• "Nagyon figyelj, mert a világot
    teszed is azzá, aminek látod."
    Fodor Ákos: Hasadó anyag
  • Kint feljönnek a csillagok, bent bekuckózva olvasol.
    Az én életem a regények, novellák, olvasmányok és személyes történetek által lesz teljes – és ezeket megosztom veled is. Térj vissza bármikor, én itt leszek.
    Stella L. Brandy

Bejgli recept | Advent 2023

Sziasztok!

Elérkezett december 6. napja, ami azt jelenti, hogy sok kisgyerek – és nagygyerek – csizmácskájában reggelre a Mikulás virgácsot vagy csokit rejtett el. Ennek örömére úgy hiszem itt az ideje a recepteknek. A címből látszik, hogy itt nem másról lesz szó, mint a bejgliről, ami talán mindenki számára ismerős karácsonyi fogás.

 


Mi ezt általában 3 féle ízesétesben szoktuk elkészíteni, bár idén a diós nem kerül terítékre – anyóséknál fogunk készíteni olyat. Anyu csak a túrós bejglit szereti, így neki 2019-től kezdve mi csinálunk, hogy ne kelljen méregdrágáért venni. Illetve, ami nekem nagy kedvencem az a gesztenyés – szerintem az egyik legkarácsonyiasabb ízvilágot adja.

Bejglit én azóta készítek, amióta Férj először vont be a készítésbe. Náluk ez családi hagyomány volt és miután elköltöztünk, mi is akartunk bejglit sütni. Ekkor kezdtünk el a dióson kívül mást is csinálni – addig egyszer készített nekem gesztenyés bejglit. Nem mondom, hogy tökéletesen sikerül mindig – eddig talán egy darab rúd nem repedt meg – de az íze mindenért kárpótol. A túró töltetlék alapja INNEN, a gesztenyésé INNEN származik.

 

Hozzávalók

Tészta
1 pohár tejföl
1 pohár zsír
2 tojás
3 ek cukor
1 kk só
5 dkg élesztö
60-80 dkg liszt

Diós töltelék
60 dkg darált dió
50 dkg porcukor
3 reszelt alma
10 dkg sárgabaracklekvár

Túrós töltelék
60 dkg túró (Aldiban kapható natúr krémtúrót használjuk)
20 dkg cukor
20 g vaníliás cukor
3 evökanál búzadara
1 db egész tojás

Gesztenyés töltelék
40 dkg natúr gesztenye massza (mi a Maroni Fehéraranyat használjuk)
1 csomag vaníliás cukor
2 – 3 evökanál tej

sütés-főzést!

Elkészítés

Tészta

Férj mindig ezt a receptet készíti, mert nem kell az élesztőt felfuttatni. Igazából mindig vitatkozunk, hogy búzaliszttel vagy rétesliszttel keverjük el. Valamint minden sütéskor eszünkbe jut valami, ami aztán a felírás hiányában a rákövetkező évben is felmerül bennünk.

 

Első lépésként a tejfölt, zsírt, tojást, cukrot és sót összekeverjük.

Második lépésként belemorzsoljuk az élesztőt.

Harmadik lépésként a liszttel összegyúrjuk.

 

Diós töltetél

Nagyon szeretem ezt a tölteléket, mert azon túl, hogy nagyon édes, az alma savanykássá is teszi kicsit. Kifejezetten szeretem, hogy nem az a snassz diós ízt érzem, szerintem egy próbát megér.

 

Első lépésként a cukrot 1 dl vízben felforraljuk, majd hozzáöntjük a darált dióhoz.

Második lépésként a reszelt almával és a lekvárral összekeverjük.

 

Túrós töltelék

Nagyon szeretjük ezt a tölteléket, mert azon túl, hogy nagyon finom ráadásként még pofonegyszerű is az elkészítése. Igazából itt az adagot nehéz eltalálni, mert a sütés közben egy része belesül a tésztába – ami miatt extrán finom a tészta – és így a töltelék „eltűnik”. Túró esetén mi az Aldiban kapható Milfina ENJOY FREE! Laktózmentes krém-tehéntúróra esküszünk – fontos, hogy mi azért használjuk a laktózmentes verziót, mert apukám gyengén, Férj erőteljesebben laktózérzékeny.

 

Egyetlen lépés van, mégpedig, hogy a töltelék hozzávalóit össze kell keverni egy tálban.

 

Gesztenyés töltelék

Eléggé egyszerű ez a töltelék is, bár kell hozzá egy kis erő. Főleg, ha azt a hibát is elkövetitek, amit én: minden gesztenyemasszát egyben beletesztek. Ha Maroni Fehérarany helyett teljesen natúr gesztenyemasszát használtok, akkor adjatok hozzá kb. 10 dkg porcukrot és 1 evőkanál rumot vagy rumaromát – ez a Fehéraranyban már benne van, és isteni az íze.

 

Első lépésként a gesztenyemasszákat kell egy tálban összenyomkodni villával.

Második lépésként hozzá kell adni a vaníliáscukrot és a tejet (illetve porcukrot és rum/aromát).

Harmadik lépésként össze kell keverni ezt az egyveleget, amíg egytömörebb krémet nem kap az ember.

 

Összeállítás

Ez talán a legidegtépőbb mozzanat, mert az ember sosem tudhatja, hogy mikor szakad szét a tészta – főleg akkor van erre nagy esély, ha annyi tölteléket tesztek bele, mint amennyit mi. A kisebb tésztácskák amúgy jobban bírják.

 

Első lépésként a tésztát el kell osztani egyenlő arányba – mi 2-3 gombócra szoktuk elosztani, attól függően mekkora bejglit szeretnénk.

Második lépésként ki kell nyújtani egy tésztát.

Harmadik lépésként meg kell kenni a választott töltelékkel. Figyelni kell arra, hogy kb. 1,5-2 cm-es keretet kell hagyni, hogy a feltekerés nehezítés és kifolyás elejét vegyük.

Negyedik lépésként fel kell tekerni, de figyelni kell arra, hogy kicsit lazábban, mert a sütőben még növekedni fog a tészta.

Ötödik lépésként el kell helyezni a tésztákat egy sütőpapírral bélelt tepsin úgy, hogy legyen hely a tészták között.

Hatodik lépésként meg kell kenni a rudakat tojássárgájával. Mi kétszer szoktuk, de van olyan, aki lekeni egyszer és vár 20 percig, majd ezt még háromszor megismétli – ez rengeteg idő.

Hetedik lépésként meg kell szurkálni a tetejét és oldalát, hogy a gőz távozni tudjon, ami majd a sütőben keletkezik.

Nyolcadik lépésként be kell tenni a 170 fokra előmelegített sütőbe. Itt vannak olyan praktikák, hogy 15 perc sütés után le kell takarni alufóliával (úgy, hogy a bejglihez ne érjen hozzá) és utána úgy sütni, hogy a tojás külsején ne kapjon oda.



Ez lenne hát a mi bejgli receptünk különféle töltelékekkel. Minden évben megfogadjuk, hogy nem sütünk kismillió darabot, de végül mindig bejgli-nagyhatalom leszünk. Ti szoktatok bejglit sütni? Milyen töltelékű bejglit esztek szívesen és melyiket nem eszitek egyáltalán?

 

Legyetek jók!

Stella L. Brandy

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.

© Stella L. Brandy || 2012 -