallottál rólam, hiszen általánosságban jól elrejted a gondolataid.

Már nem volt értelme tovább tettetni az ájulást, főleg, mert Edward nagyon csúnyán a gondolataimra válaszolt – ami legfőképp azért zavart, mert tudtam, ha továbbra is ennyire gyenge maradok, akkor nem lesz titkom. Lassan felültem a kanapén, de szememet szorosan lehunyva tartottam, mert halványan még mindig éreztem a szédülést. Mikor kicsit biztosabbnak éreztem magam, kinyitottam a szemem és ránéztem Jonathan vörös fejére – kishíján megkérdeztem tőle, hogy nem fél-e, hogy agyvérzést kap, de végül nem tettem.

-     Megmondtam, hogy nem lépheted át a határt! Megmondtam, hogy szabad préda vagy, ha mégis megteszed! A falkám mégis mit csinál? Hát persze, hogy értesítik a Cullen család oly’ kiváló elmeolvasóját.

-     Jonathan, én hoztam ide, mert közületek való és te is nagyon jól tudod, hogy egy ember orvos nem tudna neki segíteni. Ide természetfeletti orvoslásra van szükség. – Edward hangja nyugodt volt, kinézetével ellentétben jóval érettebben beszélt.

-     Nem bizonyította, hogy az, aminek mondja magát. Nem változott át mikor ráijesztettem. Nem képes az átváltozásra.

-     És akkor a levelet mégis hogy hoztam el szerinted? – szóltam közbe, s kezdtem igazán felhergelődni. Itt ez a pojáca, aki azt hiszi, hogy valami francos falkának az alfájaként megmondhatja, hogy mi vagyok és mi nem. Nate csak egy lesajnáló pillantásra méltatott, s azt hittem nem mondja ki, mire gondol, de végül megtette.

-     Biztosan az anyád volt. Az a rühes…

Ösztönösen cselekedtem, az egyik pillanatban még ültem a kanapén, a másikban pedig a kezem csattant az alfa arcán. Az arcomra egészen biztosan kiülhetett az, amit belül is éreztem: azt, hogy ösztön volt. A kezemnek nem lett semmi baja, ez akár már bizonyíthatta is volna, hogy tényleg farkas vagyok, de Nate döbbenten állt.

-     Az anyámra nem mondhatsz egy rossz szót sem! Nem tudom, hogy mi a fene bajotok van vele, én azt tudom, hogy mennyit tett értetek. A falkáért, a Cullen családért.

A szobában egyetlen egy valaki állt szoborszerűen ott, ahol valószínűleg azóta állt, mióta letett a kanapéra. Tudtam, hogy míg én ájultan hevertem ő sok mindent kiolvasott a fejemből, de egyáltalán nem volt dühös. Már felismertem a szagokat és tudtam, hogy valószínűleg egykori házukban húztam meg magam – Edward mégsem tűnt mérgesnek és nem követelt magyarázatot. Ahogy most sem szólt semmit, csak hagyta, hogy megmutatkozzanak az erőviszonyok.

Jonathan szemében irtózatos düh szikrázott, aminek egyetlen célpontja volt – én. Tudtam, hogy talán túl messzire mentem és végleg elvágtam magam attól, hogy megismerhessem a múltam, az apám… De soha, senkinek nem engedtem meg eddig, hogy anyámat becsmérelje. Főleg nem egy olyan személy, aki elmondhatatlanul sokat köszönhetett neki. Amíg belemerültem a gondolataimba nem vettem észre, hogy az alfa falkájának valami megváltozott az arcán.

-     Hogyan is akarnál egy falkához tartozni, ha ennyire önfejű vagy? Engedetlen. Már ha egyáltalán képes vagy rá, mert átváltozás nélkül nem mondhatod magad farkasnak. Nem tisztelsz senkit, nem tisztelted meg a döntésem, ha tényleg az vagy, akinek mondod magad, akkor kiállsz ellenem.

