Rainbow Rowell: Szív küldi

A könyvről

 

Beth Fremont és Jennifer Scribner-Snyder tisztában van vele, hogy valaki olvassa az e-mailjeiket. Ez ugyanis a szabály a lapkiadónál, ahol dolgoznak. Ám a lányok nem tudják komolyan venni a dolgot. Vicces, szabadszájú leveleikben részletesen megbeszélik a magánéletüket.

Lincoln O'Neill nem is érti, hogy került ide, ebbe az állásba, ahol az a dolga, hogy mások e-mailjeit olvasgassa. Amikor jelentkezett internetbiztonságisnak, egészen másra számított.

Amikor Lincoln elkezdi olvasni Beth és Jennifer levelezését, tudja, hogy figyelmeztetnie kellene őket. De nem teszi, annyira elvarázsolják a lányok történetei.

Mire rájön, hogy beleszeretett Bethbe, már túl késő lenne bemutatkozni…

 

Kiadó: Scolar | Megjelenés: 2019 | Eredeti cím: Attachments
Olvass bele: x | Moly-olvasás

 

Én és a könyv

 

Rainbow Rowell könyveivel már egy ideje szemeztem, sőt be is szereztem már egyet közölük, azonban nem olvastam el. Végül nálam a Szív küldi volt az, ami első olvasásom volt tőle – valószínűleg a téma miatt, ami nagyon érdekes volt. Habár nem voltam vele teljesen elégedett és voltak dolgok, amiknél húztam a szám, összeségében tetszett és biztosan tudom, hogy a többi Rowell könyvet is ki fogom olvasni.

 

„Lincoln informatikai tudása lenyűgözte a hivatalban dolgozó nőket. Úgy bántak vele, mint egy Gandalffal.”

 

A szív küldi nem egy egyetemistákról szóló regény egyetemistáknak – mégis illik rá az ifjúsági címke valamennyire. Felnőtt, dolgozó emberekről olvashatunk, akik még fiatalok és keresik magukat – legalábbis a főszereplőnk egészen biztosan. Ez egy olyan regény, ami betekintést nyújthat egy olyan munkába, ami elsőre talán furának tűnhet, azonban az életben létezhet.

 

Szőrösszívű vagyok, de egy fél csillagot kénytelen voltam levonni, mert habár a regény nagyon tetszett és az e-mailes részek kifejezetten megmosolyogtattak és egészen valóságossá tették a történetet, azonban a befejezés és az egészre ráhúzható néhai kiforratlanság visszavett a 100%-os lelkesedésemből.

 

Ez a történet tipikusan egy strand mellé ülős, gyorsan kiolvasható könyv, aminél az, hogy több mint 300 oldal valahol a könyv negyedénél elveszik, és aztán már csak arra eszmél az ember, hogy ki is olvasta a könyvet. Ami azért jó, mert az embernek néha szüksége van ilyenekre – és én éppen ilyenre vágytam, mikor a kezembe vettem, hogy kiolvassam. Abban tehát nincs hiba, hogy milyen típusú és stílusú ez a regény – meglepő komoly témát képes boncolgatni szinte limonádé módon, ami talán sok ember szemét felnyitja egy-két dologra.

 

Az, hogy valakinek az a munkája, hogy másik mailjait olvassa kissé meredek. Persze, érthető egy újságnál, hiszen melyik cég szeretné, ha a konkurencia esetleg kiszimatolná, hogy mi fog megjelenni a másnapi lapban? [[Amikor diákmunkán az Uniban dolgoztam, akkor ott is volt ilyen ember, szóval ezen én igazából ezen a munkakörön nem akadtam fenn.]] Azt is sejtettem – hiszen a fülszöveg elárulta – hogy bizony egy kissé bizarr romantika fog szövődni a lapokon.

