A könyvről
A huszonkét éves Sydney élete maga a tökély: egyetemre jár, jó állása van, stabil kapcsolatban él egy remek sráccal, Hunterrel, és a legjobb barátnőjével, Torival közösen bérel lakást. De minden megváltozik, amikor rájön, hogy Hunter megcsalja, és egyik pillanatról a másikra el kell döntenie, hogyan tovább.
Sydney egyszer csak vonzódni kezd a titokzatos, jóképű szomszéd sráchoz, Ridge-hez. Nem tudja levenni róla a szemét, és valósággal megbabonázza a fiú szenvedélyes gitárjátéka esténként az erkélyen. Ridge sem közömbös iránta, és hamarosan ráébrednek, hogy több szempontból is szükségük van egymásra.
Az Egy nap talán egy szenvedélyes történet barátságról, megcsalásról és szerelemről, ami az első oldaltól kezdve beszippantja az olvasót Sydney izgalmakkal teli világába.
Kiadó: Könyvmolyképző | Megjelenés: 2017 | Eredeti cím: Maybe Someday
Olvass bele: x | Moly-olvasás
Én és a könyv
Ha azt mondanám, nem tudom, miért nem került hamarabb a kezeim közé ez a könyv, akkor nem mondanék igazat. Ugyanis, nagyon is jól tudom, hogy a borító volt az, ami annyira nem nyert meg magának és emiatt félretettem kicsit – igen, az itthoni könyveim közül néha a borító az, ami miatt előrébb sorolom az olvasási listámon.
És talán nem is bántam meg, hogy csak most olvastam el, mert így olyan környezetben és életkorban olvashattam, ami pont illett a könyvhöz. Nem bánom, hogy ez volt 2019 első olvasmánya, mert bizony, ha ilyen lesz a többi olvasmányom is az évben, nyert ügyem van. Csodálatos volt!
„Úgy érzem, mintha az egy nap talánból ebben a pillanatban most azonnal vált volna.”
Amikor először elolvastam a fülszöveget eszembe sem jutott volna, hogy aktuális kedvenc CoHo könyvet fogok avatni. Márpedig ez történt – mindig is tudtam, hogy CoHo nagyon is úgy ír, ahogy én szeretem, de teljesen elevenembe talált ezzel a kötettel.
Az aktuális téma, amit boncolgatunk az nem más, mint a siketség – legalábbis ez a fő vonal. És nagyon tetszik, hogy egy olyan karakterbe ültette ezt, aki ennyire különleges. A másik vonal a cisztás fibrózis, de ez nem mondom, hogy elhanyagolható, de nem olyan lényeges a kötet szempontjából – az egy másik kötet, másik szereplő története lehetne.
A könyv talán legnagyobb erőssége, hogy a két főszereplő kapcsolatának kimenetele nem egyértelmű. És természetesen az, hogy Sydney és Ridge szinte hús-vér emberek – a vonzalom és a hűségesség kérdése központi életükben. Egyszerűen pár oldal után képes az embert annyira beszippantani, hogy fizikailag rosszul éreztem magam, amikor le kellett tennem a könyvet – a vége után meg percekig csak azt hajtogattam, hogy „Ez valami eszméletlenül jó könyv volt”.
Legjobban az fogott meg az egész történet során, hogy nem az a tipikus megláttalak-megszerettelek-enyémvagy vonalon fut végig, hanem igenis vannak tényleges nehézségek és nem lehet mindig mindent a vonzalomra alapozni. Hiszen, ha minden ember összejönne mindig azzal, akivel vonzalmat éreznek egymás iránt, akkor nem lennének hosszú kapcsolatok és megszűnne az emberek kitartása. De ez egy igazán különleges történet.
Tori és Hunter a kiváltó okai a történetnek, legalábbis nekik köszönhető, hogy beindul a történet. Kicsit elcsépelt dolog volt mondjuk, hogy pont a főszereplő hölgy születésnapján csalja meg a barátja a legjobb barátnőjével – aki amúgy a lakótársa. De tetszett, hogy rögtön beleugrottunk a közepébe a dolgoknak és egy érdekes szituációval kezdődött minden – mondjuk, így mindenkit felcsigázott az írónő, hogy hogyan ismerkedett meg Sydney és Ridge és mi is történt tulajdonképpen.
Aztán visszatérünk két héttel a történet kezdete elé és a kezdeti kérdések megválaszolásra kerülnek, főleg, hogy Ridge és Syd milyen kapcsolatban is vannak – és megmondom őszintén, az elején úgy voltam vele, hogy talán nem jönnek össze majd. És ott ültem én is az erkélyen és néztem a szomszéd srácot, aki gitározott.
Nem nagyon tudtam eleinte azonosulni Sydney-vel, ahogy gondolkodott a jövőjét illetően (párkapcsolat rész), de úgy voltam vele, hogy nem is ez számít – hiszen ő egy tipikus és normális 22 éves hölgy, aki korának megfelelően gondolkozik, azaz nem akar rögtön férjhez menni a barátjához és ahhoz költözni feladván fiatalságát és függetlenségét.