Esélyem sem volt mondani bármit is, mivel a fiatal férfi helyett már egy farkas állt velem szemben. Sötétbarna bundájú farkas volt, és az első gondolatom az volt, hogy mennyire szeretném megtudni, hogy vajon selymes-e a szőr, vagy inkább durva. Tudtam, hogy most éppen egy alfai megrovásban részesülnék, de a gondolataim máshol jártak. Anyámnak tett ígéretemnél. Anyám. Akit ez a személy csúnya szavakkal illetett.

A következő pillanatok számomra teljesen összefolytak, mert egy dühös – nagyon dühös – farkas nekem rontott. Én pedig, habár megremegtem és éreztem, hogy száguld a vér az ereimben, képtelen voltam átváltozni. Hátra léptem egyet, majd még egyet, amikor megszédültem és a következő pillanatban már a földön ültem. Jonathan komolyan gondolta a megfélemlítésem, mert még a földön ülve sem hagyott – újra rám támadt. Elfeküdtem és igyekeztem nem arra gondolni, hogy kitört belőlem a zokogás.

Szédültem, zokogtam és teljesen reménytelennek éreztem magam – nem tudtam átváltozni, megint. Egyszerűen képtelen voltam rájönni, mi lehet a probléma, de teljesen kétségbe ejtett a tény, miszerint talán soha többé nem leszek képes átváltozni – mégis hogyan tartsam be az ígéretem, ha még erre sem vagyok képes?

Felültem és hátra húzódtam a falig, mire Nate – még mindig farkas alakban – követett és a lehető legközelebb hajolt hozzám. Éreztem a farkas orrából távozó nehéz, forró levegőt. Rettegtem. Jonathan Uley megfélemlített és én nem tudtam magam védeni – ezzel gyakorlatilag bebizonyítottam Nate elképzeléseit.

-     Jonathan, szerintem elérted, amit akartál. Nézz rá! – Nem tudom, mikor történhetett, de Edward már nem a korábbi helyén állt, hanem közvetlenül előttem. Hátrébb tolta a farkas pofáját és láttam, hogy éppen egyfajta metakommunikáció vette kezdetét. – Nem, Jonathan. A lány a régi Cullen házban húzta meg magát és nem szándékosan lépte át a határt, mint ahogy te azt gondolod.

-     Kérlek, Jonathan, kérlek – zokogtam Edward mögül. – Esküszöm, hogy nem akartam átlépni a határt, csak megszédültem. Ha tudom, hogy az a fa már a határon túl van én inkább nem próbálok megtámaszkodni. Kérlek!

A farkas megrázkódott, majd Jonathan teljes emberi – és meztelen – valójában ott állt előttem. Edward felsegített a földről majd valahonnan kerített egy zsebkendőt és a kezembe nyomta. Hátrébb állt, hogy egyfajta védőként jelen legyen, azonban nem akart beleavatkozni a farkasok dolgába. A hátamat a falnak vetettem, mert úgy éreztem, kell valami, ami megtámasszon – a szédülés újabb hullámainak szélét kezdtem érezni és nem akartam újra elgyengülni.

-     Te egy olyan embernek mondod magad, akinek ereiben két farkas vére folyik. Azonban képtelen vagy az átváltozásra, ami hiteltelenné teszi szavaid. Én adni akartam neked egy esélyt később, de most úgy döntöttem, hogy…

-     Hogyan döntöttél? – Én nem láttam, kitől származik a hang, viszont Jonathan megfeszült, s hátranézett. Akkor láttam meg a fekete hajú fiatal férfit, akit bármikor felismertem volna. Az apám.

-     Josh, szerintem ezt beszéljük meg majd egy gyűlés alkalmával. Éppen most gondolkozom, hogyan lehetne egy nem kívánatos személyt távoltartani a területünktől.

