Sziasztok!
A BLOGGERKÖZÖSSÉG - T.A.B -csoport nevezetű csoport – ami azért jött létre, hogy a bloggereket kicsit aktivizálja – kitalálta, hogy létrehoz egy blogger játékot és én úgy gondoltam, hogy szeretnék ebben részt venni. Hogy mi is ez az egész? A linkre kattintva egészen pontosan megkapjátok az információkat.
December | 2023
Igazán nagy bajban vagyok ezzel a játékkal most, mert szerves részét képezi az adventi hóka-mókának, de túl azon, hogy én ezt 16-án akartam volna igazából megosztani – de a határidő pont egy nappal előtte járt le –, még ráadásul igazából más témára is számítottam. Az eddigi témákat elnézve többnyire visszaemlékezős bejegyzéseket kellett írni és mivel most az őszt már kilőttük, azt hittem, hogy most majd a karácsony lesz a központi téma. Mama mindig erre mondta, hogy hinni a templomban kell – és milyen igaza van. De imádom a Bloggerjátékot és szeretem a témáit, csak most egy ideig meg voltam lőve, hiszen évzárós és évnyitós bejegyzésem is lesz, ezért újfent szabadon értelmezem eme, címben olvasható, alap tézist és nem minden élményemről és tervemről fogok mesélni.
2023 élményei
Az új év, új én szellemében szinte azonnal visszafordultam a blogolás felé, ami nagyon hiányzott és volt is egy olyan blogom, amit nem osztottam meg – amolyan gumiszoba volt nekem, ahol arról írhattam, amiről akartam. Visszatérésem egy olyan élmény volt kezdetekben, ami inkább arról szólt, hogy megosszam a régen megírt bejegyzéseim, de sokáig abban sem voltam biztos, melyik blogra térjek vissza. A blogolás viszont olyan élményt adott vissza az életembe, ami nagyon hiányzott. Itt, a blogon, most arról szeretnék nektek mesélni, hogy milyen jó volt olyan emberekkel találkozni, akikkel nagyon régóta nem találkoztam.
Először Regivel találkoztam, akivel, habár egy városban élünk, egyszerűen a felnőttség egy olya szintjén tartunk, hogy nagyjából semmire sincs időnk – nekem legalábbis így év végére sikerült kicsit menetrendet kialakítanom, addig káosz volt. Megbeszéltük, hogy nem fog eltelni annyi idő az újra találkozásunkig azonban sajnos eddig még nem sikerült összehozni a következő találkát. Ő volt az esküvőmön a tanúm és szerettem volna mindig is, ha a barátságunk tartós tud maradni, még akkor is, ha időnként kicsit eltávolodunk. De azon a napon, amikor idén találkoztunk, azon nagyon boldog voltam.
Van nekem egy barátosném, Liv, akit talán a régiek ismernek még bloggerina korszakából. Vele az a helyzet, hogy már több, mint 10 éve ismerjük egymást, de személyesen alig találkoztunk még – pedig minden évben megfogadjuk, hogy találkozni fogunk. Olyan 3-5 évente egyszer találkozunk egy délutánra, ami idén megdőlt hiszen nem csak, hogy egy egész napot együtt töltöttünk, de még nálunk is aludt, ami egy olyan extra volt, amire nem is számítottam. Nagyon jól éreztem magam, míg beszélgettünk és az élet nagy dolgait kiveséztük.
Az eddigi legnagyobb élményem azonban a találkozásokat tekintve az nem más, mint az Emesével való. Általános iskolai legjobb barátnőm és én vagy 602 éve nem láttuk egymást és a beszélgetéseink is megcsappantak kb. arra a szintre, hogy felköszöntöttük a másikat. Tudjátok, ez olyasfajta újra-látjuk-egymást pillanat volt, amikor percekig más sem csinál ez ember, mint ölelgeti a másikat és nevet. Őszintén, olyan volt, mintha kb. előző nap találkoztunk volna előtte, pedig ez kicsit sem így volt. Őszintén – jó kis szóismétlés, de ez van – remélem, hogy nem telik el újra ennyi idő és fel tudjuk venni a fonalat, ahol abbamaradt egykor rég.
