1. évad | A Bridgerton család

Sziasztok!

Én nagyon szeretem a kosztümös sorozatokat és hajlandó vagyok kicsit szemet hunyni nem korhű dolgok felett is – amennyiben a történet megnyer magának. Az egyik viszonylag friss kosztümös kalandozásom a Bridgerton család, ami mind sorozat terén, mind könyvek terén magával rántott.

 

 

Nem igazán szoktam adaptációk esetén előbb a filmmel/sorozattal kezdeni, de most így tettem, mert a könyvekhez jelenleg nem férek hozzá. Az, hogy mennyire hozta a könyvet majd egy másik bejegyzés témája lesz. Ez a sorozat szerintem zseniális!

Nagyon szeretem a 19. századi történeteket, amikben nagy szerepet kap a romantika és a zene – ezek a sorozatok, amiket mostanság készítenek mindezzel rendelkeznek. A Bridgerton család talán azért is egy remek sorozat, mert van benne humor, modernzene átdolgozva klasszikussá és egy érdekes főszál: a férjkeresés.

Valahogy el tudtam képzelni, hogy abban az időben a bálok és a férjkeresés volt a legfontosabb dolog a szezonban. Merthogy ez egy szezont ölel fel, méghozzá azt a tavaszi-nyári szezont, ami másról sem szól, mint a szerelemről. Kosztümös sorozatnak is tökéletes volt – a kor divatját mondjuk még mindig nem értem. Azok a ruhák, amiket a nők hordtak nagyon furcsák volt azzal az éles elválasztással a mellük közepén.

Amitől csak azért tudtam eltekinteni, mert végeredményben nagyon jól játszottak, az bizony a színesbőrű szereplők főnemessé való avanzsálódása. Abban a korban, még, ha a királynéról feltételezhető is az, hogy esetlegesen színesbőrű volt, akkor sem tűnik elfogadottnak az a világkép, amit a sorozatban megteremtettek. Természetesen mikor kiderült, hogy Shondának köze lesz hozzá, már borítékolható volt a dolog, valamint a mai világban, ahol diszkriminációnak számít a régmúltban nem feltűntetni nemesi pozícióban a fehértől eltérő etnikumot, nem is számíthatott másra az ember. De valahogy engem már az első pillanatban sem foglalkoztatott ez a dolog, mert egyszerűen csak élvezni akartam egy kosztümös sorozatot.

A sorozat fogadtatása eléggé pozitív volt, de persze előfordult olyan, hogy nem tetszett a nézőknek valami. Azt mondják, hogy volt benne egy nemi erőszak jelenet, amit ráadásul fekete férfi ellen követtek el (nos, most ne menjünk bele abba, hogy szerintem felesleges kiemelni bárkinek a rasszát, főleg, ha a mai társadalmi nyomás hatására lett a férfi főszereplő fekete férfi). Mikor én láttam azt a bizonyos jelenetet, egyáltalán nem az jutott eszembe, hogy ez erőszak lenne, bár kétségkívül megértem, akiket ez felzaklatott. De ha kicsit jobban belegondolunk a dolgokba, abban az időszakban egészen biztosan többször történt ilyen, hiszen a nők örököst akartak szülni és, ha a férfi nem tett meg mindent, akkor a nők a kezükbe vették az irányitást. Ráadásul érdemes arra is gondolni, hogy adott egy fiatal hölgy, aki nem biztos benne, hogy amit előtte megtudott az valóban igaz-e (hogy a férfi úgy termékenyít meg egy nőt, hogy nem húzza ki magát a végén a nőből), tehát csak próbálkozik megtudni, hogy valóban nem tud, vagy csak nem akar Simon gyereket. Simont sokkal inkább rázta meg az a gondolat, hogy Daphne megtudta azt, hogy mit csinált addig, mint maga a szex. Ez is mutatja, hogy sokkalta jobb lett volna, ha a két fél már a kezdetektől fogva nyílt lapokkal játszik – Simonnak el kellett volna mondani a fogadalmát, amit az apjának tett és nem becsapnia a lányt.

