Okváth Anna: Szonáta gordonkára és kávédarálóra

A könyvről

 

Játszottak már az érzelmeid bűvös húrjain?

 

Zsini fiatal, bohém lány, akinek mindene a csellózás.

Eltökélten be akar kerülni a Zeneakadémiára, de a sors különös mentort ad mellé. A férfi csupa rejtély, ellentmondás, undokság, olyasvalaki, akibe nem ajánlott beleszeretni.

Zsininek persze sikerül. De vajon tényleg ő az igazi? Vagy ez a szerelem csupán délibáb?

Lehet, hogy tökéletes muzsikát nem a pontosság, hanem maga a szenvedély ad?

Zsini keresi önmagát, az őszinte dallamokat, és az igazi, elsöprő szerelmet.

Az élmények örvényében hűséges társa egy háromszáz éves cselló, egy gyerekkori barát, egy szálkás szőrű tacskó és a bosszúvágy, hogy a családját elhagyó apjának egyszer beolvashasson.

Történet, melyben mindenki magára ismerhet, aki valaha remélt, álmodott és csalódott, de mert újrakezdeni.

 

Lenyűgöző regény szenvedélyről és zenéről.

Add át magad a dallamának!

 

Kiadó: Könyvmolyképző | Megjelenés: 2016 | Eredeti cím: -
Olvass bele: x | Moly-olvasás

 

Én és a könyv

 

Okváth Annával akkor találkoztam először, amikor 2014-ben megjelent első könyve, a Más állapotok és mivel akkor én egy tanár-diák szerelmi korszakomat éltem, természetesen kiolvastam. Ezért, amikor láttam, hogy megjelent egy új könyve, beszereztem. A Férjem mindig Kávédarálónak hívja, engem meg mindig vonzott, így 2021-re felvettem az olvasandók listájára.

Októberben sort is kerítettem rá, mert valami önálló kötetet akartam végre olvasni. Nem bántam meg, egyáltalán. Sőt! A lelkemet megtöltötte, a szívem csordultik telt érzésekkel és visszarepített a saját életemen.

 

„A cselló körvonalait figyeltem, mint egyszer régen, és bántam, hogy nincsen karja, amellyel átölelhetne.”

 

A zene központi szerepet játszik Zsini életében és talán csak ez a biztos – a cselló. És ekörül a hangszer körül kerekedik egy olyan történet, amit talán minden olvasói vagy egyéb válságban élő fiatalnak és idősnek érdemes lehet elolvasni. Zsini ugyanis megtanít arra, hogy élni érdemes még, ha néha fájdalmas is.

Ez az a könyv, ami nem azért különleges, mert van benne egy fiú és egy lány, akik egymásra találnak. Azért különleges, mert a lány nem egy tökéletes életet él, aminél meghozza a nem annyira elfogadott döntéseket is – nem tudom, mi a fikció és mi a valóság, abban, amit Anna leírt, de engem nagyon megérintett.

Zsini karakterével én határozottan tudtam azonosulni, mert nagyjából egy hasonló elveszett állapotba kerültem, mint ő. Kicsit más a helyzetünk, de a zene szeretete és az a fajta útkeresés, ami nála megfigyelhető annyira valóságos és annyira hihető… Láttam magam előtt a kérdést, hogy én mit szeretnék. Egyszerűen a könyv rádöbbentett arra, hogy még nem találtam meg az utamat.

Szeretné megköszönni Okváth Annának, hogy elvitt Olaszországba és ott sem a szokványosságot igyekezett bemutatni, hanem különlegessé varázsolta a helyszíneket. Én is hidakat szeretnék fotózni és körbejárni a nagyobb városokon át a kisebb falukig mindent. (Megj.: Ez a könyv csak felerősítette bennem azt a hazaszeretet, ami az őseim miatt Olaszországhoz köt.)

Kicsit féltem, hogy a szerelmi szál úgy tekergőzik, ahogy megannyi YA regényben történik, de Anna csavart egyet a dolgokon és a szakítás érzését felváltotta minden fiatal lány (és fiú) belső kérdéseire választ kutató tettrekészség. Gyakorlatilag Zsinivel együtt sírtam és nevettem.

Mindenki életében elérkezik az a pont, hogy nem találja az utat, nem találja a helyét. Nem feltétlenül azért, mert valami nagy horderejű történik az életükben, elég csak egy kis dolognak megtörténnie, hogy az ember agyán átfusson „Ez az én utam?”. Zsini megtalálta és remélem, Anna, aki a könyvet megalkotta szintén.

Én még keresem a helyem, de, ha elbizonytalanodom néhány döntésemben, arra fogok gondolni, hogy mások is jártak már ezen az úton és mindenkiből lett valaki. Ezt a könyvet és Okvtáh Annát pedig ezennel kedvenccé avanzsálom és még az is előfordulhat, hogy újra előveszem valamikor.

 

„Azokhoz címeztem, akik elmentek. Olyasvalamiért szólt, ami elmúlt, de képtelen vagyok elengedni.”

 

Ez a borító eléggé egyszerű és letisztult, nekem nem a kedvencem és a könyvhöz is mást látnék szívesen, de amúgy tetszik.