Nekem ezek az élmények voltak az év pozitívjai, amikre szívesen gondolok vissza szerintem évek múltán is. Sajnos nem csak ilyen élményekkel gazdagodtam idén és ez meglehetősen negatív irányba tolta el az év végét, ami szerintem mindenkinél hangsúlyosabb, amikor arra gondol, hogy mik történtek. A nagymamám halála mellett, ami a magánéletem nagy részét alakította, a munkahelyem is alakított és év végére.
2024 tervei
Nem szoktam nagyon nagy dolgokat előre eltervezni, mert a végén mindig csak csalódás ér – az apróbb, reális célkitűzéseknek szoktam hódolni és azokat rendszerint ki is pipálom év végére. Azon gondolkoztam, hogy vajon mi olyan nagy terv van 2024-re, ami külön bejegyzésben kiemelést érdemelne, de sokáig nem jutott semmi ilyen eszembe. Aztán meghallgattam az urban:eve szülőanyjától EZT és EZT a podcast részt (akik nem szeretik hallgatni, azok el is tudják olvasni) és rájöttem, hogy ez az én nagy tervem: mások véleményének megfelelő ignorálása.
Habár fent már az élményeknél már elkezdtem alkalmazni ezt a megengedő-pirulás dolgot – hiszen ez az én platformom és az én véleményem –, de korántsem vagyok profi szinten. Mindig is nagyon érdekelt mások véleménye, valószínűleg, mert édesanyám mindig összehasonlítgatott másokkal, ami miatt én magamat szintén elkezdtem másokhoz viszonyítva látni. Itt is tipikusan előjön az, hogy mindenki nagy szavakkal ugrál, hogy bizony így-úgy kéne tenni „Ne stresszelj! Ne aggódj!” a mindenre ellőhető mondatok, csak az a baj, hogy nem éri el igazából egyik fél sem a célját – mert ez nem parancsszóra megy. Tehát szeretném, ha sikerülne 2024-ben odáig eljutnom, hogy igazából tényleg ne érdekeljenek mások.
Másik nagy tervem a másik podcast részhez tartozik félig: magabiztosabbá válni. Nagyon sok bloggerinánál láttam, akik írtak bakancslistát a blogjukra, hogy ez ott szerepel. Szerintem nagyon rossz az, hogy ennyi bizonytalan ember van, mert ez nem lehet véletlen. Líviának köszönhetem, hogy megtudtam, mi a probléma is velem tulajdonképpen az önbizalomhiányom mellett: hiába látom és hallom, hogy elértem ezt-azt a munkában, egyszerűen úgy érzem, nem tudok semmit – ez a gyakorlatban igazából nem jön elő, csak néha mondjuk e-mail írásánál elgondolkozom, hogy vajon mi lesz. Attól nem félek, hogy „lebukok”, csak például, ha mondjuk a főnököm megköszön valamit, akkor én elkukulok és nem tudom, hogy igazából mit reagáljak, mert nem érzem olyan nagy volumenűnek a hozzátevésem, hogy köszönöm járjon érte.
Van vidámabb tervem is például elmenni Tatára, ami minden évben felmerül – és majdnem minden évben el is megyünk –, de egyszerűen ez az egy tervem olyan, amire azt mondom, hogy a legjobban várt. Igazából szeretnék kétszer is ellátogatni oda, mert most a szülinapom se nem kerek, se nem hétvégére esik, így nyugodtan elmehetnék Férjjel és egy napot ott tölthetnék a téli tó mellett.
Ez lenne néhány élményem és tervem kicsit kifejtve. Igazából szerintem a legfontosabb a terveknél, hogy ne olyanokat írjunk fel magunknak, ami valami okból kifolyólag lehetetlen – hiába írnám magamnak azt fel, hogy mondjuk megmászom a harmadik legnagyobb hegycsúcsot, ha nem szoktam hegyet mászni és nem bírom az extrém hideget és magasságot. Illetve én szoktam olyanokat felírni, amik nem rajtam vagy részben nem rajtam múlnak, de ezek a kis kihívások. Minden, amit meg tudnék csinálni, úgyse menne, hiszen ez a legnagyobb probléma a tervekkel: ami év elején jó ötletnek és teljesíthetőnek tűnik, az év végére már nem biztos, hogy még mindig vágy.
Szoktatok tervezni? Nektek mik a terveitek a jövőévre? Mi az, ami idén a legjobb vagy éppen a legrosszabb élményetek volt? Mi az, ami elsőnek eszetekbe jut, ha 2023-ra gondoltok?
Legyetek jók!
Stella L. Brandy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.