A fent említett jeleneten kívül azonban mindenki tökéletesen illik ebbe a történetbe. Az ötlet, hogy úgy találjon Daphne magának kérőt, hogy közben a herceggel azt tettetik, hogy nagyon is komolyak a szándékaik, nos egy sokszor előforduló csavar, de ettől függetlenül ebben a korban még érdekesebb ez a felállás. Ami a pluszt adja a sorozatnak az bizony Lady Whistledown, aki egy 19. századi Gossip Girlként tevékenykedik – ez az alapötlet totálisan megnyert magának.

Anthony és Marina mellékszála, valamint Eloise nyomozása kellően érdekessé és feszültté tették a részeket. Főleg az tetszett, hogy egy ilyen botrányt – Marina állapota – miként dolgoznak fel abban az időben. Tetszett volna Colin-Marina párosa, de teljesen megértem a fiú haragját, ahogyan azt is teljesen tökéletesen elhiszem, hogy, ha a lány szól a dologról, akkor Colin egy szó nélkül elveszi.

Az, hogy Whistledown karaktere kiderül az első évad végén, kicsit csalódás, de nem lepődtem meg rajta. Talán az utolsó előtti részekben volt rá konkrét utalás, hogy ki lehet a titokzatos hölgy. Rettenetesen kíváncsi vagyok, hogy Eloise vajon mikor deríti ki a dolgot – és miután kiderül, mit szól majd hozzá.

 

Daphne és Simon között volt kémia, ami a két színésznek köszönhető – egyszerűen lehetett látni, hogy merre tart a viszonyuk, sőt azt is, hogy Simon mikor szeret bele a lányba. Korhűtlenség ide vagy oda, nagyon jó választások voltak a színészek. Leginkább Lady Danbury karaktere fogott meg, aki zseniálisan hozta a mindenbe beleszóló, de igazából csendben utat terelő pótanyát.

Daphne egy valóban szép nő, de engem egy valami mindvégig nagyon zavart: az a frufru. Amikor úgy volt felfogva a haja, hogy csak a két kunkor látszódott vagy egyáltalán semmi, akkor nem zavart – viszont mikor ki volt engedve, akkor nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy talán emiatt mondják, hogy a frufru nem szép.

Legkevésbé Anthonyt kedveltem, de csak a kezdetekben. Úgy ügyködött, hogy gyakorlatilag, ha nincs a Herceg, akkor Daphne pártában marad – mindezt azért, hogy ahhoz a pojácához adja a húgát. Aztán kicsit csillapodott az ellenérzésem vele szemben, de meg nem szűnt.

 

Ami talán minden Netflix gyártmányra jellemző az a csodaszép képivilág és a zenék megválasztása. Kicsit tartottam tőle, hogy modern zenékkel akarják majd feldobni és magukhoz csábítani a fiatalokat, de szerencsére nem egészen ez történt. Szó se róla, voltak benne modern zenék, de klasszikussá hangszerelve talán még jobban tetszettek, mint az igazi valójuk.

Tetszettek azok a zenék is, amik klasszikusok (pl. Vivalditól a Négy évszak), de a kissé modernizált változatot választották a sorozatba – ezzel elvéve az élét a modern zenék feltűnésének. Megfelelően voltak meghangszerelve a sorozathoz készülő zenék is, amiket meghallva mindenkinek a Bridgerton család jut eszébe.

 

Ajánlom ezt a sorozatot minden olyan embernek, aki szereti a kosztümös dolgokat és nem zavarja, hogy a mai kor társadalma megköveteli a történelmi hűtlenséget néhol. Ha ettől eltekintünk ugyanis, akkor egy zseniálisan humoros, csavaros és szemet gyönyörködtető sorozatnak adunk egy esélyt.

Ti láttátok már az első évadot? Vagy akár az első kettőt? Mi a véleményetek? Szeretitek a kosztümös sorozatokat?

 

Találkozunk legközelebb!

Stella