 

Igazából, az eleje eléggé döcögős volt, azokat a részeket vártam, amikor a két lány mailozott. Lincoln anyja kicsit túlzásba vitte az anyaságot; a srác szinte nem is élt, az anyja szoknyája mögül nézett ki a nagyvilágra. Eve – Lincoln nővére – volt az, akinek szerintem tökéletesen igaza volt az ügyben, hogy az öccsének ideje volna, mondjuk elköltöznie. Örülök, hogy Lincoln elkezdett kicsit változtatni, de a történet elején számomra kicsit túl mamapicifia volt – és értem én, hogy önbizalomhiányos volt, ezzel nem is volt problémám, inkább azzal, hogy meg sem próbált magáért tenni valamit.

 

Az eleje döcögősségén kívül nem volt problémám a könyvvel – csak néha olvastam volna többet a dolgokról. Szívesen megismertem volna a felnőtt Samet, aki valamiért csak kereste Lincolnt – és habár tudom, hogy a srác miért nem kereste, azért jó lett volna, ha Lincoln kicsit felnő és túlteszi magát ezen az ügyön. (Az kifejezetten idegesített, hogy Lincoln anyja mindenkiben csak a kivetnivalót látta. Talán mindenki kitalálta, hogy anyuci nem lett a kedvenc szereplőm.)

 

Kicsit hiányzott nekem az, hogy megismerjem a szereplőket – habár a két lány levelezéséből elég sok mindenre fény derült, nekem hiányzott az igazi megismerésük. Számomra így a szerelem is kicsit furcsa, mert elképzelni sem tudom, hogy egy ilyen helyzetből hogyan lesz valós kapcsolat.

 

Jennifer és Beth nagyon kedves szereplők, valahogy sejtettem, hogy Jennifer terhes lesz, de nem gondoltam volna, hogy így alakul az élete. Mindenesetre az is egy komoly téma szerintem, hogy ki hogyan viszonyul a gyermekvállalás kérdéshez. Van ismerős körömben például, aki szereti a gyerekeket, de ő maga mondjuk fél a terhességtől és ezért úgymond nem szeretne gyereket. Lincoln egy félig megszeretett férfi karakter, viszont a szerepjátékos banda nagy kedvencem lett.

 

A legkedvesebb szereplőm pedig Doris. Nem érdekel, mit mond Lincoln anyja: Doris az egyik legjobb dolog, ami történhetett Lincoln életében, hiszen a srácot végre valaki meghallgatta és nem csak húzta a száját bármire, ami nem úgy kezdődött, hogy „Veled maradok anya, örökké.”. Szerintem Doris nagyon kedves idős hölgy, akinek nagyon sokat köszönhet a főszereplőnk – még egy lakást is.

 

Kicsit többet vártam volna a mozis dologtól elvégre Beth munkájához tökéletesen kapcsolódott. És amit Lincoln tett, az szerintem furcsa legalább a nevét odaírhatta volna a papírra, de ha neki ez kellett, akkor oké. A könyv végénél kicsit összecsapottnak érzem a dolgot, de azért az könnyen kitalálható, hogy mi lesz Lincoln sorsa a továbbiakban.

 

Kedves kis történet, kissé több türelmet igénylő kezdéssel, de ígéretes középpel és kicsit lezáratlan lezárással. Az írónővel eddig is szemeztem és ez a kötete meggyőzött, hogy a többi könyvét is elolvassam.

 

U.i.: Annyira imádtam azt, hogy az egész sztori 1999–2000-es forduló közelében játszódik.

 

„Mert el kell jutni a mélypontra, hogy aztán észhez térjünk, nem igaz? El kell jutni a mélypontra, hogy onnan aztán elrugaszkodhassunk.”

 

A borító tökéletesen egyszerű, a Scolar kiadó nem tért el az eddig sémától és ez jót tesz a könyvnek, mivel ha az ember egymás mellett nézi az írónő három könyvet egyfajta nyugodtság öntheti el a szívünket, mivel mindegyik hasonló.