Mégis, az motoszkált a fejemben, hogy az ilyen típusú könyvekben a két főszereplő összejön és örökkön-örökké együtt maradnak – tehát végül is, a főszereplő hölgy feladja a függetlenségét. Itt viszont jólesően meglepett, hogy a történetszál úgy haladt előre, hogy ténylegesen a végéig nem lehetett, maximum sejteni, hogy mi lesz a végkifejlet Sydney és Ridge kapcsolatát illetően.
Sydney egy igen erős női karakter, aki az olyan lányokat testesítette meg, akik a szerelem, a hűség és a bizalom erejét elveszítették. Ő az, aki feláll a padlóról és habár úgy érzi minden összejött – megcsalás, munka elvesztése – ő mégis rádöbben egy csomó olyan dologra, amire nem lett volna lehetősége, ha abban a kapcsolatban marad.
Nagyon tisztelem azért, hogy nem próbálta elhitetni senkivel, hogy ne találná vonzónak Ridge-t, mert nagyon is tudta, hogy a vonzalom nem agyi kérdés. Nagyon tetszett tovább benne, hogy sikerült felállnia a padlóról és nem sajnáltatta magát – és előnyt kovácsolt dalszövegek írása által, a szakításából.
Ami meglepett, de nagyon
örültem neki az az volt, hogy Ridge nem vetette rá magát rögtön a lányra,
merthogy neki barátnője volt. Igen, fiúk-lányok, ez a srác egy baromi nagy
hős (erről később) és igen, léteznek még könyves berkekben is olyan srácok,
akik nem lyukra mennek tekintik életcéljuknak, hogy minél több lánnyal
kapcsolatot létesítsenek. Nekem nagyon tetszett, hogy egy érzelmekkel teli és
élő férfiút kaptunk.
És igen, ő egy hős. De nem ám a siketsége miatt, ami tény és, ami csak még érdekesebbé teszi a karakterét – hiszen igazán különleges módon hallja ő a zenét, ami a zenekarnak fontos –, hanem azért, mert kiáll Maggie mellett és képes lenne az egész életét leélni mellette. Habár nagyon is értékeltem ezt a gesztust, azért én is úgy éreztem, hogy Ridge kicsit túlzásba viszi ezt az aggódó szerepet. Hozzátenném, hogy Maggie helyében, amikor láttam (és látta, hiszen le is van írva), hogy a barátom és az új lakótárs mennyire egy húron pendülnek, na, én akkor mondtam volna el, hogy úgy érzem kicsit fojtogat a szeretetével. De nem, mert kell a tetőpont minden történetben – és az igazat megvallva, nagyon lehetősége sem lett volna rá, hogy elmondja.
Rég éreztem már olyat egy könyv olvasása során, hogy tényleg beleéltem magam. Ennek a kötetnek az olvasása során éreztem a dühöt, majd a regenerálódást, a boldogságot, a felszabadultságot és megint a dühöt. Egyszerűen felkavart, ahogy Warren viselkedett a könyv vége felé a lánnyal – mintha Syd tehetett volna arról, hogy vonzónak találták egymást kölcsönösen Ridge-el. És tényleg, azok a részek még egy-két könnycseppet is kicsaltak a szememből, mert egyszerűen úgy éreztem, egy ilyen szituációban, amikor mindenki próbálja a legjobbat tenni, akkor nem kéne rászállni valakire, aki nem tehet semmiről.
És akkor rádöbbentem arra, hogy ilyenek az emberek. Warren hiába látta és tudta, hogy Ridge-nek bejön a csaj, mégsem a haverjára szállt rá, hanem arra az új személyre, akit felelőssé tett. Aki veszélyeztette a legjobb barátja lelki békéjét. Holott szerintem Maggie-nek tényleg el kellett volna engednie a srácot, nem felesleges lelkiismereti kérdést csinálni belőle. Hiszen annyira mások voltak, annyira édesek együtt, de annyira nagyon mást vártak az élettől. Ami nem is csoda, hiszen te mit csinálnál, ha tudnád, a harmincéves kort sem biztos, hogy megéled?
Ez a könyv arra nagyon is jó, hogy igazi és valós személyiségeket ismerjünk meg – azoknak jó és rossztulajdonságait. Arra is nagyon jó, hogy megtanítson minket arra, hogy az életünket mi alakítjuk – és sokszor, a halál árnyékában másra vágyunk, mint a normális. Ahogyan arra is, hogy az ítélkezés sokszor visszás helyzetet szül – ahogyan Warren esetében is, akik végül nagyon is jóban lettek Sydneyvel.
