• "Nagyon figyelj, mert a világot
    teszed is azzá, aminek látod."
    Fodor Ákos: Hasadó anyag
  • Kint feljönnek a csillagok, bent bekuckózva olvasol.
    Az én életem a regények, novellák, olvasmányok és személyes történetek által lesz teljes – és ezeket megosztom veled is. Térj vissza bármikor, én itt leszek.
    Stella L. Brandy

PárosKönyvesKihívás | Értékelések (2023)

Sziasztok!

Ez a második PárosKönyvesKihívás, ami esetében magáról a bejegyzésről elfeledkeztem és így csak a vége van meg. Kicsit változott a kihívás az évek alatt, itt az történt, hogy Férj (kék) és én (rózsaszín) cetlire felírtunk 5-5 könyvet, amit beledobtunk egy sapkába és kihúztunk kettőt. Alább pedig azt olvashatjátok, hogy mi lett a végeredmény – kiolvastuk-e, tetszett-e, stb.

 


Férj által olvasott könyvek

1. könyv – Colleen Hoover: Verity


1. Elolvastad volna a könyvet önszántadból?

Nem valószínű. A cím egyáltalán nem figyelemfelkeltő, le sem vettem volna a boltban a polcról.

 

2. Mi volt az első gondolatod a könyvet látva, fülszöveget elolvasva?

A fülszöveg alapján ígéretesnek tűnt.

 

3. Mi a véleményed a könyvről olvasás után?

Hátborzongató, felkavaró, félelemkeltő, soha többet nem szeretném elolvasni, főleg nem este. :) Ugyanakkor érdekes élmény volt, olvastatta magát, gyorsan haladtam vele.

 

4. Lett-e kedvenc szereplőd? Ha igen, miért ő lett az? Ha nem, miért nem lett?

Legfeljebb Crew, a kissrác, a többiek eléggé ellentmondásosak. Lowen egyáltalán nem volt szimpatikus, Jeremy túl jó volt, hogy hihető legyen, és a végén ez be is igazolódott. A mellékszereplők (ápolók, Lowen ügynöke) szintén nem voltak túl rokonszenvesek.

 

5. Volt-e olyan szereplő, akitől a hideg futkosott a hátadon, annyira nem bírtál?

Verity, aztán a végére már Lowen is.

 

6. Melyik szereplőről olvasnál bővebben és miért?

A történet nekem így volt kerek egész, nem hiszem, hogy bármit hozzátenne valamelyik szereplő kiemelése és külön bemutatása.

 

7. Volt-e kedvenc jeleneted? És legkevésbé tetsző?

Legkevésbé tetsző: Crew, a mogyoróvaj és a kés.

A kedvenc jelenet meg nagyjából az volt, amikor elhagytuk kicsit azt az átkozott házat. Talán Mekibe mentek a szereplők?

 

8. Elolvasnád a folytatásait a sorozatnak?

Remélem, ez nem sorozat. :)

 

9. Mi a véleményed a szöveggondozásról?

Tetszett, hogy a végén a levél egy olyan, a könyv többi részétől eltérő betűtípussal volt írva, ami még nyomtatásban is kicsit visszaadta a kézírás látványát, ugyanakkor kissé nehezebben is volt olvasható emiatt. Talán egy fokkal kevésbé cifra betűtípus is megtette volna ezt a hatást.

 

10. Hogy tetszik a borító?

Elsőre nem keltette fel a figyelmemet, sötét és semmitmondó. Ugyanakkor, elolvasva a könyvet, illik a borító a könyv hangulatához.

 

 

2. könyv – Cassandra Clare: Az angyal


1. Elolvastad volna a könyvet önszántadból?

Nem

 

2. Mi volt az első gondolatod a könyvet látva, fülszöveget elolvasva?

Az, hogy ez alapján nem feltétlenül olvasnám el a könyvet. A vámpíros, démonos, farkasemberes, zombis történetek nem az én világom.

 

3. Mi a véleményed a könyvről olvasás után?

Tetszett, szórakoztató, helyenként humoros, máshol horrorisztikus elemekkel tarkított érdekes olvasmány. Nem bántam meg, hogy elolvastam.

 

4. Lett-e kedvenc szereplőd? Ha igen, miért ő lett az? Ha nem, miért nem lett?

Tessa, erős, bátor nő, határozott jellem, akinek egy pillanat alatt teljesen megváltozik az élete, de önsajnálat helyett elfogadja a helyzetet és gyorsan alkalmazkodik hozzá.

Jem, udvarias, segítőkész, jószándékú fiatalember. Fiatal kora ellenére bölcs, emellett bátor és megfontolt harcos.

Henry, elvarázsolt szórakozott professzor.

 

5. Volt-e olyan szereplő, akitől a hideg futkosott a hátadon, annyira nem bírtál?

Nathaniel, tenyérbemászó, aljas, elkényeztetett, hitvány, önző ember. De Jessamine sem lett a kedvencem.

 

6. Melyik szereplőről olvasnál bővebben és miért?

Jem és Will eredettörténetét elolvasnám. Valamint a Magiszter esetében is érdekelne, hogy hogyan jutott idáig.

 

7. Volt-e kedvenc jeleneted? És legkevésbé tetsző?

Kedvenc: A Henry találmányaihoz köthető esetlenségek, illetve az a jelenet, amikor Tessa az Árnyvadászok előtt Jessamine alakját veszi fel.

Legkevésbé tetsző: Agatha és Thomas halála

 

8. Elolvasnád a folytatásait a sorozatnak?

El fogom olvasni.

 

9. Mi a véleményed a szöveggondozásról?

Alapvetően rendben van, kisebb bakik azért vannak, helyenként összekeveredtek a nevek, tévesen másik szereplő neve lett írva.

