Helena Silence: Enigma

A könyvről

A szülei halála után Lena Wall a bűntudatban fuldokolva utazik sosem látott nagybátyjához, hogy új életet kezdhessen. Mélyen magába zárja a titkot, amely fokozatosan felemészti: képes lett volna megakadályozni a tragédiát, ha hallgat az álmaira. A meggyötört lány nem tud felejteni, amit csak súlyosbít feltartóztathatatlanul éledező képessége, mely örökre az őrületbe taszíthatja. Megtagadja önmagától az emberi érintés melegét, mert retteg a következményektől, de új gondviselője ráébreszti, nem kell többé rácsok mögé bújnia. Lena lassanként erősebb lesz, és igazi érzővé válik. Egyetlen érintéssel belelát múltba, jelenbe, jövőbe. Biztos támaszra, barátra lel, majd ott, ahol nem is képzelné, a szerelem is rátalál.

Sokáig úgy tűnik, minden egyenesbe jön, de aztán történik valami.

Egy kisfiú sikolya töri meg az erdő csendjét. Lena iszonyúan fél, de elhatározza, soha többé nem hagyja, hogy a szeretteit baj érje. Ha kell, a saját élete árán is megvédi az övéit.

Kiadó: Könyvmolyképző | Megjelenés: 2012 | Eredeti cím: - | Olvass bele: x | Moly-olvasás

 

 

Én és a könyv

 

„Aztán apa elvitt a kedvenc könyvesboltomba, a kezembe nyomta a hitelkártyáját, miközben eltakarta a szemét, és egy vértanú arckifejezésével közölte, hogy vesznek fagyit anyával, és megvárnak a parkban, amíg én költekezem.”

 

Ezt a könyvet sokáig nézegettem és mivel volt egy olyan időszakom, hogy magyar írók könyveit szeretném megismerni, még a kívánságlistámra is felkerült – azonban csak most jutottam el odáig, hogy elolvassam. Velem ellentétben Húgicának tavaly születésnapjára ez volt a kívánsága, így meg is vettem – rögtön mindkét részt.

Kíváncsi is voltam rá, de ugyanakkor meg Húgica nem volt annyira elragadtatva tőle – lehet, hogy csak a második rész után. Szóval halogattam az elolvasását, végül azért mégiscsak belevágtam, bár nem állítom, hogy ha nem lenne a kihívás, akkor belevágtam volna.

 

„Ha olyan tárgyat vagy embert érintesz, amelyhez erős érzelmek, képek , események kapcsolódnak, úgy védheted meg magad, ha az elméd köré megtanulod felépíteni a saját Enigmádat.”

 

A címnél mindig megakadok és percekig képes vagyok elmélázni azon, hogy miért nem kapcsolódik ez ahhoz az Enigmához, amihez az agyam mindig is kötni akarja. Szóval percekig nézegettem és végül arra jutottam, hogy nekem az enigma soha nem fog mást jelenteni, mint a kódfejtő gép. Szóval szerintem szerencsétlen választás volt ez a cím, bár meg kell hagyni, hogy a történethez kapcsolódik – konkrétan a ház neve ez – és amikor idáig eljutottam a könyvben, akkor kezdtem elfogadni a tényt.

 

„Én voltam a különc kislány, aki keveset beszélt, és egyetlen szúrós pillantásával távol tartotta a kíváncsiskodókat. Már éppen kezdtem újra érezni a korábbi megszokottságot és biztonságot az életemben, amikor felvillant az első figyelmeztető jel.”

 

Tartalom tekintetében azt kell, hogy mondjam, nekem ez megüti egy amerikai bestseller szintjét. Igen, látom a hiányosságokat és látom a logikai bakikat is, amik amúgy a legtöbb történetben feltűnnek – azonban itt volt egy valami, ami totálisan megzavart. Ez pedig nem más volt, mint az időben való ugrálás mondatonként. Én teljességgel megértem, ha az író felvezeti a jövőt egy mondatban, de olyat még nem pipáltam, mint itt: a következő mondtad már a jövőbeni jelen volt.

A történet in medias res kezdődik, de még az elején megismerhetjük a történet kezdése előtt történéseket. Lena megismerése elég alapos, hiszen gyakorlatilag kiskorától kezdve megtudjuk a képessége által, hogy milyen is volt az életet. Leírásból megismerhetjük a barátait – akik, akárcsak Zoe esetében, maximum két említést kapnak, hogy „fel kéne hívni őket” – és azt is, hogy az apukája mennyire hasonlít Victorra.

Az elején azt hittem, hogy itt majd az lesz a központi téma, hogy Victor és Emma összehozásában Lena szerepe mennyit befolyásol. És végül is nem tévedtem annyit, hiszen egy mellékszálon ez meg is jelenik – és gondoltam, hogy lesz valami fejlemény, de csalódás volt. Emma és Victor kapcsolatának csak a múltját tudjuk meg, a jelen és jövője meg vergődik, mint egy partra vetett hal.

Megjegyezném, hogy örültem annak, hogy nem volt benne annyi csöpögős szerelmi jelenet – sőt, mondhatni csak egy negyedét tette ki a könyvnek. Bár tökéletesen kikövetkeztethető volt a Lena-Alex szerelmi szál, mégis külön felüdülés volt, hogy nem rögtön estek egymás karjaiba.

Ami viszont szerintem egy marha nagy sablon – még én is alkalmaztam egy történetemben, bár gyorsan le is rendeztem a dolgot – az bizony az exbarátnő és az állítólagos terhesség. Kb. az első pillanatban lehetett tudni, hogy ez bizony műbalhé – az időugrás tekintetében, ha ez igaz is lett volna biztosan nem Alextől lett volna… Mindenesetre eléggé elhúzódott.

Nekem kicsit olyan siető volt az egész cselekmény és néha úgy éreztem, hogy túl sokat akar egyszerre meglépni – a túl sok mellékszálból a regény felénél kezd kibontakozni a főszál, ami így egy kicsit olyan „még egy mellékszál” érzést keltett bennem.

Pörgős és háromnegyedében elég laza regény, üdítő kikapcsolódás hosszú, nehéz regények között/mellett. Az utolsó nagy csapás viszont elkezdi felvezetni azt a krimi szálat, ami akár lehetett volna egy bevezető a második kötethez – esetleg egy függővéggel. Amúgy ez a krimi szál egyfelől boldoggá, másfelől meg az előbbiekben leírt ok miatt kicsit csalódottá is tett. Boldoggá azért, mert akciót adott a történethez és nem vitte el a cselekményt a nyálas romantikába.

Míg nem jelent meg ez az akció szál, addig azt hittem, hogy majd arra derít fényt Lena, hogy Alex apja igazából Victor – vagy inkább Zoe apja, hiszen különben a szerelmi szál igen érdekes lett volna. Viszont Emma és a férje között korkülönbség – 15 év – nekem azért szúrt szemet, mert a férj akkor 33 éves volt és kicsit azonosulni tudtam ezzel a kapcsolattal (köztem és párom között 13 év van, a párom 33 éves volt mikor mi összejöttünk).

Nekem személyes kedvencem volt az a bizonyos jelenet, amikor Lena magához húzza Alexet és megtörténik az első csók. Valamint azok a jelenetek, amikben Lena és Alex voltak, de még nem egy párként úgy, hogy Alex már nem utálja.

Szerettem volna többet megtudni Victor és Emma kapcsolatáról; Zoé és Tom kapcsolatáról. Értem azokat, akiknek nem lett a kedvencük ez a kötet, de nekem egy olyan elment kategória – még csak nem is egyszer olvasós, mert tényleg, a könnyedsége jól esik.

Szerintem ez a regény megállja magát önálló sztoriként is – hiszen a jövőbeni Lena-Alex kapcsolatba betekintést nyerhetünk –, de ha nem lenne második része én mindenképpen javasoltam volna (és így is megvan az érzés, hogy kéne) egy-két spin-off novellát, amiből a többi szreplő életére is fény derül.

 

„– A barátnőd épp megszegi az Úr tizenegyedik parancsolatát – mutattam az asztaluk irányába, ahol Cilia Alex tányérjából lopkodta a sült krumplit. Már majdnem kiléptem az ajtón, amikor utánam szólt:

– Hé, Lena! Mi a tizenegyedik?