-     Remélem, hogy nem a lányról beszélsz. – Josh csak biccentett felém, ezzel tudtomra hozta, hogy tud rólam. – Most, hogy visszatértem, úgy vélem, meg kéne hoznod egy döntést. Remélem, mérlegeled majd az én mondandómat is.

Edwardra néztem, hogy némi bizonyosságot szerezzek arról, hogy ezt az egészet nem csak álmodtam. Számomra minden olyan gyorsan történt és túl sok információ volt előttem még homályos – kezdetnek például az, hogy mégis honnan került elő Joshua és milyen mondanivalója van. Edward köhintett egyet, majd vállára vette a táskámat és elindult az ajtó felé – kicsit lassabban követtem az ismeretlen úti cél felé. Közben igyekeztem megtörölni az arcomat, jobb híján a pólóm ujjában.

Egy másik házba mentünk, de nem volt időm körülnézni, mert már bent is voltunk az étkezőben, ami hatalmas volt. Sok ember ült az asztal körül és mind minket néztek – főképp engem, amit betudtam annak, hogy meglepi őket ittlétem. Edward kihúzott nekem egy széket, amire automatikusan leültem és mielőtt körül nézhettem volna, Jonathan megszólalt.

-     Azért hívtuk össze a gyűlést, mert Josh visszatért. Mint emlékeztek, azt ígértem, hogy nélküle nem döntök a lány ügyéről. Fontos tudnotok, hogy ellentétben azzal, amit állít, nem tud átváltozni. Véleményem szerint eléggé hiteltelen és talán minden, amit eddig mondott hazugság volt. Azonban Joshua arra kért, hogy hallgassuk meg a mondandóját. Josh? – Nate hosszú szónoklata után Joshua előrelépett, ami izgatott sugdolózásokat eredményezett.

-      A lány, Jane, igazat mond. Jade mindent leírt a levélben, amit a lány biztosan nem olvasott el, hiszen akkor másra tértem volna haza. Jane a lányom, ha bízhatunk Jade szavaiban, ami néhány esetben kétségtelenül kétségbevonható. Azonban úgy vettem észre, hogy az anyja alapján próbáljátok megítélni Jane-t, ami nem célravezető. Az viszont tény, hogy Jade eltitkolta előlem, hogy van egy lánya. – Josh egyenesen a szemembe nézett, s úgy folytatta mindössze egy mondattal a saját kis monológját. – Nem tudtam rólad.

Joshua hazudott.

 

A rét melletti fák mögött bújt meg és habár megállíthatta volna a vámpír férfit, a füves terület másik oldalán álló nő teljesen megrészegítette. A nő tett egy lépést hátra, mire egy hatéves forma kislány kilépett mögüle. Jade valamit mondott a gyereknek majd az elszaladt. Az a gyerek pontosan annyi idős volt, mint ahány éve Jade elhagyta a falkát. Az a gyerek… A nő közben átvágott a réten és megállt előtte.

 

A döbbenetet az arcomon talán csak Edward érthette – tekintettel, hogy olyan hirtelen törtek rám az emlékképek, hogy időm se volt megpróbálni elrejteni a gondolataim. Teljesen összezavarodtam és minden, amit eddig tudtam magamról egy csapásra megváltozott. Én valóban nem tudtam az apámról és azt hittem azért nem, mert nem volt kíváncsi rám. Hazugság volt. És alig pár perccel ezelőtt az apám hazudott. Az anyám meg beszélt vele – akkor meg miért ment el Joshua amikor megkapta a levelet?

-     Miért mentél el? – A hangom erőtlen volt és úgy éreztem túl szűkös kezd lenni a szoba, amiben annyian összegyűltünk. – Mi volt a levélben? – Felemeltem a fejem és a tekintetéből mindent világosan kiolvastam. – Találkoztál vele? A francba is, válaszolj!

A kutyák nagyon jó megfigyelők, mindig a hangsúlyra figyelnek. Amikor először átváltoztam az anyám megtanított arra, hogy a farkasösztönöket hogyan használjam ki – emberként is. Nem emlékeztem arra, hogy mi volt az átváltozás előtt, talán már akkor is az igazságot kerestem és ezért tökéletesre fejlesztettem a figyelés képességét. Az embernek nincs szüksége gondolatolvasásra, ha látja, miként reagálnak az emberek a kérdésekre.

-     Találkoztam vele. Muszáj volt találkoznom vele, ezt te is igazán megértheted.

-     Amit nem értek, hogy miért mentél el anélkül, hogy bemutatkoztál volna. Mióta anyám a kezembe nyomta a levelet alig vártam, hogy végre találkozzak azzal a férfival, akit szeretett. De tudod mit? Úgy látszik, hogy nem tartasz igényt egy fattyúra. Csak tudnám, hogy ha anyám a közelben volt, miért nem ő adta át a levelet.

Felálltam az asztaltól és amilyen gyorsan csak tudtam, kimenekültem a fojtogató légkörből. Család. Mindent másként kezdtem el látni és az egyetlen dolog, amiben biztos voltam az nem más volt, minthogy valami egészen biztosan nincs rendben velem – és mivel nem voltam képes az átváltozásra, így elmenni se tudtam gyorsan. Az anyám és az apám egyszerre lettek ismeretlenek, s habár anyámmal nőttem fel és mindig is felnéztem rá, most csalódást keltett bennem – miért kell titkolózni?

-     Joshua gondolatai kiabálnak, ha érdekel, elmondom, mit beszéltek. – A hátam mögül az egyetlen barátságos hang szólalt meg.

-     Kedves gondolat, de jobb szeretném tőle tudni.

Edward leült mellém a földre és hideg kezét a hátamra téve próbált vigasztalni – de én magam sem tudtam, hogy miért van nekem erre szükségem. Jól esett, hogy legalább egy valaki kijött utánam, de igazság szerint sokkal jobban örültem volna, ha az apámnak gondolt figura jön ki. Az elmúlt négy hétben még sosem éreztem annyira egyedül magam, mint amikor az apám nem jött utánam – számomra a család fogalma sosem létezett és kezdett nagyon úgy tűnni, hogy soha sem fogom megismerni az apám.

-     Jobb lesz, ha én most elmegyek – álltam fel Edward mellől. – Figyelj, ha zavar, hogy a volt otthonotokban vertem tanyát szólj és eltűnők onnét, már van munkám is.

-     Szerintem inkább a házba kéne visszajönnöd, igazán fontos dolgokról maradnál le.

Sosem gondoltam volna, hogy Edward Cullen, akiről annyi mindent hallottam már anyámtól, lesz majd az egyetlen, aki nem ellenségként tekint rám. Anyám mondjuk felhívta a figyelmem rá, hogy vigyázzak a gondolataimmal, de talán pont azok miatt nem tartózkodott tőlem – az arcán játszadozó mosoly az elméletemet igazolta. Mivel ő kért, nem mondtam nemet és követtem vissza a rögtön ítélkező bíróság elé.

A szobában újra Jonathan állt és a többiek őt figyelték. Valahogy olyan erős kiállású embernek tűnt, hogy fel sem merült bennem, hogy a vámpírok esetleg neheztelnének rá, amiért szinte őket is irányítja – mondjuk, a farkasok földjén voltak, választásuk sem volt. Joshua szinte kiabált a szemével, hogy nézzek rá és mikor megtettem, láttam benne, hogy valami bántja.

-     Nos, Joshua is állítja, hogy a lánya és mivel egy falkatag vére, így természetesen nem zárkózom el a gondolattól, hogy esélyt adjak. Mindazonáltal tekintve, hogy nem tud átváltozni, ami eléggé furcsának hat, hiszen mindkét szülője képes az átváltozásra, bennem még élnek kétségek. Ezért azzal a javaslattal állnék elő, hogy vessük alá egy DNS vizsgálatnak, ami kétség kívül bebizonyítja a rokonságot. Amennyiben beigazolódik, hogy valóban Joshua lánya, úgy természetesen a falka szívesen látja. Amennyiben viszont ez nem igazolódik be, úgy a lány ki van tiltva örökké a területről.