 

10. Hogy tetszik a borító?

Sötét hangulatú, szerencsére a történet nem ennyire ilyen.



Én általam olvasott könyvek

1. könyv – A. B. Cee: A röppencs


1. Elolvastad volna a könyvet önszántadból?

Nem hiszem – biztos belekezdtem volna, mert Férj nagyon sokat nevetett rajta, de kiolvasni nem olvastam volna.

 

2. Mi volt az első gondolatod a könyvet látva, fülszöveget elolvasva?

Az első gondolatom az volt, hogy ez biztosan egy old school könyv a rajzokkal. A fülszöveg alapján visszatettem volna a polcra és messzire elkerültem volna.

 

3. Mi a véleményed a könyvről olvasás után?

Nem az én világom. Bátran tudom ajánlani mindenkinek, aki szereti az ilyenfajta bárgyúságot – ami akár lehet másoknak szórakoztató, ezt nem tagadom.

 

4. Lett-e kedvenc szereplőd? Ha igen, miért ő lett az? Ha nem, miért nem lett?

Nem lett – egyszerűen mindenkinél fogtam a fejem.

 

5. Volt-e olyan szereplő, akitől a hideg futkosott a hátadon, annyira nem bírtál?

Nem emlékszem ilyenre konkrétan, de mint említettem, semelyik karakter nem lopta be magát a szívembe.

 

6. Melyik szereplőről olvasnál bővebben és miért?

Egyikről sem.

 

7. Volt-e kedvenc jeleneted? És legkevésbé tetsző?

Nem volt ilyen.

 

8. Elolvasnád a folytatásait a sorozatnak?

Az előzményét olvastam, folytatása szerencsére nincs.

 

9. Mi a véleményed a szöveggondozásról?

Tetszett a betűtípus, a sortávolság és a margók mérete. Elírásokra ilyesmikre nem nagyon emlékszem.

 

10. Hogy tetszik a borító?

Egészen ötletes. Tetszik ez a retro stílus – tudom, hogy akkoriban ez még nem volt retro, de mostanra az lett. Színes, izgalmas.

 

 

2. könyv – Zajácz D. Zoltán: Véres Balaton


1. Elolvastad volna a könyvet önszántadból?

Igen, ezért nem is teljesen értettem, hogy Férj miért tette bele a kalapba, de aztán elmondta, hogy nagyon szerette volna, hogy minél előbb elolvassam.

 

2. Mi volt az első gondolatod a könyvet látva, fülszöveget elolvasva?

Retro, Férjnek való, nosztalgikus hangulat. Egyszerűen az az érzés fogott el, hogy ez olyan történet, ami nekünk valósi – főleg Férjnek, aki rajong a régi Magyarországos történetekért, illetve a Balatonért. A fülszöveg alapján érdekesnek ígérkezett a történet.

 

3. Mi a véleményed a könyvről olvasás után?

Nagyon jó volt. Kitaláltam, hogy ki a rosszember nagyjából az első megjelenésétől számítva, de izgalmas volt újfent azt kutatni, hogy igazam volt-e. Ami furcsa volt az az, hogy Zajácz Úr kicsit túlságosan kihangsúlyozott történéseket, ami miatt könnyen kikövetkeztethető volt a végkifejlet. De tetszett.

 

4. Lett-e kedvenc szereplőd? Ha igen, miért ő lett az? Ha nem, miért nem lett?

Laura és Adorján nyomozó – de szerintem ezzel majdnem mindenki így van. Tetszett mindkettejük karakterfelépítése, azzal, hogy volt hátterük, amire tudtak hivatkozni, valóságos emberekké váltak. Laura esetében tetszett, hogy nem volt az az érzelemnetes valaki, aki a nyomozással elveszíti a személyiségét. Adorján nyomozó pedig potenciálisan book boyfriend.

 

5. Volt-e olyan szereplő, akitől a hideg futkosott a hátadon, annyira nem bírtál?

Hován Zsolt. Szerintem nem kell magyaráznom azoknak, akik olvasták a könyvet, hogy miért. Még egy ilyen beképzelt bájgúnárt…

 

6. Melyik szereplőről olvasnál bővebben és miért?

Adorján Máté, Laura – róluk van is további könyv. Mellékszereplők tekintetében még így nem találtam olyat, aki különösképpen felkeltette volna az érdeklődésem.

 

7. Volt-e kedvenc jeleneted? És legkevésbé tetsző?

Kedvenc jelenetem: A vége, amikor Laura olyan bátor és olyan ügyes.

Legkevésbé tetsző: Nem volt ilyen.

 

8. Elolvasnád a folytatásait a sorozatnak?

El is fogom. Jövőre mindenképpen szeretnék sort keríteni rá.

 

9. Mi a véleményed a szöveggondozásról?

Tetszett az egyszerű betűtípus, a normál sorköz. Kifejezetten tetszett a kiemelés például a kihallgatási feljegyzéseknél. Elütést vagy hibás szóhasználatot én nem nagyon vettem észre, de mondjuk nem is figyeltem erre.

 

10. Hogy tetszik a borító?

Tetszik, hogy ilyen egyszerű.



A PárosKönyvesKihívás 2024-ben is kezdetét veszi. Kicsit másabb lesz, de ezt mi már megszoktuk Férjjel – bár, a 2024-es verzió nagyon tetszik, így szerintem az marad a továbbiakban is.

 

Legyetek jók!

Stella L. Brandy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha írsz kommentet annak még jobban örülök. Ne feledd, hogy véleményedet félkövér és dőlt betűtípussal tudod formázni, illetve linkeket is betehettek - a szokásos módon.

© Stella L. Brandy || 2012 -