– Hát, ami a napi szénhidrátbevitelt szabályozza! – mondtam magától értetődően, aztán kimenekültem az ajtón. A kocsi felé menet még hallottam, ahogyan hangosan felnevet.”

 

Karakterek terén a magyar könyvekben én valamiért mindig magyar szereplőket várok. El is mondom miért: mert a magyar karakterekről senki más nem ír, csak a magyarok. Ennek ellenére megbarátkoztam már a gondolattal, hogy a legtöbb magyar regényben nem magyarok a szereplők.  Így van ez ebben a könyvben is, ahol végül kaptunk szerethető emberkéket.

Lena Wall egy igen megosztó személyiség szerintem – én legalábbis kicsit hullámzónak éreztem. Lehet, hogy a képessége körüli változások miatt, de az is lehet, hogy csak a határozatlansága volt az, ami ennyi hullámzóvá tette. Mondjuk jellemfejlődést szerencsére meg lehet figyelni, habár az Alexszel való viszonya itt-ott kicsit visszavesz néha.

Alex Tree a tipikus tapló srác, akiről végül kiderül, hogy miért is lett olyan amilyen. Nekem kicsit olyan nyápic lett a közepe táján, de aztán visszatért az a kemény és határozott ember, aki megtetszett Lenanak – és nekem is. Amúgy szerintem ő egy igen erős fiatalember, akit annyira nem tudtunk megismerni, csak egy kevéssé.

Zoe Tree volt az első olyan szereplő, aki kb. a második szó után ellentétes érzéseket váltott ki belőlem. Kis személyes úgy miatt nem bírtam – a „nyuszifül” megszólítást az exem alkalmazta rám és azóta ezt a becenevet nemigen szeretem –, de amúgy kedves, szerethető energiabomba.

Victor Wall a szívtipró a maga módján. a Mindenható. Kissé furcsa figura, szerethető és gondoskodó. A titkai, a képességei és a múltja kissé olyan kiteljesedhetetlenné teszik – mivel ennyi minden van a múltjában így nem tud teljesen megismerhetővé válni.

Emma Tree elég kevés szerepet kapott, pedig volt egy cselekményszála. Érdekes, megtört asszony, akiben dúl egy-két olyan érzés, ami miatt bűnösnek érzi magát – nem a férjét, hanem a szomszédot szerette. A történet végére kedvelhető karakterré válik, aki egy igazi anya.

Ethel egy igazi nagymama típusú asszonyság – habár, amikor olvastam a könyvet nekem egy kortalan fiatalos hölgy jutott eszembe róla – akinek fontos szerepe van a történetben, hiszen ő is eléggé megfigyeli Lenat, és így nagyjából először tudja meg, hogy ő is érző. Az ő háttértörténete volt az egyik, ami nagyon megfogott.

Több mellékszereplő is feltűnik a történetben, akik kisebb nagyobb szereplésnek örvendhetnek. Ők fontosabb szerepeket is húznak a háttérben, de annyira mégsem – sajnos vannak olyanok, akiknek a neve meg sem maradt bennem. Mindenesetre a nem főszereplők is kidolgozottak – már ami a főbb mellékszereplőket illeti, a többiek olyan semmilyenek.

 

„Mi történik velem? Bele lehet halni a szerelembe? Lehetséges? Hogy fájhat ennyire az, ami nem is vérzik?”

 

A borító az nem tetszik. Szeretném szeretni és szeretném látni a kapcsolódást a történethez. De ez sehogy sem jön össze nálam. Mert ismerve a történetet sejtem, hogy mit akar ábrázolni, de nekem valahogy nem adja át. Ráadásul az sem tetszik, hogy egy egyszerű betűstílus a borító közepére van rakva.

Én annyi mindent el tudnék képzelni, amik kifejezőbbek lennének – esetleg egy fél női alak, aki megfog, mondjuk valami és emiatt a női alak kicsit határtalanabb körvonalat kaphatna, esetleg a női körvonalban emlékkép szerűségek.