-     És a DNS vizsgálat elkészültéig mi lesz vele? – Joshua volt, aki kérdezett és ebből arra következtettem, hogy valamennyire mégiscsak szeretne megismerni.

-     Addig nem lépheti át a határt.

-     Rendben. – Mielőtt Josh közbeszólhatott volna, folytattam. – Anyám azt mondta nekem, hogy Joshua Black az apám, így én ebben hiszek. Ha kiderülne, hogy nem ő az, úgy elfogadom a szankciót.

A következő pár percben Nate megkérte a „Dokit”, hogy készítse elő a vizsgálatot. Én egészen addig a pillanatig biztos voltam benne, hogy a klasszikus fülpiszkálós módszert fogják alkalmazni, de mikor Joshua felhúzta ingének ujját megvilágosodtam – vérvétel lesz. Legszívesebben tiltakoztam volna, de akkor meghallottam, amint Edward oda súgott valamit a „Doki” nevezetű férfinak.

-     Aggódom érte. Nem tud átváltozni és nincs jól. Kérlek, vizsgáld meg a vérét és ne csak a DNS-t.

Mire rám került a sor én már reszkettem, mint a nyárfalevél – egyszerűen bepánikoltam a közelgők vérvételtől. Edward barátságosan rám mosolygott és lenyomott egy székre, majd gyengéden tartva odaszegezett. Mikor az orvos elindult felém én szorosan behunytam a szemem és el is fordultam, hogy véletlenül se lássam a folyamatot.

-     Ígérem, gyorsan meglesz. Kicsit több vérre lesz szükségem, hogy meg tudjalak vizsgálni. – Éreztem, ahogy a tű a bőrömbe fúródik egy csípős érzéssel karöltve. – Edward elmondta, hogy körülbelül milyen tünetek és mióta állnak fent. Mindjárt készen is vagyunk.

A hang hiába volt selymes és valahonnan ismerős – biztosan anyám egyik hazugságában hallottam – nem tudta megállítani a rosszullétet, ami hirtelen rám tört. Edward biztosan jelzett az orvosnak, mert a tű eltűnt a kezemből, majd emberfeletti gyorsasággal egy vattapamacs volt a szúrás nyomára ráragasztva.

Nem tudom, hogy hogyan jutottam el a mosdóba, de gyakorlatilag az utolsó pillanatban sikerült megérkeznem. A hátamat a falnak támasztottam miután a gyomrom a víztartalékot is kiürítette magából. Szédültem és erőtlennek éreztem magam. Meghallottam, ahogy lépések zaja közelít, majd elég közel megállt hozzám. Egy pohár vizet és némi süteményt nyújtott felém egy nő. Próbáltam emlékezni a nevére, mert anyám róla nagyon sokat mesélt, de erőtlen voltam még a gondolkozáshoz is. Mielőtt elájultam volna még hallottam, hogy Joshua beszél valakihez, de tisztán csak apró részeket fogtam fel.

-     Kezdeményeztem, hogy felvehessem a Black nevet.

• Előző fejezet
• Adatlap
• Következő fejezet

Köszönöm, hogy velem tartottatok. Lassan érkezik majd a következő fejezet. Addig is, meséljetek, mi a véleményetek? Joshua megjelent és rögtön hazudott is. Nektek mi a véleményetek arról, hogy Josh megkereste Jade-et, s nem szólt a lányának? Mi volt a levélben? Vajon miért akarja Joshua a Black nevet felvenni – ami az igazi családneve? Jane vajon tényleg az, akinek mondja magát?

 

Találkozunk legközelebb!

Stella