Felvet egy csomó kérdést és ad egy csomó választ, olyan kérdésekre, amik mindenki életében előfordulhatnak. Például, hogy hogyan is viszonyuljunk, ha olyannal hoz össze a soros minket, akinek valami fogyatékossága van, mondjuk siket. De az is egy nagyon érdekes szál a történetben, hogy a Tori-Hunter párosból a srác volt, aki felkereste a lányt és nem az állítólagos legjobb barátnő – aminek kifejezetten örülök, mert az nem barát, akivel megcsalják az embert, és ezt Tori is nagyon jól tudta – és a srác is azért, mert igazából tudta, hogy mit veszített.
A történetben azonban nagyon tetszett – és valószínűleg ez az igazi különlegessége a történetnek, ami viszont szerintem szándékos „marketig fogás”, de nekem nagyon bejött – a zene szerepe. Mostanság elég sok könyvben – főleg YA és NA vonulatban – az olvasás megjelenik, mint pozitív hobbi. Ami így is van, és ennek nagyon örülök, azonban kezd kicsit sablonos lenni – ezért volt nagy öröm olyan történetet olvasni, ahol a zene jelenik meg.
A dolog pikantériája, hogy egy siket srác gitározik és szerez dalt. Biztos sokakat érdekelt, hogy a vak és siket emberek hogyan tudnak zenét szerezni – mert mondjuk a vak esetében a hangok megvannak, amiket hallani akar, de lekottázni valamit, biztosan iszonyúan nehéz. Én imádtam, hogy megtudtam ezt az egyedi módot és egészen biztosan ki fogom próbálni egy nap, amikor lustizós nap van, hogy milyen lehet úgy élni, hogy nem hallasz semmit – én mondjuk az olvasás és zajnélküliség párosára vagyok kíváncsi, mert érdekel, hogy úgy hatékonyabban lehet-e olvasni.
Iszonyatosan tetszett, hogy Ridge annyira közvetlen volt és az is nagyon bejött, hogy Sydney nem volt a szokásos ember, aki rögtön azt kérdezgette, hogy milyen úgy élni, meg nem kezdett hirtelen nagyon artikulálni. És ő már tudja, hogy hogyan lehet beleképzelni magunkat a másik helyzetébe.
Hiányzott egy kicsit a több vicces pillanat, amik kiaknázatlanok maradtak, és az is hiányzott, hogy a Sydney-Warren-Ridge hármas tovább szívassák egymást különféle dolgokkal. A végét kicsit gyorsnak éreztem, de ezektől eltekintve ez egy igazán meghatározó élményt nyújtott. Véleményem szerint ez egy olyan olvasmány, amit sokaknak el kéne olvasniuk, mert tanulhatnak belőle, és mert igazán olvastatja magát és összességében elég kikapcsoló olvasmány vicces és megható részekkel.
Ajánlom azoknak a könyvet tényleg, akik úgy érzik megragadtak/megakadtak a kapcsolatukban és azoknak is, akik kapcsolatra vágynak. Ajánlanám mindenkinek, aki kicsit vágyik arra, hogy megértse a szerelem bonyolultságát. Az érzéseket. A csöndet és a zajt.
„A művészet önkifejezés, ami nem egyenlő a tettel, még ha néha annak érződik is. A dalszövegírás nem ugyanaz, mintha szerelmet vállánál valakinek. Vagy mégis?”
Feljebb már említettem, hogy a borító volt az, ami miatt elsősorban a polcon porosodott a kötet. Azonban szeretném tisztázni, hogy mégis mi zavart a borítón: a kiadó kiadói-sorozat jelzése. Mégpedig azért zavar ez, mert így az eredeti cím kisebb és kevésbé hangsúlyos – így nehezebb kivenni a betűk mögötti képet.
A borító amúgy elég jó – a hátulja kicsit furcsa, de az eleje nagyon is jó. Külön örülök, hogy megtartották az eredeti címet nagyban – ha már CoHo könyv –, mert a magyar címmel a betűk mögötti kép nem tudom, hogyan nézne ki.
A felül lévő páros nagyon tetszik, jól el lett találva – bár talán Sydney haja kicsit sötétebb. Ami viszont nagyon tetszik, hogy a Maybe someday felirat mögött nem Sydney és Ridge párosát látjuk, hanem Torit és Huntert – akik miatt kirobbant az egész történet – vagy Ridge és Maggie van a képen, ezt nem tudom.
Extra
A könyv telis-tele van dalokkal, mivel ez az egyik különlegessége. Gondoltam, nem csak a linket osztom meg, ahol meg lehet nézni a dalokat, hanem kicsit pontosabban, leírom a listát, hogy melyik dal hol található meg.
Living a Lie
94. oldal; nem a teljes dal szerepel a könyvben; Sydney írta a dalszöveget
Something
106. oldal
A Little Bit More
117. és 120. oldal
Maybe Someday
177. oldal
I'm In Trouble
219. oldal
It's You
354. oldal
Hold On To You
370. oldal
Let It Begin
374. oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése